Néhányan tudtuk az igazat, de most kiborult a liszt!

Néhányan tudtuk, de most kiborult a liszt azzal kapcsolatban, hogy a Párizsi Klímaegyezményben vállalt 1,5 °C-os felmelegedéssel valójában mi a helyzet.

Ameddig publikus és elérhető volt az adatbázis, addig táblázatba rendezve és kiemelve az átlagtól való eltéréseket tudtam évekkel korábban, hogy nagy a baj. De nem volt érezhető, mert az emberek a melegtől nem szoktak csak úgy meghalni az utcákon, látványosan és közben ordibálva mondván, hogy a meleg az oka. Meghalnak korábban, hiszen főleg a férfiak a munkából jóformán a temetőbe mennek haza és ott élvezik a nyugdíjas éveiket. Meghalnak, mert ami elviselhető volt még számukra – a meglévő nyavalyájukkal -, az egyre elviselhetetlenebb a nagy és egyre izzasztóbb melegben.

 

Szóval most, hogy egyre többen látják ezt az animációt, hideg zuhanyként hat a forróság és talán egyre többen eszmélnek föl, hogy azonnal cselekedni kell. Nem probléma, mert meg lehet találni azokat a vállalkozásokat akik profi módon meg tudják mondani, hogy a karbonsemlegesítés a leggyorsabb és leghatékonyabb megoldás.

Nagyot tévednek, akik azt gondolják, hogy lesz arra idejük, hogy majd ők “magyar módra” megoldják okosba. Elkezdenek felhagyni a fosszilis energiaforrások használatával, lobbiznak még több kvótáért, vagy vásárolnak, hogy legyen engedélyük a szennyezéshez. Esetleg saját maguk indítanak éghajlatvédelmi projekteket. Viszont ott a probléma, hogy a vállalatvezetők döntő többsége (tisztelet a kivételnek) azt se tudja, mennyi az általa irányított cég karbonlábnyoma. Talán egy kis részük most kezd tapogatózni, ismerkedik a témával. Viszont, ha már tudják, akkor lehet tervezni hozzá projektet és néhány év alatt, talán meg is fog valósulni. Na, az a néhány év nincsen… nem létezhet az az idő, amit el lehetne fecsérelni próbálkozásokkal, miközben mindent úgy csinálunk, ahogy eddig, mindezt a további profitért. Ennek vége!

A jó hír, hogy karbonsemlegesíteni lehet viszonylag rövid idő alatt, ez egy szabványon alapuló módszer, amivel kapcsolatban a magyar vállalatok nagyon le vannak maradva.

Igen, a lakosság életvitelének is van karbonlábnyoma, és azt is lehet karbonsemlegesíteni, mert az ablakcsere, meg a kevesebbet autózz, meg a legyél vegán nem fog segíteni. Mert ezek a tettek nem a probléma gyökerére hatnak, emiatt még csak nem is időhúzás.

Szóval, itt a száraz tényeken alapuló valóság:

A hőhullámok nem csak a szárazföldi életre, az emberekre vannak hatással… A könyörtelen hőség Európában jelentős tengeri hőhullámot váltott ki.

az átlagosnál melegebb a tenger felszíne  = az átlagosnál melegebb a tenger felszíne.
az átlagosnál hűvösebb a tengerfelszín  = az átlagosnál hűvösebb a tengerfelszín.

A Földközi-tenger egyes részein az átlagosnál több mint 5°C-kal melegebb van!

Ez hívhatjuk könyörtelennek, én inkább elszomorítónak mondanám, mert tudtuk, hogy mi fog következni és az emberek, nem hitték el, sőt ennek megfelelően nem is csináltak semmit, most pedig elkezdtek hullani mint ősszel a legyek.

Rampasek, László A.
Animáció: Scott Duncan


Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.