Tűzvonalban az Északi Erdők: 50%-kal nőtt a szén-dioxid-kibocsátás az erdőtüzek miatt.
A világ egyik legfontosabb ökoszisztémája, az északi félteke boreális erdőségei ma már nem csupán az éghajlatváltozás áldozatai az erdőtüzek miatt – hanem gyorsuló ütemben válnak azzá az erővé is, amely visszafordíthatatlanul súlyosbítja azt.
Egy friss, a Science folyóiratban megjelent tanulmány (.PDF) szerint az elmúlt 20 évben 50%-kal nőtt az erdőtüzekből származó szén-dioxid-kibocsátás világszerte. A boreális zónák – különösen Kanada és Szibéria területein – a globális égéstermelés és a CO₂-visszabocsátás fő gócpontjává váltak.
A lángoló tundra: mit veszítünk?
A boreális erdők több szén-dioxidot raktároznak el, mint a trópusi esőerdők. A tőzeges, fagyott talajréteg – a permafroszt – évszázezredeken át konzerválta a globális szénkészletet. Most ez a rendszer repedezik meg – szó szerint és ökológiailag is.
A cikk szerint Szibéria lett a bolygó legégetőbb pontja: a tűzvészek itt nemcsak az erdőket, hanem a permafroszt rétegeket is felmelegítik, így metán és szén-dioxid milliói szabadulnak fel. Ezek a szén-visszacsatolási emissziók olyan láncreakciót indítanak el, amelyet a fosszilis iparág által beindított globális felmelegedés aktivált – és már alig kontrollálható.
Tények a tanulmányból:
- Az erdőtüzekkel összefüggő globális szén-dioxid-kibocsátás 50%-kal nőtt 2001 óta.
- A boreális zónák égési gyakorisága közel megháromszorozódott.
- A szibériai erdőtüzek messze a legnagyobb karbon-veszteségeket okozzák, miközben ott található a világ permafroszt-készletének döntő többsége.
- Az erdőtüzek okozta visszacsatolás már jelenleg is gyorsítja az éghajlatváltozást – és nincs beépítve a legtöbb nemzeti kibocsátási célba.
Meddig nézzük tétlenül az erdőtüzek veszteségeit?
A jelenlegi pályán haladva az északi erdők “nettó szén-dioxid-elnyelőből” nettó szén-dioxid-forrássá alakulnak – a klímarendszer egyensúlya felborul. Mindez nemcsak ökológiai, hanem globális társadalmi és gazdasági kockázat és most már károkozás is.
Az Európai Unió és a világ vezetőinek döntő többsége továbbra is látszatintézkedésekkel és halogató kompromisszumokkal próbálja túlélni a választási ciklusokat – miközben a természet nem vár.
Nem vár arra, hogy bevezetik-e végre a valódi karbonárakat.
Nem vár arra, hogy a klímavédelem ne PR-kampány legyen, hanem társadalmi prioritás.
Nem vár arra, hogy az olajlobbi befolyása megszűnjön a nemzetközi tárgyalótermekben.
Mit lehetne tenni – és most?
- Szabályozni kell a nemzeti és globális szinten az erdőtüzekhez köthető kibocsátásokat – és beépíteni az éghajlati mérlegekbe.
- Permafroszt-védelmi stratégiákat kell kidolgozni – sürgősen.
- Radikálisan csökkenteni kell a fosszilis energia használatát. Nem 2050-re – most.
- Valódi rendszerváltásra van szükség: a politikai, gazdasági és társadalmi döntéshozatalban is.
Végezetül
Az emberiség történetének legégetőbb kérdésében nem engedhetjük meg magunknak többé a kényelmes középutat. A természetnek nincs kompromisszumképessége. A szibériai fenyvesek füstjében már most is ott gomolyog a jövőnk.
Ha most nem cselekszünk, akkor nem marad kinek kampányolni, nem lesz mit megmenteni – és nem lesz, aki emlékezzen, hogy mi lett volna, ha…
Szerző: Rampasek László A. | Forrás: Science (2024. június)