Az óra éjfél előtt két percet mutat

A Patriot (hazafias) – rakétáktól az orwelli propagandán át a gazdasági demokráciáig

A Noam Chomskyval készült interjút C.J. Polychroniou politológus készítette. A kiadványt az amerikai Truthout magazinnal együttműködve jelentetik meg, ahol az angol nyelvű változat is megtalálható.

Noam Chomskyval készült interjú

C.J. Polychroniou: Noam, az új év kezdetén mit tart a világ előtt álló legnagyobb kihívásoknak? Egyetért-e azzal az állítással, hogy az emberi fejlődés, bár bizonyos tekintetben valós és jelentős, nem egységes és nem elkerülhetetlen?

Noam Chomsky: A legkönnyebben Doomsday Clock a végítélet órájával válaszolhatunk, amely most 100 másodperccel éjfél előtt jár, és valószínűleg tovább fog haladni a végzet felé, amikor néhány hét múlva újraindítják. (A végítélet órája /angol: Doomsday Clock/ egy esetleges globális katasztrófa bekövetkeztének esélyét jelzi, hogy milyen közel van az emberiség a teljes pusztuláshoz.)

Az óra éjfél előtt két percet mutat | Noam Chomskyval készült interjú2018. jan. 25. óta az óra éjfél előtt két percet mutat

Az elmúlt egy évben történteket figyelembe véve ez így is van rendjén. A világvége órája által tavaly januárban jelzett problémák még mindig a napirenden vannak: az atomháború, a globális felmelegedés és más környezeti pusztítások, valamint a racionális diskurzus színterének összeomlása. Ez az aréna azonban az egyetlen reményt kínálja az egzisztenciális kihívások kezelésére. Vannak még mások is, de koncentráljunk az említettekre.

Washington most szavazta meg, hogy Ukrajnát Patriot rakétákkal szereljék fel. Hogy működnek-e vagy sem, az nyitott kérdés, de Oroszország a legrosszabb eset elemzéséből indul ki, és őket veszi célba, mint lehetséges célpontot. Kevés részletet tudunk, de valószínű, hogy amerikai kiképzőket küldenek Ukrajnába a rakétákkal együtt, és így orosz támadások célpontjai lesznek, ami néhány lépcsőfokkal feljebb emelhet minket az eszkalációs létrán.

Nem ez az egyetlen lehetséges baljós forgatókönyv Ukrajnában. De nem csak a korábban lehetetlennek hitt háborúig való eszkaláció veszélye áll fenn. Kína partjainál a szélsőséges és veszélyes feszültségek fokozódnak, különösen azóta, hogy Biden gyakorlatilag hadat üzent Kínának. Ugyanakkor a kongresszus buzgón el akarja ítélni a “stratégiai kétértelműséget”, amely 50 éven át fenntartotta a békét Tajvanon.

A listát így lehetne folytatni. A mindent elsöprő háború veszélye megnőtt, és ehhez párosulnak az ostoba és tudatlan biztosítékok, hogy nem kell aggódnunk miatta.

Nézzük meg a környezetet. A globális felmelegedéssel kapcsolatban a hírek a szörnyűségtől a megdöbbentőig terjednek, de van néhány fénypont is. A biológiai sokféleségről (biodiverzitás) szóló megállapodás fontos lépés a környezet halálos pusztulásának korlátozása felé.

A támogatás szinte általános, bár nem teljes. Egy állam megtagadta az aláírást, a szokásoskiugráló, a világtörténelem legerősebb országa. A GOP (“Grand Old Party”, a republikánusok pártja), hűen elveihez, nem hajlandó támogatni semmit, ami a magánhatalmat és a profitot befolyásolhatná.

Hasonló okokból az USA elutasította a globális felmelegedésről szóló 1997-es Kiotói Jegyzőkönyv elfogadását (amelyhez még Andorra is csatlakozott). Ez a katasztrófa felé vezető tétlenség időszakát jelentette, ami drasztikusan csökkentette a katasztrófa elkerülésének esélyeit.

Nem azt állítom, hogy a világ többi része hibátlan. Egyáltalán nem. De a globális hegemóniát képviselő USA-nak ebben is vezető szerepe van.

Nézzük a harmadik szempontot, amely a végítélet óráját éjfél felé mozgatja: a racionális diskurzus színterének összeomlása. A legtöbb vita erről a mélyen nyugtalanító jelenségről a közösségi média kirohanásaira, a vad összeesküvés-elméletekre, a QAnon-ra. A QAnon vagy röviden Q egy amerikai mozgalom, amely 2017 óta terjeszt összeesküvés-elméleteket az interneten, főleg a Republikánus Párt hívei között népszerű és sokan közülük szélsőjobboldali háttérrel rendelkeznek. A témában anonim módon különböző internetes felületeken eredetileg bejegyzést tevő(k) nevezi(k) magát/magukat „Q”-nak (technikailag kizárható, hogy egy személyről lenne szó) – az ellopott választásokra, valamint más veszélyes fejleményekre összpontosít, amelyek nagyrészt a társadalmi rend összeomlásának tulajdoníthatók az elmúlt 40 év során tapasztalt osztályharc kalapácsütései alatt.

