Dr. William Moomaw – Az emberiség halálos “ereje”

Újabb bizonyíték a mostani faültetési projektek klímavészhelyzet megoldására vonatkozó félreértelmezésével kapcsolatban. A faültetéssel nem lehet karbonsemlegesíteni, vagy meglévő karbonlábnyomot kiegyenlíteni.

Dr. William Moomaw – aki egyik társszerzője a “Világ Tudósainak Klímavészhelyzeti Figyelmeztetése” című cikknek, melyet öt tudós állított össze – elmagyarázza a vészhelyzet természetét, mit kell tennünk ezzel, és ösztönzi a * diverzifikált – természetközeli – erdőgazdálkodást * a monokultúrás erdők egyszeri levágása helyett, amelyeket tüzelőfa hasznosítás céljából ültetnek.

 

A biomassza (fa, …) égetésével termelt elektromos energia nagyobb szén-dioxid-lábnyommal rendelkezik, mint az így kinyert energiának megfelelő mennyiségű szén elégetése! (Az állítás Kanadából az óceánon keresztül Angliába szállított fa esetére vonatkozik, ahogy ez most történik a gyakorlatban.)

Itt található a linkje az eredeti cikknek, amelyről Dr. Moomaw beszélt: World Scientists’ Warning of a Climate Emergency

Képaláírás-szerző (Magyar) Dávid Zsuzsa
Forrás: UPFSI

Videóátirat:

Köszönjük, hogy eljöttek egy újabb “Tudósok Figyelmeztetése.TV” programra. Scott vagyok, az Önök házigazdája, Regina Valdes-zel együtt.

Élőben jelentkezünk Spanyolországból, a madridi COP 25-ről (Klímakonferencia), a szokásos éves, a problémamegoldást elkerülő “rituálé”-ról.

Itt látják az email címünket, ha kapcsolatba szeretnének lépni velünk.

Itt van velünk mai vendégünk: Dr. William Moomaw.

Ő emeritus professzor (Tufts Egyetem Fletcher Iskola Nemzetközi Környezetvédelmi Politika), továbbá A Woods Hole Kutatóközpont igazgatósági elnöke, öt IPCC-jelentés vezető szerzője, valamint ő az egyik társzerzője az öt szerző közül, az idén novemberben a Bioscience-ben megjelent cikknek, melynek címe: “A Világ Tudósainak Klímaváltozási Figyelmeztetése”.

Ez egy nagyon, nagyon fontos cikk és dr. Moomaw ma velünk van. (Hívhatlak Billnek? Igen. Kérlek nyugodtan.)

Itt van, hogy beszéljünk nekünk a tanulmányról, annak tartalmáról. És a mai program címe: AZ EMBERISÉG HALÁLOS EREJE

Köszönöm, Stuart. Arról akarok beszélni, hogy a klímaváltozás veszélyére TERMÉSZETES MEGOLDÁSOKKAL KELL VÁLASZOLNI.

Ez annak a cikknek az első oldala, amelyikre az előbb utaltál, és ebben az valljuk, hogy a tudósoknak erkölcsi kötelezettségük, hogy tájékoztassák a nyilvánosságot arról, ami ténylegesen mi történik.

Összefogtunk abban, hogy valamennyi adatot, és információt elemezzünk, és úgy döntöttünk, hogy szükség van annak kinyilvánítására, hogy KLÍMAVÉSZHELYZET VAN.

Tehát, ezek azok a dolgok, amelyeket meg kell tennünk.

Először; át kell alakítanunk a gazdaságunkat, meg kell szabadulnunk a fosszilis tüzelőanyagoktól, és más dolgoktól, amiket elégetünk – a légkörbe bocsátva gázokat, és egyéb anyagokat. Először meg kell szabadulni a támogatásoktól !!! Így van, teljesen abba kell hagyni a fosszilis anyagok támogatását.

Elképesztő, hogy fizetünk az embereknek, hogy több “szént” engedjenek a légkörbe – országról országra. Le csökkentenünk kell a dízelolajok, a szén, a biomassza tökéletlen égéséből származó elemi szénrészecskék mennyiségét, és a mezőgazdaságból származó metán, és dinitrogén-oxid kibocsátást, valamint bizonyos ipari vegyi anyagok használatát.

