Az űrforgalom a következő súlyos környezetvédelmi problémánk

Amit a világűrbe küldünk, annak a legnagyobb része sohasem tér vissza.

– állítja Moriba Jah TED ösztöndíjas asztrodinamikus. Előrelátó előadásában leírja a Föld-körüli “autópályákat”, és hogy hogyan népesíti be a pályát az űrszemét. Ismerjük meg a világ első, tömeges kiszervezésen alapuló űrforgalom-figyelő rendszerének kifejlesztésére és beállítására irányuló küldetését, és hogy hogyan segíthet megoldani a Föld-közeli űrben keringő törmelékből adódó problémát.”

A vallomással felérő előadásból az következik, hogy a világűr meghódításával egyidőben – ugyan úgy ahogy tette az emberiség a Földdel – teleszemetelte ezzel sokkal veszélyesebbé is téve azt. Ezzel,

azt kockáztatjuk, hogy elveszítjük a lehetőséget, hogy az emberiség javára használhassuk a világűrt.

Nincs mit szépíteni ezen, az emberiség hülyesége, és előrelátásának hiánya minden területen adott. Az űrszemét betakarítása, bizonyára óriási költségeket jelentene (ha csinálnák).

Szemem előtt látom, ahogy érkeznének hozzánk az idegen lények segítséget hozván a klímakatasztrófa túlélőinek részére, még időben elküldött vészjelzésre reagálván. És a Földet megcélozván egy hatalmas űrszemét-halmaz eltántorítaná őket a küldetésüktől. Mondván a Föld megközelíthetőségével kapcsolatban, hogy azt a többezerszeres kockázatot már nem éri meg az ottani túlélő civilizáció.

Rampasek László

Forrás: TED
Fordította: Vida Andrea
Revidiálta: Viola Zsuzsa

Átirat:
Asztrodinamikus vagyok. Tudják, mint az a pasas, Rich Purnell, a Mentőexpedíció című filmben. Az a munkám, hogy tanulmányozzam és megjósoljam a tárgyak mozgását az űrben. Jelenleg a keringő veszélyes objektumoknak úgy egy százalékát követjük nyomon – olyan szolgáltatásokra veszélyesek, mint a helymeghatározás, mezőgazdaság, bankszektor, televízió és kommunikáció, és nagyon-nagyon hamar még az internetre is veszélyesek lesznek.

Ezeket a szolgáltatásokat semmi sem védi a durván félmillió objektumtól, melyek lehetnek festékfolt nagyságúak, de akár iskolabusz méretűek is. Ha egy festékpötty megfelelő sebességgel haladva becsapódik egy ilyen objektumba, teljesen használhatatlanná teheti. De nem tudunk nyomon követni ennyire parányi tárgyakat. Csak akkorákat, amelyek legalább mobiltelefon-méretűek. Ebből a mintegy félmillió tárgyból tehát, melyek aggodalomra adnak okot, hozzávetőlegesen 26 000 darabot tudunk figyelemmel kísérni. És ezek közül is csak úgy 2000 darab működik valójában. Az összes többi csupán szemét. Rengeteg szemét.

Hogy még rosszabb képet fessek, a Föld-körüli pályára indított objektumok többsége sosem tér vissza. Műholdat indítunk Föld-körüli pályára, elromlik, kifogy belőle az üzemanyag, hát újat lövünk fel helyette… aztán megint egy újat… aztán megint.

És időnként előfordul, hogy két ilyen objektum összeütközik, vagy valamelyik felrobban, vagy ami még rosszabb, valaki esetleg tönkre tesz egy ilyen keringő műholdat, ezer és ezer darabkára hullik, ezek legtöbbje szintén sosem tér vissza a Földre.

Ezek a dolgok nem csak véletlenszerűen szóródnak szét a pályán. A téridő-görbület adott, vannak ideális helyzetek, ahová beállíthatjuk ezeket a műholdakat – mintha csak űrbéli autópályára tennénk. Ezek az űrbéli autópályák a földiekhez nagyon hasonlóan csak bizonyos meghatározott mennyiségű forgalmat bírnak el, amivel fenntarthatók az űrbiztonsági műveletek. Viszont a földi autópályákkal ellentétben az űrben nincsenek közlekedési szabályok. Az égvilágon semmilyenek! Hűha. Na és akkor mi van?

(Nevetés)

Hát, igazán csodás lenne, ha lenne valamiféle űrforgalmi térképünk, olyan, mint a Waze, felnéznék, és láthatnám az aktuális forgalmi helyzetet az űrben, sőt, talán még előre is tudnám jelezni. Csak az a gond, hogy ha megkérdezünk öt embert: “Mi történik a Föld-körüli pályán? Hová tartanak az objektumok?”, akkor valószínűleg tíz különböző választ kapunk. Hogy miért? Mert azokról az objektumokról általában nincs megosztva az információ.

Mi lenne tehát, ha globálisan hozzáférhető, nyitott és átlátható űrforgalmi rendszerünk lenne, ami közzétenné a keringő objektumok pontos helyzetét, így vigyázva az űrbiztonságra és a fenntarthatóságra? És mi lenne, ha a rendszer arra is alkalmas lenne, hogy bizonyítékon alapuló viselkedési normákat alakítson ki – azaz űrforgalmi szabályzatot?

Kifejlesztettem tehát az ASTRIAGraphot, a világ első tömeges kiszervezésen alapuló űrforgalmi figyelő rendszerét az austini Texas Egyetemen. Az ASTRIAGraph számos információforrást ötvöz világszerte – kormányokét, ipari és tudományos forrásokat – és mindezt egyszerű keretrendszerben jeleníti meg, melyhez bárki hozzáférhet. Itt láthatják a Föld-körüli pályán keringő 26 000 objektumot, többféle véleményt, és szinte valós időben frissülnek az adatok.

De térjünk vissza űrforgalmi térképem problémájához: Mi lenne, ha csak az Egyesült Államok kormányától kapnánk információt? Nos, ez esetben így nézne ki űrforgalmi térképünk. De mit gondolnak az oroszok? Szemmel láthatóan teljesen mást. Kinek van igaza? Ki téved? Mit higgyek? Miben bízzak? Ez is része a problémának.

Ha nincs ez a keretrendszer, ami figyeli az űrszereplők viselkedését és az űrbéli aktivitást – hogy hol helyezkednek el ezek az objektumok –, hogy összeegyeztesse ezeket az ellentmondásokat, és mindenki számára elérhetővé tegye ezt a tudást, akkor azt kockáztatjuk, hogy elveszítjük a lehetőséget, hogy az emberiség javára használhassuk a világűrt.

Nagyon köszönöm.

(Taps és ujjongás)