Amikor az önfenntartás átveszi a hatalmat, általában a civilizációt, a demokráciát, a tisztességet és a józanságot viszi magával.

Manapság megbocsátanak neked, ha szinte örökös szorongást érzel a jövő miatt, amely elolvad, mint egy antarktiszi gleccser. A szorongásod megpróbál felkészíteni valamire. Nehéz évtized lesz. Talán néhány évtized. Éghajlatváltozás, tömeges kihalás, egekbe szökő egyenlőtlenség, globális gazdasági stagnálás, és az elit teljesen értetlenül áll azzal szemben, hogy mit tegyen ez ellen, a fasiszták, az autoritaristák és a szélsőségesek száma pedig emelkedik, Amerikától Brazílián, Indián át Kínáig. Ez nem egy szép kép.

És ennek a zord dísztópiának az egyik nagy kihívása, amellyel szembesülünk, ugyanolyan láthatatlan, mint amennyire követelmény támasztó. Megmaradhat az empátiánk? Mi van a tisztességgel? Mi lenne a bátorságunkkal, erőnkkel, kegyelmünkkel, nagylelkűségünkkel, alázatunkkal? Vajon tudatunk – akármilyen ütött-kopott is – képes ellenállni a világ végének, ahogyan ismerjük … amit éppen átélünk?

Hadd magyarázzam el, miért kérdezem, ha még nem tudtad kitalálni. Az emberi fajból egyre több ember válik olyanná, aki kétségbeesetten küzd a túlélésért egy haldokló bolygón. (Az éghajlatváltozás a legszegényebb országokat sújtja a legjobban, ezért illessze be a „még kétségbeesettebben küzdeni a túlélésért” kifejezést, ha úgy tetszik.) Azok akik most kényelmesek vagyunk, nem sokáig maradunk kényelmesek. Csak a világ leggazdagabb 10%-ának 1%-a és annak is csak a leggazdagabb 0,1% -a engedheti meg magának, hogy ne rettegjen a jövőtől – és ezek úgy gazdagodtak meg, hogy mindent elzsákmányoltak a bolygótól és tőlünk. Úgy hallottam, hogy a Marsra menekülve fogják megúszni a világ végét. Köszi srácok.

Emberek, akik kétségbeesetten küzdenek a túlélésért egy haldokló bolygón. Ez a közeljövőben az emberiség körülbelül 99% -a lesz – ha már nem az máris. Ez vicces, de fogadni mernék, ha amerikai vagy, szerinted ez túlzás. Ez ironikus – mert a szénbányában az amerikaiak a kanárik. Ők már olyan emberek, akik kétségbeesetten, keserűen, könyörtelenül küzdenek az alapvető túlélésért – és mégis állítólag ők a világ leggazdagabb és leghatalmasabb emberei.

Miért van az, hogy az átlag amerikai adósságban hal meg, aggódik a gyerekei miatt, hogy lelövik őket az iskolában, és vészhelyzetben él a csődhöz közel? Talán érted az álláspontomat. Még a világ leghatalmasabb, leggazdagabb társadalmai sem védettek attól, hogy olyan emberek kis falkájaivá váljanak, akik kétségbeesetten küzdenek a túlélésért egy haldokló bolygón. Ez mindannyiunk jövője, kivéve a ragadozó 0,1% -ot, akiket a kapitalizmus királyokká és császárokká tett… egy halott világon.

De mi történik azokkal az emberekkel, akiknek így kell élniük? Az önfenntartás keserű, nehéz törekvése veszi át a hatalmat. Elég hamar harc, csata, nulla összegű játék válik – én élek, te meghalsz – egyfajta háborúvá. Talán szó szerint is – bár nem kellene idáig eljutnunk. Nem kell golyó és bomba a háborúhoz – nem igazán. Az amerikaiak azóta küzdenek egymással, amióta csak emlékszem.

Megölik egymást azzal, hogy elveszik egymás egészségét, biztonságát és nyugdíjazását. Mi a különbség végül? Farkasfalkák, farkasfalkák, barátaim – és ez az, amit kockáztatunk mindannyian hogy azzá válunk, amikor a jövő összemorzsolódik, és disztópikus rossz álomból kacsint ki.

László Ervin üzenete a fiataloknak

Az önfenntartás törekvésének csak egyfajta végtelen, könyörtelen csatává kell válnia, amelyet tagadással, visszatartással, bűnrészességgel, gyűlölettel, leigázással kell folytatni. Az embereknek csak meg kell tagadniuk egymástól az alapvető emberi jogokat, a demokráciát, a működő társadalmi szerződéseket, a szükségleteket – bumm! Az önfenntartás a gyengék, a nem kívánt, gyűlölt emberek megsemmisítésévé válik, csakúgy, mint Amerikában, ahol senkit sem érdekel igazán, hogy a koncentrációs táborokat a szabadban kezdik el újra megnyitni. Hogy tehették? Az amerikaiak csak önmagukkal törődnek – mert még ehhez is alig van meg az erőforrásuk. Az önfenntartás törekvése az egyetlen erő, amely egyáltalán működhet a társadalomban.

