Egyiptom egykor a Római Birodalom éléskamrája volt, ma pedig kicsiny megművelhető és lakható területén 100 millióan zsúfolódnak össze.
Az ország már masszív gabonabehozatalra szorul, a kormány pedig kampányt kezdett, „kettő elég” címmel, ami a családonkénti gyerekek számára vonatkozik.
Ősi civilizációk
A Nílus völgye és deltája az egyik legősibb civilizációnak adott otthont, nem kis részben azért, mert kitűnő gabonatermő képességével bőségesen ellátta a népességet. Róma nem nőhetett volna már az ókorban milliós nagyvárossá, ha nem tudják a Nílus-deltából hajókon szállított gabonával ellátni. A terület viszont nem nagy: a Nílus-delta és a folyó menti keskeny, maximum 20 km széles termőterület összesen 33 ezer négyzetkilométernyi, ami bő egyharmada Magyarország jelenlegi területének.
Népességrobbanás
A 19-20. században Egyiptomban népességrobbanás zajlott, ahogy sok helyen máshol is, de érdekes módon az országban ez nem lassult le mostanra, noha a hasonló fejlettségű országok nagy részében már visszaesett az ütem. Egyiptom népessége azonban évi 2 százalékkal nő, és a worldometers.info weboldal az ENSZ adatai alapján úgy becsli, hogy épp most érte el a 100 millió főt. A becslések persze eltérőek, van, aki szerint csak jövőre lépik át a bűvös határt, de ez a lényegen nem változtat. Sokan vannak, túl sokan, és még sokkal többen lesznek.
Kettő elég
Mennyivel más probléma ez, mint nálunk, ahol CSOK-ot és nagy adókedvezményeket adnak, csak legyen 3 vagy több gyerek a keresőképes családok egy részében, míg Egyiptomban az elnök most meghirdette a „kettő elég” programot. Nem alkalmaznak olyan szigort, mint Kínában, amikor meg kellett fékezni a túlzott népességnövekedést, ehelyett az ENSZ segítségével családtervezési programokat indítanak, és segítik a fogamzásgátlás elterjedését. A kampány a közösségi médiában is fut, így a leginkább érintett fiatal párokat könnyen meg tudják szólítani.
Nagy ország, de nagyrészt lakhatatlan
Az ország területe önmagában óriási: egymillió négyzetkilométer, de ennek 97 százaléka sivatag, így alkalmatlan a mezőgazdálkodásra, és nagy része eleve az emberi életre is. A megművelhető kis földterületből egyre több területet vesznek el a lakóterületek, ahogy nő a népesség, mindemellett az ivóvízellátás is egyre nehezebb, mivel az egyetlen érdemi forrás a Nílus.
Egyiptom a 14. ország, melynek lakossága átlépi a bűvös százmilliós határt, Afrikában pedig a harmadik Nigéria és Etiópia után, de ilyen súlyos problémával egyikük sem küzd, mivel népességarányosan is sokkal nagyobb élhető és mezőgazdaságilag megművelhető területek állnak rendelkezésükre.
Forrás: Privátbankár