A kérdésnek, hogy elhisszük-e, hogy változik az éghajlat, hogy az emberek felelősek érte, és hogy a hatásai egyre súlyosabbak és veszélyesebbek, semmi köze ahhoz, hogy mennyit tudunk a témáról, vagy milyen okosak vagyunk, csak ahhoz, hogy hol helyezkedünk el a politikai spektrumon.
Más számot mutat a hőmérő attól függően, hogy liberális vagy konzervatív az ember? Persze, hogy nem. Mégis, ha a hőmérő azt mutatja, hogy bolygónk melegszik, hogy az emberek felelősek érte, és hogy ezt helyre hozzuk, minél előbb fel kell hagynunk a fosszilis tüzelőanyagok használatával – nos, néhányan inkább levágnák saját karjukat, minthogy feljogosítsák a kormányt, hogy kényelmes életüket megzavarja, és megmondja, mit csináljanak. Azt mondani, hogy “Igen, ez valós probléma, de nem akarom megoldani”, minket tesz a rosszfiúvá, és senki nem szeretne rosszfiú lenni. Ehelyett azzal érvelünk: “Ez a természet körforgása.” “Ez csak a Nap.” Vagy a kedvencem: “A klimatológusok csak a pénzért mondják.”
Katharine Hayhoe lélegzetelállító előadásában beszél róla…
Forrás: TED
Fordította: Adrienn Bencze
Revidiálta: Zsuzsanna Lőrincz
Teljes átirat:
Első évemet töltöttem légkörtudományi professzorként a Texasi Műszaki Egyetemen. Akkor költöztünk Lubbockba, Texasba, amely akkoriban kapta meg az Egyesült Államok második legkonzervatívabb városa címet. Egy kollégám megkért, hogy legyek vendégelőadó az alapszakos földrajzóráin. Igent mondtam. Egy sötét, hatalmas előadóterem fogadott. Miközben a földtörténeti korok és napjaink szénciklusáról beszéltem, a legtöbb diák lehajtott fejjel bóbiskolt, vagy a telefonját nézte. Reménykedve vártam a kérdéseket a beszédem végén. Valaki azonnal jelentkezett. Biztatva ránéztem, felállt és hangosan megkérdezte: “Maga demokrata, igaz?”
(Nevetés)
“Nem” – válaszoltam. “Kanadai vagyok.”
(Nevetés)
(Taps)
Ez volt a tűzkeresztség számomra, szembesültem ezzel a hozzáállással, ami sajnos jellemző lett itt az USA-ban, és növekvő mértékben Kanadában is. A kérdésnek, hogy elhisszük-e, hogy változik az éghajlat, hogy az emberek felelősek érte, és hogy a hatásai egyre súlyosabbak és veszélyesebbek, semmi köze ahhoz, hogy mennyit tudunk a témáról, vagy milyen okosak vagyunk, csak ahhoz, hogy hol helyezkedünk el a politikai spektrumon.
Más számot mutat a hőmérő attól függően, hogy liberális vagy konzervatív az ember? Persze, hogy nem. Mégis, ha a hőmérő azt mutatja, hogy bolygónk melegszik, hogy az emberek felelősek érte, és hogy ezt helyre hozzuk, minél előbb fel kell hagynunk a fosszilis tüzelőanyagok használatával – nos, néhányan inkább levágnák saját karjukat, minthogy feljogosítsák a kormányt, hogy kényelmes életüket megzavarja, és megmondja, mit csináljanak. Azt mondani, hogy “Igen, ez valós probléma, de nem akarom megoldani”, minket tesz a rosszfiúvá, és senki nem szeretne rosszfiú lenni. Ehelyett azzal érvelünk: “Ez a természet körforgása.” “Ez csak a Nap.” Vagy a kedvencem: “A klimatológusok csak a pénzért mondják.”
(Nevetés)
Ezt legalább hetente egyszer megkapom. De ezek csupán tudományosan hangzó ködösítések, amelyek elvonják a figyelmet kifogásaink valódi okairól, amelyeknek semmi köze a tudományhoz, csakis kizárólag az ideológiánkról és az identitásunkról szólnak.
Mikor manapság bekapcsoljuk a tv-t, X szakértő megállapítja: “Hideg van odakint, hol van itt globális felmelegedés?” Y politikus pedig azt mondja: “Minden egyes tudósra, aki szerint ez valós, találok egyet, aki szerint nem.” Nem meglepő tehát, ha úgy érezzük, mindenki csak mítoszokról beszél. De ha megnézzük a számadatokat és az éghajlatváltozás kommunikálását kutató Yale-programot, mely során országszerte több évig közvélemény-kutatást végeztek, az eredmények alapján az USA-ban az emberek 70%-a egyetért abban, hogy az éghajlatváltozás valós. 70% ugyancsak egyetért azzal, hogy ez káros a növényekre, az állatokra és a jövő generációira nézve is. De ha egy kicsit mélyebbre ásunk, sokkal érdekesebbé válik a dolog. Az emberek csupán 60%-a véli úgy, hogy hatással lesz az USA-ra. Csak 40% gondolja úgy, hogy személyesen érinti majd őt.