Most azt akarom, hogy valóban megértsed ezeknek a nagy és szörnyű erőknek a jelentését. Tehát hadd próbáljam kikristályosítani.

Ez az ötlet a világ mögött, amelyet megpróbáltunk felépíteni a legutóbbi világháború után, ez volt. Az összes életet nem szabad csak az önmegőrzés keresztes hadjárata által csapdába csalni, mert ez a törekvés olyan könnyen megsemmisüléssé válik. Ehelyett meg kell engedni az embereknek az önkiterjesztés törekvését. Annak érdekében, hogy jobbá tegyék magukat, hogy teljes mértékben kiaknázzák a lehetőségeiket.

Mit jelentenek ezek a szavak: Európa alkotmányokat írt, ahol az emberiség történetében először a fejlett emberi jogok álltak a középpontban – az egészségügy, az oktatás, a média, a jövedelem, a közlekedés, sőt a méltóság joga mindenkiévé vált. A szociális szerződéseket meg kellett írni, hogy biztosítsák őket. A kormányok és a vállalkozások egyaránt felelősek voltak értük. Ez az amiért a csoda megtörtént. Csak egy emberöltő alatt az európai életszínvonal a háború hamvaiból felemelkedett, és elérte az emberi történelem legmagasabb szintjét. Míg Amerika – éppen azért, mert az embereknek nem voltak ilyen jogai – összeomlott. (Keményen kifejezve: az amerikai jövedelmek, a várható élettartam, a boldogság és a megtakarítások mind csökkennek, és nincsenek ennél nagyobb társadalmi mutatók.)

Tehát ezek a szavak: „az embereknek szabadnak kell lenniük, hogy meglássák a lehetőségeiket” jelentenek valamit. Valami sokkal igazabbat, hatalmasabbat és szebbet, mint az amerikai gondolkodásmód, amely baloldalon kigúnyolja őket, jobboldalon pedig megtagadja őket. Ők azok, akik – az emberiség történelmében először – megakadályozták, hogy az önfenntartás törekvése az emberek túlnyomó többsége számára az egyetlen dolog legyen, ami történhet a társadalomban. Mivel az embereknek megvoltak az alapok, az emberi jogok, az önfenntartás helyett inkább az önbővítésre való törekvésnek szentelhették magukat.

Szóval. Mit tanít nekünk Európa és Amerika eltérő példája? Pontosan szemlélteti, mi történik, amikor az önfenntartás törekvése átveszi a hatalmat. Az emberek elveszítenek valamit – valójában a legjobb dolgokat. Elvesztik empátiájukat. Elvesztik a tisztességüket. Elfelejtik, hogyan kell törődni a nagyobb és jobb dolgokkal – legyenek értékek, normák, ideálok vagy szabályok. Kinek van ideje, energiája, erőforrása azok gondozására, amikor az élet a mindennapi túlélésért vívott harc? Elvesztik méltóságukat, és így nincs is kinek adniuk. Elveszítik bátorságukat és bölcsességüket. Még maga az igazság sem számít fontosnak, mint a mai Amerikában. Kit érdekel az olyan dolgok, mint az igazság, amikor a mai megpróbáltatás – csakúgy, mint a tegnapi – éppen holnapra is jut?

Maga az emberség akkor válik luxussá, amikor az önfenntartás átveszi a hatalmat. Akkor a biztonság csak a legközelebbi törzsben található meg, aláveti magát a legerőszakosabbnak, amelyet csak talál, és reméli az ő védelmét. Amint az önfenntartás átveszi a hatalmat, a társadalmak farkasfalkákba tömörülve vicsorognak és egymás torkának ugranak. Talán a farkasfalkák azért túl kedvesek – mert a farkasok nem követnek el népirtást: csak az emberek teszik ezt.

László Ervin – Az Önfelismerő Kozmosszal Integráns Tudatosság

Ez minden fasiszta összeomlás története, dióhéjban. Ha a küldetés az önfenntartás akkor ez van mindösszesen, a következő dolgok nem létezhetnek. Demokrácia. Civilizáció. Emberség. És mindaz, amikből ezek felépülnek, szintén nem létezhetnek. Demokrácia: egyenlőség, szabadság, igazságosság. Civilizáció: tisztesség, befektetés, közös értékek. Emberség: empátia, bölcsesség, bátorság, kegyelem. Mindezek – mindegyikük – megfizethetetlen luxussá válnak.

És nem kell nagyon messzire tekintened, hogy mindazt láthasd ami már történik. Amerika természetesen a világ vezető példája. De ugyanez igaz Kínában, Indiában, még Európában is, amelyet ilyen csodálatos kifejezésekkel írtam le. Az emberség luxussá válik, mert ha a küldetés az önfenntartás akkor ez van mindösszesen.

