Az EU tanúsítási rendszere mögött komoly szakmai vita bontakozott ki

Az Európai Unió nagy reményeket fűz a karboneltávolításhoz. A 2024-ben létrehozott Carbon Removals and Carbon Farming Regulation (CRCF) célja, hogy egységes európai szabályokat teremtsen a karboneltávolítás tanúsítására.

2026 februárjában az Európai Bizottság elfogadta az első három, úgynevezett tartós karboneltávolítási módszertant: a DACCS, a BioCCS és a biochar carbon removal rendszereit.

A Bizottság szerint a szabályozás megbízható, átlátható és tudományosan megalapozott piacot teremthet. A kritikusok szerint azonban éppen a módszertanokban vannak olyan pontok, amelyek megkérdőjelezhetik a tanúsított egységek valódi klímaértékét.

A kérdés különösen érdekes a DACCS, vagyis a levegőből történő közvetlen CO₂-kivonás esetében. A technológia valóban képes a légköri szén-dioxid leválasztására, de ehhez jelentős energia szükséges. A termodinamika második főtétele miatt ennek van fizikai alsó korlátja, amelyet a technológiai fejlődés sem tud megszüntetni. Ezért egy tonna leválasztott CO₂ nem feltétlenül jelent egy tonna nettó légköri eltávolítást. A teljes energetikai rendszer – az energia előállítása, a leválasztás, a CO₂ feldolgozása, szállítása és tárolása – együttes mérlege számít.

A BioCCS még összetettebb. Itt a biomassza növekedése során megkötött szén-dioxidot fogják fel és tárolják. Csakhogy a biomassza nem egyszerűen „ingyenes” légköri szén. Vizsgálni kell, honnan származik, mi történt volna vele a projekt nélkül, milyen földhasználati hatásokkal jár, és milyen kibocsátások keletkeznek a teljes ellátási láncban.

A biochar esetében hasonló kérdés merül fel: a pirolízissel létrehozott stabil szén valóban hosszú időre a légkörön kívül marad-e, és mekkora a tényleges nettó eltávolítás az előállítás teljes energia- és anyagmérlegét figyelembe véve?

Ezek nem pusztán elméleti kérdések. A Carbon Market Watch 2025-ös elemzése a DACCS, BioCCS és biochar CRCF-módszertanainál többek között az additionality, a biomassza elszámolása, a biochar monitoringja és a módszertanok felhasználási célja miatt fogalmazott meg súlyos aggályokat.

2026 júniusában pedig a Carbon Market Watch több más szervezettel együtt belső felülvizsgálatot kért az Európai Bizottságtól a permanent carbon removal módszertanok miatt. A beadvány hat konkrét problémát sorol fel, köztük a biogén szén elszámolását, bizonyos BioCCS-kibocsátások figyelmen kívül hagyását, a metánkibocsátást, az indirekt földhasználat-változást (ILUC), a biochar monitoringját és a biomassza fenntarthatósági követelményeit. A szervezet szerint ezek a hiányosságok akár olyan tevékenységek ösztönzéséhez is vezethetnek, amelyek végső soron növelik a nettó kibocsátást.

A vita nem kizárólag a három permanent-removal technológiáról szól. Az Öko-Institut 2026-ban a CRCF carbon-farming módszertanainak tervezetét is vizsgálta, és többek között az additionality, leakage, bizonytalanság és permanencia kezelését találta elégtelennek. Az intézet szerint jelentős módosítások nélkül fennállhat a veszélye annak, hogy egyes CRCF-egységek mögött nem lesz tényleges kibocsátáscsökkentés vagy karboneltávolítás.

Ez azért különösen fontos, mert a CRCF már nem pusztán egy elméleti szabályozás. Az Európai Bizottság 2026-ban már a tanúsítási rendszerek elismerését és a piac kialakítását is előmozdítja, az EU CRCF Buyers’ Club pedig elsőként éppen a DACCS, BioCCS és biochar módszertanok alapján működő projektek iránt kíván keresletet teremteni.

A probléma tehát nem az, hogy a karboneltávolítás technológiái szükségképpen működésképtelenek. Hanem az, hogy a technológia által kezelt CO₂ mennyisége és a tényleges, nettó, többlet- és tartós légköri eltávolítás között jelentős különbség lehet.

Egy karbonkredit esetében pedig éppen ez a különbség a lényeg.

Egy tonna CO₂ leválasztása nem feltétlenül jelent egy tonna nettó CO₂-eltávolítást.

A CRCF ezért fontos kísérlet, de nem tekinthető automatikusan a karbonpiaci integritás végső garanciájának. A tanúsítási rendszer hitelességét végső soron az dönti el, hogy mennyire konzervatívan és teljes körűen számolja el az energiafelhasználást, a kapcsolódó kibocsátásokat, a baseline-t, az additionalityt, a leakage-et, a bizonytalanságot és a tárolás tartósságát.

Az OurOffset külön elemzésben foglalkozik ugyanezzel a kérdéssel, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a tanúsítvány önmagában nem írhatja felül a fizikai valóságot: a karbonkredit értékét a mögötte bizonyítható nettó klímahatásnak kell meghatároznia.

A valódi kérdés tehát nem az, hogy hány CRCF-egységet tudunk majd kibocsátani.

Hanem az:

Valóban kevesebb CO₂ lesz-e a légkörben miattuk?

És erre a kérdésre nem egy tanúsítvány neve, hanem a teljes tudományos és energetikai mérleg adhat választ.

Rampasek László A.