… az alábbi pontok szerint azzal, hogy a nemzetközi egyezmények és a hazai jogszabályokkal szembe helyezkedve nem tesz meg minden tőle telhetőt a klímakatasztrófa egészségünkre káros hatásainak mérséklése érdekében, a megfelelő klímaintézkedések elmaradása miatt pedig rendkívüli és igazságtalan módon megnehezíti az érdi lakosok életét már a jelenben is, s halmozottan a jövőben.
Ezekkel a vádpontokkal kész vagyok bíróságon beperelni Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatát annak céljából, hogy minél inkább rákényszerítse az Önkormányzatot arra, hogy valós intézkedésekkel enyhítse az eddig okozott károkat. (Az egyéni indíttatásról és csatlakozás lehetőségeiről a írás végén talál információt.)
Vádpontjaim általánosságban
Vádolom az Önkormányzatot, hogy bár – felismerve a helyzet súlyosságát – 2019-ben kihirdette Érden a Klímavészhelyzetet, ennek ellenére a Párizsi Megállapodás a globális felmelegedés korlátozására irányuló cselekvési terveit magára nézve nem tartja kötelező érvényűnek, feladatellátása során nem gondoskodik az alábbiak rá eső arányos teljesüléséről:
- elmulasztja a saját hozzájárulásait megtenni – a párizsi konferencián részt vevő országok a kibocsátásuk csökkentését célzó átfogó nemzeti éghajlat-politikai cselekvési terv készítését ígérték az egyes szakpolitikákra és fejlesztésekre, ám Érd MJV Önkormányzata az általános és szakpolitikai megfogalmazású stratégiák és programok végrehajtását szabotálja,
- nem rendelkezik ambícióval – a kormányok vállalták, hogy ötévenként közzéteszik cselekvési terveiket, és minden egyes tervben egyre ambiciózusabb célokat tűznek ki, ám ennek az Önkormányzatra arányos részét sem saját működése tekintetében, sem a klímavédelmet szolgáló helyi jogalkotás tekintetében nem készíti el,
- nem biztosítja az átláthatóságot – az átláthatóság és a felügyelet jegyében az országok vállalták, hogy tájékoztatják egymást és a nyilvánosságot arról, hogy miként halad a kitűzött célok elérése, melyet az Önkormányzat többszöri kérés ellenére sem teljesített, működése, tevékenysége átláthatatlan, az Önkormányzat által szervezett társadalmasító kampányoknak eredménye, célja nincsen.
Pedig Érden (is) az Önkormányzat felelős azért, hogy a klímaváltozásra megfelelő válaszokat adjon a helyi jogalkotás kialakításával, a jogalkalmazók és az önkormányzati szervek cselekvésre kötelezésével, az érdi lakosok egészséges környezethez való alapvető jogának biztosításával.
Konkrét vádpontok
A fás szárú növények védelméről szóló rendeletet nem alkotta meg (a 63/2009. (X.16.) elavult rendelet helyett)
A városban több, botrányt kavaró fakivágás történt, s a lakossági felmérések is azt mutatják, hogy a csökkenő zöldfelületek aggasztják a város lakosságát. Lakossági nyomásra ugyan meghirdette az önkormányzat az egyes fás szárú növények védelméről szóló 63/2009. (X.16.) önkormányzati rendelet módosításának megkezdését, de egyes hivatalnokok nyomásának engedve többször is levették a napirendről.
A kivágott egészséges, idős fák mellett Érden folytatólagosan elmarad a meglévő és a frissen ültetett fák megfelelő gondozása még az önkormányzati területeken is, mely mulasztással immár nemcsak az egészséges és kifejlett fák jótékony szolgálatait kénytelenek Érd lakói nélkülözni, de ezen faegyedek, fasorok elpusztulásával az érdi lakóközösséget pénzben is kifejezhető károk érik.
Pedig egyértelmű bizonyítékok vannak a zöldfelületek, különösen a fák és bokrok mikroklímát befolyásoló pozitív hatásairól: árnyékukkal, párolgásukkal több fokkal is képesek lokálisan csökkenteni a hőmérsékletet.
