Népesedés – A demográfiai csapda okai

Lester R. Brown 1974-ben hozta létre a World Watch Institute-ot Washingtonban és 1984 óta publikálják évente az A világ helyzete c. kötetüket. 1987-ben jelent meg először magyarul, utána 1991-től folyamatosan. Már 1987-ben a túlnépesedés fő téma volt.

Lester R. Brown Népesedés - A demográfiai csapda okai | ClimeNews

Lester R. Brown Népesedés – A demográfiai csapda okai*

Frank Notestein népességkutató 1945-ben közzétett a demográfiai változásokról egy elméletet, amely a gazdasági és szociális fejlődésnek a népességnövekedésre gyakorolt hatásából indul ki A “demográfiai átmenetnek” ez az elmélete minden társadalmat három fejlődési szakasz valamelyikébe sorol be, és főként európai tapasztalatokra támaszkodik.
A demográfiai átmenet első szakasza a premodern társadalmak fejlődési fázisa, és a magas születési és halálozási arányszám jellemzi. A lakosság száma lassan vagy egyáltalában nem növekszik. A második szakaszban már bevezetik a szervezett egészségügyi ellátást, beleértve a tömeges oltásokat is, és ezért, valamint annak következtében is, hogy több élelmiszert állítanak elő, javulnak az életfeltételek. A születési arányszám változatlanul magas, a halálozási arányszám viszont süllyed, épp ezért a lakosság száma gyorsan növekszik. A harmadik szakaszban az elért gazdasági és szociális vívmányok következtében csökken a nagy család iránti igény, ugyanakkor csökken a gyermekhalandóság is. A születési és halálozási arányszám, akárcsak az első szakaszban, egyensúlyban van, de sokkal alacsonyabb szinten.A demográfiában gyakran és szívesen használták ezt a koncepciót, mert alkalmas volt rá, hogy megmagyarázza a növekedés ütemében mutatkozó különbségeket, valamint arra, hogy egy-egy ország vonatkozásában, illetve globálisan is népesedési prognózisokat lehessen felállítani. Most azonban, amikor a XX. század végéhez közeledünk, ez az analízis egyre elégtelenebbnek bizonyul, mert nem tudja megmagyarázni, hogy mi történik akkor, ha fejlődő országokat csapdaként fogva tart a második szakasz, amelyből nem tudnak kijutni.

A világ demográfiai megosztottsága

Egy emberöltővel ezelőtt még az a kényelmes felosztás volt érvényben, amely a világ országait a “fejlett”, illetve a “fejlődő” kategóriába sorolta be. A világnak körülbelül egyötöde számított fejlettnek, négyötöde pedig fejletlennek.


“A világot megosztó határvonal valójában úgy húzódik, hogy az egyik oldalon azok az országok vannak, amelyekben lassan vagy egyáltalában nem növekszik a lakosság, és az életfeltételek állandóan javulnak, a másik oldalon pedig azok az országok, ahol a lakosság száma gyorsan növekszik, és az életfeltételek rosszabbodnak, illetve ez a rosszabbodás fenyegető veszélyt jelent.”


A 90-es évek küszöbén új kritériumokra van szükségünk. A világot megosztó határvonal valójában úgy húzódik, hogy az egyik oldalon azok az országok vannak, amelyekben lassan vagy egyáltalában nem növekszik a lakosság, és az életfeltételek állandóan javulnak, a másik oldalon pedig azok az országok, ahol a lakosság száma gyorsan növekszik,és az életfeltételek rosszabbodnak, illetve ez a rosszabbodás fenyegető veszélyt jelent. Mindenekelőtt azok az országok tartoznak ide, amelyekben már négy évtizede vagy megközelítőleg ennyi ideje gyorsan növekszik a lakosság.
Néhány országban még az a veszély is fenyeget, hogy a süllyedő életszínvonallal együtt növekszik a halandóság, és így ezek az első fejlődési szakaszba csúsznak vissza. Frank-Notestein 1903-ban így fogalmazott: “A halálozási arányszámnak ez a növekedése minden fejlesztési erőfeszítésünk csődjét bizonyítja.” Egyes országokban a csőd kísértete már az ajtón kopogtat.

I. I. táblázat: A népesség növekedése 1986-ban területi megoszlás szerint
Terület Népesség (millió) Növekedési ütem % Évi növekedés (millió)
Lassú növekedési ütemű területek
Nyugat-Európa 381 0,2 0,8
Észak-Amerika 267 0,7 1,9
Kelet-Európa és a Szovjetúnió 392 0,8 0,1
Ausztrália és Új-Zéland 19 0,8 0,1
Kelet Ázsia (1) 1263 1,0 12,6
Összesen 2322 0,8 18,6
Gyors növekedési ütemű területek
Délkelet-Ázsia (2) 414 2,2 9,1
Latin-Amerika 419 2,3 9,6
Az indiai szubkontinens 1027 2,4 24,6
Közel-Kelet 178 2,8 5,0
Afrika 583 2,8 16,3
Összesen (3) 2621 2,5 65,6

1 Főleg Kína és Japán.
2 Főleg Burma, Indonézia, a Fülöp-szigetek, Thaiföld és Vietnam.
3 A részadatok és a végösszeg eltérése a fel- és lekerekítésekből adódik.
Forrás: Population Reference Bureau: 1986 World Population Data Sheet. Washington D. C, 1986.

Ha a népességnövekedés ütemét vesszük a földrajzi beosztás alapjának, akkor kitűnik, hogy 2,3 milliárd lakossal öt földrajzi terület alkotja a lassú növekedés szféráját (I.I. táblázat). Nyugat- Európát és a sűrűn lakott Kelet-Ázsiát is beleszámítva, ahol a növekedési ütem mutatószáma a nullához közeledik, illetve évi 1%-ot tesz ki, az átlagos növekedés ebben a csoportban 0,8%. Az emelkedő életszínvonal és az alacsony születési arányszám ezekben a társadalmakban kölcsönösen erősíti egymást.
A gyorsan növekvő népesség szféráját a másik öt területi egység képezi összesen 2,6 milliárd lakossal – ez a világ népességének valamivel több mint a fele. A növekedési ráta itt évi 2,5%. Számokkal kifejezve ez azt jelenti, hogy a népesség évente 65 millióval növekszik, a növekedés tehát több mint háromszor akkora, mint az első csoportban. A csoport több országában a népességnövekedés és a jövedelmek csökkenése egymást erősíti. Másutt, mint például Indiában és Zairében egyelőre még növekszik az egy főre eső jövedelem, fennáll azonban annak a veszélye, hogy ez a folyamat megfordul, amennyiben nem sikerül a népesség növekedésének az ütemét megfékezni.


