Meghirdették az MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíját

A pályázatra olyan öt évnél nem régebbi, folyóiratban közölt, környezetvédelmi témájú pályamunkával lehet jelentkezni, amely jelentős tudományos értéket képvisel.

Meghirdették az MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíját

Az MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjat az MTA elnöke
– dr. Mohar Lászlóné Sóti Borbála magánszemély hagyatéki intézkedése alapján – a tudományos élet területén dolgozó fiatal kutatók környezetvédelmi kutatási eredményeinek elismerésére hozta létre abból a célból, hogy a tudomány eszközeivel és lehetőségeivel elősegítse a lokális és globális emberi környezet megóvását, a biológiai sokszínűség védelmét, környezetbarát technológiák kifejlesztését, meghonosítását.

Az elismeréshez adható jutalom összege pályadíjanként bruttó 200 000 forint. A 2021. évi jelentkezés felhívása szerint is legfeljebb három pályadíj nyerhető el, amelyeket az MTA elnöke a környezetvédelmi világnaphoz kapcsolódóan adományoz.

A pályázat teljes szövege itt olvasható.

Forrás: MTA


Ahogy az éghajlati válság fokozódik...

...a megalapítása óta karbonsemleges módon fenntartott ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről és a légköri szennyezésekről szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.