Az elmúlt évtizedben az éghajlati migránsok száma Indiában egyre nőtt.

Jaidul Islam (balra) érkezik lányával, Jerifával, hogy kirakja őt egy állami iskolába az indiai Bengaluruban, 2022. július 20-án, szerdán. Kép: AP Photo/Aijaz Rahi

A nyolcéves Jerifa Islam csak arra emlékszik, hogy a folyó dühös volt, a vize elmarta családja termőföldjét, és a hullámok az esős évszak áradásai során megostromolták az otthonukat. Aztán egy nap, 2019 júliusában a hatalmas Brahmaputra folyó mindent elnyelt.

Az indiai Assam állam Darrang körzetében lévő otthonát elmosta a víz. De a szerencsétlenség elindította Jerifát és bátyját, a 12 éves Raju-t egy olyan úton, amely végül a közel 2000 mérfölddel (3218 kilométerrel) távolabb, Bengaluruban található iskolákba vezette őket, ahol az emberek a kannada nyelvet beszélik, amely annyira különbözik a gyerekek anyanyelvétől, a bangla nyelvtől.

Ezek a kezdeti napok nehezek voltak. Az ingyenes állami iskolákban az órákat kannada nyelven tartották, és Raju egy szót sem értett az oktatásból.

De ő kitartott, azzal érvelve, hogy már az is jobb, ha az osztályban van, mint az Assamban töltött hónapok, amikor a víz alá került utak miatt hónapokig nem tudott iskolába járni. “Kezdetben nem értettem, mi történik, aztán a tanár lassan elmagyarázta nekem a dolgokat, és elkezdtem tanulni” – mondta.

A gyerekek egy alacsonyan fekvő faluban születtek, amelyet a Himalája és a folyó szegélyez. Mint Északkelet-India számos részén, itt sem voltak idegenek a heves esőzések és a természetesen előforduló árvizek.

De apjuk, a 32 éves Jaidul Islam és anyjuk, a 28 éves Pinjira Khatun tudták, hogy valami megváltozott. Az esőzések szeszélyesebbé váltak, a hirtelen áradások pedig gyakoribbá és kiszámíthatatlanabbá. Ők is azon 2,6 millió ember közé tartoztak, akiket Assam államban az áradások sújtottak abban az évben, amikor úgy döntöttek, hogy Bengaluruba költöznek, a több mint 8 milliós városba, amelyet India Szilícium-völgyeként ismernek.

A családjukban még soha senki nem költözött ilyen messzire az otthonától, de minden kételyt felülírtak a jobb életről és a gyermekeik jó oktatásáról szóló álmok. A házaspár beszélt egy kicsit hindiül – India legelterjedtebb nyelvén -, és remélték, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy boldoguljanak a városban, ahol tudták, hogy a környékbeli falusiak munkát találtak.

Azt a keveset, amit meg tudtak menteni, bepakolták egy nagy bőröndbe, amelyet reményeik szerint egy nap majd új holmikkal tölthetnek meg. “Semmivel sem indultunk el otthonról. Néhány ruhát a gyerekeknek, egy szúnyoghálót és két törölközőt. Ennyi volt” – mondta Islam.

A bőrönd most iskolai füzetekkel telik meg – és a szülők, akiknek egyikük sem rendelkezik formális végzettséggel, azt mondták, hogy életük középpontjában az áll, hogy a gyerekeiknek több lehetőséget biztosítsanak. “A gyermekeim nem fognak ugyanazokkal a problémákkal szembesülni, mint én” – mondta az apa.

***

A család az alacsonyan fekvő Darrang körzetből menekült el, ahol heves esőzések és természetes áradások vannak. Az éghajlatváltozással együtt járó hőmérséklet-emelkedés azonban kiszámíthatatlanná tette a monszunokat, amelyek során a csapadék nagy része napok alatt esik, majd száraz időszakok következnek. Egy új-delhi székhelyű kutatóintézet szerint a körzet az éghajlatváltozással szemben az egyik legsebezhetőbb Indiában.

Az áradások és aszályok gyakran egyszerre fordulnak elő – mondta Anjal Prakash, az indiai Bharti Közpolitikai Intézet kutatási igazgatója. A himalájai régió természetes vízrendszerei, amelyekre az emberek évezredek óta támaszkodtak, mára “megtörtek” – mondta.

Az elmúlt évtizedben, mondta Prakash, az éghajlat miatt migránsok száma Indiában egyre nőtt. A következő 30 évben pedig világszerte 143 millió embert fognak valószínűleg elűzni a tengerek emelkedése, az aszály és az elviselhetetlen hőség miatt – jelentette idén az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC).

