A világ ökológiai hiányát globális ökológiai túllövésnek (esetleg túlterhelésnek, semmi esetre sem túlfogyasztásnak) nevezik. Megjelent a Global Footprint Network adatbázisának 2021-re frissített változata!
Az 1970-es évek óta az emberiség ökológiai túllövést mutat, az erőforrások iránti éves igény meghaladja azt, amit a Föld minden évben képes megújítani. Ma az emberiség 1,7 Föld egyenértékét használja fel az általuk felhasznált erőforrások biztosítására és a hulladék eltüntetésére. Ez azt jelenti, hogy a Földnek most egy év és nyolc hónapra van szüksége, hogy újrateremtse azt, amit egy év alatt felhasználunk. Több ökológiai erőforrást és szolgáltatást használunk, mint amennyit a természet képes újratermelni a túlhalászás és az erdő kivágások révén. A légkörbe történő szén-dioxid kibocsátása is jóval meghaladja, mint amennyit az erdők meg tudnak kötni.
A Global Footprint Network és a torontói York Egyetem létrehozta a Footprint Data Foundation-t (FoDaFo) annak érdekében, hogy a nemzeti ökológiai-lábnyom és biokapacitás eredményeket megbízhatóvá és relevánssá tegye, biztosítva ezzel a semlegességüket, átláthatóságukat és tudományos megalapozottságukat.
Masszívan túlhasznált bolygón élünk. Olyan gazdasági mérőszámok vezetik az emberiséget, mint például a GDP, amely érzéketlen az ökológiai egyensúlyhiányra. Ez alapvető fontosságúvá teszi az ökológiai-lábnyom kiszámolását, amely lehetővé teszi számunkra, hogy nyomon kövessük, mennyi természetünk van és mit várhatunk el tőle.
Karbonlábnyom
Ma a „karbonlábnyom” kifejezést egyre gyakrabban használják egy tevékenység vagy szervezet által kibocsátott szén-dioxid mennyiségére (általában tonnában). A szén-dioxid-lábnyom vagy karbonlábnyom szintén fontos eleme az ökológiai lábnyomnak, mivel ez versengő igény a biológiailag produktív tér iránt. A fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó szén-dioxid-kibocsátás felhalmozódik a légkörben, ha nincs elegendő biokapacitás a kibocsátások elnyelésére. Ezért amikor a teljes ökológiai lábnyom összefüggésében jelentik a karbonlábnyomot, a szén-dioxid-kibocsátás tonnáját, a szóban forgó szén-dioxid-kibocsátás megkötéséhez szükséges termőterület mennyiségeként fejezik ki. Ez megmondja, mennyi biokapacitás szükséges a fosszilis üzemanyagok égetéséből származó kibocsátások semlegesítéséhez.
A földterületen a karbonlábnyom mérése nem jelenti azt, hogy a karbonmegkötés az egyetlen megoldás a széndilemma megoldására. Ez csak azt mutatja, hogy mekkora biokapacitásra van szükség a kezeletlen ÜHG-hulladékunk gondozásához és a légkörben felhalmozódó szén-dioxid elkerüléséhez. Ennek mérése lehetővé teszi számunkra, hogy holisztikus módon kezeljük az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívást, nem pedig egyszerűen áthelyezi a terhet egyik természetes rendszerről a másikra. Valójában az éghajlati probléma azért merül fel, mert a bolygónak nincs elegendő biokapacitása ahhoz, hogy semlegesítse a fosszilis üzemanyagokból származó összes felszabaduló szén-dioxidot, és kielégítse az összes többi igényt.
Ez a keret az éghajlatváltozást egy nagyobb összefüggésben is bemutatja – amely egyesíti az összes ökológiai fenyegetést, amellyel ma szembesülünk. Az éghajlatváltozás, az erdőirtás, a legeltetés, a halászat összeomlása, az élelmezés bizonytalansága és a fajok gyors kihalása mind egyetlen, túlívelt probléma része: az emberiség mostani létszáma fenntarthatatlan módon többet követel a Földtől, mint amennyit képes az nyújtani. Az egyetlen kérdésre összpontosítva az összes tünetet kezelhetjük, ahelyett, hogy az egyik problémát a másik árán oldanánk meg. Emellett sokkal nyilvánvalóbbá teszi a cselekvés önérdekét.
A karbonlábnyom jelenleg az emberiség teljes ökológiai-lábnyomának 61 százaléka, és annak leggyorsabban növekvő eleme. Az emberiség szén-dioxid-kibocsátása 1961 óta 11-szeresére nőtt. Az emberiség karbonlábnyomának csökkentése és semlegesítése a legfontosabb és leggyorsabb lépés, amelyet megtehetünk a túllövés megszüntetése érdekében, és a bolygónk eszközein belül tudjunk élni.
Rampasek, László A.