Az ultra-feldolgozott élelmiszerek rejtett klímabombája: a világ figyelmen kívül hagyja a valódi kibocsátót

Az ultra-feldolgozott élelmiszerek (UPF) mára meghatározó részévé váltak a globális élelmiszerpiacnak, és sok országban a lakosság kalóriabevitelének több mint fele ezekből a termékekből származik. A közbeszédben többnyire egészségügyi károkkal hozzuk őket kapcsolatba – elhízás, diabétesz, szív- és érrendszeri betegségek –, ám a Lancet frissen megjelent, háromrészes elemzése világossá teszi: az UPF nem csupán egy közegészségügyi válság forrása, hanem egy olyan globális ipari rendszer, amely

és amelyet a világ klímapolitikája szinte teljes egészében figyelmen kívül hagy. A kutatások alapján az ultra-feldolgozott élelmiszeripar

Mégis, erről a szinte minden háztartást érintő rendszerről alig esik szó a fenntarthatósági vitákban, különösen nem a kibocsátáscsökkentés kontextusában.

Az ultra-feldolgozott élelmiszerek tömeges előállítása olyan ipari folyamatokra épül, amelyek eleve óriási ökológiai lábnyommal rendelkeznek. Az UPF alapanyagai – többek között pálmaolaj, cukor, kukorica és szója – nagyrészt monokultúrás mezőgazdaságból származnak, amelyek olyan kulcsfontosságú ökoszisztémákat pusztítanak, mint az Amazonas, Indonézia esőerdői vagy a Kongó-medence. Ezek a területek nemcsak biodiverzitási hotspotok, hanem a bolygó egyik legfontosabb szén-dioxid-elnyelői is. Amikor egy erdőt felégetnek vagy kivágnak, a felszabaduló szén-dioxid mellett az eltűnő ökoszisztémák elveszítik azt a képességüket, hogy hosszú távon stabilizálják a klímát. A klímaválság egyik legveszélyesebb visszacsatolási köre éppen ebből fakad: az UPF-ipar globális terjeszkedése egyre több természetes szén-dioxid-elnyelőt szüntet meg, így az iparág nemcsak kibocsátó, hanem a természetes védekezőrendszer lebontásának egyik fő felelőse is.

A rendszer egy másik kritikus dimenziója a műanyagszennyezés. A világ műanyaghulladékának több mint harmada az élelmiszeriparból származik, túlnyomórészt az ultra-feldolgozott termékek többrétegű, újra nem hasznosítható csomagolásából. Ezek a csomagolóanyagok globális ellátási láncokon keresztül mozognak, miközben már az előállításuk is erősen fosszilis alapú. Mindez hozzáadódik a termékek szállításához, hűtéséhez, marketingjéhez és tömeggyártásához – így egy átlagos UPF termék karbonlábnyoma messze meghaladja a természetes vagy minimálisan feldolgozott élelmiszerekét.

A Lancet elemzése arra is rámutat, hogy az ultra-feldolgozott élelmiszeripar társadalmi-gazdasági hatásai meghaladják a dohányiparét. A vállalatok hatalmas összegeket fordítanak marketingre, befolyásolják a táplálkozási irányelveket, finanszíroznak kutatásokat, és jelentős politikai befolyást gyakorolnak a szabályozás megakadályozása érdekében. Ez egy olyan „láthatatlan erő”, amely lassítja vagy teljesen blokkolja az élelmiszerrendszer átalakítását, miközben a közegészségügyi rendszerekre nehezedő terhek és a társadalmi költségek egyre nőnek.

A legnagyobb, egyben legkevésbé kimondott probléma azonban az, hogy az UPF-rendszer

amelyet a legtöbb ország kibocsátási terve (NDC) nem vesz figyelembe. A pálmaolaj- és szójatermeléshez kötődő erdőirtás, a műtrágya-alapú mezőgazdaság óriási N₂O-kibocsátása, az energiaintenzív gyártási folyamatok és a műanyagalapú csomagolóipar mind olyan tényezők, amelyek együttesen akár az éves globális kibocsátások közel ötödét is kitehetik – több mint bármely egyetlen iparág, kivéve a fosszilis energiaszektort.

