Varga Lóránt – A végítélet

Varga Lóránt - A végítélet | ClimeNews - Hírportál

– Elnézést, de most akkor én…

– Akkor ön?
– Szóval… én…
– Hát igen, ön… Bocs, hogy mosolygok, de az elején iszonyat cuki mindenki.
– Cuki?
– Az. „Akkor én… izé… akkor most… csak nem… de biztos?…” Komolyan: ez nem lehet megunni!
– Jó, de akkor én…
– És még mindig cuki. Kész! Na jó, segítek, mert még elolvadok. Igen, ön most egy kicsit már máshol van.
– Szóval akkor én megh…
– Ha halott lenne, akkor elég nehézkesen beszélgethetnénk, ugye? Szóval él, csak máshogy.
– Tudtam. Én mindig tudtam. Szóval van túlvilág. Yessss! A Béláéknak annyi.
– Ki az a Béla?
– A szomszédom. Egy barom.
– Hát nem tudom, hogy Béláéknak mennyi, de azért azt érdemes tisztáznunk, hogy ez nem a halál.
– Persze. Ha meghaltam és most itt beszélgetünk, akkor nyilván nincs is halál. Akkor van túlvilág, meg minden…
– Én egy szóval sem mondtam, hogy nincs halál.
– De hát itt beszélgetünk…
– Ez tény.
– … Péter?
– Ki az a Péter? Egy másik szomszédja?
– Nem. Hagyjuk!
– Szerintem is.
– Jó, de akkor nem értem.
– Na, figyeljen! Ahol most van, az amolyan év végi leltár. Minden cégnél van leltár, meg év végi elszámolás, meg ilyesmi. Ez is ilyen.
– De nekem nincs cégem.
– Hát az nincs. De élete van.
– Az is csak volt. Ugye, Péter?
– Hagyja már azt a Pétert!
– Engem nem ver át.
– Miért akarnám átverni? Tudja, mit? Hívjon Péternek vagy Bélának, ami tetszik! A lényeg, hogy most átnézzük, eddig mit csinált, aztán majd a gép szépen eldönti, hogy merre tovább.
– Fel vagy le, mi?
– Tessék?
– Fel vagy le?
– Mi maga, liftkezelő? Várjon… itt van a rendszerben… nem is volt liftes. Tanár volt sokáig, aztán taxis, aztán bolti pénztáros. Lift, daru sehol. Na, kezdhetnénk, ha nincs más tisztázandó.
– De van. Akkor hova is kerülök a mérlegelés után, Péter?
– Mérlegelés? Várjon! … Boltos ugyan volt, de csak pénztáros, kedves Gerzson, sehol egy mérleg.
– Nem vagyok Gerzson.
– Én sem vagyok Péter.
– Tudni akarom.
– Most nem mindegy? A feleségem Mucusnak hív. De hívhat 35723-D ügyfélszolgálatos munkatársnak is.
– Nem a nevét, hanem azt, hogy hova kerülök. És milyen ügyfélszolgálatról van szó?
– Miért, azt hitte, hogy nyaralni ment és én vagyok a recepciós? Fel vagy le? Lakosztály, vagy apartman? Látja, már nem is cuki. Öt perc és szinte senki sem cuki. Utálom ezt a munkát. Holnap bemegyek a főnökhöz és áthelyeztetem magam. Mondjuk a statisztikára. Az nyugis. Vagy nem is, a PR-ra. A papírom meg van hozzá…
– …
– …
– Hahó!
– Ja! Bocs! Na, Gerzson! Akkor lássuk! … Hát igen. Iszonyat mennyiségű semmi. Gondolat-rutin, gondolat-rutin, gondolat-rutin, hopp, itt volt valami, ja ez sem sok, megint gondolat, rutin, rutin, rutin, rutin… ez is az… jó, ez is az… Na, hát ez semmi különös.
– Ezt most hogy érti?
– Ahogy mondom. Átlagos dolgok. Szerintem körülbelül az átlagon zár majd. Az persze nem rossz. Mondom, átlagos.
– Na, figyeljen ide! Én nem vagyok átlagos.
– Látja, most megint cuki. Mindenki ezt mondja. Aztán megnézik a statisztikát, és tessék: átlagos, mint egy középhőmérséklet. A maga mutatója is… várjon… igen, 0,000001%. Az pont az átlag. Általában ennyit hoznak össze az emberek.
– De mi az, hogy összehozni? Maga miről beszél?
– Hát erre nincs most idő. Már vár a következő ügyfél…
