Posts Tagged ‘éghajlatváltozás’

Minden jel arra utal, hogy a katasztrófa már el is kezdődött

csütörtök, május 24th, 2018

Bolygónk hamarabb lesz lakhatatlan, mint gondolnánk! Az évszázad végére Földünk jelentős része alkalmatlanná válhat az emberi életre.

Kiszáradt: Folsom-tó, az egyik legnagyobb víztározó az USA-ban 2014-ben

A klímaváltozás egy olyan komplex jelenség, melynek puzzle-darabjait a tudósok mindmáig képtelenek teljesen összerakni. Így, noha az elmúlt évtizedekben számos klímamodell született, az egyik legjelentősebb tényezőt – mely minden bizonnyal megváltoztatja éghajlatunkról alkotott jövőképünket – rendre figyelmen kívül hagyták. Egészen mostanáig.

2016 telén voltak napok, amikor az átlagosnál 16-21 celsius fokkal volt melegebb az Északi-sarkon. A hőmérsékleti anomália természetesen begyorsította az “örökfagy talaja” olvadását. Az un. permafrosztban az elmúlt évmilliók során óriási mennyiségben halmozódott fel szerves anyag, egyes becslések szerint csak a sarki talaj 1800 milliárd tonna oldott szerves szenet rejt, ami ha “kiolvad”, megközelítőleg 205 gigatonna szén-dioxidnak megfelelő üvegházhatású gázt (nagyrészt metánt) juttatna a légkörbe. A metánról pedig mint tudjuk, a szén-dioxidnál – “elvileg” – 23-szor nagyobb üvegház-hatással bír, így bolygónk átlaghőmérsékletét nagymértékben képes befolyásolni. Erről a problémáról részletesebben is értekeztünk az “Ömleni fog a metán a légkörbe!” című egyik írásban.

A metán CO2-hoz viszonyított 23-szoros üvegházhatása valójában sokkal több…
Amíg a szén-dioxid évszázadokon át megmarad az atmoszférában, addig a metán csupán 1-2 évtizeden keresztül marad aktív, míg széndioxiddá nem bomlik le. (A metán olyan atmoszférikus gázokkal találkozik, mint például az ózon, ami oxidálja a metánt, ekkor általában CO2 és H2O keletkezik.) Az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) szerint ebben az időszakban a metán üvegházhatása már 86-szor nagyobb a szén-dioxidénál. Ez az un. “GWP20”, ami a gáz 20 év alatt tapasztalható globális felmelegedési potenciálját jelzi. Azért hallhattuk ezidáig azt, hogy a metán 23, vagy akár 34-szeres üvegházhatással járul hozzá a klímaváltozáshoz, mert – és bár ez minden tudományos alapot mellőz – alapvetően 100 éves hőtartó potenciállal (GWP100) szoktak számolni. Erre reagált többek közt Ilissa Ocko, az EDF (Environmental Defense Fund) klímakutatója is nemrégiben, aki szerint a GWP100-as érték – finoman fogalmazva is – “alábecsüli” a gáz negatív hatásait.

A globális felmelegedés megállításában fő szerep jutott a 2015-ben elfogadott párizsi klímamegállapodásnak, melynek aláírói azt tűzték ki hosszú távú célul, hogy a globális felmelegedést az iparosodást megelőző szinthez viszonyítva jóval 2 Celsius-fok alatt korlátozzák, és folytassák azokat az erőfeszítéseket, amelyek a hőmérsékletemelkedés 1,5 Celsius fokra korlátozására irányulnak. Az 1,5 Celsius fokos nem kötelező erejű célt azért fogadták el, hogy ösztönözzék a nagyobb ambíciót, és hangsúlyozzák a leghátrányosabb helyzetű országok aggályait, amelyek már jelenleg is érzékelik az éghajlatváltozás hatásait. Azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy a vállalás nem lesz tartható, erre utal az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) év elején megjelent jelentésvázlata is, mely egyértelműsíti: amennyiben minden a mostani ütemben halad, akkor már jó tíz év múlva átléphetjük a 2 Celsius fokos határt.

A következő évszázad kezdetére pedig minimum 4, maximum 8 fokos emelkedéssel számolhatunk.

Egyes szakértői vélemények szerint azonban még ez a jelentés is optimista, ugyanis készítői három lényeges szempontot nem vettek figyelembe (ezekről több forrás, például a futurism.com is beszámol):

Az un. Albedo-hatást: a csökkenő jégfelület kevesebb visszavert és több elnyelt napfénnyel, azaz tovább gyorsuló felmelegedéssel jár.
A felhőképződések problematikáját: napjainkban egyre nagyobb számban keletkeznek felhők, melyek még inkább csapdába ejtik a hőt, ami szintén hozzájárul a hömérséklet emelkedéséhez.
A természetes elnyelők, azon belül is az erdők rohamos pusztulását: az invazív fajok terjedése, az erdőtüzek, a fakitermelés stb. következtében fokozatosan csökken a természet CO2-elnyelő képessége.

A körülmények tehát nagyon is adottak ahhoz, hogy a felmelegedés tovább gyorsuljon, bolygónk történetéből pedig tudjuk, hogy a globális hőmérséklet akár 5 Celsius fokos változáson is áteshet röpke 30 év leforgása alatt. Mégis azt tapasztalhatjuk, hogy ezek az információk nem igazán jutnak el a fejlett társadalmak “átlagemberéhez”. Az informáltabbakat pedig – nagy általánosságban – nem is tölti el az a nyugtalanság, ami a fenyegető “apokalipszis” veszélyeit tekintve bizony elvárható lenne (a józan ítélőképesség birtokában).

Vajon miért?

