A világ elveszítette a klímakockázat játékát – most egy veszélyes új valósággal kell szembenéznie
Az elmúlt években a ClimeNews rendszeresen és egyértelműen rámutatott: a világ már túllépte az 1,5 °C-os felmelegedést, és nincsenek olyan tényleges, valós kibocsátáscsökkentő intézkedések, amelyek a trendet érdemben megfordítanák. A nemzetközi klímatárgyalások továbbra is arról szólnak, hogyan lehetne „még elérni” a célt vagy „visszatérni” hozzá, miközben a légkör CO₂-szintje és a metánkoncentráció történelmi rekordokat dönt, és évről évre újabb szélsőségek figyelmeztetnek arra, hogy a fizika törvényei nem tárgyalhatók.
A politikai kommunikáció továbbra is kerüli kimondani a tényt: az 1,5 °C-os határt nem a jövőben fogjuk átlépni – már megtettük. A tárgyalótermekben azonban még mindig a halogatás és az illúziók dominálnak. A most ismertetett cikk is igyekszik azt a benyomást kelteni, hogy még „vissza lehet térni” az 1,5 °C alá. Elméletben valóban léteznek ilyen forgatókönyvek, de ezek olyan szintű globális összehangoltságot, ipari átalakulást és szén-dioxid eltávolítást feltételeznek, amelynek semmilyen politikai vagy gazdasági jele nem látszik.
Továbbra is fennáll az a súlyos probléma, amelyről a döntéshozók következetesen hallgatnak: ha a jelenlegi melegedési ütem fennmarad, akkor a társadalmi összeomlás, az élelmiszer-válság, az ivóvízhiány, a tömeges migráció és a regionális összeütközések olyan spirálba taszíthatják a világot, amelyben milliárdok kerülhetnek veszélybe. A valóság az, hogy a Föld rendszere helyre fog állni – a kérdés az, milyen áron, és hogyan éli túl az emberiség azt a hosszú átmenetet, amelyet saját maga idézett elő.
Ezért különösen fontos, hogy a klímakommunikáció végre őszinte legyen. A helyzetet nem lehet tovább „zöldre festeni”, és nem lehet a társadalmat hamis biztonságérzetben tartani. A cselekvés abban kezdődik, hogy kimondjuk az igazságot: a túllövés korszakában élünk, és csak a valóság pontos megértésével lehet esély bármilyen sikeres alkalmazkodási vagy visszahűtési stratégiára.
Rampasek László A.
Tíz évvel ezelőtt a világ vezetői egy történelmi fogadást kötöttek. Az 2015-ös párizsi megállapodás célja az volt, hogy az emberiséget a veszélyes klímaváltozás elhárításának útjára vezesse. Egy évtizeddel később, miután a legutóbbi klímatalálkozó brazíliai Belémben döntő lépések nélkül zárult, határozottan kijelenthetjük: az emberiség elveszítette ezt a fogadást.
A felmelegedés túl fogja lépni a 1,5°C-ot. A következő néhány évben belépünk az “átmeneti túllépés” (overshoot) időszakába. A világ turbulensebb és veszélyesebb hellyé válik. De mi jön a kudarc után?
Ahhoz, hogy választ találjunk erre a kérdésre, idén korábban Hamburgba hívtuk össze az Earth League – egy nemzetközi tudóshálózat – tagjait. Hónapos intenzív megfontolás után a csoport e héten tette közzé megállapításait, amelyek arra a következtetésre jutottak, hogy az emberiség “a lehetőségek határain túl él“.
Ha túllépjük az 1,5°C-ot, nemcsak hogy az aszályok, áradások, tűzek és hullámok számában és súlyosságában nőnek, több milliárd embert érintve, hanem megközelítjük a nagyobb Föld-szabályozó rendszerek – mint az Amazonasi esőerdő, a grönlandi és a nyugat-antarktiszi jégtakaró – forduló pontjait is. A trópusi korallzátony-rendszerek, amelyek több mint 200 millió ember megélhetését biztosítják, valószínűleg nem tudnak alkalmazkodni e túllépéshez.
Ez létveszélyt jelent milliárdok számára. Nem a távoli jövőben, hanem az extrém időjárási események esetében a következő néhány éven belül, a forduló pontoknál pedig évtizedeken belül.
A globális felmelegedés és a társadalmi instabilitás összefüggései:
A kihasználatlan lehetőségek 1997 és 2015 között a kiotói jegyzőkönyv kudarca abban, hogy megtörje a globális kibocsátási görbét. Ezt követte a párizsi megállapodás óta eltelt elvesztegetett évtized.
