Az IPCC új, az éghajlatváltozás mérsékléséről szóló jelentése megerősíti, hogy a népességnövekedés és a gazdasági növekedés a fő mozgatórugója a mai, történelmileg magas üvegházhatású gázkibocsátásnak.

Ezt a tudományos információt azonban cenzúrázták és eltávolították a politikai döntéshozóknak szóló összefoglalóból, amelyet a világsajtó és a nyilvánosság számára terjesztettek elő. Eltűnik egy probléma, ha nem említjük meg?

Múlt héten jelent meg a III. munkacsoport hozzájárulása az IPCC hatodik értékelő jelentéséhez az éghajlatváltozásról. Ez az “kockázatcsökkentési jelentés” összefoglalja az éghajlatváltozás okairól és a jelenlegi kibocsátási tendenciákról szóló legújabb tudományos szakirodalmat. Emellett értékeli az emberiség lehetőségeit a jövőbeli éghajlatváltozás korlátozására, valamint a különböző szakpolitikák lehetséges környezeti hatásait.

SPM.2 c. ábra: Az egy főre és a teljes népességre jutó nettó antropogén üvegházhatásúgáz-kibocsátás régiónként (2019). Az egyes téglalapok magassága az egy főre jutó kibocsátást, szélessége a régió népességét mutatja, így a téglalapok területe az egyes régiók teljes kibocsátására utal. Forrás: IPCC, Climate Change 2022: Mitigation of Climate Change: Összefoglaló a politikai döntéshozók számára.

A The Guardian nemrégiben megjelent, “A tudósok most mondták el, hogyan oldjuk meg az éghajlati válságot – vajon a világ hallgatni fog rájuk?” című véleménycikke az AR6-os mérséklési jelentést “jelentős előrelépésnek nevezi a korábbi jelentésekhez képest”. “A klímatudósok igazán lenyűgöző teljesítményt értek el” – írja Simon Lewis. “Kitartottak és meggyőzték a világ kormányait, hogy állapodjanak meg egy közös útmutatóban az éghajlati vészhelyzet megoldására.” Ez indokolatlanul optimistának tűnhet, tekintve, hogy a jelentés egyértelműen kijelenti, hogy az emberiség a század végére 3-4 Celsius-fokkal fogja növelni a globális átlaghőmérsékletet. Lewis szerint azonban ezek a kormányok aláírták ezt a jelentést, így “polgáraik most számon kérhetik rajtuk a jelentésben részletezett mulasztásokat”.

Lewis a továbbiakban arról számol be, hogy az új AR6 összefoglaló a politikai döntéshozók számára új utat nyit azzal, hogy elutasítja a népességnövekedést, mint az üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedését kiváltó tényezőt. Azt írja:

Ez kíváncsivá tett. Az éghajlatkutatók évtizedek óta a Kaya-identitást használják a globális CO₂-kibocsátás változásainak magyarázatára. Egyszerű magyarsággal ez így hangzik: Kibocsátás = Népesség x egy főre jutó GDP x egy egységnyi GDP-re jutó energiafelhasználás x egy egységnyi energiára jutó CO₂-termelés. E keretrendszer alapján az IPCC korábbi értékelő jelentései a demográfiai és gazdasági növekedést azonosították az éghajlatváltozás fő mozgatórugójaként. Valóban változott ez a helyzet? Úgy döntöttem, hogy megnézem az IPCC új jelentését.

A tudósok jelentése

Az AR6 teljes, a tudósok által írt Mitigációs jelentés 2707 oldalas. Bevallom, nem olvastam el az egészet. De az első két fejezetet elolvastam (az összesen tizenhétből). Ebben a jelentésben a növekedés alapvető szerepe a magasabb üvegházhatásúgáz-kibocsátás előidézésében egyértelmű, ahogyan az a korábbi jelentésekben is volt. A teljes jelentés 2. fejezete, “Kibocsátási trendek és mozgatórugók”, megállapítja (2-4. oldal):

A technikai összefoglaló azt is megjegyzi, hogy a demográfiai és gazdasági növekedés valószínűleg a jövőben is magasabb kibocsátást fog eredményezni. Ezt a lehetséges politikai forgatókönyveket modellező úgynevezett közös társadalmi-gazdasági útvonalakkal (SSP) kapcsolatban tárgyalja (TS-41. oldal):