“A növekedés üteme az összes övezetben vagy lassú: évi 1%, illetve még kevesebb, vagy pedig gyors: 2,2%, vagy még több.”


A fenti számadatokból egyértelműen kitűnik, hogy már napjainkban is milyen méreteket ölt a világ demográfiai megosztottsága. A két véglet között úgyszólván nincs demográfiai középmezőny. A növekedés üteme az összes övezetben vagy lassú: évi 1%, illetve még kevesebb, vagy pedig gyors: 2,2%, vagy még több. Jóllehet a gyors növekedésű szférában néhány ország a demográfiai átmenet harmadik szakaszához közeledik, vagy azt már el is érte – mint például Argentína, Kuba és Uruguay Latin-Amerikában -, lakosságuk száma kicsi ahhoz, hogy lényegesen megváltoztassák a regionális tendenciákat abban az övezetben, amelyhez tartoznak.

Délkelet-Ázsia a maga 414 millió lakosával az első számú jelölt arra, hogy belátható időn belül átkerüljön a lassú növekedésű területek kategóriájába. A térség két országában – Thaiföldön és Indonéziában- bevált családtervezési program van érvényben, és a születési arányszám erősen csökkenő tendenciát mutat. Megvan a lehetőség rá, hogy Kínához hasonlóan, a kis család modellje váljék uralkodóvá ezekben az országokban is. Ezzel szemben aligha képzelhető el döntő fordulat a közeljövőben a Fülöp-szigeteken és Vietnámban, ahol a csökkenő életszínvonal magas születési arányszámmal párosul.
A hosszú távú népesedési prognózisok még drámaibb képet rajzolnak a gyors, ill. lassú növekedési rátájú országok kilátásairól (1.2. táblázat), így például feltételezik, hogy Nagy-Britannia lakosságának növekedése az 59 milliós lélekszám körül meg fog állni, ami pontosan 5%-ős gyarapodást jelent a mostani helyzethez képest. Az NSZK lakosságának száma viszont 52 millió körül fog stabilizálódni, és ez 15%-kal kevesebb, mint a jelenlegi szám. Az Egyesült Államok esetében úgy szól a prognózis, hogy a népesség növekedése a 289 millió főnél fog megállni, ez mintegy egyötöddel több, mint amennyi lakosa az országnak 1986-ban volt.
Kirívó ellentétben áll mindezekkel a Nigériára vonatkozó becslés, amely szerint a jelenleg 100 milliós lakosság 532 millióra fog emelkedni, és a növekedés csak a következő század közepén szűnik meg. Amennyiben ez valóban bekövetkezik, Nigériának csaknem annyi lakosa lesz, mint amennyi ma egész Afrikának van. Kenya lakossága a prognózisok szerint ötszörösére fog emelkedni, és csak akkor áll meg a növekedés. Ugyanezzel kell számolni Etiópiában is, ahol a talaj eróziója és az elhibázott agrárpolitika következtében nagy területeken máris éhínség uralkodik. Talán fölösleges hangsúlyozni, hogy ezek az előrejelzések minden reális alapot nélkülöznek, azon egyszerű oknál fogva, hogy a szóban forgó országokban az élelmiszer-ellátás jóval a jelzett növekedés bekövetkezte előtt összeomlik.

1.2. táblázat: Prognózis néhány ország népességének a stabilizálódására

 

Prognózis néhány ország népességének a stabilizálódására | ClimeNews

A világ demográfiai megosztottsága valószínűleg mélyíteni fogja a már meglevő gazdasági szakadékot. A harmadik világ országaira vonatkozó népesedési prognózisok egyértelműen katasztrófákat vetítenek előre, mert ezekben az országokban már most kezdenek felbofnlani a lakosság ellátásához szükséges rendszerek. Indiában az előrejelzések szerint 2010-re több mint a kétszeresére fog nőni a lakosság száma, és India Kínát megelőzve a világ legnépesebb országa lesz. Ugyanezen időszak alatt Mexikó jelenleg 82 milliós lakossága 199 millióra fog növekedni, ami valamivel több, mint az Egyesült Államok mostani lakosságának négyötöde.

A teherbíró képesség határai

A teherbíró képesség fogalmán egy népességet, annak tevékenységét és a környezete közötti kölcsönhatásokat értjük. Tapasztalt biológusok meglehetős pontossággal ki tudják számítani egy rendszer teherbíró képességét. Egy természetes legelőterület meghatározott számú szarvasmarhát vagy ennél valamivel nagyobb számú juhot tud korlátlanul hosszú ideig táplálékkal ellátni. Egy halászati, terület bizonyos számú ember fehérjeszükségletét tudja fedezni, és az erdők, amelyek egy falu közelében találhatók, csak egy bizonyos nagyságú népességet tudnak ellátni tűzifával.


“A harmadik világ országaira vonatkozó népesedési prognózisok egyértelműen katasztrófákat vetítenek előre, mert ezekben az országokban már most kezdenek felbomlani a lakosság ellátásához szükséges rendszerek.”