Lehet, hogy ennek a nagyszerű érzésnek a földgömböt átfogó csontváz ujjai megérintettek már téged. Talán ezekben az időkben elvesztetted az empátiádat. Talán úgy érzed, hogy többé már nehezebb többet érezni az emberek iránt.

Nem hibáztatlak. Vannak napok, amikor én is azt gondolom: miért kéne bajlódnom az olyan társadalmakkal, mint Amerika és Nagy-Britannia, amelyek úgy tűnik, nem törődnek sokat önmagukkal?

Miért aggódnék egy olyan világgal való törődésért, amely úgy tűnik, hogy nem törődik önmagával? Talán én tévedek. Talán a bolond, gyenge, hülyeségek nem érdemelik meg, hogy törődjenek velük. Talán a gyenge dolgok csak … meghalnak. Ah, barátaim. Milyen közel vagyunk a vonalhoz. Mert ha átlépjük ezt a határt, akkor azok leszünk, amiktől félünk. Szörnyek, nevetünk miközben más szörnyek éjszaka kiragadják a gyerekeket, és elhelyezik őket a táborokban.

Az emberek, akik kétségbeesetten küzdenek a túlélésért, általában szívesen látják a koncentrációs táborokat, gestapókat, diktátorokat, parakatonákat, az erőszakot, a próbapereket, a gulágokat, a dehumanizálódás, a gyűlölet és szégyen nyilvános megjelenését, az etnikai tisztogatást és a népirtást. Ők azok, akik, mint Ian Curtis egykor mondta, „vonulnak a sorban”. Ők az engedelmesek. Miért álljunk ellen? Mi az aminek ellenálljunk? És mi maradt, hogy harcoljunk érte?

Az önfenntartás törekvése széthasítja a világot emberekre és alsóbbrendű emberekre, a te feladatod pedig az, hogy kiirtsad az alsóbbrendű embereket, hogy az emberek, akárcsak te, élhessenek. Amikor önfenntartásért küzdesz, csak a törzsben, a falkában vagy biztonságban, és minél ragadozóbb, kíméletlenebb és gonoszabb vagy – annál jobb. És ebben a falkában a viselkedés legjobb módja az, ha megadod magad, és megteszed azt, amit tőled kérnek.

Mindez – a falkáktól a farkasokig, a ragadozókig, az erőszakig – egyre többen leszünk, nem kevesebben.

Vajon az önfenntartás törekvése belülről semmisít meg bennünket, amikor mindannyian olyan emberekké válunk, akik kétségbeesetten küzdenek a túlélésért egy haldokló bolygón? Látod, nem gondolkodunk eleget ezen a kérdésen. De úgy gondolom, hogy ez lehet a legsürgetőbb az összes közül. Miért? Mert ha az önfenntartásra való törekvés tönkre tesz minket, mint embereket, minél inkább olyan emberekké válunk, akik kétségbeesetten küzdenek a túlélésért egy haldokló bolygón, és akkor ki fog törődni éppen ezzel a bolygóval, a rajta lévő élettel, a benne lévő demokráciával, a rajta lévő civilizációval? És akkor nem fog kibontakozni egy ördögi kör? Látod már a paradoxont?

A szegénység elembertelenít minket, barátaim. Most lettünk a legigazabb módon szegények. Évtizedekig tartó impulzív kapitalizmus hozta létre az amerikai életmódot – amely arra tanította a világot, hogy a brutális verseny nemcsak az emberi lét, hanem a bolygó szó szoros értelmében vett életének egyetlen módja, amely az egyetlen olyan élet, amelyet a világegyetemben bárhol ismerünk. Ennélfogva kiaknáztuk a bolygó erőforrásait. Elpusztítottuk a saját középosztályunkat. Átvertük saját demokráciáinkat, társadalmainkat, gazdaságainkat, majd még gyerekeink testét, elméjét és lelkét is. Mi maradt? Nem sok. A szegénység elembertelenít.

Hadd fejezzem be ezt. Olyan emberekké válunk, akik kétségbeesetten küzdenek a túlélésért egy haldokló bolygón. És amikor ilyen emberekké válunk, felhagyunk azzal hogy olyan emberek legyünk, akik képesek empátiára, bölcsességre, kegyelemre, bátorságra, emberségre? De vajon nem visszük-e magunkkal a civilizációt és a demokráciát?

Ha a történelem bármilyen útmutató barátaim, akkor a válasz a következő: igen, felhagyunk azzal hogy olyan emberek legyünk. Sokkal inkább valami olyanok leszünk, mint a kétségbeesett farkasok kis falkái, akik üvöltenek a végtelen éjszakában, keresnek valamit – bármit -, amit elfogyasztanának, amikor a hó esik, amikor a szél rázza a lehullott leveleket. És a vicsorgás és a csend mindaz, ami megmarad azokból az emberekből, akik egykor voltunk.

Írta: Umair Haque | Fordította: Rasid Said