Kezdődik a francia kormány klímavédelmi pere

Több nemzetközi civil szervezet indított kiemelkedő jelentőségű pert a francia kormány ellen, amiért nem tettek eleget a klímaváltozás ügyében.

Kezdődik a francia kormány klímavédelmi pere | ClimeNews

Megkezdődtek a meghallgatások abban a korszakalkotónak tartott perben, amit még két évvel ezelőtt kezdeményezett több nemzetközi civil szervezet, köztük a Greenpeace és az Oxfam. A vádlott nem más, mint a francia kormány, mely a vádak szerint nem tett eleget a klímaváltozás ügyében – számolt be a hírről a CNN.

A pert nagyszabású aláírásgyűjtés előzte meg, a petícióhoz 2,3 millió ember csatlakozott. Az aláírók és a felperesek azt szeretnék elérni, hogy a bíróság kötelezze a kormányt, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket ahhoz, hogy elérjék a párizsi klímacélokat.

A lap szerint a környezetvédelmi miniszter korábban kérte, hogy ejtsék az ügyet, és szerinte nincs arról szó, hogy ne tett volna a francia kormány eleget, továbbá, hogy nem pusztán a kormány tehető meg felelőssé a kibocsátások miatt.

A szervezetek közleménye szerint 15 napon belül ítélet várható.

Nem teljesen újdonság egyébként, hogy perlik a kormányokat és a cégeket amiatt, hogy nem tesznek eleget a klímaváltozás káros hatásainak a megfékezéséért: a lap idéz egy kutatást is, amely szerint az elmúlt időszakban világszerte 28 országban indítottak már pert emiatt.

Forrás: HVG


Ahogy az éghajlati válság fokozódik...

...a megalapítása óta karbonsemleges módon fenntartott ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről és a légköri szennyezésekről szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.