A lett kormány kedden országos szükségállapotot hirdetett a tartós szárazság miatt annak érdekében, hogy védje a földműveseket a hitelezőktől.
A kormány rendelkezése mindenekelőtt a földműveseket hivatott védeni a hitelezők követeléseitől, a veszteségek megtérítését azonban nem vállalja magára az állam.
– közölte Janis Duklavs mezőgazdasági miniszter. A tárcavezető hozzáfűzte: arra kérte az Európai Bizottságot, hogy a mezőgazdasági támogatásokat a szokásosnál korábban folyósítsa.
Korábbi nyilatkozatában a miniszter hangsúlyozta, hogy a szárazság eddig is komoly veszteségeket okozott már a mezőgazdaságnak. Mint mondta, előrejelzések szerint egyes térségekben a termés 20-30 százaléka elveszett, s ezért 25 község fordult a tárcához a szükségállapot elrendelését kérve.
A május óta tartó szárazság leginkább a nyugati fekvésű Kurzeme régiót sújtja. Egy helyi földműves elmondta, hogy miközben tavaly túl sok eső esett, ami miatt árvizek is voltak, az idén fordított a helyzet, egyes helyeken április óta nem volt csapadék, sok szántóföld kiszáradt.
Forrás: MTI / The Baltic Times