Globális problémákkal foglalkozni kockázatos és gyakran népszerűtlen

1965. szept. 27: Aurelio Peccei beszéde Buenos Aires-ben, amiből később kinőtt a Római Klub.

Globális problémákkal foglalkozni kockázatos és gyakran népszerűtlen | ClimeNews

Az első nagy találkozóra Rómában került sor 1968 áprilisában, de teljesen eredménytelen maradt. A résztvevők még a problémák megfogalmazásában sem tudtak megegyezni a két napon át folyó vitában. Azután egy Peccei lakásán tartott vacsorán a “hatok csoportja” (a szám hamarosan négyre csökkent) elhatározta, hogy állandó társaságot alapít. De hamarosan ezt a kis csoportot is felbomlasztották a véleménykülönbségek.
1969 szeptemberében az Európai Nyári Egyetemen Peccei és Alexander King előadása hatására Josef Klausz, Ausztria akkori kancellárja meghívta néhányukat Bécsbe. Ez jelentette annak a találkozósorozatnak a kezdetét, amely később a Római Klub tagjai és a világ vezető politikusai között jött létre.

A növekedés határainak https://www.clubofrome.org/report/the-limits-to-growth/ megjelenését világméretű vita követte.

Ha a lakosság számának, az iparosítás, a környezetszennyezés, az élelmiszertermelés méreteinek, az erőforrások kimerítésének jelenlegi növekedési tendenciái változatlanok maradnak, akkor a növekedés határait bolygónkon már valamikor a következő száz év folyamán elérjük. Ennek legvalószínűbb következménye az lesz, hogy mind a népesség száma, mind az ipar kapacitása viszonylag hirtelen és irányíthatatlanul visszaesik.

Mivel a nagy teljesítményű számítógépek alkalmazása a világban lejátszódó események előrejelzéseire még újdonságnak számított, a MIT-komputer által előrevetített globális pusztulás szenzációs hírnek bizonyult. Elszabadultak az indulatok, a felháborodott nyilvánosság a nulla növekedés prédikálásával vádolta meg mind a szerzőket, mind magát a Római Klubot, és vészmadaraknak bélyegezte őket.

A nemzetközi bizalmatlanság légkörében a nemzeti döntéshozatal szintjén globális problémákkal foglalkozni kockázatos és gyakran népszerűtlen dolog. Pierre Trudeau https://en.wikipedia.org/wiki/1972_Canadian_federal_election, akkor miniszterelnök volt, jól látta ezt; a Római Klub salzburgi ülése után azt mondta, ha aszerint cselekedne, amit ott hallott és amit ő maga el is fogad, néhány héten belül távoznia kéne a hivatalából. Politikai karrierjének feláldozása pedig nem lendítené előbbre az ügyet: utóda kihasználná az ő népszerűtlen lépését, és ellenkező politikai álláspontot foglalna el.

Forrás: https://www.clubofrome.org/


A ClimeNews – Hírportál számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlatról, a természetről és a szennyezésekről szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva.
Legyen a ClimeNews - Hírportál Támogató Tagja! A független médiát olvasóink zöme a ClimeNews digitális és ingyenes tartalmaiból is tájékozódik. A klímaváltozás felgyorsult és a kapcsolódó események megsűrűsödtek! Annak érdekében, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon még több információval szolgáljuk ki olvasóinkat, támogasson minket rendszeres vagy egyszeri hozzájárulással! Köszönjük. Lépjen a támogatói oldalunkra.
ClimeNews TÁMOGATÁS


Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.