Ezt aztán megkönnyebbüléssel ellensúlyozzák: legalább van a liberális értelmiségi vélemény józan és észérvekre összpontosító zónája, amely némi reményt nyújt a racionális diskurzusra.

Igaz, ugye?

De amit ezen a területen látunk, az gyakran felfoghatatlan – és a fegyelmezett nyugati körökön kívül gúnyt vált ki. A Foreign Affairs, vezető nemzetközi kapcsolatok folyóirat például józan hangon tájékoztat bennünket arról, hogy egy orosz vereség megerősítené azt az elvet, hogy egy másik ország elleni támadás nem maradhat büntetlenül”.

De mi a helyzet azzal az elvvel, amelyre a Foreign Affairs magazin itt hivatkozik, ha mi vagyunk az agresszorok? Lelkiismeretesen használjuk? Valójában csak azok tartják fenn, akik elkövetik azt a megbocsáthatatlan bűnt, hogy önmagukra is alkalmazzák azokat az elveket, amelyeket bátran védünk másokért. Nehéz elképzelni, hogy ez a gondolat soha nem jutott eszébe a mainstream támogatóknak. De nem könnyű megtalálni, ezt kimondva is.

Néha annyira furcsa, amit írnak, hogy az ember joggal csodálkozik, hogy mit is jelenthet. Mert a szerzők nem igazán hihetik el, amit mondanak.

Hogyan reagáljunk például egy cikkre, amelynek címe: “Nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy Oroszország áll az Északi Áramlat támadása mögött”, és amely így folytatódik:

„A világ vezetői gyorsan Moszkvát hibáztatták a tenger alatti földgázvezetékek mentén történt robbanásokért. Néhány nyugati tisztviselő azonban már kételkedik abban, hogy a Kreml a felelős

… bár az oroszok valószínűleg ezt azért tették, hogy “megzavarják a kontinensen élő emberek millióinak energiaellátását”?

Az, hogy a Nyugat nagy része gyorsan Oroszországot hibáztatta, éppoly sokatmondó, mint az a tény, hogy ha valami rosszul megy, az orosz apparátusok azonnal az USA-t hibáztatják. Semmit sem nyernek azzal, hogy elpusztítják egyik értékes eszközüket. Az orosz állami tulajdonú Gazprom a csővezetékek fő tulajdonosa és társépítője. Oroszország rájuk támaszkodik a bevételek és a befolyás tekintetében. Ha “el akarták fojtani az energiaáramlást”, csak néhány szelepet kellett volna elzárniuk.

Amint azt még a világ racionális részei is azonnal felismerték, a legvalószínűbb elkövető az egyetlen, akinek indítéka és szabotázshoz való képessége is van. Az Egyesült Államok indítéka nem kérdéses. Ezt már évek óta nyilvánosan hirdetik.

Biden elnök kifejezetten és nyilvánosan közölte a német kormánnyal, hogy a gázvezeték megsemmisül, ha Oroszország megszállja Ukrajnát. Az USA szabotázshoz való képessége természetesen nem kérdőjelezhető meg, még akkor sem, ha eltekintünk is a szabotázs előtti hatalmas amerikai haditengerészeti manőverektől a szabotázs térségében.

Apokalipszis prédikációk helyett az emberek igényeihez szabott ajánlatokra van szükségünk.

De ezt a nyilvánvaló következtetést levonni természetesen ugyanolyan abszurd a mainstream körökben, mint azt állítani, hogy az a nemes elv, „hogy egy másik ország elleni támadás nem maradhat büntetlenül” akkor is érvényes, amikor az USA megtámadja Irakot vagy bárki mást. De ez túlmutat a gondolatvilágon.

Mi van akkor a vicces cím mögött: “Nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy Oroszország állt az Északi Áramlat támadása mögött” – ez egy kijelentés, amely orwelli fordításban, álcázottan azt fejezi ki, hogy elsöprő bizonyítékok vannak arra, hogy nem Oroszország állt a támadás mögött, hanem az USA.

A leghihetőbb válasz a “tolvaj, tolvaj” technika, egy jól ismert propagandaeszköz: ha zsebre dugott kézzel kapnak el, ne tagadd le a lopást, mert az azonnal nyilvánvalóvá válna, hogy hazugság. Mutass egy másik helyre, és kiáltsd azt, hogy “tolvaj, tolvaj”, hogy elismerd, hogy lopás történt, miközben felhívod a figyelmet egy képzeletbeli elkövetőre.