Meg kell védenünk azokat a természetes rendszereket, amelyek az évente kibocsátott szén-dioxidnak több, mint a felét megkötik, és és növelnünk kell a természetes rendszereknek a szén-dioxid megkötő kapacitását.

Étkezési szokásaink az egész világon mély hatást gyakorolnak a kibocsátásokra, mert szén-dioxidot bocsátanak ki.

A műtrágyából nitrogén-monoxid bocsátódik ki. Metán főként az állattenyésztés során kerül a légkörbe, ezért az élelmezésünket, étrendünket el kell mozdítani az állatoktól a növényeken alapuló étkezés felé.

– “Nem ehetünk több Big Mac-et?”

Nos, ma már elképzelhetetlen hamburgerek, és növényi alapanyagokból készült ételek vannak, amelyeket igazán jól fogadnak, legalábbis az Egyesült Államokban, ahol mi vagyunk az óriás-szendvicsek királyai, ha hamburgerről van szó. El kell kezdenünk kevesebb húskészítményt fogyasztanunk.

Így van! Olyan gazdaságunk van, amelyet nem lehetne magasabb szén-dioxid és egyéb gázkibocsátásra kialakítani, mint amilyen az ténylegesen.

Úgy értem, elképesztő, hogy mennyire függővé váltunk a fosszilis tüzelőanyagoktól. Tehát csökkentenünk kell azokat a tevékenységeket, amelyek ezeket a kibocsátásokat, és hő-elnyelő gázokat engednek ki, és egy szénmentes gazdaságot kell létrehozni.

A MI VÉGZETÜNKET a gazdasági rendszerünk, a jelenlegi, NÖVEKEDÉSRE ÉPÜLŐ GAZDASÁGI RENDSZERÜNK OKOZZA, amely arra késztet bennünket, hogy egyre gyorsabban fogyasszuk el a bolygó erőforrásait. Ez egy őrült rendszer.

De nem tudnak kiszállni, mert ha megállítják ezt az exponenciális növekedést, a Ponzi-rendszer szétesik. Ez a gazdaság egy kicsit Ponzi-féle rendszer, és mindenféle beavatkozásra van szükség, hogy tovább működjön, kezdve a központi bankoktól, és így tovább. Ez nem egy önmagában működő piaci rendszer, mint ahogyan megígérték annak idején a 18. században.

Ráadásul sok munkára van szükség ahhoz, hogy folyamatosan működjön. És végül ott van A NÉPESSÉG. Évente 80 millió emberrel nő bolygónk népessége. Vannak közgazdászok, akik szerint a gazdasági növekedés érdekében tovább kell folytatnunk a népesség növelését. Teljesen bizarrnak tartom, hogy az legyen a szerepem, hogy a gazdasági növekedést fenntartsam, és hogy a nőknek az legyen a szerepe: hogy a gazdasági növekedés érdekében szüljenek csecsemőt.

Úgy gondolom, hogy ez rendkívül furcsa megfogalmazása annak, hogy MI A LEGFONTOSABB SZÁMUNKRA? A gazdaság szolgál bennünket, vagy mi szolgáljuk a gazdaságot?

Az egyik dolog, amit meg kell tennünk, az az, hogy a társadalmat épen hagyjuk. Megtehetjük azt, hogy oktatást nyújtunk a nőknek az egész világon, és felvilágosítjuk a nőket, és a lányokat arról, hogyan „szabályozhatják” maguk a fogamzóképességüket.

Szóval miért is lenne képes 11 ezer tudós egyezségre jutni, hogy klímavészhelyzetet hirdessen meg?

Mint tudós, elmondhatom Önöknek. Mi igazán sokat vitatkozunk. Sokat vitatkozunk a tudományról. “Fontolóra vetted, felbecsülted igazán? Csináltál már ilyent?”

11 ezer tudóst elérni, 11 ezer tudóssal kapcsolatban lenni, hogy egyetértenek-e? Valóban figyelemre méltó!

Egészen rendkívüli dolog, ha 11 ezer tudós megegyezik egymással.

Mondhatok erre egy régi New York-i viccet: “Ha 11 tudós van együtt, akkor legalább 13 véleményt kapunk tőlük”.

