„Van egy álmom…” – Martin Luther King

1963. augusztus 28. | „Van egy álmom…” – Martin Luther King washingtoni beszéde.

Martin Luther King -Washington | ClimeNews - Hírportál

Van egy álmom, hogy egy napon Georgia vöröslő dombjain az egykori rabszolgák és az egykori rabszolgatartók fiai le tudnak majd ülni a testvériség asztalához.

(Martin Luther King, 1963. augusztus 28.)

1963. augusztus 28-án, a washingtoni Lincoln-emlékműnél tartotta Martin Luther King pályafutása leghíresebb szónoklatát, melyben a faji diszkrimináció felszámolására szólította fel az Egyesült Államok törvényhozóit, és egy igazságosabb társadalmi berendezkedés álomképével lelkesítette 250 000 fős hallgatóságát.

Mint ismeretes, Martin Luther King az 1955. évi montgomery-i buszbojkott megszervezése után a feketék polgárjogi mozgalmának egyik vezéralakjává lépett elő. Az alabamai baptista lelkész hamarosan megalakította a Déli Keresztény Vezetők Konferenciáját (SCLC), és az évek során számos előadókörúton ostorozta a fennálló társadalmi igazságtalanságokat, illetőleg több tüntetést szervezett az afroamerikai lakosságot sújtó negatív megkülönböztetés ellen. King és az SCLC-hez kötődő egyházi és civil szervezetek 1961 végén több ezer embert vittek utcára Albany városában, 1963 áprilisában Birminghamben indítottak kampányt a faji diszkrimináció megszüntetésére, később pedig Detroitban, majd augusztus 28-án Washingtonban is hatalmas tömegeket mozgósítottak gyűléseiken.

A baptista lelkészt e megmozdulások során számos inzultus érte a hatóságok részéről: a férfi több alkalommal is börtönbe került, sőt, 1963-tól – Robert Kennedy államügyész utasítására – az FBI már telefonbeszélgetéseit is lehallgatta, ám Kinget nem sikerült megfélemlíteni. Másfelől viszont a polgárjogi harcos a „washingtoni menet a munkáért és a szabadságért” névvel illetett demonstráció előtt hajlandó volt kompromisszumot kötni a Fehér Házzal, miután John F. Kennedy elnök arra kérte őt, hogy szónoktársaival együtt tartózkodjon a radikális megnyilvánulásoktól, nehogy ezzel maga ellen fordítsa a törvényhozókat. King később eleget tett Kennedy kívánságának, ám a szervezők közül nem mindenki értett egyet döntésével: Malcolm X, a muszlim vallású feketék vezetője például a megegyezés után „washingtoni komédiának” nevezte a tüntetést, és szervezetével, az Iszlám Nemzettel együtt bojkottálta a menetet.

A színfalak mögött megkötött alku ellenére az 1963. augusztus 28-án megtartott washingtoni gyűlésen megjelenő mintegy 250 000 fős tömeg határozott jelszavakkal vonult az utcára. A tüntetők elsősorban az iskolai szegregáció és a munkahelyi hátrányos megkülönböztetés mindennapos gyakorlata ellen tiltakoztak, illetőleg egységes minimálbért követeltek a fekete és fehér munkások számára. A negyedmilliós tömeg ezenfelül szorgalmazta a washingtoni önkormányzat megszervezését, és felszólította a törvényhozást, hogy törölje el a déli államokban gyakori fejadót, mely szegényebb polgárok millióit fosztotta meg szavazati jogától. A Lincoln-emlékmű előtt felszólaló polgárjogi aktivisták is e követeléseknek próbáltak érvényt szerezni, az utolsóként pódiumra lépő Martin Luther King szónoklata nyomán azonban a demonstráció történelmi jelentőséget nyert.

A baptista lelkész a pillanatot kivételes retorikai tehetsége révén tette különlegessé: azzal, hogy az abolicionista mozgalom legendás alakjának, Abraham Lincolnnak a szobra előtt követelte a faji diszkrimináció megszüntetését, miközben az Egyesült Államok történetének legjelentősebb politikusait és dokumentumait idézve ostorozta az afroamerikaiakat elnyomó rendszert. King ugyanakkor mégsem a feketék, hanem az amerikai nép egészének nevében beszélt, és amikor hétperces időkerete lejárt, improvizatív módon megfogalmazott „álmaiban” is a társadalom harmóniájára helyezte a hangsúlyt. Az azóta szállóigévé vált „van egy álmom” szófordulat egyébként a közhiedelemmel ellentétben nem a washingtoni menet idején született meg: King ezt a retorikai eszközt már a júniusi detroiti tüntetésen is alkalmazta követelései hangsúlyozására.

