Ez itt a kérdés – Meddig bírja még a Föld? – 2021. március 26-i adása 3 tudóssal. Színvonalas beszélgetés szakemberektől, mely sok embert gondolkodásra késztethet.
Ez itt a kérdés – Meddig bírja még a Föld? (2021. március 26.)
Gulyás István vendégei:
Ferencz Orsolya – űrkutatásért felelős miniszteri biztos
Hetesi Zsolt – fizikus
Timár Gábor – geofizikus
Elsőre azt sem gondolnánk, hogy a környezetvédelem és az űrkutatás milyen szoros kapcsolatban állnak. De vajon a világűrben keresendő a jövő, vagy itt a Földön élhet tovább az emberiség még sok millió évig? Új életet lehetőségeit kutatjuk a Marson vagy kihasználjuk a bolygónk adta lehetőségeket? Meddig bírja még a Föld?
Charles Darwin geológiai megfontolások és számítások alapján több milliárd évesre becsülte a Földet. Nem sokkal Darwin után William Thomson (matematikus) a Föld lehűléséből következtetve százmillió évre tippelt, majd később, ekkor már Lord Kelvin néven ezt húszmillió évre pontosította – hangzott el az M5 Ez itt a kérdés című műsorában.
Húszmillió év megdöbbentően kevés idő a Föld és a földi élet kialakulására: ennek az ellentmondásnak a feloldása a 19. század közepének egyik központi tudományos témája volt.
Megjegyzés: Az ezzel kapcsolatos bizonytalanságok a múlt század elejére tisztázódtak. A Föld korát illetően kialakult a tudományos konszenzus, miszerint megközelítőleg 4,55 milliárd éves. [1][2] Az eddig talált legősibb fosszília tanúbizonysága szerint pedig az élet legalább 3,5 milliárd évvel ezelőtt megjelent a bolygón.[3]
Napjainkban természeti katasztrófák sora, földrengések, áradások pusztítanak. A gleccserek olvadása vagy éppen az extrém időjárási viszonyok okozhatnak fejtörést a tudósoknak. A klímakutatók globális felmelegedésről beszélnek.
Elsőre azt sem gondolnánk, hogy a környezetvédelem és az űrkutatás milyen szoros kapcsolatban állnak. De vajon a világűrben keresendő a jövő, vagy itt a Földön élhet tovább az emberiség még sok millió évig? Új életet lehetőségeit kutatjuk a Marson vagy kihasználjuk a bolygónk adta lehetőségeket? Meddig bírja még a Föld?
Kötelező ismeretanyagot nyújt a videóban látható és hallható beszélgetés.
Forrás: M5 | HIRADO.HU
[1] https://www.scientificamerican.com/article/how-science-figured-out-the-age-of-the-earth/
[2] https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/0012821X80900242
[3] https://phys.org/news/2017-12-oldest-fossils-life-earth-began.html