A Netflix csúcsfilmje a ‘Ne nézz fel!’, mondjuk úgy, szenvedélyes reakciókat váltott ki. Ez sokatmondó.

Ha a héten egy percet is töltöttél az interneten, biztosan láttál valamit a ‘Ne nézz fel!’-ről. Az Adam McKay rendezte film a Netflix top filmje. És talán ez az első számú ok, amiért az emberek mostanában összeszarták magukat a neten.

A film a Rotten Tomatoes-on 55%-os kritikai pontszámmal rendelkezik, ami jól tükrözi, hogy az emberek mélyen megosztottak a film megítélésében. A negatív kritikák nem kevesebbet mondtak, mint hogy lesújtóak. A Defector “olyan emberek által készített filmnek nevezte, akik túl sok időt töltenek az interneten”. A Gawker szerint a Don’t Look Up “az alapkonfliktust [az éghajlati válság kezelésének módjáról] a cselekvésből egy egyszerű hitvallássá változtatja: hallgatsz a tudósokra, vagy nem?”. McKay a társalkotóval és újságíróval, David Sirotával együtt a maguk részéről a film védelmében tweeteltek, ami olyannyira meta kritikákhoz vezetett, hogy talán mindannyian kollektíven elveszítjük a fonalat.

Én inkább nem vitatkoznék azon, hogy a ‘Ne nézz fel!’, mint műalkotás, szatíra vagy a való életet helyettesítő film jó-e. Csak annyit jegyeznék meg, hogy szerintem a film elgondolkodtató és jól játszott, bár vannak vakfoltjai, például az, hogy kizárólag az Egyesült Államokra koncentrál. Nem csak az az érdekes, hogy a film mennyire polarizáló, hanem az is, hogy mekkora mennyiségű diskurzust generált – és mit mond ez a kollektív vágyainkról ebben a bizonytalan pillanatban.

A ‘Ne nézz fel!’, annak az ötödmagával, akinek sikerült elkerülnie a filmmel való érintkezést, egy sztárokkal teletűzdelt ügy egy Föld felé tartó bolygóölő üstökösről és az emberiség reakciójáról a közelgő végzetre. Az üstökös az éghajlatváltozás metaforája, és a szereplők mindannyian szerepet játszanak benne, a semmibe sikoltozó tudósoktól kezdve a tech-milliárdosig, aki bizonyítatlan technológiával akar belőle ásványi anyagokat bányászni.

Voltak már más éghajlati filmek is, a Holnaputántól az Első megjavítottig. Ezek is nagy sztárokat vonultattak fel, mégis alig mozdították meg az éghajlatváltozásról szóló nyilvános vitát. A ‘Ne nézz fel!’ bevallottan a széles körben elterjedt közösségi média korszakában készült, és úgy tűnik, hogy a beszélgetés elindítására készült. De mégis, az, hogy ilyen mértékben teljesíti ezt a küldetést, azt mutatja, mennyire ki vagyunk éhezve az éghajlati válsággal foglalkozó művészetre és médiára.

Különösen az Egyesült Államok él a klímacsend kúpjában. A Yale és a George Mason Egyetem 2016-os elemzése szerint az amerikaiak több mint fele, “akiket érdekel a globális felmelegedés, vagy fontosnak tartják a kérdést, “ritkán” vagy “soha” nem beszélnek róla a családjukkal és a barátaikkal”. Ennek részben az lehet az oka, amit a kutatók a “klímacsend spiráljának” neveztek, ahol a legnagyobb média nem foglalkozik vele, így nem tűnik fontosnak, és nem is érdemes róla beszélni.

A ‘Ne nézz fel!’ fülsiketítően harsogott, a világ legnagyobb filmsztárjaival, a filmet népszerűsítő médiavisszhanggal, valamint a Netflix honlapjának és a mozik sátrainak kiemelt elhelyezésével. A dicséret, a vitriol és minden, ami a kettő között van, nemcsak az emberek valós reakcióit tükrözi a filmre, hanem rávilágít arra, hogy egyszerűen nem beszélünk eleget az éghajlati válságról.

