Fenntarthatóságot nem tanítani, hanem megélni

Németországban töltött időm alatt az egyik legérdekesebb tapasztalatom az volt, hogy a fenntarthatóságot nem „tanítják”. Legalábbis nem úgy, ahogy mi általában egy tantárgyra gondolunk. A gyerekek csinálják, megtapasztalják, és maguk értik meg az összefüggéseket. Észrevétlenül nőnek bele abba, hogy mi a természetes.

Illusztráció: A fenntarthatóságot nemcsak tanulják: csinálják, megtapasztalják és megértik.

Amit az óvodából hazavisznek

Az óvodai és iskolai normák előbb-utóbb hazakerülnek a családokhoz. Innen már csak egy lépés, hogy a szülők bevigyék őket a munkahelyükre, és egyre szélesebb körben magától értetődővé váljanak.

Ha természetes a kisebbek körében, hogy külön gyűjtik a hulladékot, hogy nem veszik meg, amire nincs szükség, ha valami az egyiknek már felesleges, azt átadja a másiknak, vagy megjavítja, ami elromlott – azt a gyerekek nem környezetvédelmi kampánynak fogják látni.

Ugyanez jelenik meg az étkezésben is. A közétkeztetésben a hús mellett saláta a köret, és rendszeres a húsmentes nap. Nem nagy ügyként kommunikálják, hanem szokásként.

A tévében a gyerekműsorok a gyerekek világáról szólnak. Hetente rajzversenyeket és kérdéseket hirdetnek, és aki nem akar lemaradni a kortársak beszélgetéseiről, az megnézi a rendszeres állatkerti bejelentkezést is, hogy tudja például, milyen volt a héten a pingvinek étvágya…

A kert is tanterem

Az iskolai testnevelés egy részét egészen másra használják: kertészkedésre. Veteményes, gyümölcsfák, természetes udvar, madár- és denevérodúk gondozása, gereblyézés, az iskolaudvar rendben tartása… Sőt, van, ahol méhészet is kapcsolódik a gyerekek iskolai teendőihez.

A gyerekek tehát nemcsak könyvből tanulják meg, mi az a biodiverzitás, hanem első kézből szereznek róla tapasztalatot. Látják, megtapintják, és az intézmények falain kívül értik meg az összefüggéseket. Ott, ahol azok valóban történnek.

Amikor az tanít, aki a legjobban ért hozzá

A biológiaóra is lehet projektalapú. A védőnő a fogantatástól a születésig tartó időszakról beszél, az erdészet munkatársa pedig a saját szakterületének tudását hozza be az iskolába.

Az egészséges táplálkozásról a szülők bevonásával készülnek projektek, ahol a gyerekek több alkalommal, kis csoportokban készítenek ételeket nyers alapanyagokból az osztályteremben. A projekt szponzorától pedig vágódeszkát kapnak emlékül…

És az egyik legfontosabb különbség: nem színes, egyszer használatos projektfüzetek készülnek. Fénymásolt, fekete-fehér lapokból fűznek maguknak füzetet, és ebbe dolgoznak a gyerekek.

Nem állítom, hogy Németországban minden iskola így működik. Ezek az én tapasztalataim. De egy gondolatot mindenképpen hazahoztam:

a fenntarthatóságról nagyon sokat lehet tanítani úgy, hogy olyan környezetet teremtünk a gyerekek körül, amelyben magától értetődővé válik, mi a természetes.

Kováts Andrea É.