Túlnépesedés: sokkal többen vagyunk, mint amit a Föld elbírna?

A Fókuszban Simonyi, Gyula I. a BOCS Civilizációtervezés Alapítvány elnöke is beszél a fogamzásgátlás emberi jogáról, a lányok tanulási lehetőségeiről, a túlnépesedés kapcsán.

.

Évente bő 80 millióval nő az emberi népesség, azaz óránként olyan 10.000-el. Ennek a fő oka, hogy az emberi teherbeesések közel fele baleset, amit a pár nem akart. Naponta kb. 100.000 olyan gyerek születik, akit a szülei nem akartak.

A legfrissebb ökológiai lábnyomszámítások szerint jelenleg 170%-osan terheljük túl a Földet, ami azt jelenti, hogy a 7,7 milliárddal ellentétben csupán 3,5 milliárd ember férne el kb. magyar életszínvonalon, fenntarthatóan.

A lányok kiiskoláztatása az egyik csodaszer, ami az egész népességrobbanást megállíthatná. A tapasztalat azt mutatja szerte a szegény világban, hogy ha egy kislány írni, olvasni, számolni megtanul, tehát egy alsó tagozatot elvégez, már csak fele annyi gyereke születik élete során, mint egy írástudatlannak.
Simonyi Gyula szerint a megoldás egyszerű, könnyű, gyors, olcsó, humánus – és óriási igény lenne rá.

A fogamzásgátlás a leghatékonyabb klímavédelem. Amikor sikerül egy baleset teherbeesést megelőzni, egy szülők által nem kívánt gyereknek a születését, akkor egy egész emberéletnyi üvegházgáz kibocsátást előztünk meg, sőt nem is csak azt, hanem egy egész emberéletnyi ökológiai terhet.

Ha egy lány gyerekként tanulhat, akkor nagyobb eséllyel lesz belőle dolgozó felnőtt, akinek nem csak saját keresete, hanem több önálló döntése is lehet.
A fejlődő világban olyan 800 millió nő nem szeretne már gyermeket vállalni, ennek ellenére 25%-uk nem használ semmilyen modern fogamzásgátlást. Vagy amiatt van, mert nem áll rendelkezésre, nem tudja megvenni, nem elérhető, vagy pedig vannak tévképzetek, hiedelmek, amik miatt nem használja, vagy nem engedi a férj, anyós stb.

Bolygónk populációja rohamosan nő. Egyes feltételezések szerint 2050-re a Földön élő emberek száma akár a 9 milliárdot is elérheti. Ez 9 milliárd száj, amit etetni és itatni kell, és 9 milliárd ember, aki elvárja, hogy legyen majd például munkája és kórházi ellátása.

Mindig halljuk, hogy ne használj szívószálat, meg műanyag zacskót, meg stb. Nem szabad, hogy bűntudatunk legyen. Ilyen rossz irányba megy ez az egész, hogy ne autózz, ne repülj, ne használj műanyagot, ne egyél húst, ne fűtsél, ne hűtsél… Mindent ilyen bűntudatszerűen, mert hogy mi jól élünk. Valójában mindenki így szeretne élni. A magyarok egy szolid szinten élnek. Egyáltalán nem amerikai, vagy nyugati szinten. Ezzel nincs gond. Csak támogasd a fogamzásgátlást nélkülöző százmilliókat!

A népességfogyás a legjobb a felkészülés arra a környezetei katasztrófára, ami egyre erősödik a Földön. Ahol még most is népességrobbannak, ott az ún. apokalipszis lovasai, a dögvész, az éhínség, a háború, a hőség – ezek fogják szabályozni a népességet, szörnyű módon.

Szíria megduplázta a népességét 25 év alatt. Ez egy elképesztő népességrobbanás. Ilyenkor óhatatlanul felborul a társadalom. Valami szikra kell csak.

Jelenleg sehol a világon nem szabályozza törvény a gyermekvállalást, igaz, Egyiptom például egy évvel ezelőtt egy „Kettő elég” elnevezésű családpolitikai programot indított. Ebben a kormány arra kérte a szülőket, elégedjenek meg 2 gyermekkel a családjukban.

Az ENSZ jóslata szerint az évszázad végére már 11 milliárdan leszünk a bolygónkon. Az egyértelmű, hogy a népesség növekedését nem lehet egyik napról a másikra megállítani, azonban minden tőlünk telhetőt meg kell tenni. A szakemberek nem azt kérik, hogy mondjunk le a gyermekvállalásról, csupán a tudatosan tervezett családalapítást hirdetik.
A kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy ha magunk nem szabályozzuk a népesség rohamos növekedését, sajnos a természet teszi majd meg helyettünk.

Forrás: Fókusz • 2020. jan. 22. 19:45 | BOCS Civilizációtervezés Alapítvány – Hírek

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.