Ez így van! Legalább 13 véleményt kapunk! Tehát szándékosan használjuk a „vészhelyzet” kifejezését. Úgy éreztük, hogy a válság és a katasztrófa kifejezések nem igazán hasznosak. Egyszerűen depressziósnak érzed magadat ezektől, mert nem tudsz mit kezdeni velük. Ezekben a kifejezésekben még csak javasolt lehetőség sincs.

De a vészhelyzet azt jelenti, hogy valami, valami veszélyes történik. Dolgozhatsz ennek megakadályozása érdekében.

Vagy utána akarsz majd reagálnia a zűrzavarra?

Éppen úgy, mint ahogy megelőzhetsz egy autóbalesetet, vagy a baleset után nézel szembe a következményekkel. Meg akartuk próbálni, hogy inkább előtte cselekedjünk, mint utána.

Szóval mivel tudósok vagyunk, összeadtuk a kapacitásainkat – és így több idő jutott a világban zajló eseményekről szóló információk összegyűjtésére, és arra a következtetésre jutottunk, hogy HIRTELEN, és VISSZAFORDÍTHATATLAN VÁLTOZÁSOK közelednek mégpedig egyre alacsonyabb, és alacsonyabb átlaghőmérséklet növekedési szinten.

Nos, ez a négy oszlop itt az IPCC (ENSZ Kormányközi Éghajlatváltozási Testülete) jelentéseinek becsléseit mutatja be 2001-től kezdve

Hatévente adnak ki ilyen jelentéseket. 2001-re visszatérve, amikor az ipar, a közlekedés, a szállítás, és minden egyéb kibocsátásairól szóló fejezetnek a koordináló, vezető szerzője voltam, úgy gondoltuk, hogy talán valahol 5 Celsius fok körüli emelkedés esetén indulnának el a visszafordíthatatlan változások. Keveset tudtunk akkor, mert akkor még nem volt nyilvánvaló, hogy Grönland, és az Antarktisz olvadóban van.

Éppen csak az északi-sarki tengeri jég olvadását kezdtük látni.

Aztán, öt évvel később úgy tűnt, hogy valamennyivel 5 C fok alatt lehet.

Hat évvel később ez az érték lement 3 – 4 C fok körülire.

Az egy évvel ezelőtt megjelent jelentés szerint ez már 1,5 és 2 C fok között lehet.

Tudják mindenki azt veti fel: Mi a különbség a + 1,5 és 2 Celsius fok között?

Nem kell felnagyítanom a különbségeket. 2 C fokos növekedés esetén sokkal több a visszafordíthatatlan változás!

Csak egy kérdésem van – hogy közbeszóljak itt: Nagyon sok embert hallottam azt mondani – akik nem igazán járatosak a tudományokban – hogy “A tudósok folyamatosan meggondolják magukat. Nem tudják, miről beszélnek, és túlzásokba esnek.”

Hogyan kezeli az ilyen típusú “támadást”, mint pl. “… ezalatt kell tartani” esetében, amikor 5 C fokról lemennek 1,5 C fokra?

Nos, ez jó kérdés. Úgy értem, a helyzet az, hogy sok embernek az a hozzáállása hogy:

“Az én véleményem van olyan jó, mint a tiéd.”

De van az a híres állítás: “Megválaszthatod a véleményed, de nem tudod megválasztani a tényeket.”

A tudósok nem gyártanak tényeket, ezért nem is állítanak olyan dolgokat, amelyekről nem tudnak.

Visszatérve arra a korábbi időbe, mi egyszerűen nem tudtuk. Az akkori információk birtokában úgy nézett ki, hogy 5 C fok …

El kell majd mondanom, hogy nem tudok elképzelni egyetlen olyan dolgot sem – amelyet a klímaváltozás tudományában tanulmányoztak – hogy arra a következtetésre jutottak volna, hogy nem fog annyira rossz lenni, mint ahogy tegnap gondoltuk.

Csak egyre rosszabbá válik, ahogy többet és többet vizsgálódunk, MERT A DOLGOK FORDULNAK EGYRE ROSSZABBRA!!
Ez, ez nem egy kissé lopakodó probléma, amely majd a jövőbeli generációik problémája lesz, hanem ez minden nap gyorsul, ahhoz képes, amilyen korábban volt.