Arra a kérdésre, hogy: “Szoktak beszélni róla?” az emberek kétharmada az USA-ban azt mondja: “Soha”. Ennél is rosszabb az eredmény a “Hall róla a médiában?” kérdésre. Az emberek több mint háromnegyede nemmel felel. Ez egy ördögi kör. A Föld melegszik. A hőhullámok egyre erősebbek. Gyakrabban jelentkeznek heves esőzések. A hurrikánok egyre pusztítóbbak. A tudósok újabb és újabb baljóslatú jelentéseket publikálnak. A politikusok még erősebben elutasítják, ismételgetik ugyanazon tudományosnak hangzó mítoszokat.
Mit tehetünk, hogy megszakítsuk az ördögi kört? A legelső dolog, amit tehetünk, pontosan az, amit nem teszünk, hogy beszélünk róla. Mondhatják: “Nem vagyok tudós. Hogyan beszélhetnék én a sugárzási kényszerről, vagy a felhők parametrizálásáról ? Nem tudományos kérdésekről kell beszélnünk, több mint 150 éve beszélünk ezekről. Tudták, hogy a klimatológusok már körülbelül 150 éve, az 1850-es években felfedezték, hogy a szén, földgáz és olaj kitermelése és elégetése során gázok keletkeznek, melyek elnyelik a hőt, és egy plusz takaróba burkolják a Földet. Ilyen régóta tudjuk. 50 év telt el, mióta a tudósok felhívták az elnök figyelmét az éghajlatváltozás veszélyeire. Az az elnök Lyndon B. Johnson volt. A társadalomtudományok ráadásul megtanítottak minket arra, hogyha valaki az identitását egy sor tény tagadására építi fel, az azokról való vita személyes támadássá válik. Arra készteti őket, hogy mélyebbre ássák be magukat, ez pedig egy árkot eredményez, ahelyett, hogy hidat építene.
Ha tehát nem tudományos kérdésekről kell beszélnünk, vagy ha ezekről felesleges beszélnünk, akkor miről is kellene? A legfontosabb, hogy ne az eszünkre, és csak adatokra, tényekre hagyatkozzunk, hanem a szívünkre. Kezdjük azzal, miért fontos ez számunkra! Kezdjük a valódi közös értékekkel! Mindketten szülők vagyunk? Ugyanabban a lakóközösségben élünk? Ugyanolyan szabadtéri sportokat szeretünk? Túrázunk, biciklizünk, horgászunk vagy akár vadászunk? Törődünk a gazdasággal vagy a nemzetbiztonsággal?
A másokkal való kapcsolatteremtés legalapvetőbb útja számomra a hit. Keresztényként hiszem, hogy Isten teremtette ezt a csodálatos bolygót, és egyúttal felelőssé is tett minket minden rajta található élőlényért. Továbbá hiszem, hogy feladatunk törődni a legkevésbé szerencsés társainkkal, akiket szegénység, éhség, betegség és egyéb dolgok sújtanak.
Ha nem ismerjük, milyen értékei vannak a másiknak, beszélgessünk vele, ismerjük meg, tudjuk meg, mi hajtja! Ha ez megvan, már csak össze kell kötni a pontokat meglévő értékei és a között, hogy miért kellene az éghajlatváltozással törődnie. Őszintén hiszem az elmúlt bő évtizedben folytatott több ezer beszélgetés alapján, hogy a világon minden egyes embernek érdeke, hogy törődjön az éghajlatváltozással. Csak még nem kötötték össze a pontokat. Ezt tehetjük a velük való párbeszéd során.
Az egyetlen ok, amiért érdekel a klímaváltozás, az az, hogy ki is vagyok én. Anya vagyok, tehát érdekel a gyermekem jövője. Nyugat-Texasban élek, ahol már most is elég kevés a víz, és az éghajlatváltozás hatással van a rendelkezésre álló vízkészletre is. Keresztény vagyok, törődöm az éghajlatváltozással, mert – ahogyan a katonaság mondja – kockázatsokszorozó tényező. Hatással van olyan ügyekre, mint a szegénység, éhezés, betegségek, a tiszta víz hiánya, még politikai válságokat is előidéz, melyek menekültválságokhoz vezetnek. Mindezen ügyekre kihat, és súlyosbítja, rontja őket.