Ez a fogalom olyan alapvetően fontos erőforrásokra is alkalmazható, mint a föld és a víz. 1982-ben az ENSZ keretében működő FAO az Alkalmazott Rendszeranalízis Nemzetközi Intézetével (IIASA) közösen nyilvánosságra hozott egy tanulmányt, amelyben 117 fejlődő ország mezőgazdasági művelésre alkalmas területeinek eltartóképességét vizsgálta.
A tanulmány végkövetkeztetése szerint 2000-re 65 ország 1,1 milliárd lakossal nem lesz abban a helyzetben, hogy a szükséges élelmiszereknek akár csak a minimumát is megtermelje. Az előrejelzés szerint népességük 440 millióval nagyobb lesz, mint amennyit a szóban forgó országok el tudnak tartani. A várható következmény az élelmiszerimporttól való nagyfokú függés, illetve nagy területekre kiterjedő éhínség, vagy ami a legvalószínűbb, a kettő együtt.
Ha az érdekelt országok alkalmazni tudnák a modern mezőgazdasági technika nyújtotta összes lehetőséget, lényegesen csökkenne azoknak az országoknak a száma, amelyek népességüket a létminimum színvonalán sem tudják ellátni (19-re, 104 millió lakosával). Ez azonban nagy pénzbefektetést igényel, amire sok ország – egyre fokozódó eladósodása miatt – aligha lesz képes. Az idézett számadatok azonban csak a problémák egy részét jelzik. A tanulmány nem azt vizsgálja, hogy a hasznosítható földterületek hozamának növelésére rendelkezésre áll-e a szükséges beruházási összeg, hanem, annak a felmérésére szorítkozik, hogy milyen következményei lennének a fokozott mezőgazdasági igénybevételnek a földek teherbíró képessége szempontjából – amennyiben a szükséges beruházási összegek rendelkezésre állnának.
Mint minden prognózisnál, a feltételezések itt is jelentősen befolyásolják az eredményt. Az első ilyen feltételezés, hogy minden megművelhető területet bevonnak a termelésbe, ami Latin-Amerikában a hasznosított terület meghétszereződését jelentené, beleértve az Amazonas-vidék nagy részének a feltörését is. Feltételezi a tanulmány továbbá, hogy a mezőgazdaságilag hasznosított területek megőrzik termőképességüket, amely feltételezés az Etiópiában és más országokban kialakult helyzetet tekintve máris túlhaladottnak mondható. Az is a feltételezések között szerepelt, hogy az élelmiszerek termelésére alkalmas területeket nem használják legelőnek. A prognózis nem számol sem zöldségfélék, sem olyan növények termesztésével, mint a gyapot, tea és kávé. A tanulmány továbbá abból indul ki, hogy az élelmiszer-szükségletet a legalacsonyabb szinten fedezik, és minden élelmiszert egyenlően osztanak el, legnagyobb hiányossága azonban az, hogy a prognózisokban figyelembe vett időszak 2000-ig terjed, és hogy nem számol a mezőgazdaságilag hasznosítható területeknek a népességnövekedés miatti csökkenésével.
Egy újabb és részletes tanulmányban a Világbank hét afrikai országban vizsgálja a különböző ökológiai zónák teherbíró képességét. A zónabeosztás alapja az illető területekre jutó csapadék mennyisége. A kutatás, amelynek vezetője Jean Gorse francia agrártudós volt, a tűzifával, valamint az élelmiszerrel való ellátás szempontjából vizsgálja a teherbíró képességet, s figyelembe veszi az állattartás és a növénytermesztés hozamát is (1.3. táblázat).

1.3. táblázat: Az eltartóképesség mértéke 7 afrikai országban 1980-ban, ökológiai zónák szerint (1)

 

Az eltartóképesség mértéke 7 afrikai országban 1980-ban, ökológiai zónák szerint(1) Burkina Faso, Csád, Gambia, Mali, Mauritánia, Szenegál, Nigéria. Az 5 ökológiai zónára való beosztás alapja a csapadékmenyiség.
Forrás: World Bank: Desertification in the Sahelian and Sudanian Zones of West Africa. Washington D. C., 1985.

A két legészakibb országban, ahol a csapadék mennyisége a legalacsonyabb, a mezőgazdaságban és az erdőgazdaságban máris elérték, sőt túlhaladták az ökológiai szempontból megengedhető kitermelés határát. Mindegyik országra és mindegyik zónára érvényes, hogy az erdők eltartóképessége alacsonyabb, mint a szántóföldeké és legelőké.
1980-ban ennek a hét országnak az összlakossága 31 millió volt, jóval több, mint az a 21 milliós határ, ameddig a tűzifaszükséglet tartósan fedezhető. A következmény az erdők gyors pusztulása. A terület falusi lakosságának 27 milliós száma alatta van annak a 36 milliós határnak, amennyit a mezőgazdaság el tud tartani, de a népesség növekedésének jelenlegi tempója mellett a teherbíró képességnek ezt a határát is hamar át fogja lépni.
Bizonyos vonatkozásokban tőkebefektetés és modern technológiák alkalmazásával kitolható a teherbíró képesség határa, más vonatkozásokban nem. A mezőgazdasági eltartóképességet például jelentős mértékben növelni lehet modern termelési módszerek alkalmazásával. A halállomány növelésére azonban nem áll rendelkezésre semmiféle modern technológia. Ugyanez érvényes a legelőterületekre is, habár bizonyos műtrágyafajták alkalmazása néhány országban, különösen Új-Zélandban, a bőséges csapadékmennyiség miatt eredményesnek bizonyult.
A tanulmány egyik végkövetkeztetése, hogy a teherbíró képesség határának kitolása technológiai áttörés nélkül nem lehetséges, mert a jelenleg rendelkezésre álló technológiák további alkalmazása a vizsgált országokban nem rentábilis. A megállapítás így hangzik: “Az intenzív mezőgazdasági termelés rendelkezésre álló technológiái (amelyek kitolhatnák a teherbíró képesség határát), a földterületek szűkös volta ellenére sem bizonyultak eléggé rentábilisnak.”
Egy másik megállapítás szerint “a sivatagok terjeszkednek, és a terméshozamok sok területen csökkennek”.


“Ha a tűzifaszükséglet nagyobb, mint az erdők természetes hozama, ez nemcsak a faállomány csökkenéséhez vezet, hanem a talaj, eróziójához és pusztulásához is.”


A különböző ellátási rendszereket sajnos nem lehet egymástól elválasztani. Ha az egyikben hiány lép fél, ez átterjed a másikra is. Ha a tűzifaszükséglet nagyobb, mint az erdők természetes hozama, ez nemcsak a faállomány csökkenéséhez vezet, hanem a talaj eróziójához és pusztulásához is. Ha a legelőkön nincs elég fű az állatok számára, az állatok gazdái levágják a fák leveleit, és ily módon még nagyobb megterhelésnek teszik ki a megmaradt faállományt. Mindkét folyamat a védővegetáció pusztulását idézi elő, gyorsul a szél és a víz által okozott erózió, és tovább terjeszkednek a sivatagok.


“Ha a legelőkön nincs elég fű az állátok számára, az állatok gazdái levágják a fák leveleit, és ily módon még nagyobb megterhelésnek teszik ki a megmaradt faállományt.”


