Stockholmi Ifjúsági Víz Díj

A Grundfos Magyarország Gyártó Kft. támogatásával a GWP Magyarország Alapítvány idén is megszervezte a Stockholmi Ifjúsági Víz Díj hazai fordulóját.

A Stockholmi Ifjúsági Víz Díj a legrangosabb nemzetközi ifjúsági díj a vízügy területén, melyre középiskolás fiatalok pályázhatnak vízhez kapcsolódó helyi, regionális vagy globális projekttel. A Grundfos a nyertes csapat stockholmi döntőre utazásának anyagi támogatása mellett az egyik csoport részére egy különdíjat is felajánlott.

A különdíjat a Petrik Lajos Vegyipari Szakközépiskola diákjai a „Water budget – the prospects of rehabilitation of Mocsárosdűlő” című projektjük keretében végzett tudatformáló tevékenységük elismeréseként kapták meg.

A Grundfos Magyarország Gyártó Kft. idén is támogatta a Stockholmi Ifjúsági Víz Díj hazai fordulóját: a nyertes csapat döntőre utazásának anyagi támogatása mellett, különdíjat is felajánlott.

Stockholmi Ifjúsági Víz Díj | ClimeNews - HírportálA Stockholmi Ifjúsági Víz Díj a legismertebb nemzetközi ifjúsági díj a vízügy területén, melynek stockholmi döntőjébe a részt vevő országok helyi fordulókon választják ki az indulókat. Világszerte minden évben több ezer, 15-20 év közötti, középiskolás fiatal vesz részt a selejtezőkön, valamilyen vízhez kapcsolódó helyi, regionális vagy globális projekttel. A Víz Világhetének keretében megrendezett esemény egyúttal kiváló eszköze a víz-, illetve a környezet védelmére, a környezettudatosságra irányuló figyelem felkeltésének a fiatalok körében. Ezen a különleges, már a selejtezőktől angolul zajló, magas színvonalú versenyen hatalmas megtiszteltetés részt venni. Védnöke Viktória, a svéd koronahercegnő, aki találkozik a döntő résztvevőivel és személyesen adja át a győztesnek járó díjat.

Magyarország 2013-ban csatlakozott a vetélkedőhöz. A hazai verseny védnöke Áder János köztársasági elnök. Szervezője – számos partnerszervezet támogatásával – a GWP Magyarország Alapítvány.

Az idei verseny hazai döntőjét május 30-án rendezték a Magyar Víziközmű Szövetség tanácstermében.

A Grundfos Magyarország Gyártó Kft. az idei évben különdíjat adott azoknak a versenyzőknek, akik az általuk felvetett problémát nem csak alaposan bemutatták, de emellett annak megoldására konkrét javaslatokat dolgoztak ki, és ezzel mások számára is példát mutattak. A 2015-ös verseny különdíját Abuczki Richárd, Szalisznyó Ferenc és Takács Gábor (Petrik Lajos Vegyipari Szakközépiskola) a „Water budget – the prospects of rehabilitation of Mocsárosdűlő” című projektjük keretében végzett tudatformáló tevékenységük elismeréseként kapták meg.

 


A ClimeNews – Hírportál számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlatról, a természetről és a szennyezésekről szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva.
Legyen a ClimeNews - Hírportál Támogató Tagja! A független médiát olvasóink zöme a ClimeNews digitális és ingyenes tartalmaiból is tájékozódik. A klímaváltozás felgyorsult és a kapcsolódó események megsűrűsödtek! Annak érdekében, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon még több információval szolgáljuk ki olvasóinkat, támogasson minket rendszeres vagy egyszeri hozzájárulással! Köszönjük. Lépjen a támogatói oldalunkra.
ClimeNews TÁMOGATÁS


Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.