És mi, zöldek hova álljunk?

Ezt is megértük. Az életünket fenyegető veszedelem vezető hír lett a médiában.

És mi, zöldek hova álljunk? | Jéghegyek Izlandnál (Fotó: Unsplash/L.W.) | ClimeNews

A lángoló esőerdők füstje, a műanyagdiétára fogott tengeri emlősök kínhalála, a tömeges méhpusztulás, a kánikula az északi sarkvidéken elérte a civilizált emberiség ingerküszöbét: valami baj lehet. Erre a felismerésre a hazai sajtó is naprakészen reagál – az elektronikus és nyomtatott felületeken hirtelen elszaporodtak a zöldeket gyalázó írások. Nincs ebben semmi meglepő, kolerajárvány idején is először az orvost verte agyon a nép, azután a zsidókra gyújtotta rá a házat.

A bajkeverő zöldek elleni ingerültség pártsemleges, osztozik benne a rendszernek az a része is, amelyet ellenzéknek szokás nevezni: ugyanúgy lekommunistázzák őket az úgynevezett baloldalon, mint a kormánypárti orgánumokban. Kellett nekik klímaváltozást csinálni! Az állatvédőkről újabban megtudhattuk, hogy valójában embergyűlölők. A klímakatasztrófa vallásos hiedelem, a szavazatokra ácsingózó zöldkommunisták által terjesztett babona. A jövőjükért aggódó diákok tüntetése (a Pesti Srácok megmondóembere szerint) politikai pedofília. A bolygó túlnépesedéséről beszélni esztelen zöld gondolat. Aki a környezetrombolás társadalmi-gazdasági összefüggéseit firtatja, antikapitalista maszlaggal eteti a népet. Pedig a megoldás (egyes megmondóemberek szerint) pofonegyszerű: ha elromlott a klíma, nosza, javítsuk meg, a mindent elsöprő technikai haladás útjában ez a kis malőr nem lehet akadály.

Unalmas kommunikációelméleti fejtegetés következik. A tömegmédia a nyilvános párbeszéd ellentéte: a szereplők egymás mellé beszélnek, tehát bárki bármit állíthat a megszégyenülés veszélye nélkül. A cáfolatot meg sem kell hallani, mert igazság nem létezik, minden kijelentés annyit ér, amekkora médiafelületet elfoglal. Tudományos nézetek, sajnos, addig és csakis addig voltak képesek befolyásolni a közgondolkodást, ameddig működött a szellemi élet hagyományos szűrőberendezése: a tudósközösség által elfogadott véleményt egy művelt és (legalább hiúságból) megfontoltan nyilatkozó olvasóközönség tette a magáévá vagy utasította el; az ő nézeteiket visszhangozta a mértékadó sajtó, és ez utóbbi formálta a közvéleményt, amelyhez a politikusok előbb-utóbb kénytelenek voltak igazodni. (Ezt egykor demokratikus nyilvánosságnak nevezték, ma konzervatív nosztalgiázás, ám legyen.)

Essünk túl ezen is: nyájas olvasó, tudom, hogy a közeli katasztrófával riogató híreknél csak egyvalamit gyűlölsz jobban, ha azzal nyaggatnak, hogy az elhárítása érdekében te is tehetnél valamit. Ha pedig arról győzködnek, hogy az a valami a kisebb és nagyobb közösségek elhatározásán múlik, azaz politikai kérdés, ráadásul olyan, hogy nem lehet elintézni a bal- vagy jobboldalon szajkózott mantrákkal és jelszavakkal, akkor jobb lesz, ugye, ha ki sem nyitom a számat.

De már nyitva van. Az álmélkodástól. Hogy tényleg akadnak, akik ingyen elhiszik, hogy a talajpusztulást, fajkihalást, sivatagosodást, vízszennyezést, hőgutát okozó globális folyamatok néhány leleményes új találmány segítségével megjavíthatók, mint egy elromlott vekkeróra. Hogy mindez puszta technikai kérdés, nem pedig egyenes következménye a másfél száz éve dübörgő tudományos-technikai forradalomnak. Hogy létezhet olyan cseles technológia, ami pótolni tudja kimerülő létforrásainkat, biztosítva ez által az esztelen pazarlás és a nyakló nélküli szaporodás lehetőségét a végtelenségig, egyetlen faj számára, amely az összes többit kiszorította már élőhelyéről.