Ez egyrészt visszavezethető a kutatások bátortalan megfogalmazására. – James Hansen klimatológus például “tudományos szűkszavúságnak” nevezi ezt a jelenséget: szerinte a kutatási eredményeket általában olyan formában publikálják, hogy a minket veszélyeztető fenyegetésre nem, vagy csak alig helyeznek hangsúlyt.
Ennek a “visszafogottságnak” aztán vannak leképeződései is, így például egyes tudósok szerint a klímaváltozás folyamata összességében túl lassú ahhoz, hogy tudomást kelljen venni róla, míg vannak, akik szerint a következmények szinte felfoghatatlanok, ezért azokkal nem is kell foglalkozni.
Az említett struccpolitikát pedig modern korunk vezető pozícióiban lévő technokratái is kellően felerősítik, közülük is elsősorban azok, akik továbbra is abban a téves elképzelésben ringatják magukat, miszerint bármilyen problémára technológiai értelemben választ lehet találni, ezért felesleges az informálás, avagy a pánikkeltés.
És természetesen ott vannak a klímaszkeptikusok is (beleértve egyes olajipari szereplők által lefizetett bértollnokokat), merthogy ki kell mondanunk: a klímaváltozás tagadása napjainkban még mindig számos tudóst érint.

Pedig minden jel arra utal, hogy a katasztrófa már el is kezdődött, benne vagyunk az utolsó órában:

Például az ezidáig mért 5 legmelegebb nyári időszak mind 2002 utánra tehető. Az IPCC arra is figyelmeztet, hogy hamarosan egészségtelen lesz nyáridőben a szabadban tölteni az időt. – Persze ez csak a jéghegy csúcsa. Lássunk most a teljesség igénye nélkül néhány példát a drasztikus hőmérséklet-emelkedés vélt következményeire:

2 Celsius fokos felmelegedést követően a Kárpát-medence klímája teljesen átalakulna: a záporesők helyett özönvízszerű esőzésekre számíthatunk, amiket hosszú aszályos időszakok követnek; a természetes állóvizek idővel eltűnnek; a talaj romlásnak indul, majd a térség idővel elsivatagosodik.
4 Celsius fokos felmelegedés esetén a 2003-as európai hőhullám – ami naponta 2000 ember halálát okozta – lenne az átlagos nyári tendencia.
6 Celsius fokos emelkedésnél a Nemzeti Éghajlati Adatközpont szerint az Egyesült Államokban a Sziklás-hegységtől keletre minden egyes lakost nagyobb hőstressz érne. New York-ban nagyobb hőség lenne, mint most Bahrain városban, mely bolygónk egyik legmelegebb pontja. Bahrain-ban pedig olyan meleg lenne, hogy még az alvó emberek is hőgutát kapnak és meghalnak.
Az ember, mint minden emlős hőt termel, és időközönként le kell hűtenie magát ahhoz, hogy életben maradhasson. Ez 7 Celsius fokos globális hőmérséklet-emelkedés esetén szinte lehetetlenné válna bolygónk nagy részén, kiváltképp az egyenlítőhöz közel fekvő területeken.
A hőmérséklet 11-12 Celsius fokos emelkedésével az emberiség és az állatvilág fele rövid időn belül elpusztulna. – Jelenleg úgy tűnik, hogy erre nem kerülhet sor ebben az évszázadban, azonban ha nem csökkentünk drasztikusan a jelenlegi károsanyag-kibocsátásunkon, és ha nem találunk ki valamit a permafroszt kiolvadásának megállítására, végül ez is bekövetkezik.

Ráadásul az előző listában nem tértünk ki a felmelegedés egyéb aspektusaira, mely folyamatok már megindultak (szintén a teljesség igénye nélkül):

Élelmezési válság: számos haszonnövény fog teljesen eltűnni a Föld színéről, de a nagyobb tűréshatárral rendelkező növényekre is komoly hatással lesz a felmelegedés, ami a terméshozamokat masszívan fogja csökkenteni (például a gabonára vonatkozó “aranyszabály” az, hogy a hőmérséklet növekedése Celsius fokonként 10%-os terméshozam-csökkenést eredményez).
Ivóvízhiány: az előrejelzések szerint 2025-re a Föld lakóinak 2/3-a vízhiánnyal küzd majd.
Ősi járványok megjelenése: kutatók szerint a jégbe zárt organizmusok egy része életre kelhet a permafroszt felolvadásával, az immunrendszerünk pedig nem áll készen arra, hogy ősi, akár több millió éves betegségekkel szembeszálljon. Konkrét példa erre a malária terjedése, melyhez előnyös közeget biztosít a felmelegedés (a szúnyogok Celsius fokonként 10-szer gyorsabban képesek szaporodni). A világbank becslései szerint a maláriafertőzés 2050-re 5,2 milliárd ember élőhelyét fogja érinteni, így elterjedt betegséggé válhat. A járványkutatók mégis leginkább attól tartanak, hogy az örökfagy kiolvadásának következtében rég feledésbe merült betegségek mutálódott formában fognak újra megjelenni.
Gazdasági összeomlás: Celsius fokonként 1,2%-os GDP csökkenéssel kell számolni.
Háborúk: Marshall Burke és Solomon Hsiang kutatók évekkel ezelőtt számszerűsítették az összefüggéseket a hőmérséklet növekedése és az erőszak között: Fél Celsius fok hőmérséklet növekedés 10-20%-al növeli a fegyveres konfliktusok esélyét, ami a klímamigrációt fogja méginkább beerősíteni, mely – például Afrikában – már most tetten érhető.

Forrás: ecologue, europa.eu, futurism.com; nymag.com

 

Magyarok a klímaválságban

kedd, február 6th, 2018

Előhang

Manapság már a csapból is a klímaváltozás folyik. Nem múlik el hét a médiában úgy, hogy ne lenne egy-két cikk a szörnyű jövőről, ami ránk vár.  Hol az Antarktiszról szakad le egy megyényi jégtömb, hol egy országnyi őserdő ég le, egész szigetek pusztulnak el óriáshurrikánok miatt, és így tovább.  Ezek a cikkek mindig úgy végződnek, hogy az emberiségnek most már sürgősen tennie kell valamit, vagy különben nagy baj lesz.  Ilyenkor sóhajtunk egyet, majd átkattintunk arra, hogy panda-ikrek születtek a nyíregyházi állatkertben. De nem akarok ostorozni senkit: természetes, hogy ugyanúgy nem tudunk mit kezdeni az ilyen nagyszabású hírekkel, ahogy az észak-koreai atomválsággal sem.  Elvégre egy ember kevés ahhoz, hogy ilyen hatalmas erőket befolyásoljon, és különben is, mintha az egész valahol tőlünk távol zajlana.

