Kié az eső? – Amikor az időjárás-módosítás átlépi az országhatárokat…

Évszázadokon keresztül természetesnek vettük, hogy az időjárás olyan erő, amelyet az ember legfeljebb megfigyelni és előre jelezni tud. Ma azonban már egyre több ország alkalmaz olyan technológiákat, amelyek célja a felhők és a csapadékképződés bizonyos folyamatainak befolyásolása. A legismertebb módszer a felhőmagvasítás – vagy közérthetőbben a felhők „bevetése” – olyan időjárás-módosítási eljárás, amelynek során például ezüst-jodid részecskéket juttatnak megfelelő felhőkbe, hogy befolyásolják a csapadékképződés folyamatát.

A téma ismét a figyelem középpontjába került, miután Kazahsztán a vízhiány és az aszály elleni alkalmazkodás egyik lehetséges eszközeként felhőmagvasítási programokkal kísérletezik. A kérdés azonban gyorsan túlnőtt a meteorológia világán. A szomszédos Kirgizisztánban ugyanis már felmerült az aggodalom: mi történik akkor, ha egy ország megpróbál több csapadékot előidézni egy olyan légköri rendszerben, amely később más országok fölött is áthalad?

Egyszerűbben fogalmazva: kié az eső?

Fontos rögtön tisztázni, hogy a felhőmagvasítás nem azonos az időjárás teljes körű irányításával. A Meteorológiai Világszervezet, a WMO álláspontja szerint nincs olyan tudományosan igazolt technológia, amellyel tetszés szerint lehetne viharrendszereket létrehozni, a szelet átirányítani vagy egész országok időjárását szabályozni. Azok az elképzelések tehát, amelyek szerint valaki egy gombnyomással képes kontinensek időjárását irányítani vagy szándékosan elvenni egy ország csapadékát, nem rendelkeznek megfelelő tudományos bizonyítékokkal.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ember semmilyen módon nem képes beavatkozni a légköri folyamatokba. A felhőmagvasítás valós technológia, amely bizonyos, megfelelő meteorológiai körülmények között képes lehet befolyásolni a felhők mikrofizikai folyamatait. Egyes esetekben a kutatások szerint hozzájárulhat a csapadékképződéshez, más helyzetekben azonban rendkívül nehéz pontosan megállapítani, hogy egy adott eső vagy havazás mennyiben volt a beavatkozás következménye, és mennyiben történt volna meg természetes módon is.

A legnagyobb kérdőjel éppen abból fakad, hogy a légkör nem ismeri az országhatárokat. Egy folyó esetében könnyen érthető, miért alakulhat ki nemzetközi konfliktus: ha egy ország visszatartja vagy eltereli a vizet, annak hatása lehet az alsóbb folyószakaszokon is. A felhők azonban még ennél is bonyolultabb rendszert alkotnak. Egy időjárási front több száz vagy akár több ezer kilométeren keresztül haladhat, miközben folyamatosan változik.

Ezért a jelenlegi tudományos ismeretek alapján nem lehet egyszerűen kijelenteni, hogy ha valahol felhőmagvasítással több eső esik, akkor máshol emiatt biztosan kevesebb fog. A rendszer ennél sokkal összetettebb. A WMO ugyanakkor arra is rámutat, hogy az időjárás-módosítás esetleges, a légáramlás irányában távolabb jelentkező hatásai további kutatásokat igényelnek.

Ma még nem tudjuk, hogy egy ország felhőmagvasítási programja képes lehet-e kimutatható módon befolyásolni egy másik ország csapadékviszonyait. A kérdés azonban egyre fontosabbá válhat, ahogy a klímaváltozás miatt súlyosbodik a vízhiány és az aszály, és egyre több ország keres technológiai megoldásokat ezek kezelésére. Ha pedig egy ilyen beavatkozásnak határokon átnyúló következményei lehetnek, előbb-utóbb azt is tisztázni kell, ki vizsgálja és ki ellenőrzi ezeket.