Az ultra-feldolgozott élelmiszerek rendszere ma az egyik legnagyobb, mégis leginkább elhallgatott fenntarthatósági probléma. Az egészségügyi következményeket már egyre több nemzetközi szaklap tárgyalja, de a klímahatásokkal és az ökológiai pusztítással kapcsolatos valóság továbbra is árnyékban marad. Az UPF nem csupán személyes egészségügyi kérdés – hanem az emberiség egyik legnagyobb rendszerszintű kihívása, amely egyszerre érinti a közegészségügyet, a környezetvédelmet, a gazdaságot és a klímavédelmet.

A Lancet által publikált anyag azonban rávilágít egy másik jelenségre is, amelyet korábban az OurOffset Hírei között is részletesen tárgyaltak: arra, hogy a jelenlegi globális klímastratégiák és azok kommunikációs keretei gyakran iparági konszenzuson alapulnak, nem pedig valódi tudományos alapokon. Erre jó példa a dokumentum 9. oldalán szereplő ábra, amelyben kiemelt helyen jelenik meg az SBTi (Science Based Targets initiative). Ez ugyanaz a rendszer, amelyet korábbi elemzésemben („Az SBTi mint ‘tudományos alapú klímastratégia’”) részletesen bemutattam mint problémás, transzparenciahiányos és vállalati önbevallásra épülő struktúrát. Ma már egyre több szakértő látja úgy, hogy

mintsem a valódi kibocsátáscsökkentés eszköze.

Különös és aggasztó jelenség, hogy az olyan tekintélyes és meghatározó publikációk, mint a Lancet-sorozat, kritikátlanul illesztik be az SBTi-t a „megoldások” közé, miközben az általa jóváhagyott vállalati célok nem kötelező érvényűek, nem mérhetők egységesen, és sokszor nem is eredményeznek tényleges emissziócsökkentést. Ez tökéletesen példázza azt a tágabb problémát, amelyet az UPF-rendszer kapcsán is látunk: a világ klímapolitikája továbbra is olyan eszközökbe kapaszkodik, amelyek

Ha a fenntarthatóságról és a klímavédelemről komolyan akarunk beszélni, elkerülhetetlen, hogy az ultra-feldolgozott élelmiszeripar teljes életciklusát bevonjuk a kibocsátási számításokba, és ugyanilyen kritikai szemmel vizsgáljuk azokat a „tudományos kereteket” is, amelyek ma meghatározzák a globális klímapolitika irányát. A valós megoldás alapja csakis az lehet, ha a tényleges emissziókat, a tényleges környezeti láncokat és a tényleges rendszerszintű torzulásokat vesszük figyelembe – nem pedig a vállalati narratívákhoz igazított, önkéntes célkitűzéseket.

A Lancet sorozata fontos lépés a rendszerfeltárás útján, de a fordulópont akkor jöhet el, amikor kimondjuk: a jelenlegi klímastratégiák egy része ugyanúgy része a problémának, mint az UPF-rendszer maga. Csak a valós folyamatok feltárásával és a politikai-üzleti torzítások leleplezésével lehet esély egy igazságosabb, egészségesebb és valóban fenntartható élelmiszerrendszer kialakítására.

Rampasek László A.

Forrás:

• Ultra-processed foods and human health: the main thesis and the evidence (.PDF)
  Carlos A MonteiroMaria LC LouzadaEuridice Steele-MartinezGeoffrey CannonGiovanna C AndradePhillip Bakeret al.
• Policies to halt and reverse the rise in ultra-processed food production, marketing, and consumption (.PDF)
  Gyorgy ScrinisBarry M PopkinCamila CorvalanAna Clara DuranMarion NestleMark Lawrenceet al.
• Towards unified global action on ultra-processed foods: understanding commercial determinants, countering corporate power, and mobilising a public health response (.PDF)
  Phillip BakerScott SlaterMariel WhiteBenjamin WoodAlejandra ContrerasCamila Corvalánet al.