Magyarok a klímaválságban - ClimeNews - Hírportál

Van egy Eurobarométer-kérdőív, ami arról szól, hogy a magyarok mit gondolnak a legfontosabb problémának ma Magyarországon és a világon. A magyarok 7%-szerint az egyik legnagyobb probléma a világon a klímaváltozás, de csak 4% gondolja, hogy idehaza is ez lenne az egyik legnagyobb gond. Mintha Magyarország egy külön kis bolygó lenne, külön éghajlattal. Ezt a politikusaink is érzik, és leginkább szavakkal lépnek föl a klímaváltozás ellen, a politikai kockázatot jelentő intézkedéseket gondosan elkerülve. Nincs ma Magyarországon olyan politikai erő, ami vitatná, hogy az éghajlatváltozás fontos és súlyos probléma, és fel kell lépni ellene. A köztársasági elnöktől az utolsó baloldali törpepártig mindenkinek fontos a klímaváltozás.

(forrás: Eurobarometer) - Magyarok a klímaválságban - ClimeNews - Hírportál

Mégis, amikor egy klímavédelmi döntés akár a legkisebb kényelmetlenséggel is járna, rögtön nem történik semmi: az épület-energetikai követelményeket az EU által megengedett legutolsó pillanatban vezetjük be, az energiahatékonysági és megújulós EU-követelményeket ügyes könyvelési trükkökkel intézzük el. És akkor a betiltott szélerőművekről, illetve mezőgazdasági termelésbe vont nemzeti parki területekről még nem is beszéltem. De az EU által Magyarországra kirótt meglehetősen enyhe követelmények is nagyobb hatással vannak a hazai klímapolitikára, mint a magyar társadalom elvárásai ezen a téren. A kormány valós klímavédelmi működése nagyjából annyi, hogy némi időhúzással és kicsit összecsapva megcsinálja a Brüsszeltől kapott házi feladatot, aztán megy focizni.

Mindez gyászosan hangzik, de az igazság az, hogy amikor a kormány így viselkedik, nem tesz mást, mint híven képviseli az emberek többségének hozzáállását. Az emberek azt akarják, hogy a kormány azt mondja, fontos a klímaváltozás, de azt már nem akarják, hogy ennek nyomán, mondjuk drágább legyen az áram. Ez persze nem magyar jelenség, valószínűleg a legtöbb országban így gondolkodik az emberek többsége. De most koncentráljunk Magyarországra, arra, hogy mi hogyan állunk a klímaváltozáshoz.

A világsajtóban a klímaválság politikai oldala leginkább az elszánt klímavédők és a klímaszkeptikus Trump képviselte gonosz multik párharcaként jelenik meg. Vonzó, jól érthető kép, de ránk magyarokra nem érvényes: mi itt mind aggódunk a klímaváltozás miatt, azonban keveset tudunk tenni azért, hogy megelőzzük. Ezért rendszerint arra a (téves) következtetésre jutunk, hogy ez a sztori igazából nem rólunk szól, hanem az amerikaiakról, meg a jegesmedvéről, vagy a csendes-óceáni szigetekről. Persze, amikor mi is belekeveredünk a dologba, akkor nálunk is elindul a kényelmetlen igazságok eltemetése. Erre jó példa a 2015-ös menekültválság, amikor Áder János, Kövér László, és még sokan mások elmondták, hogy a szíriai háborút alapvetően az éhínség okozta, amit az ötéves aszály okozott, aminek viszont egyértelműen a klímaváltozás az oka. De ezt kevesen hallották meg: mind a politikusoknak, mind az emberek jelentős részének egyszerűbb volt az amerikai imperialistákat meg a viszálykodó, „civilizálatlan” arabokat hibáztatni, mint arra gondolni, hogy ezt a háborút az a környezetpusztítás okozta, amiben mi is közreműködtünk, és egyszer minket is elérhet.

Magyarok a klímaválságban - ClimeNews - HírportálAszályos évek Szíriában a polgárhború előtt (Forrás: http://www.unisdr.org/files/23905_droughtsyriasmall.pdf)

Egyrészt tehát érezzük, hogy baj van az éghajlattal, másrészt nem igazán hiszünk benne, hogy nekünk magyaroknak lehetne, vagy kéne tenni valamit is ebben az ügyben. Inkább megpróbáljuk kizárni a gondolatainkból, mint a beteg a testében növekvő tumort, a tüneteket pedig valami másra fogni. Bizonyos szempontból ez logikus is, hiszen mi kicsik vagyunk, a világ pedig hatalmas, akármit csinálunk, az úgysem változtat azon, hogy végül mivé lesz a világ.

Én mégis úgy érzem, hogy ez a hozzáállás nem elfogadható, sem erkölcsi, sem gyakorlati szempontból. Tizenöt éve vagyok benne a klímaválság elleni harcban, és azóta keresem a választ arra a kérdésre, hogy mit ér a kibocsátás-csökkentés, ha magyar? Máshogy fogalmazva, milyen gyakorlati, racionális, a gazdaságpolitika szempontjait is figyelembe vevő érvrendszerrel alapozható meg hazánkban a kibocsátások csökkentése? Ezen túlmenően, hogyan készíthető fel a magyar állam, a magyar gazdaság a klímaváltozás által megindított átalakulásokra. Más szóval,

Milyen lenne a klímatudatos nemzetstratégia Magyarország számára?

Erről szól az alábbi gondolatmenet.
A klímaválság Magyarország számára külső tényező.

