A válság pillanata eljött, és többé nem késlekedhetünk

David Attenborough: A válság pillanata eljött, és többé nem késlekedhetünk.

A válság pillanata eljött, és többé nem késlekedhetünk | ClimeNews

„A világ a válsággal szembesül a klímaváltozás miatt, és nem halogathatjuk tovább a cselekvést” – hangsúlyozta David Attenborough brit természettudós, televíziós személyiség egy csütörtökön sugárzott interjújában.

Attenborough szerint a klímaváltozással kapcsolatos kérdéseket évről évre félresöpörtük, és azzal hitegettük magunkat, hogy a következő húsz évben majd megoldjuk azokat. „A válság pillanata eljött, és többé nem késlekedhetünk” – fűzte hozzá a BBC-nek adott interjúban.

Az ENSZ a napokban tette közzé jelentését, miszerint az elmúlt évtized volt a legmelegebb a méréseink kezdete óta. A nemzetközi szervezet egyúttal figyelmeztetett rá, hogy a felmelegedés miatt várhatóan szaporodik a szélsőséges időjárási jelenségek száma.

A tudós leszögezte, hogy azonnali cselekvésre van szükség: „Nem mondogathatjuk tovább, hogy van még remény, és hagyjuk a jövő évre. Változtatnunk kell” – mondta. A veterán tévés emlékeztetett rá, hogy a közvéleményben hatalmasat változott a klímaváltozás megítélése, különösen a fiatalok körében, és a politikusoknak muszáj hallgatniuk erre.

„Meg kell értenünk, hogy ez már nem játék, nem kis vitákról, érvekről és kompromisszumokról szól. Ez egy sürgető probléma, amit meg kell oldani. Ráadásul azt is tudjuk, hogyan csináljuk. Az a paradox helyzet állt elő, hogy tudjuk, hogy cselekednünk kell, de nem tesszük. És minden évvel, amelyben ezt elmulasztjuk, egyre nehezebb és nehezebb lesz elérni a célt” – mondta.

Attenborough világszerte nagyon népszerű természettel kapcsolatos tévéműsorai révén. A kék bolygó II. című sorozata felhívta a figyelmet arra, hogy milyen károkat okoz a tengerekben és óceánokban úszó rengeteg műanyag szemét a vizek élővilágában.

A tudós arról is beszélt, hogy a globális felmelegedés elleni küzdelemben nagy előrelépést jelentene, ha Kína jelentősen visszafogná karbonkibocsátását. „Mindenki felsorakozna mögé. Ez lehetne a remélt nagy változás” – tette hozzá.

Forrás: MTI


Ahogy az éghajlati válság fokozódik...

...a megalapítása óta karbonsemleges módon fenntartott ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről és a légköri szennyezésekről szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.