Nem vagyok rotarista, de amikor első beszédemet tartottam egy Rotary Clubban, beléptem, és ott volt a négykérdéses próba egy plakáton. Igaz-e? Feltétlenül! Tisztességes-e? Nem, ezért törődöm annyit az éghajlatváltozással, mert egyáltalán nem az. Azok szenvednek a leginkább a hatásaitól, akik a legkevésbé járultak hozzá. Tovább kérdeztem: Javát szolgálja-e mindenkinek, elősegíti-e a jóakaratot? Ha megoldjuk, határozottan. Fogtam a beszédemet és átalakítottam a négy kérdés alapján, majd előadtam ennek a konzervatív üzletemberekből álló csoportnak Nyugat-Texasban.
(Nevetés)
Sosem felejtem el, hogy a végén egy helyi banktulajdonos odajött hozzám csodálkozó arckifejezéssel és azt mondta: “Tudja, nem voltam biztos ebben a globális felmelegedésben, de átment a négy kérdés próbáján.”
(Nevetés)
(Taps)
Ezeknek az értékeknek azonban, valósnak kell lenniük. Néhány éve beszédet tartottam egy keresztény főiskolán, és a beszédem után egy tudós kolléga odajött hozzám: “Segítségre van szükségem. Nagyon igyekszem a helyi egyházakkal kapcsolatba lépni, de nem fogékonyak. Az éghajlatváltozás kérdéseiről szeretnék velük beszélni.” Azt mondtam: “A legjobb, ha elmondod, melyik felekezethez tartozol, ugyanis a legtöbb érték közös számotokra. Melyik egyház tagja vagy?” Egyik egyház tagja sem vagyok, ateista vagyok – mondta.
(Nevetés)
Ebben az esetben – válaszoltam – egy hitközösséggel kezdeni valószínűleg nem a legjobb ötlet. “Nézzük, mivel szeretsz foglalkozni, mi érdekel?” Sikerült egy olyan közösségre találnunk, amelyhez tartozhat, így el tudott indulni.
A lényeg, hogy nem kell liberális zöldpártinak lennünk ahhoz, hogy törődjünk az éghajlatváltozással. Elég, hogy ez a bolygó az otthonunk. Ugyanis nem számít, hol élünk, az éghajlatváltozás már ma mindannyiunkat érint. Ha partvidéken élünk, számos helyen látni az ún. napfényes árvíz jelenségét. Ha Észak-Amerika nyugati részén élünk, láthatjuk, egyre nagyobb területet érintenek az erdőtüzek. A Mexikói-öböltől kezdve a Csendes-óceán déli részéig számos tengerparti várost sújtanak erősebb hurrikánok, tájfunok és ciklonok, amelyeket a melegedő óceán idéz elő. Akár Texasban, akár Szíriában élünk, azt látjuk, hogy az éghajlatváltozás miatt a szárazság sokkal kiterjedtebb, gyakoribb és súlyosabb. Bárhol is éljünk, már hatással van ránk az éghajlatváltozás.
Mondhatjuk: “Oké, rendben. Beszélhetünk hatásokról. Halálra ijeszthetjük az embereket, mert súlyos a helyzet.” És tényleg az, higgyenek nekem. Tudós vagyok, tudom.
(Nevetés)
De nem a félelem lesz a motivációnk a hosszú távú, fenntartható változásra, ami megoldhatja a problémát. A félelem arra szolgál, hogy elmeneküljünk a medve elől. Vagy hogy gyorsabban fussunk a mellettünk futónál.
(Nevetés)
A probléma megoldásához észszerű reményre van szükségünk. Igen, fel kell ismernünk, hogy mi is forog kockán. Mindenképp. De szükségünk van egy szebb jövőképre, amelyben bőségesen van energiaforrásunk, stabil a gazdaság, mindenki számára elérhetőek a források, amelyben az életünk nem rosszabb, hanem jobb lesz, mint ma. Létezik megoldás. Ezért a második legfontosabb dolog, amiről beszélnünk kell: a megoldások – gyakorlati, életképes, elérhető, vonzó megoldások. Mint például? Nincsen csodafegyver, ahogyan mondani szokás, de van egy halom sörétes.
(Nevetés)
Egyszerű megoldásokkal pénzt spórolhatunk, és csökkenthetjük az ökológiai lábnyomunkat is. Igen, villanykörtékkel. Szeretem az elektromos autóm. Szeretnék néhány napelemet. De képzeljék el, ha minden bejárati ajtó mellett lenne egy kapcsoló, amellyel távozáskor mindent ki lehetne kapcsolni a hűtőt kivéve. És talán a felvevőt.
