A zöld mozgalmak kudarcra vannak ítélve, amíg a népességrobbanás tart.
A zöld életmódra való áttérés a legtöbbek számára óriási költségeket és/vagy a kényelemről való lemondást jelenti. Ez lényegét tekintve csupán alkalmazkodás a túlnépesedéshez. Ha azt hisszük, hogy a technika majd megoldja a környezet-túlterhelés problémáját anélkül, hogy megoldanánk a túlnépesedést, akkor csak áltatjuk magunkat. A technika már rég alulmaradt a túlnépesedéssel folytatott versenyfutásában. Az egy főre jutó gabonamennyiség ugyanis 1984 óta csökken,[1] és legalább 2030-ig folytatódni is fog a csökkenés.[2] A jelenlegi trendek mellett pedig nagyjából akkor következik be a globális ökológiai-társadalmi-gazdasági összeomlás.[3]
Más szóval, a népességnövekedés elkerülhetetlenül egyre nagyobb nyomort, és végül összeomlást okoz. Mindezt úgy, hogy igazából senkinek sem érdeke a népességnövekedés, és a nemzések fele nem is kívánt (csak a szegény nők nélkülözik a fogamzásgátlás eszközeit, tudását, és jogát). A túlnépesedés következményei többek között az élelmiszerek magas világpiaci ára, alacsony munkabérek, outsourcing, túllegeltetés, elsivatagosodás, erdőirtás, migránsválság, klímaváltozás, stb.
A problémák megoldása azzal kezdődik, hogy felismerjük, mindenkinek az az érdeke, ha nem nő a népesség. A leghasznosabb technológia, amit sürgősen el kell terjesztenünk a világon, az a fogamzásgátlás (mind a túlfogyasztó-, mind pedig a túlnépesedett országok szegényei körében). Ezt remekül kiegészíti az iskoláztatás, a női egyenjogúság biztosítása, valamint a tömeges faültetés a meglévő erdősült területek megmentésével, és a karbonsemlegesség elterjesztése a világban.
Simonyi Gyula I.
Kántor Sztella Nóra
Források:
[1] Donella H. Meadows „Időökológia * Világpolgár” BOCS Alapítvány, 2006. 15.o.
[2] http://digitalcommons.unl.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1128&context=nasapub
[3] http://www.theguardian.com/…/limits-to-growth-was-right-new…
A képen szereplő állítások forrása:
Simonyi Gyula (szerk.), „Igazán szeretne egy gyermek nálunk és most megfoganni?” BOCS Alapítvány, 2008