A tudósok szerint tehát a népességnövekedés és a gazdasági növekedés valóban az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának növekedését okozza. A népességnövekedés a megnövekedett jólét hatását a meggazdagodott emberek számával súlyosbítja. Továbbá az emberek száma a jövőben is nagyban befolyásolja majd a kibocsátást. Hogy csak még egy helyet jegyezzünk meg az 1. fejezetben, ahol az általános megállapítás egyértelműen megfogalmazódik (1-13. oldal):

Ezt az általános témát kibővítve a szerzők számos helyen – csak az első két fejezetben – kijelentik, hogy a jövőbeni népességnövekedés alááshatja az egyes gazdasági ágazatokban, többek között az ipari (2-47. oldal) és a mezőgazdasági ágazatban (2-53. oldal) a kibocsátáscsökkentési erőfeszítéseket. Emlékeztetnek arra is, hogy a népességnek a kibocsátásra gyakorolt hatása mindenütt jelen van, többek között a fejlett világban is (2-42. oldal):

Ezt a mindenütt jelenlévő jelenséget erősíti a főjelentés 2-16. ábrája (lásd alább), amely a négy Kaya-tényező regionális változásaira vonatkozó számadatokkal mutatja be azok fontosságát.

2.16. ábra A globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás tendenciái és mozgatórugói, beleértve b) a teljes és az egy főre jutó üvegházhatásúgáz-kibocsátás részesedését a világ régiói szerint 2019-ben, és c) a CO₂-kibocsátás mozgatórugóinak Kaya szerinti bontása. A Kaya-bontás az F = P(G/P)(E/G)(F/E) egyenleten alapul, ahol F a CO₂-kibocsátás, P a népesség, G/P az egy főre jutó GDP, E/G a GDP energiaintenzitása és F/E az energia szén-dioxid-intenzitása. Forrás: IPCC, Climate Change 2022: Mitigation of Climate Change.

Az IPCC és az IPBES ismét figyelmen kívül hagyja a túlnépesedést

A politikusok jelentése

Mindezek ismeretében hogyan állíthatja Simon Lewis, hogy az IPCC új enyhítési jelentése elkerüli azt a “veszélyes félreértést”, miszerint a népességnövekedés az üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedése fontos hajtóereje? A válasz egyszerű: a népesség- és gazdasági növekedésről szóló vita nem került be a 62 oldalas, politikai döntéshozóknak szóló összefoglalóba, amelyet a legtöbb ember (beleértve a riportereket is) elolvasnak. A teljes jelentéssel ellentétben ezt a dokumentumot politikai megbízottak ellenőrzik. Nyilvánvalóan úgy döntöttek, hogy cenzúráznak mindent, ami megkérdőjelezheti a folyamatos növekedés jóságát.

Például a teljes jelentés 2-4. oldalán, a kibocsátási tendenciákról és mozgatórugókról szóló fejezetben három vastag betűvel szedett állítást találunk, amelyek az általános helyzetet ismertetik:

A politikai döntéshozóknak szóló összefoglaló 4-8. oldala megismétli és részletezi az első két mondatot. A harmadikat azonban kihagyják; ehelyett az üvegházhatású gázok kibocsátásában tapasztalható regionális különbségek szimpatikusabb témájára térnek át.

Így abban a furcsa helyzetben vagyunk, hogy az IPCC új, az éghajlatváltozás mérsékléséről szóló jelentésének legfőbb, a nyilvánosság számára készült dokumentuma, amelyet a legtöbb ember látni fog, nem határozza meg egyértelműen a globális éghajlatváltozás alapvető mozgatórugóit. Mindezt annak ellenére, hogy ez a fontos információ benne van a teljes jelentésben, amelyet az összefoglalónak össze kellene foglalnia.

Miközben a politikai döntéshozóknak szóló összefoglaló az éghajlatváltozás korlátozására irányuló szakpolitikákat vizsgálja, a Kaya-identitás két olyan tényezőjét, amelyek az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatban rossz irányba mozdulnak el (népesség és jólét), egyszerűen kihagyják a vizsgálatból. Így nem meglepő, hogy a “fogamzásgátlás”, a “családtervezés”, a “túlfogyasztás” és a “növekedés korlátai” szavak nem jelennek meg. Eközben hosszasan tárgyalják a két technológiai tényezőt (egységnyi GDP-re vetített energiafelhasználás és egységnyi energiára vetített szén-dioxid-kibocsátás) érintő intézkedéseket. Nem azért, mert bizonyítottan egyszerűbb, olcsóbb vagy igazságosabb lenne a kezelésük, hanem mert alapértelmezés szerint ezek az intézkedések az éghajlatváltozás kezelésének egyedüli esélyesei.