A fenntartható közlekedés lehetőségét nem teremti meg, az erre szánt uniós forrásokat nem erre a célra költötte
A mindenkori városvezetés rendszeresen deklarálja, hogy Érd autós város, Érden nem lehet kerékpározni a domborzati viszonyok miatt, s minden politikai szándék és pártközi versenyzés a személygépjárművekre optimalizált közlekedési hálózat fejlesztésében ki is merül. Jellemző, hogy hiába készült korábban az autóbuszhálózat fejlesztési lehetőségeit vizsgáló tanulmány, annak eredményeit a közutak fejlesztésénél rendszeresen nem veszik figyelembe, így új buszjáratok indítására alkalmas utak nem épülnek.
Hogy az önkormányzat céljaival mennyire ellentétes a fenntartható közlekedés fejlesztése, azt legjobban az illusztrálja, hogy a 2017-ben e célra kapott csaknem 7 milliárd forintnyi VEKOP-5.3.3-17-2017 forrás negyedét el sem tudták költeni, mert azt nem a kerékpáros és gyalogos közlekedés fejlesztésére tervezték elkölteni, hanem a sokkal költségesebb csomóponti fejlesztésekre, s megfelelő projektmenedzsmentet sem biztosítottak a végrehajtásra. E programban egyetlen méter kerékpáros infrastruktúra sem épült.
A környezetvédelmi programot, a Klímastratégiát és a Fenntartható Városfejlesztési Stratégiát nem hajtja végre
Ahogyan a korábbi három Települési Környezetvédelmi Program (TKP) végrehajtását sem kezdte meg az Önkormányzat, úgy a Közgyűlés 25/2023. (VI. 28.) határozatával elfogadott 4. TKP végrehajtását sem kezdte meg, holott a TKP évekre lebontott cselekvési tervet határoz meg, s az intézkedések jelentős része egyáltalán nem igényel többletforrást, vagy a már rendelkezésre álló – gyakran dedikált – forrásból megvalósítható lenne.
Nem jobb a helyzet a Klímastartégiával sem, mely a jelek szerint csak azért készülhetett el 2021-ben, hogy az arra kapott uniós forrást el lehessen költeni és PR-ként mutogatni, de az ehhez létrehozott zold.erd.hu oldalról már el sem érhető.
Az Önkormányzat hasonló módon szabotálja a Fenntartható Városfejlesztési Stratégia (FVS) végrehajtását is. Az FVS korábbi változatait már el is tüntette annak honlapjáról, annak végrehajtásáról információ nem található. A 2022 júliusában elfogadott FVS 2023 októberében már módosításra is került. Ezek szerint a 2 legfontosabb szakági fenntarthatósági akcióterv (közlekedés: SUMP; energetika: SECAP) készítését 2024 3. negyedévében elkezdi készíttetni az Önkormányzat, ezekre uniós forrást is kapott, ez azonban a híradások alapján valójában nem kezdődött meg. Annak ellenére sem, hogy a SECAP elkészítésére való hivatkozással utasított el egy energiaközösség létrehozására szóló képviselői indítványt a Közgyűlés 2023. januárjában.
Rendszeresen nem készíti el a kötelező környezeti értékeléseket
Az egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról szóló 2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet szerint bizonyos tervekhez környezeti állapotértékelésekre, vagy ahhoz nagyon hasonló jelentésekre a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48/E. § (3) bekezdés és 48/F. § (6) bekezdés szerint egyébként is szükség lenne rendszeres időközönként. Ezek az állapotvizsgálatok szükségesek lennének a megalapozott klímavédelmi döntésekhez, programokhoz, beruházásokhoz. Azzal, hogy az önkormányzat sosem végez ilyen tevékenységet, sosem tájékoztatja a lakosságot a környezet állapotának alakulásáról, saját maga ismeri el, hogy a klímavédelmi célok számára nem fontosak, a lejátszódó folyamatok tényszerű vizsgálata számára érdektelen.