Kezdjük azzal, hogy Magyarország tényleg nagyon kicsi. A világ népességének 0,13%-át adjuk, és a világ üvegházgázaiból is kb. ennyi a részesedésünk. Szemléletesebben, hazánk lakossága akkora, mint az indiai Chennai-é (azelőtt Madras), a gazdaságunk pedig nagyjából akkora, mint a kínai Ningbo városának a gazdasága. Ha holnap eltűnne Magyarország a föld színéről, ez nemigen látszana meg az éves kibocsátási statisztikákon. És arányosan még egyre kisebbek is leszünk: a Föld népessége kéthavonta nagyjából egy magyarországnyival növekszik.

Magyarok a klímaválságban - ClimeNews - HírportálMagyarország és az EU része a világ üvegházgáz-kibocsátásában (forrás: UNFCCC)

Bármit hozzon is tehát a klímaváltozás a jövőben, az szinte teljes mértékben a hazánkon kívül zajló folyamatok következménye lesz. Természetesen nekünk is van erkölcsi felelősségünk a Föld megőrzésében, éppúgy, mint a többi földlakónak: a magyarok egy főre jutó üvegházgáz-kibocsátása nagyjából a világátlagnak felel meg, és erről az átlagról jól tudjuk, hogy veszélyezteti az emberiség fennmaradását. Ezért fontos, hogy mi is csökkentsük a kibocsátásainkat. De sajnos akár teljesítjük ezt az erkölcsi parancsot, akár nem, ez a globális klímaváltozás alakulása szempontjából szinte mindegy. A klímaváltozás, és az ellene való küzdelem Magyarország számára alapvetően külső tényező, adottság.

Ebben alapvetően különbözünk az olyan világhatalmaktól, mint Kína vagy az Egyesült Államok, akik a világ kibocsátásának negyedét, illetve ötödét adják. Náluk a klímavédelem nagymértékben belpolitika is: ha tönkremegy az éghajlat, ha a hurrikánok embereket ölnek, az a mindenkori amerikai elnök, illetve a kínai pártvezetés felelőssége is. Az amerikaiak, a kínaiak joggal várhatják el a vezetőiktől, hogy tegyenek valamit a világ megmentéséért. Mi legföljebb Magyarország jövőjét kérhetjük számon a vezetőinkön.

A klímaválság nem szakpolitikai ügy, a társadalmi rend alapjaira van hatással

De az ország jövője azért nekünk is elég fontos. A klímás hírekből gyakran úgy tűnhet, hogy a klímaválság elsősorban afféle katasztrófavédelmi kérdés, és az árvizek, erdőtüzek, hőhullámok jelentik a legnagyobb kockázatot, esetleg az, hogy kitaláljuk, miféle gabonát vessünk majd tíz év múlva.

Valójában a politikai intézményrendszer, illetve a társadalmi szabályok rendszere sokszor jóval sérülékenyebb a gazdaságnál vagy a környezetnél. A félelem, a bizonytalanság, illetve a nélkülözések drámai átalakulásokat hozhatnak egy társadalomban akkor is, ha annak puszta léte voltaképp nincs fenyegetve. Ezt láthattuk Magyarországon a szíriai menekültek esetében, amikor ún. morális pánik [1] alakult ki, ami alapvetően – és úgy tűnik, tartósan – megváltoztatta a választók világképét és politikai preferenciáit. Sokkal elutasítóbbá tette őket a muszlimokkal, és általában az idegenekkel szemben. Ez nem egyedi vagy váratlan jelenség: az emberiség az erőforrás-vitákat mindig is átalakította faji, vallási, vagy osztály-ellentétekké. Ez lélektani szükséglet: sokkal könnyebb megtagadni a segítséget valakitől, vagy elvenni tőle valamit, ha előbb elidegenítjük magunktól. Aztán ez az elidegenítés ez egész társadalmat megváltoztatja.

És Szíria még csak a kezdet. A világ tele van olyan társadalmak nyomaival, amelyeket így vagy úgy, az éghajlatváltozás pusztított el: mayák, grönlandi vikingek, az inkák, vagy az Angkort felépítő khmer birodalom. Ma is számos olyan ország van, ahol a klímaválság fokozatosan felszámolja az élet fizikai alapjait: ilyenek a Csendes-óceán miniállamai, de ide tartozik a másfél magyarországnyi, de 160 milliós Bangladesh is, ahol évente százezernyi ember kénytelen elmenekülni az emelkedő tengerszint elől. Ezeknek az országoknak a gondjai nem fognak megállni a határaikon: még ha a menekülteket valahogy visszatartja is Európa, a világgazdasági hatások, pl. az élelmiszerárak emelkedése, vagy a külső felvevőpiacok hanyatlása minket is érint majd.

Jared Diamond Összeomlás c. könyvében történelmi példákon mutatja be, hogy a klimatikus viszonyok változására lehet vagy tagadással válaszolni, ami a gyakran az adott társadalmi rend pusztulásához vezet, vagy lehet alkalmazkodni, ami viszont a fennmaradás útja. Ahogy Diamond mondja, „maguk a társadalmak választanak a bukás vagy a fennmaradás között.”

Mi magyarok, lehet, hogy egyszer már választottuk az alkalmazkodást és így a fennmaradást: egyes kutatók szerint honfoglaló eleink a korábbi szállásterületeiken eluralkodó szárazság miatt indultak új hazát keresni. A 21-edik századi magyarok és kormányuk azonban mintha még nem teljesen fogta volna fel a globális klímaváltozás jelentőségét és azt, hogy ebből mi következik. Még nem tudatosítottuk, hogy korunk legfontosabb globális folyamatáról van szó, ami alapvetően határozza meg a nemzet biztonságpolitikai és gazdasági viszonyait.