Ez nagyon jól működik. A fosszilis tüzelőanyag-ipar ezt évek óta sikeresen alkalmazza. Még jobban működik, ha a szokásos technikákkal egészítjük ki, amelyek az amerikai propagandát sokkal hatékonyabbá teszik, mint a nehézkes totalitárius propagandát. Nyitottságunk demonstrálása érdekében bátorítjuk és támogatjuk a vitát. De a vita csak szűk keretek között folyik, amelyek a propagandaüzenetet implicit előfeltételek révén szövik bele a vitába, ami sokkal hatékonyabb, mint a nyílt állítások.

Így az a tény, hogy bizalmatlanságot táplálnak az orosz aljassággal kapcsolatban, azért kerül elő, hogy megmutassák, milyen szabad és nyitott társadalom vagyunk. Ugyanakkor ez tovább erősíti azt a nevetséges állítást, amelyet a propagandarendszer terjeszteni próbál.

Természetesen van egy másik lehetséges magyarázat is arra, hogy mi áll a címlap mögött. Talán az értelmiségi réteg egy része olyan mélyen elmerült a propagandarendszerben, hogy nem is képes felfogni annak abszurditását, amit mond.

Akárhogy is, ez drasztikus emlékeztető arra, hogy a racionális diskurzus színtere éppen ott omlik össze, ahol reményt kellene adni arra, hogy megvédjék.

Számos példát lehetne említeni. Sajnos.

Röviden, mindhárom ok, amiért a végítélet óráját 100 másodperccel éjfél előttre állították át, egyértelműen megerősítést nyert az elmúlt évben. Nem egy megnyugtató következtetés, de tagadhatatlan.

A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a globális felmelegedés olyan egzisztenciális fenyegetést jelent, hogy a civilizáció súlyos katasztrófa felé tart. Hasznosak-e az apokaliptikus állítások vagy nézetek a globális felmelegedésről? És mi kell ahhoz, hogy sikeres éghajlatvédelmi intézkedéseket lehessen keresztülvinni, tekintve, hogy a történelem legerősebb nemzete valójában “egy gazemberállam, amely a világot az ökológiai összeomlásba vezeti”, ahogy George Monbiot találóan fogalmazott a Guardianban nemrégiben megjelent kommentárjában?

Noam Chomsky: A Yale Egyetem Éghajlat- és Kommunikációs Programja kutatásokat végzett arról, hogyan lehet a legjobban megértetni az emberekkel az emberiség előtt álló válság valóságát. Erről több kutatás is létezik, különböző irányzatokkal.

Ez a feladat különösen fontos egy “gazemberállamban, amely a világot az ökológiai összeomlásba vezeti”. Ez azért is nehéz feladat, mert a tagadás nem csak egyes körökben létezik. Ez szinte hivatalos politikává vált a Republikánus Pártban, mióta ez a szélsőséges szervezet behódolt a Koch-fivérek energiakonglomerátum kampányának.

Akkor indult, amikor a párt 2008-ban, a McCain-kampány idején észhez tért. Amikor a pártot hűségesen követők azt hallják a párt vezetőitől és a nekik elkötelezett médiától, hogy nincs miért aggódniuk, akkor nem könnyű megértetni velük, hogy nincs miért aggódniuk. És bár a republikánusok körében ez szélsőséges, a Republikánus Párt nincs egyedül a tagadással.

Úgy tűnik, általánosan elfogadott, hogy az apokaliptikus kijelentések nem hasznosak. Az emberek vagy elhallgatnak, vagy meghallgatják, és feladják: “Ez már nem az én súlycsoportom.”

Sikeresebbnek tűnik, ha a közvetlen tapasztalatokra és a megtehető lépésekre összpontosítunk, még ha azok kicsik is. A szervezők általában tisztában vannak mindezzel. Nehéz út ez azok számára, akik tisztában vannak a válság mértékével. Az emberek megszólítására irányuló erőfeszítéseket azonban az ő megértésükhöz és aggodalmaikhoz kell igazítani. Ellenkező esetben önző prédikációként semmivé válhatnak.

A neoliberalizmust elég gyakran egy kalap alá veszik a globalizációval, de teljesen nyilvánvaló, hogy ez utóbbi egy többdimenziós folyamat, amely már jóval a neoliberalizmus megjelenése előtt is létezett. Természetesen a globalizáció domináns formája ma a neoliberális globalizáció, de ez nem jelenti azt, hogy a globalizációnak a neoliberális politikák és értékek köré kell épülnie, vagy hogy “nincs alternatíva”. Valójában az államok, a piacok és a vállalatok feletti demokratikus ellenőrzésért folyó harcok az egész világon zajlanak. A kérdésem tehát a következő: utópia-e hinni abban, hogy a status quo megkérdőjelezhető, és lehetséges egy másik világ?