(Nevetés)
Életviteli döntések: helyi élelmiszereket enni, lerövidíteni az élelmiszerláncot és csökkenteni az élelmiszer-pazarlást, ami világszinten az egyik legfontosabb dolog, amit tehetünk a probléma megoldásáért. Klimatológus vagyok, és tudom, csak azért utazgatni, hogy előadásokat tartsak a klímaváltozásról, nem nélkülözi az iróniát.
(Nevetés)
Az ökológiai lábnyomom legnagyobb részét az utazás teszi ki. Ezért gondosan összegyűjtöm a meghívásokat. Csak akkor megyek, ha elég meghívást kapok – mondjuk hármat, négyet – néha akár 10-15-öt is egy adott helyről – így minimalizálni tudom az ökológiai lábnyomom hatását, amennyire csak lehet. Másrészt az előadásaim közel háromnegyed részét ma már videoelőadás formájában tartom. Az emberek gyakran azzal jönnek: “Ilyet még nem csináltam.” De én azt mondom: “Próbáljuk meg, működhet.” De elsősorban arról kell beszélnünk, mi történik ma világszerte, és hogy mi történhet a jövőben.
Texasban élek, az USA összes állama közül Texas bocsátja ki a legtöbb szén-dioxidot. Azt kérdezhetik: “Ugyan mit mondhat Texasról?” A válasz: sokat. Tudták, hogy Texasban több mint 25 000 munkahely van a szélenergia-iparban? Elektromosságunk csaknem 20 százalékát tiszta, megújuló energiából, főleg a szélből nyerjük, habár a Napból is egyre többet. Az USA legnagyobb katonai támaszpontja Fort Hoodban van, természetesen Texasban. Szél- és napenergiával működtetik, mert így 150 millió dollárt takarítanak meg az adófizetők pénzéből. Igen.
(Taps)
Mi van azokkal, akiknek nincsenek olyan forrásai, mint nekünk? A szubszaharai Afrikában több milliárd ember nem fér hozzá más energiaforráshoz, csak a kerozinhoz, és az is nagyon drága. Világszerte a leggyorsabban növekvő új energia a napenergia. Bőségesen van belőle. Szociális beruházók, nonprofit szervezetek, sőt vállalatok is csatlakoznak innovatív, mikrofinanszírozási programokkal, mint például a használatalapú rendszer, így a fogyasztók részletekben vehetik meg a szükséges áramot, akár a mobiltelefonjukra is. Az Azuri cég több tízezer egységet adott el 11 országban, Ruandától Ugandáig. Úgy becsülik, több mint 30 millió órányi elektromosságot és több mint 10 millió órányi telefontöltést tettek lehetővé.
Mi a helyzet Kína és India hatalmas növekvő gazdaságával? Az éghajlatváltozás hatásai még váratnak magukra, de a levegő minőségét érintő változások már érzékelhetők. Tudják, hogy a tiszta energia elengedhetetlen a jövőjük számára. Kína ezért több százmilliárd dollárt fektet tiszta energiába. Elárasztják a szénbányákat, és vízen lebegő napelemeket helyeznek el a felszínen. Egy panda alakú napelemfarmjuk is van.
(Taps)
(Nevetés)
Igen, még mindig égetnek szenet. De már az összes széntüzelésű erőművet bezárták Pekingben. Indiában igyekeznek negyedmilliárd halogén izzót LED-izzóra cserélni, ami hétmilliárd dollárnyi energiaköltséget takarít majd meg nekik. Zöld munkahelyekbe fektetnek, és igyekeznek szénteleníteni az egész járműparkjukat. India lehet az első ország, amely elsősorban nem fosszilis üzemanyagokra támaszkodva iparosít.
A világ változik. De nem elég gyorsan. Sokszor úgy látjuk ezt a problémát, mint a domb lábánál egy hatalmas sziklát, amelyet csak néhány kéz próbál felgörgetni a dombra. A valóságban a szikla már a domb tetején van, és több százmillió, de lehet, hogy több milliárd kéz próbálja lelökni. De nem elég gyorsan. Hogyan gyorsítsuk fel a sziklát, hogy időben megakadályozzuk a klímaváltozást? Eltalálták. A legfontosabb beszélni róla.
A lényeg a következő: a klímaváltozás hatással van önökre és rám, itt és most, ott, ahol élünk. Ha együttműködünk, megoldhatjuk. Való igaz, ijesztő probléma. Senki nem tudja ezt jobban, mint mi, klimatológusok. De nem adhatjuk fel kétségbeesésünkben. Keresnünk kell a reményt, amely tettre késztet. És ez a remény párbeszéddel kezdődik, mégpedig ma.
Köszönöm.
(Taps)