A klímapolitika mint a nemzetstratégia része

A Kormány 2017 májusában nyújtotta be az Országgyűlésnek az ország 2030-as Klímastratégiáját[2]. Sokat elmond a téma politikai súlyáról, hogy a tárgyban országgyűlési határozatot kellene hozni, de erre azóta még nem jutott idő. A stratégia tartalmazza az ilyenkor szokásos dolgokat, beszél a hazai várható éghajlati változásokról, a szükséges alkalmazkodási lépésekről (gátak, szigetelés, erdőtelepítés), illetve arról, hogy hogyan csökkenhetjük a kibocsátásainkat akár 77%-kal is 2050-re – mármint, ha akarjuk.

Arról azonban alig van szó a stratégiában, hogy milyen is lesz az a 2030-as világ, amelyre mi most stratégiát gyártunk. Mire számíthatunk a világpolitikában, vagy a világgazdaságban? Pedig, ha elfogadjuk, hogy a következő évszázad világpolitikája jelentős mértékben a klímaválság okozta átalakulások társadalmi következményeiről fog szólni, akkor ennek megfelelően kell a jövő magyar gazdaságpolitikáját, biztonságpolitikáját és szövetségi rendszerét is kialakítani. Innen nézve a klímatudatos nemzetstratégia tétje valójában az, hogy Magyarország sikeres és versenyképes lesz-e az új világban, tudunk-e majd kínálni valami eladhatót a világnak, illetve biztonságban tudhatjuk-e magunkat a klímaválság globális viharaitól.

Nemcsak az a fontos tehát, hogy mennyivel emeljük meg a dunai gátakat, illetve hány tűzoltóautót veszünk. Az ilyesmiben már most is jók vagyunk: lesznek árvizek és erdőtüzek, nagy havazások és szélviharok, de ezekre fel lehet készülni, és tudjuk őket kezelni. Ezek az „ismert ismeretlenek”. Talán még csak az sem a legnagyobb kérdés, hogy mennyi megújulót termelünk majd Magyarországon: a technológia a boltban megvehető, így a megújulók terjedése végső soron csak attól függ, hogy mennyi támogatást adunk rá.

A legfontosabb kérdés az, hogy hogyan birkózunk meg a közvetett, begyűrűző hatásokkal: háborúk, menekültválságok, globális élelmiszerárak, új környezetbarát technológiák. Ezek az „ismeretlen ismeretlenek”, olyan indirekt hatások, amelyekre nem számítunk. Megint jó példa a 2015-ös menekültválság, amely nagyjából készületlenül érte Magyarországot és Európát is. Ki tudja még, hogy milyen, ehhez hasonló eseményekre kerülhet sor a jövőben? Fontos, hogy itt nem csak katasztrofális változásokra kell gondolni: a piaci viszonyok megváltozása (pl. villanyautók terjedése), vagy új nemzetközi környezetvédelmi szabályok ugyanúgy drámai hatásokkal járhatnak.

A magyar nemzetstratégiának az a fő kérdése, hogy merre tart a világ, a fő feladata pedig az, hogy felkészítse az országot erre a várható jövőre, lehetőleg akképpen, hogy sikeresek, versenyképesek is legyünk benne. Ez a jövő sokféle lehet, a magyar kormány „keleti nyitás”-stratégiája is egyfajta jövőképen alapszik, bár abban éppen a klímaváltozás nem szerepel. Pedig biztosak lehetünk benne, hogy a klímaválság ennek a jövőnek az egyik legfőbb hajtóereje lesz. Képzeljük el, hogy 2050-re például az olaj, a gáz, illetve a szénfogyasztás a mostaninak a töredéke lesz csak, de eközben súlyos természeti katasztrófák, élelmiszerellátási válságok, polgárháborúk és óriási menekülthullámok söpörnek végig a földgolyón. A nemzetközi szövetségi rendszerek recsegnek-ropognak, a robotizáció miatt tömegek lesznek munkanélküliek, és a magyar gazdaságot életben tartó autóipart pedig addigra már tönkretették az olcsó kínai villanyautók. Miből fog akkor élni Magyarország, ki garantálja a biztonságunkat?

Egy valódi klímastratégia felé

A klímapolitika hagyományosan két nagy területből áll. Az egyik a kibocsátás-csökkentés, a másik az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás, más néven az adaptáció. Az adaptáció szűkebb értelemben a közvetlen éghajlati hatásokhoz való alkalmazkodást jelenti, azaz a az új betegségek, a hőhullámok, a szárazságok, az árvizek, a viharok elleni védekezést – beruházásokkal, jogszabályokkal, vagy a klímatudatos viselkedésre való ösztönzéssel. Ezeket a területeket részletesen tárgyalja a magyar klímastratégia.

Alig jutott azonban figyelem a klímastratégiában a közvetett adaptációra – vagyis nem magukhoz az időjárási hatásokhoz való alkalmazkodásra, hanem az időjárási hatások, illetve a kibocsátás-csökkentési intézkedések okozta változásokhoz. Ide tartozik elsősorban a gazdasági adaptáció, vagyis az a kérdés, hogy az ország gazdasága továbbra is működőképes, illetve versenyképes lesz-e a jövő megváltozott viszonyai között? A másik kulcsterület a biztonságpolitikai adaptáció, azaz, hogy készen álljunk a klímaválság következtében létrejövő közvetlen és közvetett veszedelmekre.

Gazdasági alkalmazkodás – kockázatok a magyar gazdaságban

Ha Magyarország multinacionális nagyvállalat lenne, bevételei alapján a Fortune 500 listáján a 157-edik lenne, kb. az ArcelorMittal és a Renault között. A Disneynél egy kicsit nagyobbak vagyunk, de az Unilever, vagy a Vodafone szintjét már nem érjük el. Ezek a cégek sokat foglalkoznak azzal, hogy miként válaszoljanak a klímaválság kihívásaira. Ez a válasz azonban korántsem csak arról szól, hogy hogyan tegyék hurrikánbiztossá az üzemcsarnokaikat. Azzal is legalább annyit foglalkoznak, hogy hogyan tudnak olyasmit gyártani, amit majd 2030-ban is el lehet adni, mert teljesíti a klímavédelmi elvárásokat. A gazdasági adaptáció szemüvegén át nézve nem nehéz észrevenni a magyar gazdaságra leselkedő veszélyforrásokat.