Ha ez ilyen egyszerű volna, vajon miért nem erre használták s használják még ma sem az innovációra fordított mérhetetlen agykapacitást és pénztömeget? Miért a nyersanyag- és energiaforrásokért versenyeznek, miért felhasználásuk növelése, elhasználásuk felpörgetése az üzleti siker mutatója? Aki őszintén hisz abban, hogy a technológiai haladás mindent megold – tehát az áldásaival eddig rosszul éltünk? – nehezen kerülheti el, hogy antikapitalista következtetésekre jusson, amit mi mindenképpen szeretnénk elkerülni.

Nem lesz nehéz. A poszt- és neomarxista zöldek, valamint a szélsőjobboldali zöld fundamentalisták minden híresztelése dacára

az ökológia politikai filozófiája nem a nyereségelvű piaci versenygazdaságban látja az ökocídium végső okát.

Éppen a zöldek azok, akik elutasítják a történelmi materialista előítéletektől mélyen áthatott közfelfogást: ők nem a gazdasági viszonyokban keresik a végső magyarázatot egy társadalmi rendszer működésére. Azokkal tartanak, akik szerint még maga a kizsákmányolás sem gazdasági kérdés, hanem hatalmi kérdés és nem utolsó sorban kulturális kérdés. Felismerik, hogy az ökológiai válság nem kezelhető a társadalmi igazságosság ilyen vagy olyan receptje szerint, ugyanis alapvetően nem a javak elosztásán múlik; éppen ezért tanácstalanok vele szemben politikai intézményeink és pártjaink. Mert a termelés fokozása, a megtermelt javak egyenlő vagy egyenlőtlen elosztása többé nem válasz az élet minőségének drasztikus romlására, az értelmes munka, a szociális biztonság, az ép és egészséges környezet eltűnésére.

Ezért a zöldek a politika értelmének helyreállítását követelik.

A modern ipari civilizáció ugyanis nem eszközeinek elégtelensége, de céljainak célszerűtlensége miatt került végső veszélybe, tehát a célokról nyitnának ismét vitát.

Az ökológiai szükséghelyzetre ugyanúgy nem kínálnak választ az ökohatékony gazdálkodásról és műszaki újdonságokról halandzsázó neokón technokraták, mint ökoszocialista ellenfeleik, akik, ha jól értem őket, azt szeretnék, hogy az emberiség jelenleg többé-kevésbé nélkülöző 80 százaléka ugyanolyan szabadon elégíthesse ki „szükségleteit”, mint az a 20 százalék, amely ma a bolygó erőforrásainak 80 százalékán élősködik. Hogy ehhez honnan vesznek másik bolygót, és hány másik bolygó készleteire lenne szükségük, erre a kínos kérdésre válaszért nekik is a legvadabb science-fictionök szerzőihez kell fordulniuk. Ha pedig a szűkös javak elosztására, ne adj’ Isten, maguk a globális igazságosság bajnokai vállalkoznának, abból – ha ez sikerülne nekik – valami véres nemzetek feletti diktatúra kerekedne, de szerencsére nem sikerülhet. Ezért a dolog a szokásos módon ér véget: pusztító háborúk törnek ki a maradék erőforrásokért.

Az itt előadott nézetek bizonyára heves ellenkezést váltanak majd ki antizöld és álzöld, jobb- és baloldali vitapartnereimből. Örömmel fogok okulni érveikből, s ha tudok, válaszolok is rájuk egy más alkalommal, ez a vita azonban csak igen kevéssé fogja érinteni mondanivalóm további részét.

Szerintem ugyanis a zöldeknek – szóval azoknak, akiket a felismert életveszély már rákényszerített politikai nézeteik felülvizsgálatára – nem a hagyományos bal- és jobboldal vitájában kell állást foglalniuk.

Időközben ugyanis a vita eredeti tárgya a felismerhetetlenségig átalakult. Ezt a helyzetet nevezzük globalizációnak.

Felvonultathatjuk szakállas érveinket a piaci szabad verseny ellen és mellett, csakhogy a magánvállalkozások versenye többé annyira sem szabad, mint volt az újkor hajnalán. Legyél őstermelő, iparos, feltaláló, művész vagy politikus, kezdeményezésed el sem jut a „piacra” – hacsak nem egy óriáscég, pártapparátus vagy pénzügyi befektető szolgálatában, akinek olyan egyenlőtlen és aszimmetrikus kapcsolatban adod el magad, ami köszönőviszonyban sincs a klasszikus piaci viszonyokkal.

A világ valamennyi piacát ugyanaz a pár száz óriáscég uralja, ezek viszont nem versenyeznek. Inkább háborúznak, zsarolnak, alkudoznak; költségeik csökkentését (áthárítását) és hasznuk növelését nem a spontán piaci folyamatokra bízzák – ezt már rég nem engedhetik meg maguknak –, azaz nem piaci árusok módjára viselkednek (hiszen nem is azok), hanem mint nagyhatalmak (hiszen azok). Ez magyarázza a világgazdaság tökéletes érzéketlenségét az ökocídiummal szemben:

nem gonosz kapitalistákra, hanem személytelen közvetítő mechanizmusokra bíztuk az emberiség sorsát.

