Melyik út van preferálva? – “Mit kell tudnunk a Közös jövőnk jelentésről? (Brundtland jelentés – 1987!)”

Csak egy magasabb tudati szinten létező társadalom képes arra, hogy a látszólag ütköző, rövid-, s hosszú távú érdekeit képes legyen kiegyensúlyozni.

A helyzet még ennél is rosszabb az egyéni, vagy csoport érdekek társadalmi érdekek felé helyezése terén. Az érdekek egyeztetése itt már csak látszólagos, már általában olyan szereplők bevonásával történik, akik nincsenek a megfelelő információ, vagy tudatosság birtokában.

Tegyük fel, hogy a demokrácia tökéletes intézményrendszer, s úgy is működik. Ám a társadalom a szocializációjának megfelelően viselkedik ebben az intézményrendszerben. Ha valakit a családjától kezdve az iskolán, a reklámokon keresztül a való világig arra szocializálnak, hogy a legfőbb érték az anyagi jólét, akkor egész kultúráját ez fogja meghatározni, az egyén önzését helyezi a közösség érdekei elé, a rövid távút a hosszú távú elé, stb. Egy rosszul szocializált társadalomtól nem lehet a szocializációjával ellentétes döntéseket várni, egy jó intézményrendszeren belül sem. Ezen, az un. kettős szocializáció sem képes javítani. Kettős szocializáción azt értjük, hogy a társadalom igyekszik helyes értékekre nevelni, de nem teremti meg a helyes értékek megélésének feltételeit. A követendő és követett értékek ezáltal szétválnak.

A politikusok, s a legtöbb ember is, elvben fontosnak tartja a környezet jó minőségét. A Riói Csúcson (ENSZ Környezet és Fejlődés Világkonferenciája, 1992) mindenki lelkesen üdvözölte a fenntarthatóság gondolatát, vagy az éghajlatvédelem, biológiai sokféleség megőrzésére tett intézkedéseket.

A honatyák általában ellenszavazat nélkül elfogadják a magasztos környezeti és társadalmi deklarációkat, miközben a gyakorlatban minden megy tovább a maga pusztító útján.

Egyéni viselkedésünk is nagyon hasonló. Közvélemény kutatások alkalmával szívesen rangsoroljuk előkelő helyre a környezeti érdekeket, de saját magunk alig, vagy nagyon kevés áldozat vállalására vagyunk hajlandók. A fejlesztések elsőbbsége a fejlődéssel szemben Korunk válasza a fennálló problémákra a fejlesztés. A fejlesztéstől azt várjuk, hogy közvetlenül, s közvetve forrásokat termeljen a problémák megoldására. A fejlesztések ezért összekapcsolódnak a gazdasági növekedés vágyával, amelynek hajtóereje az anyagi jólét állandó növelése. A fejlesztők az elképzelések szintjén hangsúlyozzák, hogy a fejlesztések célterülete nemcsak a gazdaság, hanem pl. a jó környezetminőség, a tudás társadalmának a kialakítása, az emberi erőforrások fejlesztése, a versenyképesség javítása, az igazságosság, a biztonság megteremtése, s általában minden, amit célként illik felsorolni.

Az ilyen, s hasonló nagyra törő célokkal az a baj, hogy olyan elemek kerülnek egymás mellé, amelyek együtt aligha megvalósíthatók. Vajon össze fér-e a versenyképesség az igazságossággal, és a biztonsággal (a biztonságba beleértve a környezetbiztonságot is)? Ahol verseny van, ott vannak győztesek, és vannak vesztesek. Ezért sem globális, sem területi, sem az egyes emberek, társadalmi csoportok dimenziójában igazságosságról, s igazságosság hiányában, biztonságról sem beszélhetünk. Nem kétséges, hogy a verseny hozzájárul a gazdasági növekedéshez, viszont az eddigi társadalmi és környezeti történések alapján igazolható, hogy ellene hat a fenntarthatóságnak.

A teljes dokumentum letölthető: Mit kell tudnunk a Közös jövőnk jelentésről? (Brundtland jelentés)