Mondok egy pár példát, ami komolyabb elemzés nélkül, szabad szemmel is látható:

  • A magyar autóipar a GDP 5%-át adja és az export 25%-át. Az autóipar az elektromobilitás forradalmát éli, és nem biztos, hogy a hazai gyártók túlélik ezt a forradalmat. Az Audi, a Mercedes, a Suzuki mind tervezik, hogy gyártanak majd elektromos autókat idehaza, de még nem egyértelmű, hogy ez meg is valósul majd. Ha a piaci viszonyok hirtelen megváltoznak, és az emberek elfordulnak a belső égésű motoroktól, az gyorsan súlyos válságot hozhat Magyarországnak. Fontos látni, hogy a magyar kormány egyértelműen felismerte ezt a problémát, és keményen dolgozik azon, hogy a magyar autóipar az ágazat jövőjében is részt vegyen. Ennek keretében épül a zalaegerszegi önvezető tesztpálya, illetve ide tartozik a zöld rendszámtábla is. Ilyen hozzáállásra volna szükség a gazdaság többi részében is.

Magyarok a klímaválságban - ClimeNews - Hírportál

  • Másik fontos terület a mezőgazdaság, szintén komoly exporttermelő. Az ágazat résztvevői talán itt érzik legkorábban és legegyértelműbben a klímaváltozás hatását, azaz elég erős a belső ösztönzés az alkalmazkodásra. Itt nem csak a közvetett hatások begyűrűzése jelent problémát, a hazai éghajlati változások is komoly alkalmazkodási feladatokat jelentenek. Gondoljunk csak arra, hogy 2050-ben alighanem már csak Szlovákiában lesz megtalálható a tokaji aszú, és más hagyományos hazai szőlőfajtáktól is elbúcsúzhatunk[3], vagy arra, hogy a kutatók szerint a gabona termésátlagok a folyamatos melegedésnek köszönhetően stagnálnak már évtizedek óta[4]. A mezőgazdaságban már teljesen más a kormányzati hozzáállás: nincs állami program a mezőgazdasági adaptációra, sőt a kormány gyakran éppen azokat a hagyományos termelési módokat, illetve terményeket erőlteti, amelyeknek egyáltalán nem biztos, hogy van jövője Magyarországon. Fontos tanulság a klímaválságban, hogy az, ami régen jó volt, könnyen lehet, hogy a jövőben már nem lesz jó.

Magyarok a klímaválságban - ClimeNews - Hírportál(forrás: https://qubit.hu/2017/11/27/a-bor-es-a-klimvaltozas-magyar-rizling-helyett-jon-a-sved)

  • A GDP 8%-át adó turizmusban például jelentős átrendeződések várhatók. Nyáron olyan meleg lesz, hogy nem Magyarországra jönnek már az emberek, hanem inkább északabbra. Ide is fognak jönni, de inkább ősszel vagy tavasszal. Persze ha 2050-re megfeleződik a Balaton vízkészlete[5], és közben elborítja az országot a parlagfű[6], akkor lehet, hogy a magyarok is inkább otthon maradnak majd. A mérleg másik oldalán viszont 2050-re az osztrák sípályákon akár egy hónappal is megrövidülhet a havas időszak[7], így várhatóan kevesebb magyar engedheti meg majd magának a síelést: ezekből a kiadásokból talán több marad idehaza.
  • A legnagyobb magyar vállalat a MOL, amely multinacionális olaj- és gázipari cég. Csakúgy, mint minden más olajmulti, a MOL tevékenysége is szorosan összefügg a globális olajfogyasztás hosszútávú fenntarthatóságával. Világszerte sokat beszélnek már egy ideje az ún. karbonlufiról[8], vagyis arról a tényről, hogy a világ olajtársaságainak tőzsdei értékét jelentős mértékben olyan olajkészletek adják, amelyeknek a nagy része nem termelhető ki úgy, hogy közben a nemzetközi egyezményekben vállalt klímacélokat is betartjuk. Ha elég ember gondolja úgy a tőzsdén, hogy ezeket a készleteket már nem lehet majd kitermelni, akkor a befektetők elpártolhatnak az olajtól. A karbonlufi léte egyelőre nem rendítette meg az olajcégek tőzsdei helyzetét, de ha egy ilyen folyamat megindul, akkor a MOL, és vele a budapesti tőzsde, valamint a magyar gazdaság is rövid idő alatt nehéz helyzetbe kerülhet, még úgy is, hogy a MOL-nak egyébként alig van saját tulajdonú olajtartaléka. Talán nehéz ezt a mai viszonyok között elképzelni, de a pénzpiacokon gyakran gyors és könyörtelen az átrendeződés. Intő példa lehet a nagyhatalmú német energiakonszernek, az RWE és az E.on mélyrepülése, amelyek 4 év alatt tőzsdei értékük 50-60-%át vesztették el, amikor a német állam lendületesen kezdte támogatni a megújulókat.

Magyarok a klímaválságban - ClimeNews - HírportálMég korai lenne kijelenteni, hogy ez a folyamat már csak egy irányba mehet, de tény, hogy évek óta meredeken zuhan a globális energiabefektetésekben a fosszilis energiaforrásokra fordított arány.

Magyarok a klímaválságban - ClimeNews - Hírportál(forrás: OECD IEA)

Ismétlem, ezek csak olyan kockázatok, amelyekre egy figyelmes újságolvasó is felfigyelhet, alaposabb elemzéssel azonban bizonyára sok más gazdasági ágazatban is találhatunk még veszélyforrásokat. A magyar gazdaság olyan mélyen integrálódott a világpiaci körforgásba, hogy áttételekkel könnyen eljuthatnak hozzánk olyan hatások is, amelyekre most talán még nem is gondolunk.

