Orbán Viktor a Tudomány világfóruma (WSF) megnyitóján

Orbán Viktor szerint Európát elözönlik, de a kontinens nem érzi ennek súlyát. A miniszterelnök a Tudomány világfóruma megnyitóján többek között történelmi emberáradatról és elementáris önvédelmi reflexekről beszélt.

Orbán Viktor szerint Európát elözönlik, de még nem érzi át a súlyát annak, hogy a kultúráját, az életformáját, élete eddigi rendjét érte kihívás.

Orbán Viktor a Tudomány Világfóruma (WSF) megnyitóján - ClimeNewsA miniszterelnök a Tudomány világfóruma (World Science Forum, WSF) megnyitóján tartott beszédében kiemelte: ez a korábban nem látott kihívás összeroppanhatja és maga alá temetheti életünk eddig ismert formáját”, ezért óriási a tét.
.
A válság az attól való félelem, hogy kifogytunk a lehetőségekből, nincs megfelelő erő, tudás és eszköz az élet megszokott rendjének folytatásához – magyarázta Orbán Viktor, aki szerint együtt kell keresni az új kihívásokból fakadó új lehetőségeket, és ezért ennek a fórumnak, valamint az ehhez hasonló tanácskozásoknak rendkívüli jelentőségük van.

Történelmi emberáradat

Mint mondta, ma a nyugati világ országaiban ha egy vezető politikus megszólal, akkor biztosan a migrációról, az újkori népvándorlás okairól, az irdatlan méretű embermozgás hatásairól, következményeiről beszél, és nem is nagyon tehet mást.

Orbán Viktor a Tudomány Világfóruma (WSF) megnyitóján - ClimeNewsOrbán szerint Európában őrült, érdekes időket élünk, óriási népvándorlás nyomása nehezedik a kontinensre, és az egész világ megdöbbenéssel figyeli, mi történik”. A Közel-Keletről kiáramlók áradatával kell farkasszemet néznünk, miközben sok tízmillióan készülődnek, globális mértékben nő a vágy, hogy az emberek máshol folytassák az életüket. Ez a történelem egyik legnagyobb, tragikus következményeket előrevetítő emberáradata” újkori világméretű népvándorlás, amelynek nem látni a végét – mondta a kormányfő.

A miniszterelnök szerint ami történik, ami történni fog és amit engedünk megtörténni, túlmutat Európa vagy a nyugati civilizáció határain. A folyamatok mögött egy kulturális, világhatalmi és világpiaci átrendeződés új térképe rajzolódik ki, és ezen a térképen olyan változások is lehetnek, amelyeknek messze ható következményei – akár fegyveres konfliktusok is – lehetnek.

Önvédelmi reflexek

Orbán azt is mondta, hogy a politikai, a gazdasági és a tudományos szereplőknek észben kell tartaniuk, hogy egyik terület sem lehet öncélú, megoldásokat kell adniuk az embereknek, ami józanságot és mélyebb alázatot kíván, mint korábban bármikor.

“Megmozdult a történelem, és ha nem vigyázunk, ránk dől a valóság”  – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint vissza kell térni a józan ész útjára és azokhoz az elementáris önvédelmi reflexekhez, amelyek nem engedik, hogy az emberiség alapértékei a világmozgás által kiváltott rengés martalékai legyenek.

Forrás: ORIGO