Martin Luther King beszéde a következő napokban sajtószenzációvá vált, és túl azon, hogy jelentős mértékben növelte a baptista lelkész tekintélyét, a feketék polgárjogi harcának későbbi sikereiben is fontos szerepet játszott. A washingtoni menet után a törvényhozás – az amerikai alkotmány 24. kiegészítésében – hamarosan eltörölte a szegényebb néprétegeket sújtó fejadót, majd 1964. július 2-án életbe léptette az új polgárjogi törvényt, mely a diszkrimináció összes fajtáját tilalom alá helyezte.

Kinget eközben a Time magazin az 1963-as év emberévé választotta, 1964-ben pedig a fekete férfi – minden idők legfiatalabb kitüntetettjeként – a Nobel-békedíjat is elnyerte. Az alabamai lelkész „harci kedve” természetesen a következő esztendőkben sem csillapodott: King továbbra is kíméletlenül ostorozta a szociális igazságtalanságokat, és kampányt indított a vietnámi háborús politika ellen, 1968-ban azonban James Earl Ray kioltotta a nagyszerű politikus életét.

Egy beszéd, amit a legtöbb magyar sohasem hallott

“Most pedig van szerencsém bejelenteni nektek
nemzetünk erkölcsi vezetőjét
boldogan jelentem be dr. Martin Luther King Jr.-t!

Örülök, hogy itt lehetek ma veletek
azon a tüntetésen, ami úgy kerül majd be a történelemkönyvekbe
mint a nemzetünk legnagyobb kiállása a szabadságért.
100 évvel ezelőtt
egy nagy amerikai, akinek a szimbolikus árnyékában állunk ma
aláírta a Felszabadítási Nyilatkozatot.
(azaz felszabadította a rabszolgákat – a ford.)
Ez a korszakalkotó rendelet a remény hatalmas világítótornyaként
ragyogott millió néger rabszolga számára,
akik a sorvasztó igazságtalanság lángjai között szenvedtek.
Úgy ragyogott fel ez a rendelet, mint egy dicsőséges napfelkelte,
amely véget vet rabságuk sötét éjszakájának.
De száz évvel később
a négerek még mindig nem szabadok.
Száz évvel később!
A négerek életét még mindig megnyomorítja a szegregáció bilincse
és a diszkrimináció láncai.
Száz évvel később
a négerek a szegénység lakatlan szigetén élnek
az anyagi fejlődés hatalmas óceánjának közepén.
Száz évvel később
a négerek még mindig csak sínylődnek az amerikai
társadalom sarkaiba szorítva
és száműzöttként élnek a saját hazájukban.
Úgyhogy mi azért jöttünk ma ide, hogy rámutassunk
erre a szégyenletes helyzetre.
Bizonyos értelemben azért jöttünk nemzetünk fővárosába,
hogy beváltsunk egy csekket.
Amikor köztársaságunk építői megfogalmazták az Alkotmány
és a Függetlenségi Nyilatkozat csodálatos szavait
aláírtak egy kötelezvényt, amelyet azóta minden amerikai megörökölt.
Ez a kötelezvény egy ígéret volt, hogy minden ember,
igen, a feketék ugyanúgy, mint a fehérek számára,
garantálják az élethez, a szabadsághoz és a boldogságra törekvéshez
való elidegeníthetetlen jogot.
Ma már nyilvánvaló, hogy Amerika
adós maradt ezzel a kötelezvénnyel színesbőrű lakosai felé.
Ahelyett, hogy eleget tett volna szent kötelességének
Amerika rossz csekket adott a néger embereknek
egy csekket, amely “nincs fedezet” felirattal jött vissza.
De visszautasítjuk, hogy el kéne hinnünk:
az igazság bankja csődbe ment!
Nem hisszük el, hogy lehetnek érvénytelen csekkek
a lehetőségek hatalmas páncéltermeiben e hazában!
Úgyhogy ma azért jöttünk, hogy beváltsuk ezt a csekket,
amely a szabadság gazdagságát és az igazság biztonságát adja nekünk!
Azért is jöttünk erre a megszentelt helyre,
hogy emlékeztessük Amerikát mindezek
az iszonyatos sürgősségére.

