Mintegy 289 milliárd forint kerülhet vissza a nagy kibocsátóknak – amikor a klímavédelem ára végül a szennyezőkhöz kerül

Miközben az Európai Unió kibocsátáskereskedelmi rendszere (EU ETS) elvileg a klímavédelmi beruházásokat és a kibocsátáscsökkentést szolgálja, Magyarországon egy jogellenesnek bizonyult különadó miatt közel 289 milliárd forint kerülhet vissza azokhoz a vállalatokhoz, amelyek a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátók közé tartoznak. A történet jóval túlmutat egy egyszerű adóvitán: fontos kérdéseket vet fel a klímapolitika, a jogbiztonság és a közpénzek felhasználása kapcsán is.

Mi történt?

2023-ban Magyarország külön szén-dioxid-kvótaadót vezetett be azon nagy ipari létesítmények számára, amelyek az Európai Unió kibocsátáskereskedelmi rendszerének (EU ETS) hatálya alá tartoznak. Az érintett vállalatoknak tonnánként 36 euró különadót kellett fizetniük, emellett a kibocsátási egységek kereskedelme után 15 százalékos tranzakciós díj is terhelte őket.

Az Európai Unió Bírósága azonban 2026 áprilisában kimondta, hogy az ilyen szabályozás ellentétes lehet az EU ETS irányelvével, mert lényegében semlegesíti azt a gazdasági ösztönzőt, amelyet az uniós rendszer a kibocsátások csökkentése érdekében biztosít. A bíróság szerint a nemzeti különadó veszélyeztetheti az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének működését és céljait.

Ennek következményeként a magyar államnak mintegy 289 milliárd forintot kell visszafizetnie az érintett vállalatoknak, kamatokkal együtt.

Kik kapják vissza a pénzt?

A legnagyobb visszatérítésben részesülő vállalatok között szerepelnek magyar és külföldi tulajdonú nagyvállalatok egyaránt.

A nyilvánosságra került adatok alapján az érintettek között található többek között:

• MOL,
• Nitrogénművek,
• Holcim,
• Duna–Dráva Cement,
• BorsodChem,
• Hamburger Hungária,
• Birla Carbon Hungary.

Ezek többsége energiaintenzív iparágban működik, és az ország legnagyobb ipari szén-dioxid-kibocsátói közé tartozik.

Mi volt az eredeti cél?

Az EU ETS filozófiája egyszerű.

A szennyezésnek ára van.

A vállalatoknak vagy csökkenteniük kell kibocsátásukat, vagy kibocsátási egységeket kell vásárolniuk. Az ebből származó bevételeket az uniós szabályok szerint döntően klímavédelmi, energiahatékonysági és energetikai átállást szolgáló beruházásokra kell fordítani.

Az Európai Bizottság adatai szerint az ETS-rendszerből származó bevételek túlnyomó része valóban ilyen célokat finanszíroz, ugyanakkor ezek felhasználásának részletezettsége tagállamonként jelentősen eltér. A bevételek nagy része közvetlenül a tagállami költségvetésekbe kerül, és azok felelőssége a szabályoknak megfelelő felhasználás.

Miért különösen tanulságos ez az ügy?

Ez az eset nem azért figyelemre méltó, mert az Európai Unió “támogatást adott” volna ezeknek a vállalatoknak. Éppen ellenkezőleg.

Az Európai Unió Bírósága azt mondta ki, hogy a magyar különadó nem volt összeegyeztethető az uniós joggal, ezért a jogellenesen beszedett összegeket vissza kell fizetni.

A végeredmény azonban ettől még ugyanaz:

közel 289 milliárd forint közpénz kerül vissza a legnagyobb kibocsátókhoz.

Ez pedig joggal vet fel szakpolitikai kérdéseket.

A valódi probléma nem a bírósági ítélet

A történet legfontosabb tanulsága nem az Európai Unió Bíróságának döntése, hanem az, hogy milyen következménye lehet egy olyan nemzeti szabályozásnak, amely nincs összhangban az uniós joggal.

Ha egy klímavédelmi intézkedést később jogellenesnek minősítenek, akkor nemcsak a kívánt kibocsátáscsökkentés maradhat el, hanem az addig beszedett összegek is visszakerülhetnek a vállalatokhoz, ráadásul kamatokkal együtt.

Ebben az esetben a közpénzből finanszírozott visszatérítés végső soron nem új klímavédelmi beruházásokat, hanem egy hibás szabályozás következményeinek rendezését szolgálja.

Átláthatóság és elszámoltathatóság

Az ügy egy másik fontos kérdésre is ráirányítja a figyelmet.

Az EU ETS-ből származó bevételek felhasználásáról ugyan léteznek tagállami jelentések, azonban ezek részletessége jelentősen eltér. Az Európai Bizottság és az Európai Számvevőszék is többször felhívta a figyelmet arra, hogy az átláthatóság és az eredmények mérhetősége tovább javítható.

A mostani magyar eset azt mutatja, hogy a klímapolitika sikeréhez nem elegendő jó szándékú intézkedéseket alkotni. Azoknak jogilag is stabilnak, kiszámíthatónak és összehangoltnak kell lenniük az uniós szabályozással.

A saját véleményem

A klímavédelem nem lehet politikai kommunikációs eszköz, költségvetési bevételi forrás vagy gazdaságpolitikai fegyver. Egyetlen klímapolitikai rendszernek sem az a célja, hogy új adókat termeljen vagy évekkel később százmilliárdos visszafizetésekhez vezessen. A cél egyértelmű: a kibocsátások gyors és tartós csökkentése, valamint a klímasemlegesség elérése.