Az elsivatagosodás kezdetét a növény- és állattársulások számának csökkenése jelenti, amit a talaj szervesanyag-tartalmának a csökkenése, a talaj minőségi romlása és víztároló képességének visszaesése követ. Ennek a folyamatnak az a következménye, hogy egyre kisebb lesz a talaj termőképessége, amit a szél és a víz által okozott erózió tovább csökkent. A legtöbb esetben a végeredmény: a sivatag, egy homokból álló talajstruktúra, olyan finom részecskék és szerves anyagok nélkül, amelyek a termőtalaj elengedhetetlen kellékei.
A továbbiakban elapadnak a vízkészletek, a talaj víztároló képessége egyre inkább romlik. Bár a Világbank által készített tanulmány nem foglalkozik részletesen a víz problémájával, bizonyos, hogy a fellépő vízhiány részben az erdőterületek és legelők túlzott igénybevételének velejárója. Ha a felső, rétegek kevesebb vizet tudnak tárolni, kevesebb csapadék szivárog le a talajvízbe, csökken a talajvíz mennyisége és vele együtt a vegetáció.
Jóllehet a szóban forgó tanulmány 7 nyugat-afrikai országgal foglalkozik, ugyanez a folyamat fenyegeti ugyanezen okok miatt – ellenőrzés nélküli népességnövekedés csak a létminimumot biztosító gazdaságokban – a természeti erőforrásokat egész Afrikában, az indiai szubkontinensen, Közép-Amerikában és az Andok országaiban. Több jel arra mutat, hogy Brazíliában a teherbíró képesség határát már túllépték. James Nations és H. Jeffrey Leonard ökológusok megállapítása szerint az erdőpusztulás és a talajerózió Közép-Amerikában már “válságos méreteket” öltött.
A fejlődő országokban egy háromlépcsős “ökológiai átmenet” alakul ki, katasztrofális következményekkel. Úgyszólván a demográfiai átmenet megfordulásáról van szó. Az első periódusban a növekvő emberi szükséglet még a biológiai körforgás rendszerén belül marad. A másodikban már túllépi ennek határait, és a biológiai erőforrások rovására növekszik. A végső stádiumban a biológiai rendszer összeomlása ahhoz vezet, hogy a lakosság fogyasztását radikálisan korlátozni kell.

Élelmiszerrel való ellátottság és jövedelem – ellentétes tendenciák

1950-től 1973-ig, amíg a világgazdaság még több mint évi 5%-kal nőtt, csaknem minden országban emelkedett a jövedelem, függetlenül az illető ország gazdasági rendszerétől és fejlettségi szintjétől. 1973 óta a világgazdaság növekedésének rátája évi 3% alatt van! Az egy főre eső csökkenés – 3%-ról szűk 1%-ra – még drámaibb. A folyamat legfőbb oka az olajárak jelentős növekedése 1973 és 1979 között.
Ennek a világméretű visszaesésnek egyik megnyilvánulása a mezőgazdaság lassuló dinamikája. Az olajárak növekedésével együtt a talajerózió és az elsztyeppesedés folyamata is nehezíti a helyzetet: Ettől az időtől kezdve a gabonatermesztés csak évi 2,3%-kal növekszik, holott ez a mutató régebben 3% volt. A gabonatermesztés egy főre eső növekedése 1973 óta 0,4%. Kína nélkül úgyszólván semmi növekedés nem lenne.
Az olajárak növekedésével kényszerhelyzetbe kerültek a harmadik világ politikusai. Országuk gazdaságát továbbra is a régi expanziós pályán kellett tartani, mert csak így lehetett az egy főre eső jövedelem színvonalát megőrizni. A kormányok nagy összegű kölcsönöket vettek fel. Ez egy időre megoldásnak bizonyult, de a kamatterhek fokozódása és a gazdasági növekedés világméretű lelassulása következtében sok ország úgy eladósodott, hogy a kamatokat sem tudja fizetni.


“Az eredmény: A harmadik világ sok országa arra kényszerül, hogy az exportból származó jövedelmének nagy részét a külföldi adósságok kamatainak a törlesztésére fordítsa.”


Az eredmény: A harmadik világ sok országa arra kényszerül, hogy az exportból származó jövedelmének nagy részét a külföldi adósságok kamatainak a törlesztésére fordítsa. Néhány szélsőséges esetben, mint például Szudán esetében, az exportból származó jövedelem 8o%-a megy adósság-, ill. kamattörlesztésre (1.4. táblá- zat). Amikor 1986 tavaszán csökkentek az olajárak, Mexikó adósságai 102 milliárd US-dollárra emelkedtek. Mivel Mexikó ilyen körülmények között nem tudta minden fizetési kötelezettségét teljesíteni, a nemzetközi hitelezők a ki nem fizetett kamattartozásokat hozzáadták az adósság összegéhez.

1.4. táblázat: Azok az országok, amelyekben a külföldi adósságok után fizetett kamat többet tett ki, mint az exportjövedelem 20%-a. 1985-ös adatok

 

Azok az országok, amelyekben a külföldi adósságok után fizetett kamat többet tett ki, mint az exportjövedelem 20%-a. 1985-ös adatok

Amikor az ENSZ a 70-es éveket a fejlesztés évtizedének nyilvánította, elképzelhetetlen volt, hogy az egy főre eső gabonatermés a következő 15 évben fél tucat országban több mint 20%-kal csökkenni fog (1.5. táblázat), három országban pedig (Angola Haiti és Irak) a felére esik vissza. Gyors népességnövekedés, agrárpolitikai baklövések, környezetrombolás, háború és belső zavargások idézték ezt elő, különböző mértékben. Gyakran megtörténik, hogy a környezet károsodását még az élelmiszerárakkal kapcsolatos politika is fokozza, amely előnyben részesíti a városokat, és elvonja a mezőgazdaságtól a nélkülözhetetlen beruházásokhoz szükséges tőkét is.
Nyugat-Európát Afrikával összehasonlítva, vagyis a legalacsonyabb növekedési rátájú földrajzi egységét a legmagasabbal, szemléletes képet kapunk arról, hogy a különböző ütemű népességnövekedés ellentétes irányban befolyásolja a gabonatermelés alakulását. 195O-ben Európában valamivel több volt az egy főre eső gabonatermés, mint Afrikában (234, ill. 157 kg) – nemzetközi mércével mérve nem nagy különbség (1.1. ábra).