Biztonságpolitikai alkalmazkodás

Jól tudjuk, hogy a világpolitika milyen hatalmas kockázatot jelent Magyarországnak: A 20. század minden hazai politikai fordulópontja valamilyen világpolitikai eseményből indult ki. Nyilván nem tudhatjuk, hogy milyen drámák várhatók a jövőben, de ahhoz nem kell lángész, hogy tudjuk, a világpolitikai viharokban biztonságosabb az EU-n és a NATO-n belül lenni, mint kívüle. Arra azonban biztosan számíthatunk, hogy a jövőben egyre több lesz a menekült: csak Afrika lakossága 500 millióval nő meg 2030-ig, miközben jelentős területek sivatagosodnak el, Bangladesről pedig már volt szó.

Magyarok a klímaválságban - ClimeNews - HírportálOtt nő a legjobban a népesség, ahol a legerősebb az elsivatagosodás (Forrás: Tamás Pál, 2015)

Ilyen léptékű folyamatokat valódi európai összefogás nélkül már biztosan nem majd lehet kezelni.  Minél erősebb a biztonságpolitikai együttműködés, annál jobb esélyei vannak Magyarországnak.  Magyarország hivatalosan is támogatja a közös EU-s határőrizetet, illetve egy közös európai hadsereg létrehozását. Ha ezek megvalósulnak, ez mind növelni fogja az ország biztonságát.

A védelem megerősítése mellett azonban nagyon fontos a lelki felkészülés is: fontos, hogy megőrizzük a józan tisztánlátásunkat: a hozzánk érkező migránsok túlnyomó részét közvetve vagy közvetlenül a klímaváltozás indította útnak, és nem segítünk magunknak azzal, hogy ha Soros-tervet vagy kultúraközi élet-halál harcot, meg muszlim honfoglalást látunk bele ezekbe a folyamatokba.  Ezek az értelmezési keretek ismerősen csenghetnek ugyan, de alapvetően tévesek, mert egy régi világ szabályait próbálják ráerőszakolni egy új helyzetre.  Ezért nem alkalmasak arra, hogy ezekre alapozva helyes döntéseket hozzunk.

A klímaválság nemcsak nemzetközi biztonsági kockázatokat jelent, hanem belső társadalmi feszültségek is kialakulhatnak.  Az üvegházgáz-kibocsátásokat országonként szoktuk nézni, és a csökkentési kötelezettségeket is országonként próbáljuk kiosztani.  De egy adott országon belül a kibocsátások eloszlása nem egyenletes: a gazdagok sokszor annyi széndioxidot bocsátanak ki, mint a szegények.  Az Oxfam tanulmánya szerint az emberiség leggazdagabb 10%-a felelős a kibocsátások feléért[9].  Amikor majd komolyan elkezdünk foglalkozni a kibocsátások csökkentésével, akkor az bizony áremelkedésekkel, korlátozásokkal járhat, ami pedig komoly társadalmi feszültségekhez vezethet. Ezek a hatások nem csak a szegény afrikai országokra jellemzők: gondoljunk bele, hogy a 2012-ben kezdődött hazai rezsicsökkentés milyen nagy hatással volt a kormány népszerűségére: sok ember életében a rezsi rendszeres fizetése komoly teher, és nem biztos, hogy könnyen fogadnák, ha ezek a terhek növekednének.

Mit tegyünk?

A nagybeteg gyógyulásában fontos lépés a betegségtudat létrejötte: annak elfogadása, hogy nincs minden rendben, sőt baj van, és ezért változásra van szükség.  Ami a klímaválságot illeti, ma Magyarországon – miképp a világ nagy részén – még a betegségtudat előszobájában vagyunk: Olvassuk a sajtóban a rémhíreket, érezzük a veszedelmet, de a tudatunkban még nem kristályosodott ki a változás, a változtatás igénye. Még azt képzeljük, hogy kisebb kiigazításokkal kezelni tudjuk az emberi civilizációra leselkedő veszélyeket, hogy nem kell alapvetően átalakítani az életmódunkat, társadalmi berendezkedésünket. Ezt erősíti a politika is, az ország vezetői szeretik az az érzést kelteni bennünk, hogy bár vannak veszélyek, ők ezektől meg tudnak védeni bennünket, és nem kell megváltoznunk.

Ennélfogva talán a legfontosabb feladat a tudati változás: annak megértése, hogy a régi igazságok már nem működnek, és ami régen jó volt, az a jövőben már nem lesz jó.  Jó példa az, amit egy agrár-adaptációs szakembertől hallottam egyszer: a klímaváltozás alapvetően változtatja meg a növénynemesítés módszereit. Régen az volt a feladat, hogy megalkossák azt a növényt, amely egy kisebb vidék éghajlati viszonyai között a lehető legjobban fejlődött.  Most viszont, amikor egyre kevésbé lehet tudni, hogyan alakul az éghajlat, inkább olyan növényeket próbálnak nemesíteni, amelyek mindenféle lehetséges időjárási viszonyok közt jól teremnek.

Hasonló a helyzet a gazdaság alkalmazkodásával is: nem lehetünk igazán biztosak benne, hogy hogyan fognak alakulni a dolgok, ezért fel kell készülni arra, hogy lesznek meglepő fordulatok, amelyekre gyorsan kell reagálni.