– Akkor is mondja meg! Érdekel. Mi az, hogy „ennyit hoznak össze az emberek”?
– Megint cuki. Én elmondhatom, de az már nem javít a statisztikán.
– Nem baj. Mondja csak el!
– Hát jó. Tudja, arról van szó, hogy az itt megforduló lények, mint éppen maga is…
– Lények?
– Lények. Mégsem hívhatom őket izékének. Szóval azok, akik itt megfordulnak, mind gondolkodásra képes lények. Na, már megint lények… Mindegy, szokjon hozzá! Szóval gondolkodásra képesek, mint maga is.
– Az vagyok. Mármint gondolkodom.
– Az látszik az eddigi tevékenységén. A helyzet az, hogy azok, akik ide kerülnek hozzám, valójában túlzásba is viszik a gondolkodást a cselekvéshez képest.
– Ezt hogy érti?
– Ahogy mondom. Gondolkodik, gondolkodik, gondolkodik, de alig csinál valamit azokból, amiről gondolkodik. Rutin feladatokat végez nap mint nap, aztán ide kerül és csodálkozik, hogy ilyen vacak, átlagos mutatója van.
– De a gondolkodás a lényeg.
– Nem pontosan. A gondolkodás az alap. Gondolkodás nélkül nincs tudatos cselekvés, szóval az tényleg kell hozzá. Viszont a gondolkodás és az azt követő cselekvés adja ki az arányt. A gondolat a bázis, a cselekvés pedig a mutató, hogy ebből a sok gondolatból mi látott napvilágot. Sima osztás. És hát maga… igen, akárhogy is nézem, beletrafált az átlagba. Rengeteg gondolat, alig valami tudatos cselekvés. Keveset ér, nem jelentős nyom. Szóval a mutató szerinti beosztás alapján én most átküldöm magát a C. épület kilencvenharmadik emeletére… mindjárt mondom, hogy hányas szoba…
– Mi az, hogy nem jelentős nyom? Engem ne átlagozzon itt le!
– Na, már megint nem cuki.
– Mi az, hogy nem jelentős nyom?
– Hát az, hogy alig hagyott nyomot a gondolkodása. Az előbb magyaráztam el. Gondolkodott egy talicskányit, és a nyomában cselekedett egy bolhaf… szóval keveset. Kezdek ideges lenni, bocs! Mondta a haverom, hogy kell ide türelem, de én barom, nem hittem neki.
– De én cselekedtem! Meg sem álltam egész életemben.
– Rutin dolgokat. Gondolkodás után egy döntés, majd ezerszer ismétlés. Ez a rutin. A legtöbben így tesznek, és ezért nem vitt előre semmit, nem adott az eseményekhez semmit. Átlag.
– Mit vittem volna előre? Van két gyerekem.
– Az nem hőstett. Elmondom, hogy növelhette volna a mutatóját.
– Hát mondja is el!
– Na, akkor figyeljen! Egész életében tudta, hogy a föld bajban van, ugye? Felmelegedés, fulladozó mackók, környezetszennyezés stb… Tudom, hogy tudta, itt van a gépben.
– Igen, tudtam.
– És aggódott?
– Persze.
– Ez az. Tudta, aggódott és gondolkodott ezen, de mint tett? Alig valamit. Autóval járt? Igen. Nemet mondott bármire, amire nemet mondhatott volna? Alig. Csak az idei repülőútján sok kiló hulladékot termelt együltő helyében, míg a levegőben volt. Egyetlen étkezésével egy nagy zacskónyi műanyag hulladékot állított elő.
– De azt előre becsomagolták. Most mit tehettem volna? Maradjak éhen?
– Hát ez az. Tudta, gondolt rá, de nem tett semmit. A gondolkodás cselekvés hányados maradt a nullán. Az emberiséget tovább lökte a kuka felé.
– Na, ez nem igazságos! Én próbáltam tenni!
– Kevés. Amennyit gondolkodott róla, ahhoz képest semmit nem tett. Tudja, a gép társadalmi szinten mér. Hányszor utasított vissza az idén papírpohárba töltött kávét? Egyszer sem. Elvette, megitta, a papírpohár ment a kukába. Rutinból. A hányados nullán maradt.
