A világ infrastruktúrája egy olyan éghajlatra épült, amely már nem létezik.

Az országok évtizedeken át építették a kritikus infrastruktúrát, amely most a szélsőséges hőség, az erdőtüzek és az árvizek alatt megrogy, és ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy a világ energia- és közlekedési rendszerei mennyire nincsenek felkészülve arra, hogy ellenálljanak az éghajlatváltozás okozta változékonyságnak.

Ezen a légi felvételen a Fengtai-Shacheng vasútvonal egy árvízkárosodott szakaszának javítását végzik a munkások Pekingben augusztus 8-án. Forrás: ZHANG CHENLIN/XINHUA VIA GETTY IMAGES

Ezek a sebezhetőségek az elmúlt hetekben teljes mértékben megmutatkoztak, amikor hőmérsékleti rekordok sújtották a világot, megterhelve az elektromos hálózatokat, veszélyeztetve a vízellátást és megrongálva az utakat. A Kopernikusz Éghajlatváltozási Szolgálat adatai szerint július volt a valaha mért legmelegebb hónap – az intenzív hőség felperzselte Európát, Észak-Afrikát, az Antarktiszt és Dél-Amerikát, ahol jelenleg tél van. Még a világ óceánjait sem kímélték, a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán északi részén a felszíni hőmérséklet minden eddiginél magasabb volt, ami megtizedelte a korallzátony-rendszereket és veszélyeztette a tengeri élővilágot.

Ha a régiók nem perzselődnek, akkor jó eséllyel víz alá kerültek. Kínát az elmúlt 140 év legsúlyosabb felhőszakadása öntötte el, amely hatalmas áradásokat okozott, amelyek több tucat ember halálát okozták és elpusztították a termőföldeket. Szlovéniában és Kanadában az áradó vizek közösségeket sújtottak és falvakat öntöttek el; Alaszkában a gleccserek áradása egész házakat sodort el. Spanyolországban a városok áradása rosszabb volt, mint Noéé és gyermekeié, míg Dél-Svédország az elmúlt több mint 160 év legsúlyosabb esőzéseivel küzd.

“Ez egy hihetetlen nyár” – mondta Peter Gleick, klímakutató, a Pacific Institute vezető munkatársa. “Ez az a fajta szélsőséges időjárás, amire mi, klímakutatók évtizedek óta figyelmeztetünk – csak most úgy tűnik, hogy mindenhol egyszerre történik.”

Az emberi tevékenység okozta éghajlatváltozás miatt a szélsőséges hőség és a csapadék egyre gyakoribbá és intenzívebbé válik, ami az árvizeket, hőhullámokat és erdőtüzeket táplálja, amelyek világszerte pusztítást okoznak. A következmények rávilágítottak arra, hogy a globális fejlődést alátámasztó infrastrukturális rendszerek nem úgy lettek megépítve, hogy ellenálljanak ennek az egyre szélsőségesebbé váló éghajlati valóságnak, és az elvégzett beruházások nem voltak túl hasznosak.

Kína hatalmas Belt és Road infrastrukturális terve többek között több szénerőművet épített Eurázsia-szerte. Németország az atomerőműveit zárta be, a szénerőműveit nem. Florida tulajdonképpen megtiltotta az állami tisztviselőknek, hogy közpénzeket fektessenek be zöld törekvésekbe. A Biden-kormányzat nagyszabású, tiszta energiát célzó csomagja felbőszítette a szövetségeseket, és kereskedelmi háborúval kapcsolatos aggodalmakat váltott ki. Eközben a Ford a tavalyi év minden percében eladott egy F-sorozatú pickupot.

Kína legutóbbi áradása például a vízelvezető infrastruktúra kulcsfontosságú hiányosságait tárta fel. Európa-szerte, ahol az otthoni légkondicionáló berendezések nem a megszokottak, a szélsőséges hőség megfojtotta a közösségeket, megterhelte az elektromos hálózatokat, és egészségügyi figyelmeztetéseket váltott ki a kormányok részéről – különösen azután, hogy a kontinens tavalyi hőhulláma a becslések szerint 61 000 ember halálát okozta. Az arizonai Phoenixben egy járatot töröltek, mert a repülőgép belső hőmérséklete elviselhetetlenül felforrósodott, és három utas hőguta miatt elájult.

Még ha ezek a veszélyek egyre hangsúlyosabbá is válnak, a szakértők szerint az országok még mindig küzdenek azért, hogy elforduljanak a fosszilis tüzelőanyagoktól és ellenálló képességet építsenek az infrastrukturális rendszereikbe. Márciusban az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) jelentése arra figyelmeztetett, hogy a világ a következő évtizedben várhatóan átlép egy kulcsfontosságú küszöbértéket – az iparosodás előtti szinthez képest 1,5 Celsius-fokos felmelegedést -, hacsak az ipari kormányok nem csökkentik gyorsan az üvegházhatású gázok és a CO₂-kibocsátást.