Nincs időnk arra,
hogy megengedjük magunknak a lecsillapodás luxusát
vagy hogy bevegyük a fokozatosságnak hívott nyugtatószert.
Itt az idő,
hogy valóra váltsuk a demokrácia ígéreteit.
Itt az idő,
hogy felemelkedjünk a szegregáció
sötét és elhagyatott völgyéből
a faji egyenlőség napsütötte ösvényeire.
Itt az idő,
hogy kiemeljük nemzetünket a faji egyenlőtlenség futóhomokjából
a testvériség rendíthetetlen sziklájára. Itt az idő,
hogy az igazságot napi valósággá tegyük
Isten minden gyermeke számára.
Tragikus volna a nemzet számára, ha
figyelmen kívül hagyná a pillanat sürgetését.
A négerek jogos elégedetlenségének tikkasztó nyara nem ér addig véget,
amíg el nem jön a szabadság és egyenlőség frissítő ősze.
1963 nem valaminek a vége, hanem a kezdet.
Azok, akik remélik, hogy a négerek most kiengedték a fáradt gőzt
és megelégednek ennyivel,
azok csúnyán csalódni fognak, ha a nemzet visszatér
a rendes, eddigi kerékvágásába.
Nem lesz se béke se nyugalom Amerikában,
amíg a négerek nem élhetnek állampolgári jogaikkal.
A felkelés forgószele addig fogja rázni a nemzetünk alapjait,
amíg az igazság fényes napja fel nem jön az égre.
De van valami, amit el kell mondanom népemnek,
akik az igazság palotájának meleg küszöbén álltok.
Jogos helyünk elfoglalása során
nem következünk el bűnös vagy rossz tetteket.
Ne csillapítsuk a szabadság iránti szomjunkat
a keserűség és a gyűlölet kelyhéből!
Harcunkat mindvégig a méltóság és a fegyelem
magas síkján kell megvívnunk.
Nem engedhetjük meg, hogy a mi teremtő tiltakozásunk
fizikai erőszakká fajuljon!
Újra és újra felül kell emelkednünk,
abba a fenséges magasságba, ahol
lelki erővel szállunk szembe a fizikai erőszakkal.
A csodálatos újféle harciasság, amely elborította
a néger közösséget
nem vezethet oda, hogy elveszítsük a
bizalmunkat minden fehér emberben,
mert rengeteg fehér testvérünk – ahogy jelenlétük is bizonyítja -,
megértette, hogy az ő sorsuk a mi sorsunkhoz van kötve.
Megértették, hogy az ő szabadságuk
feloldhatatlanul a mi szabadságunkhoz van kötve.
Nem járhatunk külön utakon.
És ahogy haladunk, meg kell fogadnunk,
hogy mindig előre fogunk haladni.
Nem fordulhatunk vissza.
Vannak, akik megkérdezik a polgárjogi harcosoktól:
“Mikor lesztek elégedettek?”
Nem lehetünk elégedettek, amíg a négerek
a rendőrségi brutalitás kimondhatatlan borzalmának áldozatai.
Nem lehetünk elégedettek,
amíg a hosszú utazás alatt megfáradt testünk nem pihenhet meg
az út menti motelekben és a városok hoteleiben.
Nem lehetünk elégedettek,
amíg a négerek mobilitása annyi,
hogy egy kisebb gettóból átköltözhetnek egy nagyobba.
Soha sem lehetünk elégedettek, amíg gyermekeinket megfosztják
önbecsülésüktől és méltóságuktól a táblákkal, amiken a felirat:
“CSAK FEHÉREKNEK”!
Nem lehetünk elégedettek, amíg egy mississippi néger nem szavazhat
és egy New York-i néger azt hiszi, hogy nincs kire szavazzon.
Nem. Nem vagyunk elégedettek és nem leszünk elégedettek,
amíg nem árad az igazság és a
tisztesség nem hömpölyög óriás folyamként.
Tudom jól, hogy néhányan közületek
borzasztó megpróbáltatásokon mentek keresztül.
Néhányan közületek éppen most szabadultak a szűk börtöncellákból.
Néhányan közületek olyan területekről jöttek, ahol
a szabadságkeresésetek miatt
az üldözések viharai tépáztak meg és a
rendőri brutalitás szelei sodortak el.
Ti vagytok a teremtő szenvedés veteránjai.
Folytassátok a munkátokat azzal a hittel,
hogy a nem megérdemelt szenvedés
megváltó erő.
Menjetek vissza Mississippibe! Menjetek vissza Alabamába!
Menjetek vissza Dél-Karolinába! Menjetek vissza Georgiába!
Menjetek vissza Luisianába! Menjetek vissza
az északi városok nyomortelepeire és gettóiba
azzal a tudattal, hogy valahogyan ez a helyzet
meg tud és meg fog változni!
Ne fetrengjünk a kétségbeesés völgyében!
Azt mondom nektek ma, barátaim,
hogy habár a ma és a holnap nehézségeivel találjuk szembe magunkat,
még mindig van egy álmom.
Ez egy álom, ami mélyen az amerikai álomban gyökeredzik.