Nos, vessünk egy pillantást arra, hogy vannak változások a világon, és ezekből sok visszafordíthatatlanná válik.

Ez egy ábra, amely különféle dolgokat mutat meg, mint pl. a permafroszt olvadása.

Ha a permafroszt olvad, az lényegében olyan, mint a talajban lévő szén. Olyan, mint a fagyasztott hús a fagyasztótokban.

Mi történik, ha elmegy az áram, és a hús megolvad? Megromlik, ami azt jelenti, hogy baktériumok “rágcsálják”. És ugyanaz történik a permafrosztban is, amiben nem hús van, hanem alapvetően széntartalmú szerves anyagok, és talaj, de ugyanez történik. A felolvadt vízben a mikroorganizmusok felélednek, elkezdik a szerves anyagot “felzabálni” – metánt és a CO2-t bocsátva ki.

A jég olvadása az Antarktiszon, és Grönlandon, aztán a tengerszint emelkedése: ezek a dolgok is ezen az ábrán vannak.

A klímaváltozás ezen billenőpontjai túl kockázatosak ahhoz, hogy “fogadást tegyünk” rájuk. Nem tudjuk, hol tartanak. Nem tudjuk, hogy milyenek.

De van belőlük elég sok odakinn …!!!

Ó, egyébként, bármelyikre mondhatnák az ábrán szereplők közül: “”Ó, ez csak véletlen egybeesés.”

De A TÉNY az, hogy MINDEGYIK MÁR MOST “TÖRTÉNIK”, mind a megváltozott klímára vezethető vissza, és eléggé biztos, hogy ezeket valóban a klímaváltozás okozza.

Tehát, a növekvő …. ez egy közvetlen idézet ebből a cikkből: “…. a hirtelen és visszafordíthatatlan klímaváltozások fenyegetése ki kell, hogy kényszerítsenek a kibocsátásokkal kapcsolatos politikai és gazdasági lépéseket.

Erre nincs tudományos eljárás; és nincs mágikus golyó; reagálnunk kell erre, meg kell változtatnunk a gazdasági, és politikai rendszerünket.

ÁLLÍTÓLAG EZÉRT VAGYUNK ITT Madridban!!

A kérdés: Kifutunk-e az időből?

Nos, bumm!

Ez egy figyelemre érdemes grafika: a történelmi tendenciát mutatja.

A fekete vonal, a különböző színű ék-alakzatok a sötétebb vöröstől a világosabb rózsaszínig a következő helyzeteket szemléltetik: az első a tényleges, a jelenlegi politika szerinti helyzetet mutatja.

Kb. ezen a tartományon vagyunk, amikor azt tesszük, amit eddig is szoktunk (sötétpiros).

De nem volt-e Párizsunk? De igen! Ez az a helyzet, amit a kötelezettségvállalások teljesítésével érnénk el.

Ez már egy kicsit jobb. (sötét rózsaszín)

De ez messze nem elég, közel nem elég.

De Párizsban azt mondtuk, hogy ezt az országok nemzeti hozzájárulásaikban vállalták, de a cél akkor az volt, hogy nem szabad + 2 C fok fölé menni.

Valahol ott kell lennünk ebben az ék-alakzatban (közép-rózsaszín) lefelé haladva, hogy 2 C fokon belül maradjunk, és ezen belül maradni, vagy minden erőfeszítést meg kell tennünk, hogy 1,5 C fokon belül legyünk, ahhoz le kell mennünk ebben az igazán meredek zuhanó ék-alakzatban (halvány rózsaszín – 1,5 C fokos cél).

Sajnálom, kicsit több időbeli nyomást kell gyakorolnom Önre….

de az 1,5 és a 2 fokos célok …..

A “fickók és a lányok” ott fent (tárgyalótermekben) folyton mozgatják a “kapufákat”.

Azoknak 1750-es évnél kellene lenni, és ha hozzáteszed, hogy az 1750-es alapvonaltól indulva, MÁR MOST A +1,5 C foknál VAGYUNK!

Igaz! De 1850.évre vitték át, mert akkoriban stb…,stb..”voltak okaik”.

