Hogyan manipulálja a Big Oil az éghajlatváltozásról való gondolkodásodat?

Egy logikaprofesszor elmagyarázza, hogyan fertőzte meg az éghajlatváltozásról szóló nyilvános vitát egy tartós, finom tévhit.

A középkorban a vadőrök úgy képezték ki a kutyákat a vadászatra, hogy egy döglött nyúl nyomára bízták őket, amelyet az erdőben hurcoltak. Amint a kutyák a nyúl szagát követve csaholtak, a vadőr átfutott előttük az ösvényen, és egy zsák vörös heringet húzott magával. A vörös heringek füstölt halak, amelyeket büdös, bűzös érettségűre érleltek. Ha valamelyik kutya letért a vörös heringek bűzének nyomába, a vadőr egy bottal megverte. Így tanulták meg a kutyák, hogy ne hagyják magukat rossz helyre csalogatni.

Ez a gyakorlat lett a névadója a tévhitek egyik legismertebb típusának, a vörös hering tévhitnek. Filozófiaprofesszorként így magyarázom a hallgatóknak a tévedést: Ha az érvelés nem az ellenfelünk irányába halad, gyakori – bár téves és becstelen – stratégia, hogy egy olyan kérdés felvetésével tereljük el a figyelmet a valódi problémáról, amely csak érintőlegesen kapcsolódik az elsőhöz.

Ha kollektív filozófiai műveltségünk jobb lenne, talán észrevehetnénk, hogy ez a tévhit látványosan jól működik a fosszilis üzemanyagipar, a petrolkémiai ipar és egy csomó más rossz szereplő számára, akik szeretnének eltéríteni minket attól a nyomvonaltól, amely elvezetne minket ahhoz, hogy teljes mértékben felfogjuk a vétkeiket. Nem szabadna folyton bedőlnünk ennek.

De mégis bedőlünk. Időről időre a valódi kérdés áll előttünk, mi pedig azon kapjuk magunkat, hogy valami sokkal kevésbé fontos mellékes kérdés után nyüzsögnünk. Kikérdezem a diákjaimat: Magyarázzátok el, mondjatok példákat.

Itt van egy. Harmincnyolc vinil-kloriddal megrakott vasúti kocsi siklott ki és gyulladt ki az Ohio állambeli East Palestine-ban. A vinil-klorid, egy gyúlékony kőolajtermék, erős rákkeltő. Amikor elégetik, dioxin keletkezik belőle, egy másik csúnya rákkeltő anyag, amely most áthatja a várost. Az ismert séma következett: siránkozás a kisiklás miatt; riporterek hada; vita a Kongresszusban. Végül a politikusok, a kommentátorok és a felháborodott polgárok mind feltették a következő kérdéseket: hogyan fogjuk megbüntetni a vasúttársaságokat? És hogyan tehetjük biztonságosabbá a vasutakat?

Ezek rossz kérdések. Amit én tudni szeretnék, az az, hogy miért engedné meg bármelyik értelmes ember, hogy az amerikai petrolkémiai ipar évente 7,2 millió tonna olyan mérget állítson elő, amely máj-, tüdő- és agyrákot okoz, és polivinil-klorid formájában terjessze a vízvezetékekben, ereszcsatornákban, gumikacsákban és My Little Pony babákban?

Egy másik meglepő példa: Az Oregon állambeli Eugene városa a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csökkentése érdekében megtiltotta a földgáz-infrastruktúrát az új lakóépületek építésénél. Az ilyen típusú tiltások hasonló típusú kézrátételeket váltottak ki – a véleménycikkekben és a hozzászólásokban a következő kérdéseket tették fel: “Hogyan kérheti bárki is, hogy feláldozzuk a gáztűzhelyeinket, csak azért, hogy csökkentsük a szén-dioxid-kibocsátást?”.

A szén-dioxid csökkentésének legjobb módja a fosszilis tüzelőanyagok elégetésének leállítása – nem pedig az, hogy dollármilliárdokat költsünk egy teljesen új iparág kifejlesztésére, amely a karbon mindenféle bonyolult módon történő megkötésére irányul.

Ez rossz kérdés. Azt szeretném tudni, hogy milyen áldozatokat hozunk már most egy olyan fosszilis tüzelőanyag-ipar támogatására, amely tavaly 4 billió dollár globális nyereséget termelt, egy olyan ipar, amelynek a felettünk gyakorolt befolyása még arra is kiterjed, hogy hogyan sütjük meg a szalonnát és a tojást. Ahogy Carl Safina ökológus mondta: “Feláldozzuk a pénzünket, feláldozzuk azt, ami nagy és állandó, hogy meghosszabbítsuk azt, ami kicsi, átmeneti és káros. Feláldozzuk az állatokat, a békét és a gyerekeket, hogy megmaradjon a pazarlás – miközben azokat gazdagítjuk, akik lenéznek minket”. Az igazi kérdés nem a gáztűzhelyek feláldozása. Hanem ez: hogyan szabadulhatunk meg a fosszilis tüzelőanyag-ipar vasmarkából, még otthonunkban is?

Egy másik példa erre a szintén a fosszilis tüzelőanyagok világából származó cselre a szén-dioxid megkötésének ötlete. Hogyan tudjuk megkötni a légkörbe kerülő szén-dioxidot? Betontömbökbe ágyazva, javasolják a mérnökök. Vezessük földalatti barlangokba, tároljuk algavirágzásokban, mocsarakban vagy favázas felhőkarcolókban.

