A figyelmeztetés Csernobil

Megoldás az atomenergia helyett!  | ClimeNews - Hírportál27 évvel ezelőtt a szovjetunióbeli, ma ukrajnai Csernobilban a helyi atomerőmű negyedik blokkjában robbanás történt, amely felszakította az épület tetejét és falait, s tűz keletkezett. Maga a reaktor is megsérült, majd radioaktív anyag került a levegőbe. Több mint kétszázan azonnal meghaltak, a becslések szerint három és fél millió ember szenvedett egészségkárosodást, köztük 1,5 millió kisgyermek.

(2000-ben a Greenpeace olyan naptárt adott ki, amelyben minden napra jut legalább egy atomipari baleset évfordulója.)
.
Ma aki bemegy dolgozni a nukleáris erőművünkbe Magyarországon, sokkal nagyobb a felelőssége mintsem gondolná, bármely területen is dolgozik ott. A biztonság mindenekelőtt, mert Ukrajna nagy ország és még is rengeteg közvetlen sérült volt. Itthon pedig 250 km sugarú körben él és dolgozik a nemzet háromnegyede!
.
Arról most nem írok, hogy mit gondolok a magyar atomerőmű bővítésének elvetemült gondolatáról…
.
De már kipróbált alternatív megoldások az atomenergia helyett: 100% energia a nap, szél, víz és a biomassza hasznosításából!

Németországban a parlament még 2002-ben előterjesztett egy energia forgatókönyvet, amely szerint 2050-ig az egész német energiaellátás megoldható a megújítható energiákkal. Ami Németországban lehetséges – olyan országban, amelynek kicsi a területe, nagy a népsűrűsége és energiaigénye – továbbá magas az életszínvonala, – az mindenhol megoldható. Az energiagazdaság mellesleg még azt is elismeri, hogy 2050-ig a megújítható energiákból világszerte több energiát lehet biztosítani, mint amennyi energiát jelenleg az emberiség felhasznál. A föld energiaszükségletét a naphő- és napáram berendezésekből, szélerőművekből, vízerőművekből és a biomassza hasznosítás különböző formáiból lehet fedezni. A világ energiaigényének növekedését korlátozni kell és ennek érdekében takarékos energiatechnikákat kell alkalmazni. Legfőképpen a szél és a szoláris világgazdaság gyors felépítése fontos lépés ahhoz, hogy elkerüljük a szűkös nyersanyagok, az olaj, gáz és urán megszerzéséért folytatott háborúkat.

Rampasek László

 


A ClimeNews – Hírportál számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlatról, a természetről és a szennyezésekről szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva.
Legyen a ClimeNews - Hírportál Támogató Tagja! A független médiát olvasóink zöme a ClimeNews digitális és ingyenes tartalmaiból is tájékozódik. A klímaváltozás felgyorsult és a kapcsolódó események megsűrűsödtek! Annak érdekében, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon még több információval szolgáljuk ki olvasóinkat, támogasson minket rendszeres vagy egyszeri hozzájárulással! Köszönjük. Lépjen a támogatói oldalunkra.
ClimeNews TÁMOGATÁS


Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.