Így van! Az átlagok! Igaz!

Nos, és ebben az évben kezdődik el a hőmérsékletek feljegyzése, és nem könnyű megbecsülni az 1750. évét, de ez nem indokolja, hogy figyelmen kívül hagyjuk ezt, mert 1750-ben hidegebb volt, mint 1850-ben. Aztán néhány ország belépett és azt mondta, hogy 2005. évi viszonyítási alapot fogunk használni-mert megtehetjük.

Itt egy komor jelentés, amelyet az ENSZ alig több, mint egy hete bocsátott ki. Ez a figyelemre méltó nyilatkozat itt van. Az ENSZ egyik legfontosabb tisztviselője mondta: “BE KELL HOZNUNK AZOKNAK AZ ÉVEKNEK A LEMARADÁSÁT, amelyekben késlekedtünk”

A globális üvegházhatást okozó gázok kibocsátását minden évben 7,6%-kal kell csökkenteni elkezdve 2020-ban, hogy teljesítsék a párizsi éghajlati-egyezmény legambíciózusabb céljait. De ez a százalék még sehol nem látható!

2005-ben írtam egy cikket, elemzést készítve. Ezt 2 %-os megoldásnak hívták. Ha 2005-től kezdve évente 2% -kal csökkentettük volna a kibocsátásainkat, akkor 2050-re – és feltételezve, hogy nem pusztítottuk el a természetes CO2 megkötő rendszereinket – stabilizálhattuk volna a klímát, és a hőmérsékletet egy észszerű szint körül, ami részecske per millióban számolva 350 ppm, vagy ekörül lenne.

Nos, ELVESZTEGETTÜK EZT A LEHETŐSÉGET. Ráadásul FÁJDALMAS HÍR az, hogy a Meteorológiai Világszervezet nemrégiben jelentette be (nem volt nagy meglepetés) hogy, annak ellenére amit mi mondunk, teszünk a CO2-KIBOCSÁTÁS egy ÚJ CSÚCSOT ÉRT EL, UGYANÍGY sok MÁS GÁZÉ IS – mint a metán és egyéb hő-elnyelő gázok.

Szóval, BE KELL HOZNUNK AZOKAT AZ ÉVEKET, amelyeket elvesztegettünk. EZ EGY ÜZENET azoknak a tárgyaló feleknek, akik jelenleg itt vannak Madridban.

EZ EGY NAGYON SZOKATLAN NYILATKOZAT AZ ENSZ-TŐL !!

Ez diplomáciai értelemben egy “brutális” nyilatkozat, de nagyon találó.

Ez az állítás azt jelenti, hogy nemcsak a nettó zéró egyenlegre kell lemennünk, hanem negatívra? A LÉGKÖRBŐL VALÓ KIVONÁSRA VAN SZÜKSÉG?

Igen! Köszönöm.

Hadd mondjam el, itt van a 1,5 C fokos jelentés, és hadd helyezzem ezt összefüggésbe, a kérdésére válaszolva.

Szóval ez jött ki, alig több mint egy éve.

Íme: “Annak érdekében, hogy az átlaghőmérséklet ne emelkedjen +1,5 C fok fölé, a globális nettó, EMBERI EREDETŰ CO2 KIBOCSÁTÁST 2030-ra MUSZÁJ a 2010.évi szintekről MUSZÁJ kb. 45% -kal levinni, és 2050 körül pedig a nettó zérót kell elérni.”

Rendben, tehát most vagyunk a 2020.év határán. Ez azt jelenti, hogy mindössze 11 évünk van.

Tehát megkapjuk, tudod, 2000-ben, majd 2020-ban, majd 2030-ig megyünk át: 45 százalék.

Ezért évente 7,6 %-kal kell csökkentenünk.

Még csak 2019 van! Kaptam 20 évet, meg tudom csinálni.

Hát, igen, ez a baj,hogy az emberek így gondolkodnak. Ó,várjunk csak 2030-ig, aztán nekiállhatunk. Menjünk tovább! Amikor hallgatókkal beszélgetek azt mondom, hogy ez ugyanolyan, mint amikor a hallgatók ülnek az előadásokon, nem végzik el a feladataikat, majd egész éjjel fent maradnak, hogy megcsinálják a záróvizsgát. Ez általában nem eredményes. A hallgatóknál nem működik; a diplomatáknál sem működik; és EZ A MENTALITÁS NEM MŰKÖDIK A BOLYGÓNK ESETÉBEN SEM.