Magyarország szempontjából sem teljesen elméleti a kérdés. Hazánkban országos jégkármérséklő rendszer működik, amely megfelelő meteorológiai helyzetekben ezüst-jodidot juttat a légkörbe a jégkárok mérséklése érdekében. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Magyarország „irányítaná az időjárást”, és nem is az a célja, hogy több vagy kevesebb csapadékot hozzon létre. Mégis jól mutatja, hogy a légköri folyamatok technológiai befolyásolása már nem valamilyen távoli jövőből érkező elképzelés, hanem a gyakorlatban is alkalmazott módszer.

Éppen ezért a kérdés akár nálunk is felmerülhetne, ha valamelyik szomszédos ország a jövőben nagyszabású, kifejezetten csapadéknövelést célzó programot indítana. Vajon ki vizsgálná annak esetleges, határokon átnyúló következményeit? Ki mondaná meg, hogy egy beavatkozásnak volt-e hatása egy másik ország időjárására? És milyen bizonyíték alapján lehetne egyáltalán felelősséget megállapítani?

A kérdés másik érdekes oldala Nyugat-Európa. Időről időre felmerülnek olyan állítások, amelyek szerint különböző országok titokban manipulálják az időjárást. A jelenleg nyilvánosan ellenőrizhető információk alapján azonban nincs bizonyíték arra, hogy Nyugat-Európában olyan titkos, nagyszabású program működne, amely országok vagy kontinensrészek időjárását képes lenne irányítani.

Ettől függetlenül az időjárás-módosítással kapcsolatos kutatások és helyi alkalmazások természetesen léteznek, és az Európai Bizottság korábbi állásfoglalásai is foglalkoztak a kérdéssel. A Bizottság jelezte, hogy maga nem finanszíroz és nem hajt végre időjárás- vagy klímamódosítási programokat, ugyanakkor nincs olyan teljes körű, központi uniós nyilvántartás sem, amely minden tagállami ilyen jellegű tevékenységet részletesen követne.

A klímaváltozás azonban új helyzetet teremthet. Ahogy egyre gyakoribbá válnak az aszályok, csökkennek a rendelkezésre álló vízkészletek és nő a mezőgazdaság kiszolgáltatottsága, egyre több ország kereshet olyan technológiai megoldásokat, amelyek segítségével legalább részben mérsékelheti a vízhiányt.

Ha ezek a technológiák fejlődnek és szélesebb körben elterjednek, akkor az időjárás-módosítás már nemcsak tudományos és technológiai kérdés lesz. Nemzetközi jogi, politikai és biztonsági problémává is válhat.

Ki engedélyezi az ilyen programokat? Nyilvánosak lesznek-e az alkalmazott módszerek? Független szervezetek ellenőrzik-e a hatásukat? Kell-e tájékoztatni a szomszédos országokat, ha egy légköri rendszerbe történő beavatkozásnak elméletileg határokon átnyúló következményei lehetnek?

Ezekre a kérdésekre ma még nincs minden helyzetre egyértelmű válasz.

A fontosabb kérdés inkább az, hogy ha egyre több technológiával próbálunk beavatkozni a természetes légköri folyamatokba, rendelkezünk-e elegendő tudással, átláthatósággal és nemzetközi együttműködéssel ahhoz, hogy ezt biztonságosan tegyük?

Ma még túlzás lenne azt állítani, hogy az országok egymás elől lopják az esőt. A felhőmagvasítás nem varázslat, és messze nem teszi lehetővé az időjárás tetszés szerinti irányítását.

De a technológia létezik, fejlődik, és egy olyan világban, ahol a víz egyre inkább stratégiai erőforrássá válik, a kérdés valószínűleg egyre gyakrabban kerül majd elő.

Lehet, hogy a jövő környezeti konfliktusai továbbra is elsősorban a folyók, a víztározók és a kiszáradó tavak körül zajlanak majd.

De könnyen lehet, hogy idővel egy új kérdés is felkerül a nemzetközi politika térképére: ha az ember elkezd egyre nagyobb mértékben beavatkozni a felhők működésébe, akkor végül kié lesz az eső?

Rampasek László A.