A ma élő 8 milliárd ember mérföldkő az emberiség történetében. Ezt a számot úgy fogadjuk el, mintha normális lenne: egy kisebb hír, ami miatt nem kell aggódni.
Pedig ez a legveszélyesebb hely, ahol valaha is jártunk a civilizáció történetében.
Mindössze tizenegy év alatt egymilliárd emberrel gyarapodott a számunk; ez a szám még mindig növekszik, és nem várható, hogy az évszázad vége előtt tetőzik. Nyolcmilliárd ember a bolygón. Ez példátlan és fenntarthatatlan. Fenntarthatatlan, ami logikusan azt jelenti, hogy csökkenni fog. De hogy hogyan és mikor fog csökkenni, arról nem beszélünk, mert ez azt jelenti, hogy szembe kell néznünk egy kényelmetlen igazsággal.
Ha megnézzük a számokat, hogy hol is tartunk valójában, akkor valóban elképesztő, hogyan sétáltunk bele vakon ebbe a zűrzavarba. Az elmúlt száz évben megnégyszereződött a számunk. A fosszilis tüzelőanyagok lehetővé tették számunkra a szaporodást, mivel energia- és élelemmel láttak el bennünket, ami azt eredményezte, hogy tömegesen túlléptük bolygónk kapacitását. Találtunk energiát, elvettük és elégettük, amilyen gyorsan csak tudtuk. Mostanra már túlköltekeztünk, de még mindig költekezünk, függők vagyunk, és nincs könnyű módja a leállásnak.
Isaac Asimov egyszer azt mondta, hogy a túlnépesedés veszélyesebb, mint az atomfegyverek, amelyek használatáról aktív döntést hozol, de “a túlnépesedés általi pusztulást előidézni… nem kell semmit tenni. Csak azt kell tennünk, ami természetes, és szaporodnunk kell. És milyen könnyű semmit sem tenni”. Szinte semmit sem tettünk a túlnépesedés megakadályozására, és az írás már a falon van: a hatások az elkövetkező évtizedekben egyre keményebben fognak érni, ahogy a hatások exponenciálisan súlyosbodnak. Az éghajlat változik, és egyre gyorsabban fog változni. A hőmérsékleti rekordok évente megdőlnek. A sarki jég olvad és az óceánok savasodnak. A műanyagszennyezés mindenütt jelen van. Édesvízválságban vagyunk. A talajok kimerülnek, és mesterséges műtrágyákra szorulunk, hogy elegendő terményt termesszünk ahhoz, hogy táplálkozzunk. A hatodik tömeges kihalás kellős közepén vagyunk, és az elmúlt 50 évben a gerinces állatok 69%-át veszítettük el. A megdöbbentő lista folytatható, és lassan hozzászokunk az egyik katasztrófához a másik után. A változás kezd normává válni.
Ebből két kiút van. Az első a fogyasztás masszív csökkentése: a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csökkentése, kevesebb húsfogyasztás, kevesebb repülés, kevesebb autóvezetés, kevesebb “cucc”. De ezt nagyon nehéz elérni egy kapitalista növekedésen alapuló rendszerben, amely folyamatosan azzal az üzenettel bombáz minket, hogy költsünk, költsünk, költsünk, költsünk, a “gazdasági növekedés” istenének kedvéért.
Sokan közülünk ezt a választ nézik, miközben szemet hunynak a másik válasz felett, amely egyszerűen szólva a születési arányszám csökkentése – egy olyan lehetőség, amelyről sok okból, és ezek mind hamisak, ritkán esik szó. Pedig ez a legegyszerűbb és legpraktikusabb dolog. Mindössze annyit kell tenni, hogy a fogamzásgátlás szabadon és globálisan elérhetővé válik. Ha az átlagos globális termékenységi arányszámot átlagosan csak fél gyermekkel csökkentenénk, a népesség sokkal hamarabb tetőzne és csökkenne, mintha nem tennénk semmit – és az évszázad végére több milliárddal kevesebb emberrel számolhatnánk.
A termékenységi ráta csökkentésének hosszú távú előnyei óriásiak. Ez azt jelenti, hogy meghajlíthatjuk a népesedési görbét. A fogyatkozó erőforrások világa sokkal jobban elboldogul majd egy kisebb népességgel, mint egy nagyobbal. Az életminőség mindenki számára sokkal jobb lesz, ha kevesebben leszünk. Ez egy kis változás, amelynek hosszú távú hatásai vannak. Ha hamarabb cselekedtünk volna, akkor most nem állnánk olyan egzisztenciális válsággal szemben, mint amilyenben most vagyunk.