Nincs többé, aki másképp dönthetne, függvények és algoritmusok döntenek.

Elvitatkozgathatunk azon is, hogy a magántulajdon vajon szentség vagy lopás, ha egyszer a magántulajdon mint olyan elenyészett. Mert a globalizáció azt jelenti, hogy a tulajdon és a vele járó felelősség feloldódik a pénzügyi hálózatok szövevényében, ahol oknyomozó újságíró legyen a talpán, aki egy-egy cégről meg tudja mondani, hogy kié. (Bibó István nyomán: magántulajdon = önrendelkezés = szabadság. Óriástulajdon = másokkal rendelkezés = elnyomás.) Márpedig a felelős gazdálkodást, az erőforrások kíméletes használatát csak attól várhatjuk el, aki tudja, hogy mije van, és azzal szabadon, belátása szerint rendelkezik. Ezért az ökopolitikának a magántulajdon helyreállítását és a helyi piacok – a méltányos versenyfeltételek – védelmét kell javasolnia. Testvéreim, erre varrjatok gombot, jobb- vagy baloldalit! (Felőlem sujtás is lehet.)

Mint jeleztem, mindez nem gazdasági, hanem politikai kérdés. Globális szinten nincs esélye a környezeti katasztrófa elhárításának: a jelenlegi viszonyok fenntartásában a nemzetközi színtér szereplői a leginkább érdekeltek, és őket érinti a legkevésbé létforrásaink pusztulása. A környezet épségének és gazdag változatosságának megőrzése mindig csak annak a közösségnek létérdeke, amelyik benne és belőle él. Azért nem helyi emberekről beszélek, mert ha a közösség szétesik, bizonytalanná és esetlegessé válik a kapcsolat az egyén és a hely (a település, a haza, a táj) között. Ami a globalizációnak, persze, szükségszerű szociális és kulturális velejárója.

Ezért az ökológiai politika közösségelvű és lokalista: a helyi közösségek önrendelkezését erősítené mindenféle központosító törekvés ellenében.

Mert a grafikonok és százalékok, sajnos, senkit sem győznek meg semmiről. Egyedül az számít, amit magunk tapasztalunk. Ha Balavány György (publicista) szeme elől nem rejtenék el gondos kezek azt a tömérdek szenvedést, amit az olcsó (és rossz minőségű) hús előállítása kedvéért haszonállatainknak egész életükben okozunk, valószínűleg felcsapna állatvédőnek maga is. Vagy embergyűlölőnek.

Ha Orbán Viktor egy évet Kairó, Mumbai vagy Jakarta szegénynegyedeiben töltene, többé nem hinné, hogy a Föld elvisel a hátán ennyi embert.

Ha a tíz- vagy százezer holdak új gazdája birtoka közelében élne, és az ő háza előtt hullanának halomra az énekesmadarak, talán nem idegmérgekkel permeteztetné földjeit. És Nényei tanár úr sem a klímakatasztrófával riogató zöldeken gúnyolódna blogjában, ha tudná, hogy a Zrínyi, Balassi, Berzsenyi és Radnóti költészetétől elválaszthatatlan pannon ökoszisztémában mi gyönyörködünk utoljára, mert a helyét jóval szikárabb és szegényesebb, balkáni jellegű növénytársulások foglalják el – s előbb, mint e század végső pontjára hág. Talán az olyan gyászos elméken gúnyolódna inkább, akik gyávák vagy lusták ahhoz, hogy az igazsággal szembenézzenek.

Ökopolitika

Tehát: vissza a tapasztalathoz!

A felelős gazdálkodásnak, a felelős részvételnek a politikai döntéshozatalban legelső feltétele a dolgok emberi léptékének helyreállítása.

S hogy a felelős részvétel miért olyan fontos a zöld demokratáknak? Nos, azért, mert az emberek feje felett, akaratuk ellenére a legjobb szándék – kormány, találmány stb. – sem tudná megmenteni a Földet. Az emberek pedig nem hoznak áldozatot a Föld megmentéséért. Legfeljebb a földjüket akarják majd megmenteni, a magukét. Az nem áldozat, az jog. S ha többé nincs hozzá joguk, kiharcolják maguknak. Már csak az önbizalom hiányzik hozzá. És a képzelőerő, hogy elhiggyék: élhetnének másképpen is, szebb és jobb életet.

Lányi András
Forrás: Magyar Hang

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.