Fukushima – még egy kis adalék, atomerőmű

Japán bíróság: Az atomerőművek sértik az élethez való jogot

Fukushima-2013 dec 30 - ClimeNews - Hírportál

Még egy kis adalék azoknak, akik atomerőmű közelében élnek azaz Magyarország teljes lakossága részére! Íme egy precedens értékű döntés az atomerőművekkel kapcsolatban. Bízom benne, hogy nem kell hasonló ítéletet megélnünk mielőtt elterjedne a hír a Paksi bezárásról.

Egy japán bíróság megtiltotta az atomerőművek újraindítását arra hivatkozva, hogy azok veszélyeztetik az emberek élethez való jogát, írja az MTI.

A fukui körzeti bíróság a Kanszai Electric energiaszolgáltató cég ellen indított perben hozott elsőfokú ítéletének indoklásában azt írta: mivel tudományos módszerekkel nem jelezhető előre a jövőbeli földrengések ereje, ezért olyan intézkedések sem foganatosíthatók, amelyekkel egyértelműen garantálható lenne a létesítmények biztonságos volta, és ezáltal a környékükön lakók életének védelme.

„Az élethez való jog az emberi jogok legalapvetőbbike, amely alkotmányos védelmet élvez … Míg a Kanszai Electric azt állítja, hogy az erőmű működtetése stabil áramellátást tesz majd lehetővé, az emberek élethez való alapvető jogainak a közműdíjakkal való összehasonlítása nem tekinthető legitim érvnek” – idézte a szerdán hozott ítéletet az Aszahi Simbun.

A Kanszai Electric fellebbezett a döntés ellen.

Az ítélet (amely egyébként csak Ói város atomerőművének két reaktorát érintette) a lap szerint hatással lehet más perekre is. Az ítélet megkérdőjelezi a fukusimai katasztrófa után felállított atomenergetikai hatóság által elrendelt biztonsági intézkedések értelmét is. A hatóság jelenleg 18 olyan reaktorban folytat biztonsági átvizsgálást, amelyek újraindítását az azokat birtokló energiacégek még tavaly nyáron kezdeményezték.

Két korábbi (egy 2003-as és egy 2006-os) perben első fokon már születtek hasonló ítéletek Japánban, de azokat később másodfokon hatályon kívül helyezték.

Forrás: MTI

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.