 

195O-ben Európában valamivel több volt az egy főre eső gabonatermés, mint Afrikában (234, ill. 157 kg) - nemzetközi mércével mérve nem nagy különbség

A 6o-as években Afrikában ez az átlag 174 kg-ra emelkedett, hogy azután újra visszasüllyedjen. 1985-ben Európában 501 kg volt a fejenkénti átlag, Afrikában 150 kg. Ez alatt a 35 év alatt a gabonatermelés összmennyisége Európában 164%-kal, Afrikában 129%-kal nőtt. Döntő tényező emellett a két kontinens fejlődése szempontjából a népesség számának növekedése. Az Európában egyötödnyit kitevő növekedéssel szemben Afrika lakossága meg- kétszereződött.

1.5. táblázat: Országok, amelyekben gyors volt a lakosság növekedésének üteme, és csökkent az egy főre eső gabonatermés 1970 és 1972, ill. 1985 között

 

Országok, amelyekben gyors volt a lakosság növekedésének üteme, és csökkent az egy főre eső gabonatermés 1970 és 1972, ill. 1985 között

1.6. táblázat: Változások a népességszámában és az egy főre eső jövedelemben 1980 és 1986 között

 

Változások a népességszámában és az egy főre eső jövedelemben 1980 és 1986 között

Párhuzamos ezzel a tendenciával az egy főre eső jövedelem alakulása (1.6. táblázat). 1980-tól 1986-ig az egy főre eső jövedelem Mexikóban mintegy 7%-kal csökkent, Kínában pedig 58%-kal nőtt, Nigériában a 8o-ás években csaknem egyharmadával visszaesett, Dél-Koreában viszont ugyanilyen arányban emelkedett. A nagyobb afrikai országok többségének és minden nagyobb latin-amerikai országnak (Argentína, Brazília, Mexikó) az egy főre eső jövedelem csökkenését kellett tudomásul vennie a 8o-as években.
A világgazdasági válság óta a 70-es években Afrika volt az első földrajzi egység, ahol az egy főre eső jövedelem csökkenése bekövetkezett, és minden jel arra mutat, hogy ez a helyzet az elkövetkező években még rosszabb lesz. Latin-Amerikában a fejlődés valószínűleg hasonlóképpen fog alakulni – a jövedelem bizonyos területeken 10%-kal marad alatta az 1980. évinek. Ugyanez a sors vár az indiai szubkontinensre, több mint egymilliárd lakosával, ha a közeljövőben nem sikerül a lakosság gyors növekedését megállítani. Bangladesben, Indiában, Nepálban és Pakisztánban évente több mint 2%-kal növekszik a lakosság, és a szubkontinens súlyos környezeti károknak van kitéve. Az egy főre eső jövedelem csökkenésének azonban nem a gyors népességszaporulat az egyetlen oka. Bizonyára jelentős szerepet játszik benne a rossz gazdálkodás is.

Kevesebb, föld áll a falusi lakosság rendelkezésére

A lakosság és a természeti erőforrások közötti viszony döntő megváltozása, ami a demográfiai átmenet második szakaszában játszódik le, az embernek a földhöz való kapcsolatában megy végbe. Történelmi távlatból nézve, a folyamatos népszaporulatot a mezőgazdaságilag hasznosított terület lassú növekedése kísérte. A lakosság növekedését erdőségek kiirtása követte, ezzel nyertek új termőterületeket. Amikor a termőterületek további bővítésére Európában már nem volt lehetőség, megindult a kivándorlás az, “új világba”.


“A lakosság növekedését erdőségek kiirtása követte, ezzel nyertek új termőterületeket. Amikor a termőterületek további bővítésére Európában már nem volt lehetőség, megindult a kivándorlás az “új világba.”


A XX. század közepén még nőtt ugyan a mezőgazdaságilag hasznosított terület, de megközelítőleg sem olyan gyorsan, mint a lakosság száma. A harmadik világ legsűrűbben lakott részein egyre többen lettek azok, akiknek nem jutott föld, csak keveseknek volt földjük, akár a saját földtulajdonnal rendelkezőket, akár a bérlőket vesszük számításba. Jóllehet ezt a folyamatot a népességgyarapodás váltotta ki, az utóbbi időben ettől függetlenül is fokozódott a földbirtok koncentrációja. Latin-Amerikában például nem egyedülálló jelenség, hogy az összes megművelt terület négyötöde a lakosság 5 százalékának a birtokában legyen.
A földbirtok nélküli néptömegek koncentrációja Dél-Ázsiában a legnagyobb, ott is főképpen az indiai szubkontinensen. Kelet-Ázsiában nagyobb ugyan a lakosság száma, mint másutt, de Kínában, Japánban és Dél-Kóreában olyan földreformot vezettek be a háború után, amelynek jótékony hatása még ma is érezhető. Kínában hosszú lejáratú bérleti szerződések biztosítják a parasztok számára a megművelt földekkel való rendelkezés jogát, habár elvben az állam számít kizárólagos birtokosnak.


“Az a 30 millió parasztcsalád, akik teljesen nincstelenek, vagy 0,4 hektárnál kevesebb földdel rendelkeznek, teszi ki jelenleg Dél-Ázsiában a falusi lakosság 40%-át.”


A Világbank egy tanulmányából kitűnik, hogy Bangladesben, Indiában és Pakisztánban jelenleg több mint 30 millió olyan parasztcsalád van, akik sem saját földtulajdonnal, sem bérelt földdel nem rendelkeznek. Ha csak hat személyt számítunk egy átlagos nagyságú családra, ez majdnem az USA összlakosságának felel meg. Még súlyosabbá teszi a helyzetet, hogy a paraszti birtokok 22%-a kisebb, mint 0,4 hektár, és ez még intenzív művelés mellett is kevés ahhoz, hogy egy család megéljen belőle. Még a 0,4 és 1 hektár közötti földtulajdon sem elegendő ahhoz, hogy elfogadható életszínvonalat biztosítson. A harmadik kategória, az 1 és 2 hektár közötti tulajdon teszi ki Dél-Ázsiában a paraszti földbirtoknak körülbelül 21%-át.
A nincstelen parasztok, ill. törpebirtokosok, megélhetésük biztosítására különböző szezonmunkákra, valamint a mezőgazdasági szolgáltatóiparban adódó munkalehetőségekre vannak utalva, amely iparág a mezőgazdaság modernizálásával együtt alakul ki. Ezek a munkalehetőségek azonban korlátozottak, és a szóban forgó családok jelentős része a létminimum határán tengődik. Minden jel arra mutat, hogy a földtulajdon nélküli parasztok száma tovább fog nőni, a becslések szerint csak Indiában 44 millió nincstelen család lesz a századfordulón (1.7. táblázat). Afrikában új jelenség a földhiány, egyre inkább kell azonban számolni vele.