– De hát mit tehettem volna?
– Legalább megkérdezhette volna, hogy van-e csésze. Az már cselekvés.
– De akkor is papírpohárba adták volna. Nem is volt csésze!
– Azt nem tudhatja. Ha a napi körülbelül hatezer vevő közül ötezer megkérdezte volna, akkor egy héten belül már lett volna csésze. Kereslet, kínálat. De persze így… Érti már? És itt vannak az emléknapok. Egy vicc, amit maguk csinálnak.
– Milyen emléknapok?
– Hát emlékezés a háború borzalmaira például.
– Arra szükség, van, hogy soha többet ne ismétlődjön meg ilyesmi. Gondolom, látja a gépből, hogy töritanár voltam.
– Aha. Utána lett taxis.
– Az emlékezés kell. Ha egy generáció elfelejti a múltat, akkor könnyen esik ugyanabba a hibába.
– Hát ez az! Ez a baj az emberekkel. Mondta is a haverom, hogy ne az ember osztályra menjek, mert ki fogok készülni, és tessék…
– Ember osztály?
– Nem az a lényeg, hanem hogy kikészülök. Nem érti, ugye? Az emlékezés önmagában semmit nem ér. Parasztvakítás, már bocsánat a kifejezésért.
– Ez nem igaz!
– De az. Mert egyetlen háború sem állt még le azért, mert korábban volt egy háború. Még soha nem menekült meg senki azért, mert korábban megöltek valakit. És tudja miért? Mert az emlékek is csak gondolatok. Tudja mi a különbség egy haláltábort megjárt ember és egy olyan között, aki emlékezik csak rá? … Haláltábor. Miről beszélgetek magával? Tényleg át kéne kérnem magam.
– Az a különbség, hogy az egyik megtapasztalta, míg a másik csak hallott róla. De legalább tudja, hogy volt ilyen.
– Nem. Nem ez a különbség. Az a különbség, hogy aki megjárta, az tesz érte, hogy ne legyen még egyszer ilyen, legalábbis számára. Cselekszik. Például beszél, szavaz, elmenekül időben, ilyesmi. A beszéd is cselekvés. De aki nem járta meg? Ó, ő csak hallgat, és főként nem cselekszik. És ezért tudja, mi lesz később, mondjuk egy generáció múlva?
– …
– Új haláltábor. Kicsit talán más formátumú, de attól még az lesz. Mert a nem cselekvés utat enged neki. Aki csak gondolkodik valamin, az olyan mintha készakarva hagyná megtörténni a dolgokat. Lepkepuki! Semmit nem ér. Akkor ér valamit, ha cselekedetet fűz hozzá. Kicsit, nagyot, kinek mi jut. Persze én nem kárhoztatom magát. Gondolkodni könnyű, cselekedni nehéz. Gondolkodni, sajnálkozni, emlékezni, megrendülni mindenen lehet, de cselekedni… az már más tészta. Ott lépik át a Rubikont az emberek. Vagy várjon… ja, jó, maguknál volt a Rubikon, mindig összekeverem egy másik bolygóval.
– Bolygó?
– Nem mondtam semmit. De érti már? A gondolkodás az alap, de a cselekvés az, ami különbséget tesz a dolgok között. A jelen állás szerint maguk úgy is kipusztulnak hamarosan, mert annyi rengeteg, sokszor értelmes gondolkodás mellett 0,000001% a hozzátett cselekvés.
– De hát mit?
– Mit? Mit? Kicsit. Maga szerint, ha a nyolc milliárd ember utasítaná vissza a műanyagpoharat, akkor gyártanának többet a világon? Ha nyolcmilliárd ember döntene úgy, hogy nem emel kezet másra, vagy nem jár autóval, vagy nem kell neki avokádó vagy mogyorókrém, akkor maga szerint mindez ugyanígy folytatódna? Elárulom: nem. De ez emberek nem cselekszenek. Apró dolgokat sem. Gondolkodnak helyette. Elgondolkodnak a dolgon, és aztán nem tesznek semmit. Megmagyarázzák maguknak, hogy miért nem tesznek semmit, és ezzel le is van tudva a dolog. Megy tovább a rutin.