A szegénységből való kiemelkedés kulcsa a fogamzásgátlás elérhetősége
Akkor miért nem tettünk semmit, és miért nem teszünk továbbra semmit? A népességméretről szóló beszédet minden sarkon elhallgattuk. A baloldal nem akar erről beszélni, mert nem illik bele a narratívába; az indoklás szerint csak a leggazdagabb 10% okoz kárt, és ha igazságosabban osztoznánk, minden rendben lenne. Ez azonban figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy ahogy a nemzetek fejlődnek, úgy fogyasztanak többet, és ehhez minden joguk megvan. A kapitalizmus a túlnépesedésből él: minél több az ember, annál nagyobb a verseny a munkáért, ami olcsóbb béreket és több profitot jelent. A kormányok több embert akarnak, mivel a több ember egyenlő a magasabb GDP-vel. A katolikus egyház nem hajlandó elismerni, hogy az óvszer nem az ördög műve. A népességről nem lehet beszélni, és mivel minden oldal ugyanabból az énekeskönyvből énekel, a népességről való hallgatás köre bezárult.
Ma azt akarjuk, hogy mindent azonnal helyrehozzunk, de a népesség nem így működik; várnunk kell. Az időskálák számítanak. Nemrégiben a Wiltshire-i Stourheadben jártam, ahol a régi istálló udvarán számos nagy, öreg diófa áll. A fák több mint százévesek, életük virágkorában vannak, és minden évben diótermést hoznak, ingyen. Aznap a föld tele volt dióval, és két kabátzsebnyi diót vittem haza. Ezeket a fákat a jövőre gondolva ültették: az első tíz évben kevés hasznot hoznak, aztán lassan diót teremnek. A kínai közmondás szerint: “A legjobb idő egy fa elültetésére húsz évvel ezelőtt volt, a második legjobb idő pedig ma van”.
Ugyanez a helyzet a népességgel is. A népességgel szembeni fellépés lassú folyamat. A tengerszint emelkedése szintén lassú folyamat. A tengerszint exponenciálisan emelkedik, és még évszázadokig emelkedni fog. A légkörben lévő szén-dioxid már eleve rögzítette ezt az emelkedést, és ez így is lesz, hacsak nem találjuk meg a csodaszert, amellyel megakadályozhatjuk. Több száz tengerparti várost fog elönteni a megállíthatatlanul emelkedő árhullám, ami emberek millióit fogja elűzni. Ahogy ezek a területek lakhatatlanná válnak, az emberi lakosság számának megfelelő csökkenése enyhítheti a területveszteséget, mivel más lakások felszabadulnak. Ez megakadályozná, hogy új városokat építsenek a szén-dioxid-intenzív és romboló hatású, több százmillió kitelepített ember áttelepítése érdekében.
Meg kellene változtatnunk a jelenlegi narratívát, és úgy kellene beszélnünk a népességről, ahogyan azt az 1970-es években tettük. A csökkenő népességnek óriási előnyei vannak. Soha nem tapasztaltunk még kisebb népességet, és így nem tudjuk, mit hagyunk ki.
De itt van, hogy mit hagyunk ki. Egy olyan világ, ahol a népesség stabilizálódott, azt jelenti, hogy nem kell többet építenünk: vége a városok szélén burjánzó új lakótelepeknek, vége a domináns felhőkarcolóknak és az új fejlesztések összekötésére épített élettelen utaknak. A károsanyag-kibocsátás zuhanni fog, mivel az építkezésekhez óriási mennyiségű betonra, fosszilis tüzelőanyagra és emberi munkaerőre van szükség. Ezt a lehetőséget nem veszik figyelembe a jövőbeli kibocsátási számítások során, annak ellenére, hogy milyen előnyökkel járna. Elszántan építkezünk “a gazdaságért”. Meg kell változtatnunk ezt a gondolkodásmódot.
Ha erőfeszítéseket tennénk a születési ráta további lassítására, az egyetlen mellékhatás az lenne, hogy a közgazdászok pánikba esnének, az önző politikusok sírnának, a haszonleső építők pedig csődbe mennének. Mi, többiek viszont ujjonganánk: nem terveznek több lélektelen fejlesztést a városainkba, és fellélegezhetnénk. A minőségre koncentrálhatnánk, nem a mennyiségre. Fejlődhetnénk, ahelyett, hogy terjeszkednénk. A folyamatosan egyre többet és többet építő hatalmas munkaerő-állományt minőségi foglalkoztatásra lehetne átcsoportosítani, és a környezet is helyreállna.