Noam Chomsky: A globalizáció egyszerűen nemzetközi integrációt jelent. Ennek számos formája lehet. A neoliberális globalizáció, amelyet különösen a Clinton-évek alatt vittek keresztül, a magántőke érdekeihez igazodott, és a befektetők jogairól szóló, “szabadkereskedelemnek” álcázott, rendkívül protekcionista megállapodások sorát tartalmazta.

Ez semmiképpen sem volt elkerülhetetlen. Mind a szakszervezeti mozgalom, mind az amerikai kongresszus saját kutatási részlege (Office of Technology Assessment vagy OTA) olyan alternatívákat javasolt, amelyek az amerikai és külföldi dolgozó emberek érdekeit helyezték előtérbe.

Azokat rövid úton elvetették. Állítólag az OTA-t azért oszlatták fel, mert a Newt Gingrich vezette Republikánus Párt úgy vélte, hogy a kutatási osztály a Republikánus Párttal szemben elfogult. De az is lehet, hogy az “új demokraták” Clinton alatt osztoztak a tények és az ész leértékelésében. Mindenesetre a tőke virágzott, többek között abban a pénzügyi rendszerben is, amely a razziákhoz vezetett. A munkavállalók súlyosan meggyengültek, aminek következményei a mai napig visszhangoznak.

A globalizáció egészen más formát ölthet, ahogyan a gazdasági megállapodások általában véve is. Hosszú története van azoknak az erőfeszítéseknek, amelyek arra irányultak, hogy a politikát és a gazdaságot elválasszák egymástól, mivel az utóbbit tisztán objektívnek tekintették, mint a csillagászatot, amelyet a közgazdászok irányítanak, és amely mentes a hétköznapi polgárok, különösen a munkavállalók befolyásától.

Clara Mattei nemrégiben megjelent, lenyűgöző tanulmánya meggyőzően érvel amellett, hogy ez a kettősség (politika és gazdaság elválasztása), amely jellemzően megszorító programok formájában jelenik meg, egy évszázadon keresztül az osztályharc fontos eszköze volt, és előkészítette az utat a fasizmus számára, amelyet a nyugati elitek valóban felkaroltak, és a “libertáriusok” lelkesedéssel fogadtak.

Azonban nincs okunk elfogadni ezt a mitológiát. A politika a legtágabb értelemben, beleértve a szakszervezeteket és más társadalmi mozgalmakat is, úgy alakíthatja a gazdasági rendszert, hogy az az emberek javát szolgálja, ne pedig a profitot és a magánhatalmat.

A szociáldemokrácia felemelkedése nagyon jól illusztrálja ezt. Továbbá nincs okunk elfogadni azt a hallgatólagos feltételezést, hogy a kapitalista autokrácia természeti törvény. Matteit idézve:

„Vagy a civil, népi szervezetek tudják felülírni a kapitalista viszonyokat [a gazdasági demokrácia irányába], vagy az uralkodó osztály fogja ráerőltetni uralmát.”

A status quo kétségtelenül megkérdőjelezhető. Egy sokkal jobb világ minden bizonnyal elérhető közelségben van. Minden okunk megvan arra, hogy megfogadjuk a Szociális Világfórum szlogenjét: “Lehetséges egy másik világ”, egy sokkal jobb világ. Erőfeszítéseinket arra kell irányítanunk, hogy ez valósággá váljon.

Fordítás: David Goeßmann

Noam Chomsky nyelvészprofesszorNoam Chomsky nyelvészprofesszor, amerikai kritikus és aktivista. Mintegy 150 könyvet írt.

Noam Chomsky (sz. 1928) az MIT nyelvészet és filozófia professzor emeritusa, az Arizonai Egyetem nyelvészeti tanszékvezetője, ahol a Környezeti és társadalmi igazságosság program vezetője is. Chomsky a modern történelem egyik legtöbbet idézett tudósa és kritikus értelmiségi, akit világszerte milliók elfogadnak. Több mint 150 könyvet, tudományos alapművet és számos bestsellert publikált a nyelvészet, a politikai és társadalmi gondolkodás, a politikai gazdaságtan, a médiatudomány, az amerikai külpolitika és világpolitika, valamint az éghajlatváltozás területén. Vijay Prashad-dal közösen most jelentette meg: “A visszavonulás. Irak, Líbia, Afganisztán és az amerikai hatalom törékenysége”.

Forrás: TELEPOLIS | Noam Chomsky: Von Patriot-Raketen über Orwell-Propaganda zu Wirtschaftsdemokratie

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó | BALMIX


Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.