Ahhoz, hogy a klímaválság évtizedeiben Magyarország működőképes maradjon, az államnak vezető szerepet kell vállalnia, akkor is, ha az emberek igazából nem vágynak a változásra. Ezért valódi klímastratégiára, vagy még inkább klímatudatos nemzetstratégiára van szükség.  Egy ilyen klímatudatos stratégia elkészítése komoly feladat, sok elemzést, valamint széleskörű társadalmi párbeszédet igényel. Egy pár alaptétel azonban talán már megelőlegezhető:

  • Szükség van az üvegházgáz-kibocsátások lendületes és erőteljes csökkentésére, és nem csak azért, hogy felelős földlakókként teljesítsük erkölcsi kötelességünket. Legalább ennyire fontos az, hogy a kibocsátás-csökkentés a mi gazdasági alkalmazkodásunknak is része – csak úgy kínálhatjuk a jövő termékeit és szolgáltatásait, ha nekünk is szükségünk van ezekre.  Nem elhanyagolható emellett, hogy az EU-n kívüli energia-importtól való függőség állandó külpolitikai kitettséget jelent, ami csak megújulókkal és energiahatékonysággal ellensúlyozható.
  • Tudatosan kell törekedni arra, hogy a klímatudatos jövő iparágai települjenek Magyarországra, mind a beruházások ösztönzésével, mind pedig az újmódi termékek, szolgáltatások hazai piacának megteremtésével.  Ha a világ a zöld gazdaság felé tart, akkor annak, aki előbb odaér, jobb helyek jutnak. A haladó szellemű gazdaságpolitika hazai piacot teremthet olyan termékeknek, amelyek később majd világszerte versenyképesek tudnak lenni (klasszikus példa erre a dán szélerőmű-ipar létrejötte). Magyarország egyszer, a 19. század végén, már volt élenjáró az iparfejlesztésben, s azóta is abból a dicsőségből élünk.  Ezeket a sikereket azonban csak akkor lehet elérni, hogyha gyorsabban futunk a jövő felé, mint mások.
  • Figyelni kell a hagyományos gazdasági ágazatokra váró klímával kapcsolatos átalakulási feladatokra, e változásokat ösztönözni, segíteni kell.
  • Szorosabb EUs vagy NATOs biztonsági együttműködésre van szükség, közös európai hadseregre és határőrizetre: a közelgő menekült-válságokat, és ki tudja még milyen más kríziseket csak, szövetségeken belül fogjuk tudni hatékonyan kezelni.
  • Fel kell ismerni a hazai és a nemzetközi intézmény-rendszert fenyegető legitimitási kockázatokat, és azokat proaktív módon kezelni kell. A 2015-ös menekültválság sok más hatása mellett az európai intézményekbe vetett bizalmat is jelentősen károsította. Nem szabad hagyni, hogy ilyesmi mégegyszer előforduljon.
  • Végül pedig: meg kell találnunk a válságtudat és a jövőbe vetett bizalom közötti keskeny ösvényt, amelynek egyik oldalán a felelőtlen tagadás, a másik oldalán a kétségbeesés leselkedik ránk.  Magyarországon a XX. században többször is lezajlott a “világvége“, van róla történelmi tapasztalatunk: tudjuk, hogy mi mindent veszíthetünk, de azt is tudjuk, hogy van a világvége után is van élet.

[1] https://444.hu/2015/10/02/ez-a-moralis-panik-sokkal-veszelyesebb-mint-egy-mecset-zugloban-vagy-egy-imam-a-parlamentben

[2] http://www.parlament.hu/irom40/15783/15783.pdf

[3] https://qubit.hu/2017/11/27/a-bor-es-a-klimvaltozas-magyar-rizling-helyett-jon-a-sved

[4] http://www.biztositasiszemle.hu/cikk/hazaihirek/gazdasag/a_klimavaltozas_miatt_stagnalnak_a_termesatlagok_.7243.html

[5] http://www.innoteka.hu/cikk/balaton_kiszaradas_vagy_kiaradas.1233.html

[6] https://ehp.niehs.nih.gov/ehp173/

[7] https://www.researchgate.net/publication/258774596_Past_and_future_of_the_Austrian_snow_cover_-_results_from_the_CC-Snow_project

[8] http://www.origo.hu/kornyezet/20150107-klimavedelem-energiahordozo-uveghazgaz-mennyi-olajrol-gazrol-es-szenrol-kellene-lemondjunk.html

[9] https://www.oxfam.org/en/research/extreme-carbon-inequality

Forrás: Holnapután | Írta: drbart

Növekvő árvízi kockázatok

szerda, július 3rd, 2013


A 2013-as közép-európai árvizek hatalmas károkat okoztak a Cseh Köztársaságban, Németországban, Ausztriában és Magyarországon.

4089 Dunai legiszemle_nyitoA mostani katasztrófát okozó időjárási anomáliák a jövőben valószínűleg egyre gyakrabban fognak előfordulni.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (European Environment Agency – EEA) legfrissebb jelentése szerint kontinensünkön az összes katasztrófakár kétharmadát az árvizek, felhőszakadások, viharok és egyéb

hidrometeorológiai események okozzák, és ezek a költségek 1980 óta folyamatosan emelkednek. Ennek a tendenciának az okait az EEA részben a földhasználat változásában, az időjárási, vízügyi szélsőségeknek kitett területeken tapasztalható egyre

nagyobb mértékű népességnövekedésben találja. A jelentés szerint ahhoz, hogy az árvízkatasztrófák és a klímaváltozás közötti egyértelmű összefüggésről beszélhessünk, a jelenleg rendelkezésre álló idősoroknál megbízhatóbb adatokra lenne szükség.

4085 Dunai legiszemleAz EEA jelentése ugyanakkor valószínűnek tartja, hogy az Európában is megfigyelt éves középhőmérséklet-emelkedés intenzívebbé teszi a hidrológiai ciklust, ami számos régióban gyakoribb és intenzívebb áradásokat okozhat. Noha a jövőben várható árvizekre vonatkozó előrejelzések meglehetősen bizonytalanok, a szakértők szerint valószínű, hogy az éghajlatváltozás miatt gyakoribbá válnak az időjárási szélsőségek, és ennek következtében egyre jelentősebb károkkal kell számolni.

„Figyelembe véve az európai árvízkockázatot, láthatjuk, hogy az éghajlatváltozás e téren egyre jelentősebb tényezőként jelenik meg. Sok esetben azonban ez a rizikó annak a döntésnek is a következménye, hogy hol akarunk élni. Az elmúlt évtizedekben tapasztalt hatalmas árvízkárok jelentős része ugyanis abból adódott, hogy egyre több ember él árvízveszélyes területen” – figyelmeztetett Hans Bruyninckx, az Eea ügyvezető igazgatója.

Forrás: National Geographic