A kis családok mindenütt normává válnának; ez jobb lenne maguknak a családoknak is. Jobb életet eredményezne a szülők számára, mivel mindent megengedhetnének maguknak, amire egy vagy két gyermeküknek szüksége van, ahelyett, hogy minden fronton megszorongatnák őket a négy vagy öt gyermek ellátásának költségei. Hosszabb távon ez jobb örökséget jelent az egy vagy két gyermek számára, ahelyett, hogy azt négy vagy öt testvér között osztanák szét. A (túl)fejlett világban az a legkárosabb dolog, amit a környezetre nézve tehetünk, hogy újabb emberrel bővítjük a bolygót.
A fejlődő országok akkor fognak javulni, ha a népesség stabilizálódik és csökkenni kezd. Ahelyett, hogy szegénységgel, éhezéssel, hajléktalansággal és tömeges elvándorlással kellene szembenézniük, a fogamzásgátláshoz való szabad hozzáférés által létrehozott stabil népesség a szegénység csapdájából való kilépéshez, mindenki számára jobb életesélyekhez és a nemzetközi segélyek szükségességének megszűnéséhez vezet. El tudja képzelni, hogy az olyan jótékonysági szervezetek, mint az Oxfam és a WWF végre bezárhatják kapuikat, amint a világszegénység megszűnik és az élővilág helyreáll?
Az emberi populáció visszahúzódásával minden javulni fog, mivel a természeti világra nehezedő nyomás csökken. Az erdők elkezdenek majd újranőni – nem a törvények vagy a politika megváltozása miatt, hanem azért, mert a földekre nem lesz szükség a termesztéshez. A veszélyeztetett fajok lekerülnek a “veszélyeztetett” fajok listájáról, mivel élőhelyük visszatér és számuk helyreáll. A vadvédelmi jótékonysági szervezetek világszerte ok nélkül maradnak, mivel az állatok képesek lesznek gondoskodni önmagukról, ahogyan azt a népességrobbanás előtt is tették.
Az emberek visszahúzódásával az utak kevésbé lesznek zsúfoltak: a forgalmi dugók megszűnnek, mivel az utak megmaradnak, de a járművek száma csökken. Az utazási idők gyorsabbak lesznek, és csökken a környezetszennyezés. A lakhatás mindenki számára megfizethetővé válik. Nem mindenki fog örülni a lakásárak csökkenésének, de az előnyök felülmúlják majd a hátrányokat, mivel a családok képesek lesznek házat vásárolni anélkül, hogy egy életen át tartó bénító jelzáloghitel-adósságot kellene vállalniuk.
Az előnyök listája hosszan folytatható. Előre kell tekintenünk a létszámunk csökkenésére; beszélnünk kell róla, segítenünk kell, bátorítanunk kell és törekednünk kell rá. Fel kell ismernünk, hogy a jelenlegi állapotunk abnormális: a kolosszális túllövés állapotában vagyunk, ami nem folytatódhat. Vagy visszavezetjük magunkat a fenntartható létszámhoz, vagy a természet teszi ezt meg helyettünk egy olyan jövőben, amire nem is kell gondolni. Nekünk magunknak kell ezt megtennünk, proaktívan és pozitívan. Amikor a népességnövekedéssel kapcsolatos beszélgetések szóba kerülnek, szólaljunk fel. Magyarázza el, hogy a számok miért számítanak. Még mindig túl sokan vannak, akik még mindig nem kapcsolták össze a pontokat, vagy akik túlságosan félnek megemlíteni ezt. De egyre többen látják a valóságot, hogy hol tartunk, és nem félnek beszélni a fajunk számairól. Beszélnünk kell a népességről.
Írta: Jon Austen
Euro Árfolyamok
A globális felmelegedés nem csupán az első számú környezetvédelmi kihívás, amivel ma szemben állunk, de egyike a legfontosabb témáknak, ami az egész emberiséget érintik…Mindenkinek ki kell vennie a részét abból, hogy felhívjuk a figyelmet a globális felmelegedésre és a problémákra, amelyekkel emberként szembe kell néznünk, hogy bolygónk jövője számára fenntartható környezetet érjünk el.
