A Mecsek változó éghajlatban – amikor a víz lesz a legnagyobb érték

Van egy régi fotóm, ami a Mecseken készült. Nagyapámék kirándulnak: a nők szoknyában, a férfiak öltönyben, fehér ingben. Ma már különös, akkor így volt természetes. A kirándulásnak kultúrája volt, és hozzátartozott a hétvégékhez.

A képen mindenki felszabadultan nevet, kicsit talán fáradtan. Nem időre vagy távolságra mért teljesítmény volt ez, sokkal inkább nézelődés és beszélgetés. Felfedeztek egy patakot, egy forrást, egy növényt, egy madarat. A gyerekeket pedig arra tanították, hogy vendégek az erdőben.

Talán ezt a mondatot kellene most újra megtanulnunk.

A Mecsek ugyanis nem egyszerűen egy zöld terület Pécs fölött. Egy különleges, karsztos hegység, amelynek természeti rendszere szorosan összefügg a vízzel. A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet 2009-ben jött létre, területe 10 315 hektár. Több mint kétszáz barlangot tartanak számon benne, a karsztvidéket pedig töbrök, víznyelők és források gazdagítják. A Melegmányi- és a Nagy-mély-völgy mésztufalépcsői ugyancsak ennek a vízformálta tájnak a látványos példái.

Ez nem pusztán geológiai érdekesség. A víz jelenléte vagy hiánya alapvetően meghatározza az erdő állapotát, a patakvölgyek élővilágát és azt is, hogy milyen fajok képesek hosszú távon fennmaradni.

A Mecsek, ahol a víz formálja a tájat

A Melegmányi-völgyben ezt szinte tankönyvi pontossággal lehet látni. A mészkőből felépülő karsztvidék vizei forrásokat, patakmedreket és mésztufalépcsőket alakítottak ki. A Kánya-forrás felől érkezve az ember egy olyan világba kerül, amelyet éppen a víz formált.

A Pintér-kertben pedig egy másik oldalát láthatjuk a Mecsek természeti gazdagságának. A Tettye fölött fekvő arborétumban a telepített növények mellett a Mecsek természetes növényzete is jelen van, több mint harminc védett növényfajjal. A kert egy részén a jellegzetes mecseki karsztbokorerdő is megmaradt.

A természetvédelmi terület nemcsak bemutatóhely. A Mecsek növényeinek, állatainak, kőzeteinek és vizeinek megismertetése a természetvédelem egyik fontos eszköze: amit ismerünk, annak könnyebben értjük meg az értékét.

A Kőszegi-forrás erdőrezervátuma pedig arra is emlékeztet, hogy vannak erdők, amelyeknél különösen fontos a természetes folyamatok megfigyelése és megőrzése. A rezervátum a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet része.

Amikor az erdő már jelzi a változást

A klímaváltozás azonban ezt a rendszert is próbára teszi.

A Mecsekerdő Zrt. szerint az aszályos időszakok, a tartós hőség és a fokozott vízvesztés ma már minden fafajt megterhelnek. Különösen érzékenyek a bükkösök, amelyek számára a melegebb és szárazabb körülmények egyre nagyobb kihívást jelentenek. Az erdők megújításánál ezért már olyan megoldásokat is alkalmaznak, amelyek célja a fajgazdagabb, elegyesebb és a szárazabb éghajlathoz jobban alkalmazkodó erdők kialakítása.

Ez nem valami távoli, elméleti probléma.

Ma délelőtt kimentünk a gyerekekkel az Éger-völgybe. A fákon szárazra, zörgősre aszott levelek, kiszáradt patakmeder, elapadt forrás.

Ezekről a helyekről azt hittem, mindig ott lesznek. A klímaváltozás azonban lassan visszaveszi tőlünk ezt az illúziót.

A vízhiány nemcsak a fákat érinti. Egy patakvölgyben az egész élőhely működését befolyásolja, hogy van-e elegendő víz. A hegyi billegető például kifejezetten a hegyvidéki patakokhoz kötődik. A Mecsekben is költ, és a csörgedező vízből kiálló kövek között keresi táplálékát. Ha a patakos élőhely változik, az az ilyen fajok számára is változást jelent.