“Az igazi kihívás az, hogy eddig még messze nem foglalkoztunk olyan komolyan az éghajlatváltozással, mint amilyen komolyan szükséges lenne ahhoz, hogy valóban elmozdítsuk a tűt” – mondta Daniel Swain, a UCLA klímakutatója. “Ha nem végezzük el a kemény munkát, hogy mélyrehatóan foglalkozzunk ezzel a kérdéssel, akkor a helyzet tovább fog romlani. Még több ilyen évet fogunk látni, mint az idei, és végül olyan éveket, amelyek lényegesen rosszabbak lesznek, mint az idei” – tette hozzá.

Van néhány fényes pont is: Hollandia például az elmúlt néhány száz évet gátak építésével töltötte, és most élen jár az erőfeszítésekben, hogy infrastruktúráját még ellenállóbbá tegye a tengerszint emelkedése közepette. Az ország területének több mint fele a tengerszint alatt fekszik, és a holland kormány egy szilárd vízgazdálkodási rendszer kidolgozásán és újszerű árvízvédelmi stratégiák megvalósításán dolgozik.

“Hollandia hihetetlenül sebezhető a tengerszint emelkedésével szemben” – mondta Hayhoe. “A vízügyi tervük nagyon fejlett, mert megértették a veszélyt, és intézkedéseket hoznak annak biztosítására, hogy a tengerszint emelkedése esetén is megmaradjon az infrastruktúrájuk, az otthonaik, a lakóhelyük, az élelmiszertermelésük.”

A hollandokhoz hasonlóan számos kormányzat egyre inkább az infrastrukturális rendszerek alkalmazkodására összpontosít, az éghajlati modellek vízgazdálkodásba való beépítésétől kezdve a hőhatás mérséklési stratégiák kidolgozásáig. De ha az országok nem tesznek összehangoltabb erőfeszítéseket a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére és az alkalmazkodási intézkedések fokozására, a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy további szenvedések várnak rájuk.

Az alkalmazkodási erőfeszítések “közel sem érték el azt a szintet, amely megfelelne a fenyegetésnek” – mondta Alice Hill, az Obama-kormányzat volt vezető igazgatója, aki jelenleg a Külkapcsolatok Tanácsának (Council on Foreign Relations) rugalmassági politikáért felelős vezetője. “Egyszerűen nem tettük meg a szükséges beruházásokat ahhoz, hogy megvédjük magunkat és közösségeinket ezektől a szélsőséges eseményektől – és az ilyen jellegű pusztítással rengeteg gyász, életveszteség, majd gazdasági veszteség jár.”

A probléma egy része az, hogy az évtizedes infrastruktúra utólagos korszerűsítése igen magas árat követelhet. A világ 136 legnagyobb tengerparti városának 2013-as tanulmánya (.PDF) például megállapította, hogy évente 350 millió dollárba kerülne minden egyes városban az éghajlatváltozás okozta árvizek elleni védekezés javítása. Bár ez a szám elhalványul a tétlenség árához képest – amely egyes becslések szerint akár több százmilliárd vagy billió dollárra is rúghat -, sok kormány számára nehéz gazdasági és politikai kompromisszumot jelenthet.

“Hatalmas árcédulákról beszélünk, és olyasmiről, amit eddig még nem tettek meg rendszerszerűen” – mondta Hayhoe. “Az emberi civilizáció egész történelme során még soha nem kellett ilyen gyors változásokkal megbirkóznunk, és ezért olyasmit kérünk az emberektől, városoktól, államoktól, kormányoktól, szervezetektől, vállalkozásoktól, amit még soha nem kellett megtenniük.”

A fizikai felkészültség is csak egy része az alkalmazkodási egyenletnek, mondta Stéphane Hallegatte, a Világbank vezető éghajlati tanácsadója, aki a 2013-as tanulmány egyik szerzője volt. Az infrastruktúrán túl a szilárd válaszlépésekhez olyan szociális rendszerek fejlesztése is szükséges, amelyek segítik a sebezhető közösségeket az éghajlati válság frontvonalában.

“Az alkalmazkodás nem csak az infrastruktúrát jelenti” – mondta Hallegatte. “Az alkalmazkodás egyben biztosítás, szociális védelmi rendszerek is – az emberek segítése abban, hogy [hozzáférjenek] a pénzügyi eszközökhöz, amelyekkel kölcsönöket vehetnek fel, amikor érintettek.”

Hayhoe az éghajlatváltozás elleni küzdelem sürgősségét egy régóta dohányzóhoz hasonlította, akinek le kell szoknia. Elmondta, hogy bár a légzésük megnehezülhet, és a tüdejükön foltok keletkezhetnek, még mindig élnek – és minden nap számít.

“Tehát mikor a legjobb leszokni? Amilyen hamar csak lehet. Mennyire? Amennyire csak lehet” – mondta. “Miért?” “Mert minél hamarabb abbahagyjuk, annál jobb lesz a helyzetünk”.

Forrás: FP | Christina Lu és Brawley Benson