A spanyol-portugál áramszünet nemcsak technológiai vagy politikai kérdés – ez egy tanulmányi eset arról, hogyan kísérletezünk a jövőnkkel.
Hiszem, hogy a válasz nem a hibák elkenése, hanem a tanulságok bátor és gyors gyakorlati érvényesítése.
A szerző Tóth Levente nemcsak a múltat elemzi, hanem világos jövőképet is vázol: az energiatárolás gyors ütemű bővítésének szükségességét és annak kapcsolódását a klímavédelmi, hálózati és beruházási dimenziókhoz. Különösen figyelemre méltó a karbonpiaci aspektus integrálása – ez ritkán jelenik meg ilyen érthetően a magyar szakújságírásban.
Az írás színvonala magas, a mondanivalója aktuális és előremutató. Ritka példája annak, amikor egy kríziseseményből nemcsak hír, hanem stratégiai üzenet és jövőbe mutató cselekvési irány is kiolvasható.
Rampasek László A.
Sokféle – gyakran a szakmai érveket a politikai szándékokkal jól összekeverő – narratíva jelent már meg az április végi nagy spanyol-portugál áramszünetről a sajtóban. A legújabb – hiteles forrásból meg nem erősített – már egy elbukott ellenőrzött kísérletről szól, mely szerint éppen azt vizsgálták, hogyan és milyen határok feszegetésével lehet elérni a kizárólag megújuló energiaforrásokra támaszkodást, amire állítólag az atomreaktorok 2027-től kezdődő fokozatos spanyolországi kivezetésére való felkészülés jegyében kerülhetett sor.
A sok ellentétes hírmorzsa ellenére én nem gondolom azt, hogy ténylegesen egy Don Quijote-féle szélmalomharc lenne a valódi okok megfelelő feltárása. Éppen ellenkezőleg, abban hiszek, hogy egy ilyen horderejű probléma esetén a legfontosabb az, hogy az okok vizsgálata kétséget kizáró eredményre jusson: az a lényeg, hogy megtudjuk, hogyan lehet legközelebb a méretében és hatásában hasonlóan romboló helyzeteket elkerülnünk. Legutóbb két ilyen részlet is pontosította a kirakóst: az egyik darabka a rendszerösszeomlás dél-spanyolországi kiindulópontját tárta fel, míg a másik szerint az első napokban még 1,6 milliárd eurósra becsült összes spanyol gazdasági kár valójában megállt 400 milliónál. A teljes analízis akár még hónapokig is eltarthat, de az eset tanulságai már most is levonhatók. Azonban ezek között nem csak a lakossági pánik dinamikájával történő szembesülést és az egybekötött európai hálózat gyors szolgáltatás-helyreállítási képességét tartom számon. Azt is, amit az Ibériai-félsziget sötétségbe borulása minden európai ország számára egyértelművé tett: a továbbiakban nem érdemes halogatni bizonyos kifejezetten drága beruházásokat, de cserében nagy, érzékeny és rendszerszintű kockázatokat tudunk kiiktatni az egyenletből.
Az legalább egy évtizede már nem vita tárgya a szakértők között, hogy az villamosenergia-szektor dekarbonizációja másfajta hálózatot kíván. Az sem újdonság, hogy a hálózatfejlesztéseket nem érdemes a jövőben pusztán távvezetékoszlopokban és vezetéktonnákban mérni. Azok az idők elmúltak, mostanra pedig eljött az ideje, hogy a korábbiaknál gyorsabban és dinamikusabban hajtsuk végre a szükséges változásokat. Ezt olvasom ki sok már mellett a Jedlik Ányos Energetikai Program fókuszaiból is, de abból is, hogy tavaly már 14. alkalommal is új rekordot írt az Európában egy év alatt újonnan telepített akkumulátoros energiatárolók mérete (21,9 GWh). A Solar Power Europe friss, erről szóló „Outlook for Battery Storage 2025-2029” jelentésében az olvasható, hogy 2025-ben az EU-ban már valószínűleg 30 GWh közeli plusz akkus energiatárolási teljesítményméret épül be a meglévő 61 GWh mellé, és hogy ezzel a tempóval az EU 2029-re 335 GWh-ig fogja tudni felskálázni a kapacitást. Eszerint öt év alatt ötszörösére növekszik a tárolási kapacitás! Lehet persze fanyalogni is, hogy ez a prognózis az egy éve készült „Mission Solar 2040” tanulmányban előre jelzett volumennek (780 GWh) még a felét sem ígéri, de épp a spanyol-portugál eset tanulsága az kell legyen, hogy az uniós ambíciók, ha kényszerek hatására is, de gyorsan megváltozhatnak.
A prognózis-számháború helyett idehaza érdemesebb lesz a drámai mértékű, és villámgyorsan végrehajtandó energiatárolási kapacitásnövekedés megvalósítására figyelni. A jövőre beígért 500 MW után ígért további szintugrást ugyanis nem lehet csak újonnan beruházandó „napelemes erőmű energiatárolóval” típusú kombó projektekkel lefedni. A célok eléréshez a már jelenleg is működő, több mint 4000 megawattnyi beépített kapacitással rendelkező ipari-közüzemi napelempark infrastruktúra kell újra a fejlesztési és beruházási fókuszba kerüljön. Kiemelten fontossá válnak a már termelő napelemes erőművek lokális energiatárolóval történő kiegészítésére érkező direkt beruházási támogatások és egyéb gazdasági ösztönzők, akár az önkéntes karbonpiac segítségül hívása.
Így a meglévő zöldáram-termelő infrastruktúra mellé kiépítendő energiatárolási beruházásokkal az energiaszektor dekarbonizációs útján is sebességet válthatunk, és a hálózat biztonságosabbá, jövőállóbbá és stabilabbá is válik egyben. További komoly előny, hogy a csatolt akkumulátoros energiatárolókba fektetett addicionális jellegű beruházások az önkéntes karbonpiacon elszámolhatóvá tehetnek már régebb óta termelő naperőműveket is. Ennek következtében az általuk termelt és az újonnan létesített tárolókba betárolt, majd onnan megfelelő időpontban kitárolt zöld energia a karbonarbitrázs révén többletbevételt tud termelni a beruházóknak a karbonpiacon, ami tovább gyorsítja a zöld átállást a megújuló energetikai beruházók jövedelemtermelő képességének javításával. Hiszem, hogy ez lesz a valódi megoldás a spanyolországihoz hasonló rendszerszintű kiesések megakadályozására!
Tóth Levente, a Mitigia alapítója
Euro Árfolyamok
A globális felmelegedés nem csupán az első számú környezetvédelmi kihívás, amivel ma szemben állunk, de egyike a legfontosabb témáknak, ami az egész emberiséget érintik…Mindenkinek ki kell vennie a részét abból, hogy felhívjuk a figyelmet a globális felmelegedésre és a problémákra, amelyekkel emberként szembe kell néznünk, hogy bolygónk jövője számára fenntartható környezetet érjünk el.