A Mecsek tehát nem különálló természeti elemek gyűjteménye. Erdő, talaj, karszt, forrás, patak, növény és állat egymással összefüggő rendszer.

Nemcsak megőrizni, alkalmazkodni is kell

A kérdés ma már nem csupán az, hogyan óvjuk meg a Mecsek jelenlegi állapotát. Azt is meg kell tanulnunk, hogyan alkalmazkodjunk ahhoz a klímához, amelyben a következő évtizedek erdei felnőnek.

Ennek egyik része az erdők szerkezetének és fajösszetételének átgondolása. A Mecsekerdő az utóbbi időszakban például konténeres csemetékkel is dolgozik, és a természetes újulatot olyan fafajokkal egészíti ki, amelyek a termőhelyi adottságok között várhatóan jobban viselik a szárazabb körülményeket.

A másik fontos kérdés a víz megtartása.

A természetes vízmegtartás nem egyszerűen azt jelenti, hogy minél több vizet kell valahol összegyűjteni. Arról van szó, hogy a csapadékból minél több maradjon az erdei rendszerben, és ne folyjon el azonnal. A Mecsekerdő 2026-ban arról is beszámolt, hogy az erdőben kialakított vízmegtartó tókák a nagyobb esőzések után megteltek, és ismét vizet biztosítottak a környező élőhelyek számára.

Ez már nem a régi természetjárás romantikája. Ez klímaalkalmazkodás.

És mégis van benne valami abból, amit a régi kirándulók tudtak: hogy az erdővel nem lehet úgy bánni, mintha kizárólag értünk lenne.

A Mecsek Pécs közvetlen szomszédságában van. Ez egyszerre jelent óriási természeti értéket és különleges felelősséget. A nagyváros közelsége miatt sokan használják kirándulásra, sportolásra, kikapcsolódásra. Ez önmagában nem probléma. A kérdés az, hogy tudunk-e úgy jelen lenni benne, hogy közben ne használjuk el azt, amiért valójában odamegyünk.

A régi természetjárók ismerték az erdőt, nem használták.

Figyelték a madarakat, számba vették a növényeket, ismerték a forrásokat, a patakokat, a kőzeteket. A természetjárásban ott volt a kíváncsiság, a tudomány iránti érdeklődés, a baráti együttlét és valami nagyon fontos: a tapintat.

Talán ezt kellene visszahoznunk.

Nem feltétlenül nagy dolgokkal. Elsősorban azzal, hogy nem teszünk kárt. Hogy észrevesszük, ha egy forrás elapad. Hogy nem hagyunk szemetet magunk után. Hogy megtanítjuk a gyerekeknek: az erdő nem díszlet, hanem élő rendszer.

És persze azzal is, hogy támogatjuk azokat a szakembereket, kutatókat, természetvédőket és erdészeket, akik már most azon dolgoznak, hogy a Mecsek erdei alkalmazkodni tudjanak a megváltozott körülményekhez.

A Mecsek változik. A kérdés már nem az, hogy változik-e, hanem az, hogy mi hogyan alkalmazkodunk ehhez a változáshoz.

Amikor járom az erdőt, sokszor gondolok arra, vajon mit láttak ugyanitt azok, akik előttem jártak erre ötven-száz éve. Talán ezt a fát. Talán ezt a patakot. Talán ugyanilyen csendben ültek egy forrás mellett.

Az ő Mecsekük már nincs teljesen velünk. A miénk viszont még itt van.

És hogy milyen Mecseket hagyunk a gyerekeinkre, abban már nekünk is van szerepünk.

A víz lehet a Mecsek jövőjének egyik legfontosabb kérdése. De hogy megmarad-e a Mecsek annak, aminek szeretjük, nemcsak a csapadékon múlik. Rajtunk is.

Kováts Andrea É.