1.7. táblázat: Parasztcsaládok Indiában föld nélkül 1961-ben és 1981-ben; prognózis 2ooo-re
Év Családok föld nélkül (millió)
1961 15
1981 26
2000 44

Forrás: Radha Singha: Landlessness: A Growing Problem. U. N. Food and Agriculture Organization. Róma, 1984.

Olyan területeken, ahol nagy a földbirtok koncentrációja, átfogó földreformra lenne szükség, hogy változzék a helyzet. Néhány országban a lakosság egy részének áttelepítésében látták a megoldás kulcsát. Brazília és Indonézia eddig érintetlen trópusi erdőségekben létesített új településeket, amiért súlyos ökológiai árat kellett fizetniük. A másik lehetőség a földhiányból adódó problémák megoldására a hatékony családtervezés megszervezése. Rövid távon az áttelepítés és a földreform is járható út a nincstelenek földhöz juttatására, hosszú távon azonban csak a népesség számának stabilizálódása révén juthat nyugvópontra a helyzet.
A földhiány következtében a falusi lakosság érintett rétegeiben rosszabb táplálkozással, alacsonyabb iskolázottsággal és alacsonyabb átlagéletkorral kell számolni, mint a társadalom többi részében. Bangladesben például a nincstelenek vagy azok, akik 0,2 hektár alatti földterületen gazdálkodnak, átlagban napi 1924 kcal-t fogyasztanak, azok pedig, akik 1,2 hektár fölötti földterülettel rendelkeznek, 2375 kcal-t, vagyis 23%-kal többet. A proteinfogyasztásban megmutatkozó különbség még nagyobb, átlag 28%-ot tesz ki.

A népesség növekedéséből adódó konfliktusok

A népességnövekedésből adódó konfliktusokat a társadalomtudományok mindmáig úgyszólván teljesen figyelmen kívül hagyták. Habár ez nehezen mérhető, számos esetben okoz konfliktust a népességnövekedés egy társadalmon belül vagy több társadalom között. Konfliktusok keletkeznek, amikor az egyre nagyobb számú lakosságnak adott és egyre apadó természeti forrásokon kell osztozkodnia. Az erőforrások -jövedelem, föld, víz – igazságtalan elosztása nagymértékben nehezíti egy társadalom helyzetét. A kiéleződött konkurencia és az ebből adódó konfliktusok felborulással fenyegetik a népesség különböző csoportjai között kialakult egyensúlyt.
Hogy a népességnövekedés és a szociális konfliktusok közötti kapcsolattal a kutatás olyan keveset foglalkozik, annak egyik oka a kölcsönhatások bonyolultsága. Egyrészt különböző tudományágak részvételére van szükség a kutatásban (ökológia, népességtudomány és politológia), másrészt ez a kölcsönhatás nem egyszerűen ok-okozati összefüggés, hanem összetettebb interakcióról van szó. A tudományos vizsgálatnak csak akkor van értelme, ha a demográfiai, közgazdasági, ökológiai, szociális, illetve politikai tendenciák interakcióját egyaránt figyelembe veszi.


“Habár ez nehezen mérhető, számos esetben okoz konfliktust a népességnövekedés egy társadalmon belül vagy több társadalom között.”


A közép-amerikai zavargások okait vizsgálva Sergio Diaz-Briquest politológus megállapítja, hogy a gyors népességnövekedés “fokozza a feszültséget a munkanélküliekkel és csak részben foglalkoztatottakkal már amúgy is telített munkaerőpiacokon, tovább élezi a földhiány problémáját, és kérdésessé teszi, hogy a kormányok biztosítani tudják-e a szükséges szociális szolgáltatásokat”. Ezen túlmenően azonban “közvetetten egyéb konfliktusok alapját is képezi, mert növeli a fiatal munkanélküliek számát, és kiélezi a konkurenciaharcot azok között, akik megpróbálják valamivel elviselhetőbbé tenni az életüket”.
Ha a lakosság száma állandóan növekszik, látványosan megfiatalodik az egész társadalom. Néhány fejlődő országban például a lakosság 4O%-a 15 évnél fiatalabb. Már ez az eltolódás is az egyensúly felborulásához vezethet. Ha megnövekszik az alacsonyabb korosztályhoz tartozók száma, akkor megnő társadalmi szerepük is. A kor szerinti összetétel változása a szociális intézményekre is kihat. Az oktatásügyi intézményeket – először az iskolákat, azután a főiskolákat – valósággal elárasztják a tanulók. Ezért a harmadik világ bizonyos országaiban illuzórikussá vált a tankötelezettség.
A gazdasági nehézségek politikai konfliktusokat is előidéznek. Egy 2%-ot kitevő gazdasági növekedés olyan országokban, ahol stagnál a lakosság száma, mint az NSZK-ban vagy Dániában, folyamatos fejlődést jelent, olyan országokban viszont, ahol magas a népességnövekedési ráta, mint például Kenyában és Peruban, ugyanez a növekedés az életfeltételek állandó romlásával és növekvő társadalmi nyugtalansággal jár együtt.
Sok fejlődő országot abban az időpontban érte utol a világméretű recesszió, amikor a fiatalok rekordszámban árasztották el a munkaerőpiacot. Az utcákon kószáló fiatalkorú munkanélküliek csapatai aligha keltik bárkiben is a szociális béke képzetét. Georgie Anne Geyer megjegyzi ezzel kapcsolatban: “Ha bekövetkezik az, ami várható – tömeges munkanélküliség a fiatalok között olyan országokban, ahol gyakran a lakosság fele 18 éven aluli, éhes, és mindenféle kétes mozgalmaktól és prófétáktól várja a megváltást -, akkor nem kétséges, hogy még több politikai robbanóanyag fog felhalmozódni.”
Politikai konfliktusok keletkezhetnek, ha tömeges elvándorlás indul meg azokról a területekről, ahol a megkárosított ökoszisztémák már nem tudják eltartani a lakosságot. Az “ökológiai menekültek” gyakran átlépik az államhatárokat, mint ahogy ennek egyre-másra tanúi lehetünk az utóbbi időben Afrikában. A legtipikusabb eset az, amikor a sivatag terjedése dél felé szorítja a nomád pásztorokat, akik összeütközésbe kerülnek az itt élő parasztokkal.
A megújuló természeti erőforrásokért – például a vízért – folytatott harc kiéleződése figyelhető meg a Nílus menti országokban, Egyiptomban, Szudánban és Etiópiában, ahol hatalmas méreteket öltött a népesség növekedése. Konfliktust okozhat, ha egymás rovására próbálják kielégíteni a Nílus vizére támasztott igényüket, hiszen az állandóan növekvő fogyasztás mellett a szükséges vízmennyiség biztosítása valósággal élet és halál kérdése.
Mind ez ideig kevés figyelemre méltatták a túlnépesedés és az emberi konfliktusok összefüggésének kérdését, pedig a túlnépesedésből adódó emberi problémák nehezen választhatók el a szegénység következményeitől, a kettő rendszerint szoros összefüggésben áll egymással. A túlnépesedés, a munkáért és földért folytatott harc kiélezheti a vallási, területi és etnikai konfliktusokat.


