Három hónapja már annak, hogy Bernadett és szomszédai kénytelenek voltak összekapkodni cókmókjukat és elköltözni a veszélyes áradások elől a belgiumi Chaudfontaine-ből. A kétgyermekes anyukában olyan elevenen él mindez, mintha csak tegnap történt volna.
– Onnan, az út túloldaláról kezdett ömleni a víz – mutatja Bernadette Leemans. Ezért úgy határoztunk, hogy homokzsákokat rakunk az ajtó elé. Az összes szomszéd együtt csinálta. Aztán a vízszint emelkedett, elöntötte a parkolót. Ezért a szemeteskukákat egy szinttel feljebb vittük. Idáig még tetszett, mókás is volt.
De késő délutánra már nem volt az. Bernadette is gyorsan összeszedte személyes cuccait. A helyiek még soha nem éltek meg hasonlót. Sokkolta őket.
– A vízszint egészen idáig emelkedett – bök ujjával az ajtókeret fölé.
Tanulmányok rámutatnak, a villámáradás a klímaváltozással hozható összefüggésbe, és a hasonló, szélsőséges események a jövőben még gyakrabban fordulnak elő.
Bernadette 17 éve dolgozik az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdéseken. Úgy érzi, itt az idő, hogy megkongassa a vészharangot. Könyvet ír, hogy megossza történetét.
– Klímamenekültnek tartom magam, hiszen az éghajlatváltozás miatt kellett hátrahagynom otthonomat.
A klímamenekült még nem jogi kifejezés, de a német Frank Bierman professzor az egyik tudós, aki annak összefüggéseit vizsgálja. Szerinte az éghajlatváltozás okozhatja az emberiség történetének legnagyobb menekültválságát; Ázsiából és Afrikából Európa felé. Hacsak, a politika és a politikusok nem alkalmazkodnak.
– A klímaváltozás miatt a század második felére igen komoly migrációs válsággal nézhetünk szembe. Attól függően – és ezt nagyon fontos hozzátenni – attól függően, hogy milyen éghajlat-politikát dolgoznak ki, és hajtanak végre ma. Tehát még nem késő. Nem vagyok egy vészmadár, és nem látom teljesen sötéten a jövőt. Még van esély az éghajlatváltozás megállítására. Van sanszunk kilábalni ebből a válságból. De ha nem tesszük meg most a szükséges lépéseket, akkor nyakunkba szakad a klímamigráció.
Ehhez ambiciózus vállalásokra lesz szükség a világ vezetőitől a Glasgow-i klímacsúcson (COP26).
– A COP26 csak egy része az egésznek. Fontosnak tartom, hogy a politikusok megtegyék azt, ami hatalmukból fakadó lehetőségük és kötelességük. De nem ők az egyetlenek. Mindannyiunknak együtt kell cselekednünk – vallja Bernadette Leemans.
Bármit is hoz a COP26, ezen a belga kisvároson már nem segít. Chaudfontaine-t elmosta az ár. De települések tíz-, és százezrei még megkímélhetők ettől.
Forrás: Euronews