A mostani ügy azonban egy kellemetlen kérdést vet fel. Ha közel 289 milliárd forint kerül vissza a legnagyobb kibocsátókhoz, miközben továbbra sem igazolható egyértelműen, hogy ezekben az energiaintenzív ágazatokban a kibocsátáscsökkentés döntő oka maga az EU ETS volt, akkor indokolt feltenni a kérdést: valóban elérte-e a rendszer azt a célt, amelyért létrehozták?

A rendelkezésre álló kutatások szerint az ipari kibocsátások csökkenésében sok esetben nagyobb szerepet játszott az energiaválság, a földgázárak drasztikus emelkedése, a termelés visszaesése és a piaci kereslet csökkenése, mint maga a karbonár. Ezzel párhuzamosan az energiaintenzív iparágak hosszú éveken keresztül jelentős mennyiségű ingyenes kibocsátási egységet kaptak, ami mérsékelte az ETS közvetlen gazdasági ösztönző erejét.

Mindezt különösen nehéz értelmezni annak fényében, hogy az EU ETS kvótaára hosszú időn keresztül jellemzően 100 euró/tonna alatt maradt (2026. augusztus elején: 61,33€), miközben a legújabb makrogazdasági kutatások szerint egyetlen tonna szén-dioxid kibocsátásának társadalmi költsége nagyságrendileg már elérheti az 1200 eurót. A két érték között fennálló nagyságrendi különbség arra utal, hogy a karbonár ma még messze nem tükrözi a kibocsátások teljes társadalmi és gazdasági költségét.

A klímaváltozás következményei ráadásul már nem a jövő problémái. Európa és a világ ma is súlyos gazdasági károkat szenved el a rekordhőhullámok, az aszályok, az árvizek, az erdőtüzek, a terméskiesések, az infrastruktúra károsodása és az egészségügyi terhek növekedése miatt. Ezek a költségek már ma jelentkeznek a társadalomban és a gazdaságban.

Éppen ezért a jövő klímapolitikájának nem csupán a kibocsátások beárazásáról kell szólnia. Legalább ilyen fontos, hogy a kibocsátók által befizetett források igazoltan olyan projektekhez jussanak el, amelyek mérhető és ellenőrizhető éghajlatvédelmi eredményeket hoznak létre.

Ebben egyre nagyobb szerepet tölthetnek be a magas integritású önkéntes karbonpiacok (High-Integrity Voluntary Carbon Markets), ahol a karbonkreditek értékesítéséből származó források közvetlenül kibocsátáscsökkentési vagy szén-dioxid-eltávolítási projektek finanszírozását szolgálják. A rendszer működésének alapja a független hitelesítés, a nyilvános nyilvántartás és a karbonkreditek egyszeri felhasználásának (retirement) igazolása.

Európában ilyen infrastruktúrát működtet az OurOffset Nonprofit LLC is, amely nyilvános projektfejlesztői nyilvántartást és karbonregisztert üzemeltet. A nyilvánosan elérhető adatbázisban többek között magyarországi napenergia-projektek, depóniagáz-hasznosítási programok, biogáz-, erdészeti és talajkímélő mezőgazdasági projektek, műtrágya-kiváltási technológiák, flottavillamosítási programok, valamint a családtervezés kibocsátás-megelőző hatását vizsgáló projektek is szerepelnek. A rendszerben a projektekhez kapcsolódó státuszok, hitelesítők és projektadatok nyilvánosan megismerhetők.

Ez a megközelítés érdemben különbözik attól, amikor a karbonárazásból származó bevételek általános költségvetési forrásként jelennek meg. A magas integritású önkéntes karbonpiacokon a finanszírozás közvetlenül a projektekhez kapcsolódik: a karbonkreditek iránti kereslet új klímavédelmi beruházások megvalósítását vagy fenntartását segíti elő, miközben a nyilvános nyilvántartások lehetővé teszik a kreditek útjának és felhasználásának ellenőrzését.

Véleményem szerint hosszú távon a legnagyobb kibocsátóknak nem elegendő kizárólag a szabályozási megfelelésre törekedniük. Az európai klímasemlegességi célok elérését az szolgálná a leghatékonyabban, ha a kibocsátáscsökkentési kötelezettségeik teljesítése mellett egyre nagyobb arányban kapcsolódnának olyan magas integritású önkéntes karbonpiaci projektekhez, amelyek bizonyítható, mérhető és nyilvánosan ellenőrizhető klímavédelmi eredményeket hoznak létre.

A társadalom végső soron nem azt várja el a klímapolitikától, hogy kvótákat adjon, adókat vessen ki vagy milliárdos visszatérítéseket rendezzen. Azt várja el, hogy a kibocsátott szén-dioxid mennyisége valóban csökkenjen, a klímaváltozás gazdasági és társadalmi kárait mérséklő projektek megvalósuljanak, és a befizetett források mérhető környezeti eredményeket hozzanak létre. Ez lehet a következő évtized sikeres klímapolitikájának valódi mércéje.

A klímaváltozás nem a jövő generációinak problémája. A gazdasági számlát már most fizetjük – ezért minden olyan klímapolitikai eszköznek, amely közpénzeket vagy jelentős vállalati forrásokat mozgat meg, bizonyíthatóan a kibocsátások tényleges csökkentését kell szolgálnia.

Rampasek László A.