Szóval, ez a lényeg, amelyet az embereknek tényleg muszáj megérteni. Egyidejűleg kell csökkentenünk az égésből származó kibocsátásokat, és valamennyi egyéb forrásból származó szén-dioxid kibocsátásunkat, valamint a metán, és az összes többi hő-elnyelő gáz kibocsátásainkat.

Ezzel egyidejűleg muszáj növelnünk a a szén-dioxidnak a légkörből történő kivonását természeti alapú megoldások révén.

NEM VAGY-VAGY, hanem MINDKETTŐT EGYSZERRE.

Ez a szám, ez az ügy: a NETTÓ KIBOCSÁTÁSOK, azt a különbséget jelenti, ami aközött van, amit mi emberek kibocsátunk, és amit a természet megköt ebből.

Van egy általánosan használt kifejezés, hallani, látni fogják a jelzéseken körülöttünk: KARBONSEMLEGES.
Hát ez olyan jól hangzik!

Ez nem egy tudományos kifejezés.

A karbon (szén) semlegesség nem azonos a zéró karbonnal.

A karbon-semleges azt jelenti, hogy valaki más, valamikor máskor, valahol máshol vonja ki a szenet, tehát én így többet bocsáthatok ki. Lehetséges.

Azért lehetséges, mert van egy elszámolási rendszer amivel itt előjöttek, hogy a gazdag országok többet szennyezhessenek, miközben állítólag több fát ültetnek Indonéziában, melyeket valószínűleg 5-10 év múlva majd kivágnak. Így van!

Így vélem, és nem csak Indonéziában. Ez az USA-ban és Európában is megtörténik.

Szóval, hogyan távolíthatunk el több szén-dioxidot a légkörből?

Hát, a fák nőnek. Szeretem az ilyen utat. Így nőnek a fák, alulról fölfelé.

Látnak egy nagy fát a bal oldalon, és egy vékonyat a jobb oldalon.

Melyik fában van a legtöbb szén? A fa tömegének fele a szén. Persze, nyilván a nagyban.

Melyik fa von ki a légkörből több szén-dioxidot évente? A nagy! Az erdészek azt fogják mondani nektek: “Meg kell szabadulnunk azoktól a nagy fáktól; mert kidőlnek, és szén-dioxidot bocsátanak ki.”

Amit itt látnak, az kb. 160 éves. Ott van ahol én élek, Massachusettsben. Ez a legmagasabb fa az USA egész északkeleti részén. Olyan 53 méter magas lehet. Nagyon jó méretű. Egyébként ez csak a fele a kaliforniai vörösfenyő magasságának, de egy nagy fa.

És ezek a fák maradványai annak, amilyen egykor az egész erdő volt. Csak maradványaink vannak, de vannak.

Vannak olyan tanulmányok, amelyek azt mutatják, ha az erdőinket úgy kezeltük volna, ha másképp kezeltük volna, akkor kétszer annyi szén-dioxidot tudnának kivonni a légkörből, mint amennyit most ténylegesen megkötnek.

Ne feledjék, az erdők, a vizes élőhelyek, és az óceánok jelenleg az évente kibocsátott ÜHG-ok több mint felét kivonják. Ez elképesztő! Igazán jó dolog ilyen barátokkal rendelkezni. Igazán, szó szerint nagy bajban lennénk, mert a tengerszint megemelkedett volna, és a hőmérséklet sokkal melegebb lenne, ha nem lenne természetes CO2 kivonás a légkörből.

Van egy kérdésem. Az USA elnöke – Trump elnök – szerint azzal, hogy engedtük a fákat ilyen nagyra és magasra nőni, okozta az erdőtüzeket, és égeti le Kaliforniai államot.

Valójában a fák kivágása okozza erdőtüzeket.

Nagyon kevés erdőtűz van a nagy fákkal rendelkező öreg erdőben. Önök közül hányan csináltak tábortüzet, vagy gyújtottak tüzet egy kandallóban?