Tisztázzuk. A túlnépesedés kezelése vagy a folyamatos gazdasági növekedés veszélyei nem szerepelnek az asztalon, és nem azért, mert a tudósok nem tárgyalják ezeket a teljes jelentésben. Dehogynem. Azért nincsenek ott, mert a politikusok, akik cenzúrázták a nyilvánosság számára készült összefoglalót, nem akarnak velük foglalkozni, vagy nem akarják, hogy választóik megvitassák őket.

Ez, ahogy Simon Lewis állítja, előrelépés? Vagy csak a legújabb példája annak, hogy képtelenek vagyunk őszintén és a rendelkezésünkre álló összes eszközzel kezelni az éghajlatváltozást?

A tudósok egy része már nem bízik az IPCC-ben

A növekedésről szóló szélesebb körű vita megszakítása

Úgy tűnik, hogy a teljes jelentésben szereplő számos más értékes vita nem maradt nyom nélkül a politikai döntéshozóknak szóló összefoglalóban. Az 1. fejezet 1.6. szakasza, “Az éghajlatváltozás mérséklésének elérése a fenntartható fejlődéssel összefüggésben”, elsősorban a főáramú gazdasági szempontok szerint tárgyalja ezt (1-38. oldal és azután). Megjegyzi azonban a gazdasági fejlődés és az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának növekedése közötti eredendő feszültséget. Tágabb értelemben felveti azt a kérdést, hogy a főáramú gazdasági megközelítések alkalmasak-e arra, hogy a világot a fenntarthatóság felé vezessék. Például (1-41. oldal):

A teljes jelentés 1. fejezetében az éghajlati etikáról szóló hasonló vita megkérdőjelezi az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló általános gazdasági és techno-menedzsment megközelítések elégségességét (1-48):

Ezek közül az alapvető gazdasági és etikai viták közül egyik sem szerepel a politikai döntéshozóknak szóló összefoglalóban. Ehelyett számos vidám állítást találunk arról, hogy a technológiai innovációk és a vezetői reformok önmagukban sikeresen képesek az éghajlatváltozást elfogadható szintre korlátozni.

Természetesen a technikai megoldásoknak is megvan a maguk helye. De ugyanígy a “feljebb lépés” és az éghajlatváltozás fő mozgatórugóinak közvetlen kezelése is: a túlzott emberi létszám és a túlméretezett emberi gazdaságok. A technikai összefoglaló és a teljes AR6-os jelentésben szereplő tudományos eredmények teljes mértékben ezt támogatják. A tudósok az ilyen alapvető kérdések erőteljesebb megvitatására és a mérséklési lehetőségek szélesebb körű mérlegelésére szólítanak fel. De a politikai apparátusnak, amely a politikai döntéshozóknak szóló összefoglalót elnémította, nyilvánvalóan más elképzelései voltak.

Szomorú, hogy a The Guardian rovatvezetői és szerkesztői ilyen politikai cenzúrát és szándékos vakságot támogatnak. És ez ironikus, tekintve, hogy állítólag érzékenyek a globális szegények iránt. Az IPCC hatodik értékelő jelentése ugyanis világossá teszi, hogy a szegények fogják viselni a legnagyobb terhet, ha az emberiség nem képes megfelelően mérsékelni az éghajlatváltozást.

Talán Simon Lewis és George Monbiot a pokolnak abban a körében, amelyet azok számára tartanak fenn, akik aláássák a hatékony éghajlatvédelmi fellépést, Charles Koch és Lee Raymond, az ExxonMobil korábbi vezérigazgatója mellett fog dörzsölődni. Tudom, a Guardian olvasótársaim közül sokak számára ez a gondolat elképzelhetetlen. Mint ahogy az a gondolat is, hogy túl sok ember lehet.

Philip Cafaro
Forrás: The Overpopulation Project