A Stockholmi Memorandum egy 2011 májusában számos Nobel-díjas által aláírt dokumentum, amely az emberiség perében hozott ítéleten alapul, és amely megnyitotta a 3. Nobel-díjas szimpóziumot. A Nobel-díjasok zsűrije arra a következtetésre jutott, hogy a Föld egy új geológiai korszakba lépett, amelyet a következőképp fogalmazott meg.
A szimpóziumra május 16-19. között került sor Stockholmban, a Svéd Királyi Tudományos Akadémián, ahol a világ 50 legelismertebb gondolkodója és szakértője vett részt a globális fenntarthatóság témájában, akiknek fele Nobel-díjas volt.
A tudomány azt jelzi, hogy átlépjük a bolygó határait, amelyek az elmúlt 10 000 évben biztonságban tartották a civilizációt. Egyre több a bizonyíték arra, hogy az emberi nyomás kezdi túlterhelni a Föld pufferkapacitását. Az ember ma már a globális változások legjelentősebb hajtóereje, ami a bolygót egy új geológiai korszakba, az antropocénbe taszítja. Többé nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy kollektív cselekedeteink fordulópontokat idéznek elő, ami hirtelen és visszafordíthatatlan következményekkel járhat az emberi közösségekre és az ökológiai rendszerekre nézve.
Rampasek, László A.
Forrás: globalsymposium2011.org