Tettek már gyufát, kanócot egy nagy fatörzsre? Nem ég.

Mit teszel ilyenkor? Kis ágakat gyűjtesz. A kis ágak jól égnek. Kaliforniában a tüzek szinte mindenhol olyan területeken zajlanak, amelyeket rönkvágókkal vágtak ki, és kisebb fák nőnek ki. Ha megnézzük a tűz által megsemmisített kaliforniai Paradise fényképeit, akkor még mindig vannak magas, zöld fák a hamuban állva, és az épületek romjainál.

Tehát nem a nagy fák okozzák a problémát.

Szóval mit kéne tennünk? Nos, ha hagynánk, hogy több fából legyen nagy, és idősebb fa, akkor nemcsak az erdőtüzeket csökkentenénk, hanem sokkal több szén tárolódna el bennük. Ennek módja a pro-forestation = a TERMÉSZETKÖZELI ERDŐKEZELÉS, amely lehetővé teszi, hogy a fák elérjék a biológiai potenciáljukat a szén tárolásában.

Még soha nem hallottam ezt a szót. Honnan származik a pro-forestation (természetközeli erdőkezelés) kifejezés?

A bűnös én vagyok! Amikor rájöttünk arra, hogy milyen hatalmas potenciált jelent a természetnek az, hogy hagyjuk a meglévő erdőket növekedni, feltűnt, hogy van szó az olyan fák ültetésére, ahol előtte nem volt fa, ez az erdősítés.

Van egy szó az olyan faültetésre, ahol előtte az erdőket tarra vágták – ez az újraerdősítés.

Beszélgettünk a helyreállításról hogy megoldjuk az erdőirtás problémáját, de egyetlen szó sem volt ennek leírására kevesebb, mint négy bekezdésben.

És hogy őszinte legyek, a Google-ra mentem előtagokat keresni, találtam rengeteget, és rábukkantam a „pro” -ra. Beszéltem a társszerzőimmel, és készítettünk egy tudományos tanulmányt megosztva ezt tucatnyi barátunkkal a véleményüket kérve. Azt mondták: “Jónak tűnik.”

Nos, ezt az írást már több, mint 16.000 alkalommal nézték meg, mióta ez év júniusában megjelent.

Ez valóban egy olyan koncepció, amelyet az emberek elfogadnak, és örülnek, hogy van szó erre.

Itt van valami egy kollégámtól, aki ténylegesen egy erdészeti iskolában dolgozik. Erdőökológus, Beverly Law, a szakma egyik legjobbja.

Ő mondja: “Ne feledd, hogy A SZÉN AZ ERDŐKBEN, ÉS A TALAJBAN VAN, a szén nem a légkörben van.”

Engedjék meg, hogy most rövid, gyors útmutatást adjak arról, hogyan működik ez.

Az ábra azt mutatja meg, hogy hány tonna szén van egy mérsékelt erdőben, egy hektárnyi fehér fenyőben?

Szándékosan mérsékelt övi erdőkkel foglalkozom, mert Európában vagyunk, amely mérsékelt erdőövezetbe tartozik, és én az USA-ban élek. Folyamatosan a trópusi erdők fontosságát hangsúlyozzák.

Rendkívül fontosak, mert sok szén van bennük eltárolva, de ezek ténylegesen nem nőnek olyan gyorsan.

Az öreg erdők viszonylag lassan növekednek, és sok erdőirtás történik.

A mérsékelt égövi erdőket “fiatalon tartották”, ezáltal az elkövetkező években sokat növekedhetnek.

Tehát vessünk egy pillantást erre.

Az ábra az egy hektárnyi erdőben eltárolt szén mennyiségét mutatja.

Bocsánat, ez egy amerikai tanulmány, tehát ez egy hektár 4/10-e.

Hány tonna szén van egy hektár 4/10-ében és egy 50 évnyi növekedésben?

Ezek tényleges erdők, tényleges mérések! Ez nem modellezés.

Nos, miért nem jó a karbonsemleges kifejezés?

A fenntartható erdőgazdálkodás azt jelenti, hogy kivágunk egy erdőt, majd…

Szóval, van egy erdőnk, amely 22 tonna szént tartalmaz, rendben?