Tudjátok kb. így néz ki, amikor valaki felismerésre jut arról, hogy elérhető közelségben egy katasztrófa! Végigfut a fejében, hogy fogja ezt elmondani?! Egy üstökös is hasonló a globális felmelegedés veszélyeihez, sokáig nem látszik és csak néhányan látják, sőt pontosan tudják, hogy ott van és merre tart. … Ők próbálják elmagyarázni a világnak, megmutatni, megértetni, de sajnos nehezebb dolog ez, mint betonba beverni egy szeget kézi kalapáccsal! – (Rampasek, László A.)

A kirobbanó viták azt is megmutatják, hogy sokunknak régóta nehéz a témáról beszélni anélkül, hogy valami kézzelfogható dolog – például egy film – ne szolgálna a beszélgetés magjaként. Talán azért, mert ez az egzisztenciális fenyegetés túl nagy és nyomasztó ahhoz, hogy igazán felfogjuk. Vagy talán egyszerűen csak nincs meg a szókincsünk ahhoz, hogy őszintén megfogalmazzuk a válságot. Valószínűleg mindkettő. Akárhogy is, a ‘Ne nézz fel!’ egy résnyire kinyitotta az ajtót, és hirtelen mindenki be akar rontani a vitaterembe.

Mindez arra utal, hogy több olyan médiára van szükség, mint a ‘Ne nézz fel!’, és több vitára róla. Higgyék el, tudom, hogy a klímaválság “beszéljünk róla” fázisán már jócskán túl vagyunk. Ez most egy olyan időszak, amikor a világnak gyorsan le kell állítania a fosszilis tüzelőanyagok használatát, ki kell találnia egy igazságos átmenetet, be kell fektetnie a tömegközlekedésbe és még százezer más dologba, miközben meg kell birkóznia az egyre növekvő klímakatasztrófákkal.

De ezeket a különböző labdákat olyan nehéz mozgásba hozni, részben az éghajlatváltozás körüli viszonylagos csend miatt. Más Yale és George Mason kutatások azt mutatják, hogy a legtöbb ember számtalan okból kerüli a témát, kezdve attól, hogy nem tudnak róla eleget, hogy egyetértenek azzal, hogy tennünk kell valamit, egészen a rettegett “túl politikai” érvig. Mindez lehetővé teszi, hogy a szennyezők és a status quóba fektetett politikusok körvonalazzák a lehetséges határokat, hogy a csónak a lehető legkevesebbet ringatózzon számukra.

Túlságosan féltünk arról álmodni, nemhogy beszélni arról, hogyan kell kinéznie a világnak, ha el akarjuk kerülni, hogy eltaláljon minket a metaforikus üstökös. Nehéz ezeket a beszélgetéseket lefolytatni, de minél tovább halogatjuk őket, annál inkább romlik a bolygó. Az, hogy egyetlen film nyomán ilyen sokan felbukkantak, azt mutatja, hogy kulturális képzeletünk szekrénye talán még nem üres. Sőt, azt is mutatja, hogy vágyunk még többre.

Hogy szerinted a ‘Ne nézz fel!’ a legjobb vagy a legrosszabb klímás film a fájdalmasan rövid listán, az sok szempontból mellékes. Ahogy a Defector rámutatott, úgy tűnik, az emberek izgatottan kiabálnak McKayre és Sirotára a Twitteren, mert ez választ vált ki belőlük. De semmi oka nincs annak, hogy néhány srácnak, akik egyetlen klímafilmet készítettek, a beszélgetés középpontjába kell kerülnie. (Nem sértésnek szánom őket!) Valójában talán jobb is, ha nem ők állnak a középpontban, ezért van szükségünk többre, mint egyetlen klímafilmre. Nyilvánvaló, hogy a közönség ezt akarja. Ez elég gyenge megoldásnak tűnhet a klímaváltozásra, ha ennyi pusztítással nézünk szembe. De nem tudjuk megváltoztatni a politikát, ami idáig vezetett minket, csak az előttünk álló jövőt tudjuk megváltoztatni.

Forrás: Gizmodo – Brian Kahn