Died suddenly – Hirtelen halál (magyar felirattal)

A Stew Peters bemutatja a Died Suddenly (Hirtelen halál) című dokumentumfilmet, a történelem legnagyobb népirtásáról.

Írta és rendezte: Matthew Miller Skow és Nicholas Stumphauzer.

Forrás: Died Suddenly

Világszerte 5 milliárd embert oltottak be, és sokan hirtelen halnak meg. Ez a világtörténelem legnagyobb megrendezett halálesete?

 

Nagyon jól felvezeti az emberiség legalapvetőbb problémáját, hogy évente 80 millió emberrel többen vagyunk a Földön. Ez nem jó! 8  milliárd ember pláne nem jó! Nem védhető semmilyen  módon az az álláspont, miszerint egy véges erőforrásokkal rendelkező bolygón bármiféle végtelen növekedés elférne. Tudománytalan és egyértelmű, hogy valamilyen érdekből teszik azok képviselői, akik ezzel szembe mennek és azt hazudják, hogy több tízmilliárd ember elfér ezen a bolygón. Egy dologban igazuk lehet, ennyi hulla igen!

A jelenlegi ismereteink szerint, ha nem akarjuk megbonyolítani a dolgokat, és legkönnyebb megismerés érdekében ragaszkodunk a legegyszerűbb formulához – azért, hogy a lehető legtöbb ember megértse a Földön az ezzel kapcsolatos igazságokat – ide kell hozni a már az 1970-es évek elején Paul Ehrlich és John P. Holdren által megalkotott, mára híressé vált IPAT egyenletet, ahol a környezeti hatás (Impact) = népesség (Population) x egy főre jutó gazdasági teljesítmény (Affluence) x technológia környezeti hatása (Technology). Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy az emberiség környezetre gyakorolt hatása attól függ, hány ember milyen fogyasztási szintet milyen technológiával elégít ki.

“Egyszerűen a Föld nem tud alkalmazkodni e nagymértékű fogyasztáshoz. Élhet 10 milliárd ember szegény szinten, vagy 1 milliárd magas szinten. Tehát az eltartható népesség az elvárt szinttől függ.” William Rees, humánökológus

A népességet pedig kétféle módon lehet szabályozni: humánus eszközökkel a születési ráta csökkentésével, a legszélesebb körben a legkorszerűbb fogamzásgátlási eszközök, jogok és hozzá kapcsolódó ismeret biztosításával, amire kielégítetlen igény van, vagy a populáció gyérítésével, egy részének megölésével. Ez utóbbi félelmet és hatalmas ellenállást vált ki mindenhol a világban, csak nézz körül! Vajon az emberiség ez utóbbit választotta, tudatosan vagy tudat alatt? A kérdés jogos, mert a humánus és szükségszerű kivitelezést a népességrobbanás visszafordítása érdekében még mindig nagyon kevesen támogatják. Sőt, a téma felvetése is komoly aggályokat vet fel a mai napig, tabutéma. És mindenki elhiheti, hogy ez sem jó!
Ezek szellemében ajánlom ezt a félelemkeltő filmet a “Hirtelen halál” -ról, és csak azért, hogy helyén tudja kezelni, aki képes végig gondolni az ezzel kapcsolatos valós információkat.

Rampasek, László A.


Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.