50 év elteltével kivágjuk, és akkor az a feladatunk, hogy vagy újratelepítjük ezt az erdőt, vagy helyettes erdőt ültetünk, és az 50 év alatt visszanő.

Az történik amit a piros vonal pontosan mutat, megint 22 tonnánál vagyunk, ami 50 évvel ezelőtt volt.

Mi történne, ha hagynánk, hogy ez az erdő tovább nőjön? Megyünk, és találunk egy százéves fehér fenyőerdőt, amelyben 47 tonna szén lenne.

Oké, ismételjük meg ezt a másik kört.

Levágjuk, nő, aztán újra eléri a 22 tonnát, és hagytuk, hogy visszanövekedjen, és 150 éves korban visszatérünk 22 tonnához.

Mi lett volna, ha hagynánk az eredeti 22 tonnát tovább növekedni? 76 tonna lenne.

Ne feledjék! AZ ERDŐ FÁINAK SZÉNTARTALMA OLYAN SZÉN, AMI NINCS A LÉGKÖRBEN.

Vannak emberek, akik azt fogják mondani Önöknek, kicserélhetjük a szént fára, és Európa ezt csinálja.

Európában a megújuló energia több mint fele valamit eléget: fát, növényekből származó folyékony tüzelőanyagokat.

Ezt támogatják. Gazdaságilag nem életképes! Ez az USA hatalmas területeinek erdőirtásához vezet.

Hé, de ez pénzt hoz nekem! Igen, ez igaz. Ez az USA-ban és Kanadában történik.

Ide szállítják Európába.

A britek évente 800 millió dollárt fizetnek azért, hogy egyetlen erőműben helyettesítsék a szenet a fával.

A faégetésből származó elektromos energia előállításához – egységre vetítve- több a CO2 kibocsátás – mint a szénből nyert villamos energiáé.

Ez nem jó, és elfelejtettük ezt a valódi csökkentési lehetőséget, magasabb kivonási hányadot kapva.

Magasabb szén-dioxid kivonási arányt kapunk.

Nos, a fa mérete vagy a fa kora számít?

És ha igen, mi lenne a gyorsan növekvő fákkal? A fa mérete határozza meg, hogy mennyi szént tárolt el; a fa típusa határozza meg milyen gyorsan nő a fának a CO2 kivonási képessége. Bizonyos fafajták gyorsabban nőnek, de okosabbak lennénk-e, azt mondva, hogy csak a leggyorsabban növekvő fákat ültessük.

Nem! Kiderült, hogy egy vegyes fajú erdő gyorsabban von ki CO2-t, mint egy monokultúrás, és ilyenek a faültetvények, ahol a fa hasznosítása egy célú, és kiderül, hogy a talajban lévő baktériumok és gombák biodiverzitásának az összessége, a beporzó madarak, rovarok, és denevérek – mindenki miatt az erdő sokkal gyorsabban nő.

Tehát a haza viendő üzenet: Azonnal csökkentsék a hő-elnyelő gázok kibocsátását, mivel Önök bármit meg tudnak tenni, bármilyen változást a viselkedésükben, hogy jobban óvják meglévő erdőinket és hagyják ezeket nőni. “Félre kell tennünk” erdőink egy részét, mondván:

“Hagyjuk őket növekedni”, és ha megtesszük … Itt van egy erdő képe az USA északkeleti részén, és láthatják azokat a kis fákat. Ezek az elkövetkező 50 évben nagy fákká válnak, de sokat fognak segíteni már holnap reggeltől kezdve.

Köszönöm.

Szeretnénk köszönetet mondani az Ökológiai Gazdaság Nemzetközi Társaságának, a Chi Buddhista Segítő Alapítványnak, valamint az Interfaith Hitközpontnak a fenntartható fejlődésért nyújtott segítségéért e program megvalósításában.

Köszönjük, hogy megnéztek bennünket. Ennek a beszélgetésnek a házigazdája Stuart Scott, és jómagam, Regina Valdez társigazgató volt. Itt van ismét az e-mail címünk, ahogyan azt ígértük. Élőben jelentkeztünk a spanyolországi, madridi COP25-ről – klímakonferenciáról.

Dr. William Moomaw – Az emberiség halálos “ereje”

Category: UPFSI

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.