“A megújuló természeti erőforrásokért – például a vízért – folytatott harc kiéleződése figyelhető meg a Nílus menti országokban, Egyiptomban, Szudánban és Etiópiában, ahol hatalmas méreteket öltött a népesség növekedése.”


Mexikóban és Egyiptomban, ebben a kulturális szempontból két merőben különböző országban egyre érezhetőbbek a rohamos népességgyarapodás hatásai. Mexikóban ugyan figyelemre méltó családtervezési programot dolgoztak ki, a gyors népességnövekedés problémáját azonban csak későn ismerték fel, így a szaporodás évenkénti rátája még mindig 2,6%. A 82 milliós lakossághoz évente 2,1 millió fő jön. Az évszázad végéig mintegy 15 millió fiatal jelenik meg a munkaerőpiacon – évente körülbelül egymillió. Több munkahelyre van szüksége az országnak, mint valaha, a gazdaság azonban a 102 milliárd US-dollárt kitevő külföldi adósság terhe alatt nyög.
A növekvő külföldi adósságok okozta gazdasági visszaesés, a fiatalkorú munkanélküliek egyre növekvő száma és a jövedelem fölöttébb egyenlőtlen megoszlása szociális feszültségeket és egyre erőteljesebb nyugtalanságot idéz elő. A jövedelem teljes összegéből 41 % jut azoknak, akik a lakosság leggazdagabb 10%-át alkotják, míg a legszegényebb réteget kitevő 20% az összjövedelem 3%-án kénytelen osztozni. A reálbérek a 80-as években legalább 20%-kal csökkentek. Az államháztartás szorultsága oda vezetett, hogy a bérek csökkenésével egyidejűleg be kellett szüntetni azt a szubvenciót is, amelyet a kormány a legfőbb élelmiszernek, a tortillának a megtermelésére folyósított. Jorge Castaneda mexikói politológus véleménye szerint három lehetőségük van azoknak a fiataloknak, akik munka nélkül maradnak: vagy az Egyesült Államokba mennek szerencsét próbálni, vagy tétlenül lebzselnek a városok utcáin, vagy fegyveres felkelést szerveznek.
Mivel eléggé reménytelennek látszik, hogy sikerül megfelelő számú munkahelyet teremteni, félő, hogy az átlag mexikói az évszázad végére szegényebb lesz, mint ma. A dilemma egyetlen megoldása a jövedelmek újraelosztása lenne, ez azonban nagy nehézségekbe ütközik, hiszen a tőke már amúgy is menekül az országból. Az évszázad végére vagy demokratikusabb és igazságosabb rendszer lesz Mexikóban, vagy “teljesen a tönk szélére jut az ország, ha már előbb be nem következik a teljes összeomlás”.
Egyiptom a maga 50 millió lakosával a legnagyobb lélekszámú arab ország, a lakosság száma évente 1,2 millióval nő, és az ország olyan súlyos gazdasági helyzetben van, amely könnyen eredményezhet politikai zavargásokat. 1970-ben Egyiptom még saját erőből tudta fedezni gabonaszükségletét, 1986-ban a szükséges gabonamennyiségnek már több mint a felét importálni kellett (1.2. ábra). Mivel Egyiptomban a gabonatermesztés hozama a nemzetközi átlaghoz viszonyítva magas, a lakosság számának folyamatos növekedését csak az import fokozásával lehet ellensúlyozni. A Nílus menti városok a mezőgazdasági haszonterület rovására növekszenek, tehát a művelhető területek is egyre zsugorodnak. A gazdasági válság jelei Egyiptomban már évek óta felismerhetők, a krízist azonban enyhítette a tíz éven keresztül állandóan növekvő olajexport, a külföldön dolgozó munkások bérének átutalása, a környező olajtermelő országokból származó tőke és az egyre nagyobb méreteket öltő turizmus. Az olajárak esése a 8o-as évek közepén azonban csökkentette mind az olajexportból származó jövedelmet, mind a külföldről érkező átutalásokat.

1.2. ábra Az önellátás mértéke Egyiptom gabonaszükségletének fedezésében 1960 és 1986 között

 

Az önellátás mértéke Egyiptom gabonaszükségletének fedezésében 1960 és 1986 közöttForrás : az USA Mezőgazdasági Minisztériuma

Mexikóhoz hasonlóan Egyiptom is nagymértékben el van adósodva külföldön. Az összesen 34 milliárd US-dollárra rúgó külföldi adósságból 9 milliárd – javarészt az USA-ból származó – fegyverimportból adódott. 1985-ben a devizabevételek 32%-át emésztette fel a nem katonai célokra felvett kölcsönök törlesztése, 1986-ban csaknem a felét. A Közép-Amerikában kialakult helyzet ugyancsak a népességnövekedés és a szociális konfliktusok közötti összefüggést mutatja. A gazdaság ezekben az országokban a második világháború után rohamos fejlődésnek indult, az egy főre eső jövedelem megkétszereződött. A 70-es években azonban olyan tendenciák léptek fel, amelyek fékezőleg hatottak a gazdasági fejlődésre. A fokozott erdőirtás és a nagymértékű talajerózió már az első olajárválság előtt jelentősen csökkentette a mezőgazdasági termelést. Néhány közép-amerikai országban a földtulajdon és a jövedelem igazságtalan elosztása is hozzájárult a gazdasági recesszió fokozódásához. Nicaraguában ez a folyamat forradalmat, Salvadorban pedig polgárháborút váltott ki.