Párizs szépsége – az, hogy minden országot elköteleztek a kibocsátás csökkentése mellett –
Tehát bár a “jóval 2°C alatt” maradás jogilag kötelező, a nemzeti cselekvési tervekben foglalt intézkedések nem azok.
Most egy kritikus fordulópontnál járunk. Olyan, ember által okozott környezeti változások küszöbén állunk, amelyek alapjaiban bomlasztják a Föld életet fenntartó rendszereit. Ezek kockázatot jelentenek visszacsatolási hurkok kiváltására, például az esőerdők fokozódó pusztulását, amely további több milliárd tonna szén-dioxid kibocsátásához vezetne, még tovább növelve a hőmérsékletet.
Végső soron ez ahhoz vezethet, hogy a bolygó a “melegház-Föld” (hothouse Earth) irányába sodródik, egy olyan forgatókönyv felé, ahol még a kibocsátás csökkentése esetén is az önmagukat felerősítő visszacsatolási hurkok akár 5°C-os, vagy annál is nagyobb globális hőmérséklet-emelkedést idézhetnek elő. Legutóbb több tízmillió évvel ezelőtt melegedett annyit az éghajlat.
Jóval a rémálom forgatókönyv előtt azonban jelentős hatások már elkerülhetetlenek. A pusztítóbb viharok több veszteséget, kárt és életáldozatot fognak okozni. A dekarbonizáció felgyorsítására – vagy akár fenntartására – irányuló erőfeszítéseket aláássa a klímaváltozás által kiváltott társadalmi és politikai destabilizáció.
Ha a klímaváltozás következményei elkezdenek beavatkozni az okok kezelésére tett erőfeszítéseinkbe, akkor a fenntarthatóbb világ irányába tett lépések kockázatára, hogy elhalasztódnak, vagy teljesen el is fognak csúszni.
De a szenvedés mértéke még mindig rajtunk múlik. Még mindig megvan a képességünk a túllépés minimalizálására. A tudomány ma felkínálható legjobb ajánlása egy olyan jövő, ahol a csúcshőmérséklet 1,7°C-ot ér el, mielőtt 75 év alatt visszatérne az 1,5°C-os határérték alá.
Ez azonnali, globális és többfrontos cselekvést igényel:
Először is: Fel kell gyorsítanunk a fosszilis tüzelőanyagok kivezetését, hogy legalább 5%-os éves globális kibocsátáscsökkentést érjünk el ettől kezdve. Ez megköveteli, hogy a nemzetek dekarbonizációs terveit legalább tízszeresére növeljék.
Másodszor: A következő évtizedben át kell alakítanunk a globális élelmiszer-rendszert úgy, hogy az képes legyen évente 3 milliárd tonna szén-dioxidot elnyelni.
Harmadszor: Új módszerekre van szükségünk, hogy további évi 5 milliárd tonna szén-dioxidot távolítsunk el a légkörből, és biztonságosan a talajban tároljuk. Legyen az erdők, mocsarak ökoszisztémáinak helyreállításával, vagy a légköri szén-dioxid közvetlen eltávolítását célzó új módszerekkel, ezt biztonságos és társadalmilag igazságos módon kell megtenni.
Végül: Mindent meg kell tennünk azért, hogy a szárazföldi és óceáni természet “egészségét” és ellenálló képességét biztosítsuk, ezzel védve a Föld szén-tároló képességét. Mindezeknek egyidejűleg kell történniük, hogy legyen esélyünk korlátozni a túllépést és visszatérni az 1,5°C-os – vagy az alatti – felmelegedés szintjére.
A tudomány ezen a ponton kristálytiszta. Az egyetlen esélyünk a stabil és biztonságos éghajlat visszaállítására az, hogy felgyorsítjuk a fosszilis tüzelőanyagok kivezetését, eltávolítjuk a szén-dioxidot, és befektetünk a természetbe (szárazföldön és óceánban) – mindezt anélkül, hogy ezeket egymással szemben állítanánk.
Forrás: The Conversation
Euro Árfolyamok
A globális felmelegedés nem csupán az első számú környezetvédelmi kihívás, amivel ma szemben állunk, de egyike a legfontosabb témáknak, ami az egész emberiséget érintik…Mindenkinek ki kell vennie a részét abból, hogy felhívjuk a figyelmet a globális felmelegedésre és a problémákra, amelyekkel emberként szembe kell néznünk, hogy bolygónk jövője számára fenntartható környezetet érjünk el.