Nyilvánvaló, hogy el kell távolítanunk a levegőből a felesleges szén-dioxidot, ha azt akarjuk, hogy a Föld lakható maradjon. De a légkör szén-dioxid-terhelésének csökkentésére a legjobb és leggyorsabb módszer a fosszilis tüzelőanyagok elégetésének leállítása – nem pedig az, hogy dollármilliárdokat költsünk egy egész új iparág kifejlesztésére, amely a szén mindenféle bonyolult módon történő megkötésére irányul. Zárják be a szénerőműveket. Szüntessük meg az olaj- és gázfúrásokat. Állítsák vissza azokat a zseniális mérnököket a pályára, és foglalkozzanak azzal a valódi kérdéssel, hogy hogyan fogjuk leállítani az olaj- és gázfúrást, méghozzá hamarosan.

Ha azt kérdezzük, hogy egyénileg hogyan lehet kiszámítani és csökkenteni a szénlábnyomunkat, az nagyon is rossz kérdés.

És itt van egy nagy kérdés: Az éghajlatért aggódó emberek évek óta szorgalmasan használnak valamilyen klíma lábnyom-“kalkulátort”, hogy kiszámolják, hány tonna szén-dioxidot bocsátanak ki évente az életmódjuk miatt; és ennek megfelelően, hogy személyesen mennyire felelősek a klímaváltozásért. Amit valószínűleg nem tudnak, hogy a karbonlábnyom-kalkulátor ötletét először a British Petroleum zsenijei találták ki – nem azért, hogy a takarékosságra ösztönözzenek, hanem hogy a fogyasztók figyelmét a saját kibocsátásukra irányítsák, és eltereljék a figyelmüket magának az iparágnak az összehasonlíthatatlanul nagyobb kibocsátásáról.

Milyen hamar kapunk észbe? (Exponenciális növekedés, népességrobbanás)

Ha azonban azt kérdezzük, hogy Ön, egyénileg hogyan tudja kiszámítani és csökkenteni karbonlábnyomát, akkor nagyon is rossz kérdést teszünk fel. Nem arra vagyok kíváncsi, hogy mit tehetek azért, hogy csökkentsem a világ éves üvegházhatású gázkibocsátásának becsült 0,00000005 százalékát. Azt akarom tudni, hogy mit fog tenni a Big Oil, hogy fokozatosan megszüntesse az üvegházhatású gázok kibocsátásának 73 százalékát, amelyet ők felhatalmaznak – ami 2021-ben 37.190.000.000.000 tonna CO₂-t jelent. Természetesen, a fosszilis tüzelőanyag-ipar inkább a hátsó udvaromban lévő komposztba küldene, minthogy a politikai alkuk zárt ajtói alatt szaglásszam, amelyek a fosszilis üzemanyag-gazdaság hegemóniáját támasztják alá.

Ami elvezet minket az utolsó példámhoz. Az ENSZ következő éghajlat-változási konferenciája – az éghajlati válság megoldását célzó világméretű összejövetel, amelyet idén rövidítve COP28-nak hívnak – az összes korábbi COP-konferenciához hasonlóan végtelen vitákat fog magában foglalni arról, hogy miként kompenzálják az országokat az éghajlatváltozás okozta károkért; hogyan finanszírozzák az árkokat és gátakat, hogy megakadályozzák a tengervíz elöntését a termőföldeken; és hogyan adjanak ételt és adjanak otthont a várhatóan egymilliárd éghajlati menekültnek. Áldjuk meg a gátakat és az élelmiszereket, de jegyezzük meg: ezek a kérdések csak azért fontosak most, mert évtizedeken át hagytuk, hogy eltereljék a figyelmünket az egyetlen nagy véres kérdésről, vagyis arról, hogy milyen gyorsan és teljes mértékben tud a világ átállni a mindent elégető fosszilis tüzelőanyag-gazdaságról, és helyébe a visszafogott és megújuló gazdaságot állítani.

Azt mondom a diákjaimnak, hogy a legjobb módja a vörös hering tévhit elleni védekezésnek az, hogy nevén nevezzük – “Hoppá. Ez egy elterelő hadművelet, egy olyan kérdés, amelynek célja, hogy elterelje a figyelmünket a központi kérdésről” – majd újrafogalmazzuk a központi kérdést: “Koncentráljunk teljes figyelmünkkel a valódi kérdésre, vagyis arra, hogy hogyan tudjuk megállítani a fosszilis üzemanyagipart, hogy végtelennek tűnő, és minden bizonnyal szégyentelen profitszerzésük során elpusztítsák a bolygó életfenntartó rendszereit”.

Ébernek kell lennetek és okosnak kell lennetek, mondom a diákjaimnak, mert azok az emberek, akik becsapnának benneteket, kifinomult szakemberek. A profik azonban komoly hibát követnek el, mégpedig azt feltételezik, hogy az átlag amerikai nem sokkal okosabb egy Cocker Spanielnél, és így könnyen félrevezethető. Az előttünk álló munka az, hogy bebizonyítsuk, tévednek.

Forrás: Salon |KATHLEEN DEAN MOORE
Kathleen Dean Moore, Ph.D., az Oregoni Állami Egyetem tiszteletbeli filozófiaprofesszora, és egy tucatnyi könyv szerzője vagy társszerkesztője a természethez
való kulturális és erkölcsi viszonyunkról. Ezek között van a Michael Paul Nelsonnal közösen szerkesztett “Moral Ground, Ethical Action for a Planet in Peril”
(Erkölcsi alap, etikus cselekvés egy veszélyben lévő bolygóért), valamint legújabb könyve, a “Earth’s Wild Music: A természeti világ dalainak ünneplése és védelme” című könyvében.