– A rutin is cselekvés.
– Az. Mégpedig gondolat nélküli. Aki minden nap autóval jár dolgozni, az egyszer gondolkodott el azon, hogy így kell legyen, a többi már rutin, nem számít bele a mutatóba.
– Akkor mi számít?
– A döntés! Ez számít. Ha minden nap eszébe jut, hogy mehetne kerékpárral is, de az autót választja, ha minden nap úgy dönt, hogy akkor is beül a kocsiba, ha nem kéne, az persze megdobja a mutatót.
– És az jó?
– Hát a mutató szerint igen.
– Szóval, ha én minden nap úgy döntök, hogy direkt a papírpoharat választom és nem érdekel a csésze…?
– Akkor sokkal pofásabb mutatót hozhat össze.
– De hát ennek nincs értelme. Akkor készakarva teszem tönkre a környezetem, és az maga szerint jobb?
– Kérem szépen, én nem értékelek. Az egy másik osztály dolga. A C. épületben foglalkoznak ilyesmivel az ügyfélszolgálaton. Ott már azt is nézik, hogy a cselekedeteknek milyen hatása volt másokra, de én itt csak az arányt állapítom meg. A magáé meg átlagos, mert bár szétszakadt a feje a gondolkodástól, meg az emlékezésektől, meg az aggódástól, de cselekedni, hát azt nem nagyon szeretett. Tulajdonképpen olyan, mintha nem is élt volna. Átlag, tömegtermék.
– Köszönöm szépen!
– Magának köszönje!
– De az én kis cselekvésem…
– … nem számít, mi?
– Miért, számít?
– Hát a mutatóját megdobná, és ugye az mégiscsak a maga életéről szól.
– És mi lesz velem, ezzel a senkivel?
– Jaj, ne sajnáltassa itt magát! Vannak még páran olyanok, mit maga, szóval nem kell itt a dráma. Majd a C.-ben tájékoztatják, hogy merre tovább.
– Fel vagy le?
– Csak ezt a két irányt ismeri, ugye?
– És ha nem megyek át?
– Hova?
– A C.-be, ahová küld.
– Á! Ilyen mutatóval? Egy papírpohárra sem kérdezett rá soha, pedig ott csak egy kérdést kellett volna feltennie. Én nem aggódom, hogy meglép. Ahhoz komolyabb mutatóra lenne szüksége.
– De ha mégis?
– Hát az nagyon meglepne.
– Talán meg is fog lepődni!
– Most megint cuki lett. Izzik a szeme, elhatározta magát, mint egy óvodás, de ne aggódjon, szinte biztos, hogy a fejében marad a dolog. Tudatosan cselekedni nehéz, főleg annak, aki nem szokott hozzá.
– …
– Na, akkor várják a C.-épületben!
– Hát várhatnak.
– Cuki.
– Majd meglátja!
– Majd meglátom.

———-
Utószó

Kedves Olvasó, ha elgondolkodtatott (hiszen ez volt a feladata) ez az írás, és/vagy a többi eddig közölt novella, akkor „kövesd” vagy “kedveld” az oldalt. Így van esély arra, hogy újra a szemed elé kerüljön egy újabb olvasnivaló.
Ha tetszett, kérlek, “oszd meg”. Ami számodra egy kattintás, az számomra a jövő egy fontos pillanata lehet.

Varga Lóránt

Korábban:
A beiskolázás
Megvilágosodás türelmetleneknek
Boldogság program
Ti, börtönőrök
A beiktatás
A farm
Az engedély 2043
A szerep
Föld-játék 2020
Szülőgyógyszer 2030
Világ kórház 2019
Klímajáték-felnőtteknek
Jó tanács nyárra
Zöld-program 2051
A tanár 2089
Nyugdíj 2048
Házassági tanácsadó 2066
Családtervezés 2080
Kvóta 2053
Az a helyzet, hogy esett a hó… (csökkentsük a föld lakosságát… )


Ahogy az éghajlati válság fokozódik...

...a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről és a légköri szennyezésekről szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.