Van egy álmom.
Az, hogy egy nap
ez a nemzet felemelkedik
és valóra váltja saját hitvallását
és magától értetődőnek tartjuk majd
ennek a mondatnak az igazságát:
“Minden ember egyenlőnek teremtetett”!
Van egy álmom,
hogy egy nap Georgia vörös dombjain
korábbi rabszolgák fiai és korábbi rabszolgatartók fiai
le tudnak majd együtt ülni a testvériség asztalához.
Van egy álmom
hogy egy nap
még Mississippi állam is, az állam,
amely kiszikkadt az igazságtalanság forróságától
kiszikkadt az elnyomás hőségétől
a szabadság és az igazságosság oázisává fog válni.
Van egy álmom
Az én szegény kis gyerekeim
egy nap egy olyan hazában fognak élni,
ahol nem a bőrünk színe alapján ítélik meg őket, hanem a jellemük alapján.
Nekem van ma egy álmom!
Van egy álmom, hogy egy nap
lent Alabamában, a romlott rasszistáival,
a kormányzójával, akinek a szájából ömlik
a jogtiprás és a gáncsoskodás
egy nap, pont ott, Alabamában, kis fekete fiúk és kis fekete lányok
kézen fogják majd egymást a kis fehér fiúkkal és lányokkal
és testvérekként mennek együtt tovább.
Van egy álmom ma!
Van egy álmom, hogy egy nap minden völgy fölemelkedik,
minden hegy és halom alászáll,
lesz az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává.
És megjelenik az Úr dicsősége és minden test látni fogja azt!
(Ézsaiás 40, 4 – a ford)
Ez a reménységünk.
Ez az a hit, amivel visszatérek délre.
Ezzel a hittel
képesek leszünk kifaragni a kétségbeesés hegyéből
a remény szikláját.
Ezzel a hittel
képesek leszünk, hogy átalakítsuk nemzetünk zúgó hangzavarát
a testvériség gyönyörű szimfoniájává.
Ezzel a hittel
képesek leszünk dolgozni együtt, imádkozni együtt,
küzdeni együtt, börtönbe menni együtt, a szabadságért kiálllni együtt,
tudva, hogy egy nap szabadok leszünk.
Ez lesz az a nap
Ez lesz az a nap, amikor Isten minden gyermeke
megújult értelemmel énekelheti majd:
“Az országom a tiéd: Szabadság édes földje, rólad dalolok.
Föld, melyen atyáim haltak, föld, mely a bevándorló atyák büszkesége,
minden hegyoldalról a Szabadság zengjen!
(Közismert amerikai hazafias dal – a ford.)
És ha Amerika egy nagyszerű nemzet, akkor ez igaz kell, hogy legyen.
Zengjen hát a Szabadság
New Hampshire csodálatos dombtetőiről!
Zengjen hát a Szabadság
New York hatalmas hegyeiről!
Visszhangozzák a Szabadságot a pennsylvaniai Alleghenies magaslatok!
Visszhangozzák hát Colorado hófödte sziklái!
Visszhangozzák hát Kalifornia csipkés csúcsai!
De ez nem elég!
Visszhangozza a Szabadságot a georgiai Stone Mountain!
Visszhangozza a Szabadságot a Tennessee-i Lookout Mountain!
Visszhangozza a Szabadságot minden hegy
és vakondtúrás Mississippiben! Zengjen minden hegyoldalról!
Zengjen-zúgjon hát a Szabadság és ha ez megtörténik
és amikor zenghet a Szabadság, mint egy harang,
amikor zenghet minden községben és falucskában,
minden államban és minden városban,
akkor előrébb hozhatjuk azt a napot, amikor Isten mindegyik gyermeke,
feketék és fehérek, zsidók és gójok,
protestánsok és katolikusok megfoghatják egymás kezét,
és együtt énekelhetik a régi néger spirituáléval:
„Végre szabadok, végre szabadok, hála a mindenható Istennek,
végre szabadok vagyunk!”

A teljes beszéd és a videó felirat Ágoston László fordítása
Cikk forrása: Rubiconline | Tarján M. Tamás


Ahogy az éghajlati válság fokozódik...

...a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről és a légköri szennyezésekről szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.