A fenntartható településfejlesztési akcióterveket nem készíti el, holott erre támogatást is kapott
Bár – jelentős társadalmi késéssel - 157/2023. (V. 25.) határozatával a közgyűlés Érd Megyei Jogú Város Fenntartható városfejlesztési stratégiáját megalapozó akcióterveinek (SUMP, SECAP, ITVT, ZIFFA) elkészítését rendelte el, azonban bő egy év alatt sem jutottak el odáig, hogy ezek készítőivel szerződést kössenek, s erről tájékoztassák a lakosságot. Ezek a tervek a fenntartható közlekedés, a fenntartható energiagazdálkodás, a települési vízgazdálkodás és a települési zöldfelületek fejlesztésének stratégiái, melyek nem csupán a fejlesztési irányokat határoznák meg, de szükségesek az uniós és hazai pályázati források elnyeréséhez is.
A Városháza működése az egyszerű állampolgár számára átláthatatlan
A fejlesztések alakulása nem nyomon követhető, a választó nem tudja ellenőrizni a klímavédelem érdekében tett vállalások teljesülését, valamint a nemzetközi szerződésekben, a hazai jogszabályokban, a támogatási szerződésekben vállalt kötelezettségek megvalósulását, annak ütemét, az ellehetetlenülés valódi okai és politikai nyilatkozatokban vázolt okai közti különbségeket. Ezáltal nem tud érdemben felszólalni az egyes ügyek érdekében, nem tudja értékelni az egyes képviselők tényleges munkáját, így végső soron nem tudja gyakorolni az önkormányzáshoz való jogát.
Amennyiben Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2025. január első munkanapjáig nem pótolja a fenti mulasztásait, működésében nem kezdi el a nemzetközi egyezményekből és a hazai jogszabályokból eredő kötelességeinek teljesítését, valamint a klímaváltozás káros hatásait mérséklő, az élethez való jogunk gyakorlását szolgáló működést, úgy keresetet nyújtok be a magyar bíróságon, s szükség esetén a legmagasabb nemzetközi jogi fórumokon is folytatni fogom a küzdelmet a jogorvoslatért.
————–
Csatlakozási felhívás
Ezt a nyílt levelet személyesen a 2024. évi önkormányzati választáson mandátumot nyert önkormányzati képviselőknek és Érd MJV Önkormányzat jegyzőjének címzem, de a megfogalmazott vádakban osztozik minden, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Feleinek 21. Konferenciáján elfogadott Párizsi Megállapodás kihirdetéséről szóló 2016. évi L. törvény kihirdetésének napja után mandátummal rendelkező önkormányzati képviselő, hivatali tisztséget betöltő jegyző és hatósági irodavezető. Nevüket azért nem sorolom fel, mert vádjaim nem személyes jellegűek. Személyes felelősségüket mégis fontosnak tartom rögzíteni már a 0. pontban, mert bár a felsorolt vádpontokban a mindenkori Önkormányzat folytatólagos elkövetett mulasztása áll, ezt az egyes személyek hozzá nem értése, érdektelensége, egyéni érdekeivel való ütközése okozza. Így minden tiszteletem mellett választott képviselőimen számon kell kérjem a minket, érdi állampolgárokat ért súlyos jogsérelmeket.
Kezdeményezésem egyéni, egyszemélyes, de jogi útra állampolgárok csoportja fog lépni. Bebizonyosodott, hogy a tudományos kutatások és a mérnöki megoldások eredményeit a pártpolitika uralta kormányzati szervek, önkormányzatok csak akkor fogadják meg, ha a mögött mérhető választói akarat és/vagy jogi kényszer áll. Ezért e nyílt levél várja a csatlakozókat. Feltett szándékunk egyesületet alapítani, perközösséget alkotni és közös erővel beperelni Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatát, mint az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez csatlakozó Magyarország állami, helyhatósági szervét a törvényhozás által reáruházott jogalkotási, jogalkalmazási és fejlesztési kötelezettségeiben mutatott mulasztásokért.
Várom érdi állampolgárok csatlakozási, támogatási szándékát a [email protected] címen.
Itt pedig megoszthatod véleményedet.
Varga Illés Levente