A demográfiai csapda

A harmadik világ sok országa demográfiai csapdába esik, mielőtt elérnék a demográfiai átmenetet. Ha hosszú időre megrekednek a középső szakaszban, a népességnövekedés magas rátája, valamint az ezzel összefüggő ökológiai és gazdasági problémák miatt nem sikerül elérniük az egyensúlyi állapotot. Ilyen helyzetben a magas születési és halálozási arányszámmal jellemezhető első szakaszba való visszacsúszás az egyetlen lehetőség. Ez a folyamat figyelhető meg Afrikában, ahol az éhínségek a halálozási rátákat 1970 óta már kétszer is megemelték.


“A harmadik világ sok országa demográfiai csapdába esik, mielőtt elérnék a demográfiai átmenetet.”


A demográfiai átmenet középső szakaszát a harmadik világ legnagyobb része az évszázad közepe táján elérte. A 40-es években még a Föld lakossága évente alig l%-kal növekedett. Ekkor még Észak-Amerikában és Afrikában megegyezett a lakosság növekedésének üteme. A halálozási arányszám csökkenése a harmadik világban jelentősen megemelte a Föld lakosságának növekedési rátáját az 50-es években, ekkor közelítette meg ez a szám az azóta is érvényben lévő csaknem 2%-ot.
A tipikusnak tekinthető fejlődő ország ilyen módon majdnem négy évtizedet töltött a demográfiai átmenet középső szakaszában. A magas születési és alacsony halálozási arányszám miatt azonban nem lehet hosszú ideig ezen a szinten maradni. A legtöbb esetben észrevétlenül lépi át egy ország a biológiai teherbíró képesség határait, és jut el a gazdasági hanyatlás stádiumába. Ha több fát vágnak ki, mint amennyit a helyükre ültetnek, ez kezdetben nem tűnik fel senkinek, mert az egyensúly megbotlása jelentéktelen. Az idő múlásával azonban ez egyre nagyobb méreteket ölt, és minél inkább növekszik a lakosság száma, annál nagyobb erdőterületek tűnnek el. Amikor pedig az erdőterületek pusztulása feltűnővé kezd válni, a népesség növekedése már olyan dinamikával halad előre, hogy aligha tartóztatható fel.
A termőföld túlzott igénybevételének egyik első jele az egy főre eső gabonatermés csökkenése. Korábban a népesség növekedés egyszerűen azzal ellensúlyozták, hogy megfelelő mértékben kiterjesztették a mezőgazdasági haszonterületet. Ha azonban a lakosság számának a növekedése gyorsabban halad előre, mint az új mezőgazdasági haszonterületek művelés alá vétele és a modern eljárások alkalmazása – márpedig néhány fejlődő országban ez a helyzet -, akkor csökken az egy főre jutó gabonatermés.
Az agrártársadalmakban általában csak idő kérdése, hogy mikor idézi elő ez a folyamat az egy főre jutó jövedelem csökkenését, és mikor válik szükségessé az élelmiszerek behozatala. Az élelmiszerimport növekedése fokozza az ország külföldi eladósodását, és ha az adósságok nagyon gyorsan növekednek, az adósságszolgálát hamarosan elérheti azt a határt, amikor az ország már nem tudja fizetni a kamatok egy részét. A hitelezők ilyenkor rendszerint azt kívánják, hogy a ki nem fizetett kamatokat számítsák hozzá az adósság alapösszegéhez, aminek következtében tovább fokozódik az eladósodás. Több tucat ország lépte már át ezt a határt, vagy nem sok választja el tőle.
A demográfiai csapdát nem könnyű felismerni, mert különböző demográfiai, ökológiai és gazdasági folyamatok okozzák, amelyek regisztrálása különböző minisztériumok különböző hivatalaira tartozik. Ezek pedig gyakran nem tudnak különbséget tenni az ok és az okozat között, így például képtelenek rá, hogy felismerjék az aszályos időjárás egyik lehetséges okát: a népesség és a környezet megbomlott egyensúlyát. A demográfiai csapdába esett országok váratlanul egy lefelé haladó, spirális kényszerpályára kerülnek, annak minden szociális, etnikai és gazdasági következményével együtt, többnyire anélkül, hogy a helyzetet időben felismerték volna.
Ami a népesség, a környezet és a természeti erőforrások egymáshoz való viszonyát illeti, a kormányoknak itt olyan területtel van dolguk, amelyet a tudományos kutatás egyelőre még nem derített fel. A legtöbb fejlődő ország nem maradhat sokáig a demográfiai átmenet középső stádiumában. Két lehetőség között választhatnak: vagy minden rendelkezésükre álló energia bevetésével gátat szabnak a népességnövekedésnek, akár szükségállapotnak megfelelő intézkedések bevezetésével is, vagy beleesnek a demográfiai csapdába. A harmadik világ kormányai eddig ismeretlen feladat előtt állnak: az életkörülmények romlásával egy időben kell a születési rátát csökkenteniük. Ha kudarcot vallanak, a gazdasági hanyatlás végső soron a társadalom széthullásához vezethet, mint afiogy már korábbi kultúrák is megsemmisültek, amikor azok nem tudták többé kielégíteni a lakosság szükségleteit.

*Ez a fejezet bővített változatban a Worldwatch Paper sorozat 74. füzeteként Our Demographically Divided World címen önállóan is megjelent.

Forrás: BOCS Civilizációtervezés Alapítvány – Archívum
The State of the World
W. W. Norton and Company, New York, 1987
Š 1987 by the Worldwatch Institute

Hungarian translation ©:
Foltányi Zsuzsa (5., 8., 9. fejezet)
Liska Endre (1., 2. fejezet)
Perjés Edit (6., 7. fejezet)
Váncza Zsolt (3., 4, fejezet)


Ahogy az éghajlati válság fokozódik...

...a megalapítása óta karbonsemleges módon fenntartott ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről és a légköri szennyezésekről szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.