Indiában becslések szerint mintegy 139 millió migráns él, de nem világos, hogy hányan kényszerültek az éghajlatváltozás miatt költözni. A Világbank 2021-es jelentése szerint 2050-re az előrejelzések szerint a Bengaluruhoz hasonló városok válnak majd az otthonaik elhagyására kényszerülő közel 40 millió dél-ázsiai ember kedvelt célpontjává az éghajlatváltozás miatt.

“Különösen, ha a második generációnak vannak ambíciói, akkor költözni kell” – mondta Prakash.

Azon a külvárosi területen, ahol Jerifa és családja most él, a legtöbb ember Assam államból származik, sokan az éghajlatváltozás miatt kényszerültek elvándorolni, és egy jobb jövőről álmodnak: Ott van a 19 éves Shah Jahan, egy biztonsági őr, aki YouTube influencer szeretne lenni. Ott van Rasana Begum, egy 47 éves takarítónő, aki reméli, hogy két lánya ápolónő lesz. Az ő otthonukat is elmosta az árvíz.

Pinjira és Jaidul mindketten egy olyan vállalkozónál találtak munkát, amely amerikai és indiai technológiai cégek irodáinak takarító személyzetet biztosít. Jaidul havi 240 dollárt keres, a felesége pedig körülbelül 200 dollárt – szemben a 60 dollárral, amit korábban a mezőgazdaságból keresett. Raju új magániskolája a jövedelmük egyharmadába kerül, és a család semmit sem takarít meg. De évek óta először, az új otthonukban – egy 3 méterszer 3,6 méteres szoba, bádogtetővel és szórványos villanyhálózattal – optimistán tekintenek a jövőbe.

“Tetszik, hogy itt dolgozhatok. Otthon nem volt munka a nők számára. … Boldog vagyok” – mondta Pinjira.

Raju egyelőre arról álmodik, hogy jól fog teljesíteni az új iskolájában. A Samridhi Trust egyéves programjában részesült, amely egy nonprofit szervezet, amely a kannada, angol, hindi és matematikai alapismeretek tanításával segíti a migráns gyerekeket abban, hogy visszakerüljenek az oktatási rendszerbe. A tanárok kéthavonta tesztelik a diákokat, hogy segítsenek nekik átkerülni az állami ingyenes iskolákba, ahol kannada nyelven oktatnak – vagy néhány esetben, mint Raju esetében, angolul.

“A kedvenc tantárgyam a matematika” – mondta a 12 éves fiú, hozzátéve, hogy a nap kedvenc időszaka a buszozás az iskolába. “Szeretek kinézni az ablakon, és látni a várost és a nagy épületeket.”

Nővére, aki egy nap ügyvéd szeretne lenni, gyorsabban elsajátította a kannadát, mint ő, és boldogan beszélget új osztálytársaival a közeli állami iskolában, könnyedén váltogatva az anyanyelv és az adoptált nyelv között.

A szüleik váltott műszakban dolgoznak, hogy vészhelyzet esetén mindig legyen otthon valaki. “Fiatalok, és bajba kerülhetnek, vagy megsérülhetnek” – mondta Khatun. “Mi pedig nem ismerünk itt senkit.”

Az ő aggodalmuk nem egyedülálló. Sok szülő aggódik a biztonság miatt, amikor ismeretlen környéken lévő iskolába küldi gyermekét, mondta Puja, aki csak egy nevet használ, és a Samridhi Trust iskola utáni programját koordinálja.

A migránsok gyermekei gyakran hajlamosak kimaradni, mivel túl nehéznek találják az órákat. Raju azonban felüdülésnek tartja az iskolai “fegyelmet” a szegénynegyedben töltött kaotikus élet után.

Édesanyjának hiányzik a családja, és telefonon beszél velük. “Talán majd a szünidőben visszamegyek” – mondta.

Férje nem akar visszatérni Assamba – ahol idén kilenc ember életét oltotta ki az árvíz a körzetükben -, amíg a gyerekek nem járnak magasabb osztályba. “Talán 2024-ben vagy 2025-ben” – mondta.

Az apa minden délután türelmesen várakozik, és az utcát fürkészi Raju sárga buszáért. Amikor hazaér, a fiú mesél neki az új iskolájáról. Azt mondja, most már tudja, hogyan kell kimondani kannada nyelven, hogy “víz”, de új osztálytársai közül senki sem tudja, hogy néz ki egy “igazi árvíz”.

Forrás: THE DIPLOMAT | Aniruddha Ghosal
Aniruddha Ghosal, az AP tudományos cikkírója az indiai Bengaluruból jelentkezett.