A Minerva Team idén több sikeres üzleti döntést hozott. Az egyik legfontosabb a vállalat több működési területének karbonsemlegesítése volt.
Ez rengeteg munkával, karbonsemleges partnerek kiválasztásával, új technológiák bevezetésével és közel 100 tonna kibocsátott CO2 ellentételezésével valósult meg.
Ezzel a lépéssel a nagykanizsai székhelyű kft. Magyarország első karbonsemleges munkaruházatot gyártó és forgalmazó vállalata lett, amivel a nemzetközi piacon karbonsemleges partnerként tudja megszilárdítani együttműködéseit. Annak jártunk utána, milyen lépésekkel érték el ezeket az eredményeket. Csöndör Balázs cégtulajdonost kérdeztük:
– Meggyőződésből döntöttünk úgy, hogy a fenntartható fejlődés mellett tesszük le a voksunkat. A mi családunk így gondolkodik és működik. Az életünk minden területén fontos, hogy rendezett és fenntartható környezetben éljünk.
Mindig azt vallottam, hogy rendben kell tudnunk a világunkat. Ennek része az is, hogy kötelességünk a karbonsemlegesítés, hogy hiteles éghajlatvédelmi programokat támogassunk.
– Magyarországon egyelőre kevesen kapcsolódtak be ilyen programokba…
– Mi a termékeink 80 százalékát osztrák, német, svájci és szlovén piacon értékesítjük. A nyugati piacokon elvárás, hogy a termelés során alacsony, vagy semleges CO2 termékeink legyenek. Nem fog tudni részt venni és teljesíteni ezeken a területeken, aki nem osztja ezt a meggyőződést.
– Ezek előírások az Önök számára?
– Azok a partnerek, akikkel dolgozunk, mind ezt a szemléletet képviselik. Sokszor kimondatlan várakozás, de van cég, ahol elsődleges szempont, hogy az általunk szállított termék újra felhasznált alapanyagból készüljön, és újra felhasználható legyen.
– Hogyan tudták a karbonsemlegességet megvalósítani?
– A gyártás során az energiaszükséglet 100 százalékát alternatív, nem fosszilis forrásból nyerjük. A közlekedésnél ezt nem tudjuk megoldani, így 94 tonnányi kibocsátást megváltottunk. A BOCS Alapítvány családtervezési programjának támogatását választottuk, amely egyaránt támogatja az ENSZ alapokmányában rögzített emberi méltósághoz való jogot és a karbonsemlegesítési célokat.
– Hogy történt maga a karbonsemlegesítési eljárás?
– Az egész karbonsemlegesítési folyamatot az OurOffset koordinálta. Ők küldtek független szakértőket, akikkel fél nap alatt átbeszéltük a karbonkibocsátási pontokat és a teendőket teljes karbonsemlegesítésig. Így lett auditálva a karbonlábnyom-számítás, és maga a hiányzó 94 tonna CO2 kiegyenlítése is.
– Milyen elemekből épül fel egy vállalat karbonsemleges működése?
– Felelősséget vállalunk a felhasznált alapanyagokért, ezért alapanyagaink hitelesített tanúsítványokkal rendelkeznek és az EU- ból származnak.
Fontos terület a dolgozóinkért vállalt felelősség is. Olyan módon kell az üzemet működtetni, hogy ne szennyezzük a dolgozók munkahelyét és lakóhelyét. Legyen jó minőségű ivóvizük, élelmiszerük, élhető környezetben élhessenek a családjukkal, és biztonsággal meg tudjanak élni a fizetésükből.
Ha nincs a fejben rend, ha mentálisan nem hozzuk a kívánt formát, akkor nem fogjuk tudni tartani a versenyt. Meg kell tanulni úgy dolgozni, mint Nyugat-Európában, különben nem fogjuk tudni áttörni az üvegplafont.
– Említette, hogy a logisztika CO2-kibocsátás-csökkentése volt a legnehezebb feladat.
– Az elektromobilitás infrastruktúrája a szállítási útvonalak és az általunk használt csomópontok mentén hiányosak. Én a hidrogén meghajtású autókban látom azt a jövőt, ami képes lesz ellátni a jelenlegi igényeket. Erre azonban még várni kell.
Azt tehettük, hogy CO2-semleges cégeket bíztunk meg a logisztikai feladatokkal. Így lett partnerünk az osztrák posta és az angol TNT.
– Tehát nem csak Önöket választják a karbonsemlegességük miatt, hanem Önök is ilyen partnereket választanak?
– Igen, mert ez egy karbonsemleges-lánc. Amikor kiválasztjuk a szállítót, elköteleződésünk és a karbonkibocsátás csökkentésünk miatt CO2-semleges partnereket választunk.
Természetesen maradnak hiányosságok, de ezeken a területeken is keressük a lehető legjobb megoldást.
– Tudna erre példát mondani?
– Egy partnerünkkel azon dolgozunk, hogy lízingelt termékeinket életciklusuk végén újrahasznosítsuk. Ezzel a módszerrel a jövőben, egy további feldolgozási tevékenység után kerül sor az elégetésre, azaz energiaként való hasznosításra.
– Azonban egy termék, életciklusa végére elég korlátozott felhasználású…
– Ne gondolja! Egy szociális foglalkoztatóban a megtisztított terméket szétbontják, mert a textil, jelentős része újrahasznosító: kártolják, festik, a fém részeket leválasztják stb. Az eljárás után, a maradék megy az égetőbe, amit már tényleg nem tudunk semmire használni.
Összegezve: a terméket a tőlünk bérlő cégtől az életciklusa végén visszavásároljuk és újrahasznosítjuk.
– Mit tehetnek még, hogy fenntartható módon működjenek, energiaköltségeket csökkentsenek, vagy ne történjen CO2-kibocsátás?
– A fenntarthatósághoz helyben, jó minőségű és tartós terméket kell előállítani. Gondolt már arra, mekkora utat tesz meg egy termék, ha nem megfelelő, ha rossz minőségű vagy nem a várt terméket szállítják Önnek. Még a visszaküldés is további CO2-kibocsátással jár.
– Gondolom, léteznek rejtett kibocsátási források és tisztességtelen megoldások…
– Például ilyen a nem helyben gyártott alapanyag feldolgozási helyre szállítása. Meg kell érteni, hogy olcsó terméket nem lehet előállítani. Nem tisztességes, amikor festetlen textilvégeket és éhbérért dolgozó embereket feltesznek egy hajóra, hogy az így előállított terméket nyomott áron értékesítsék Európában.
Az a feladatunk, hogy ezen változtassunk: olyan partneri együttműködéseket, olyan termékelőállítási folyamatokat kell támogatnunk, amely megfelel ennek a meggyőződésnek.
– Tudna mondani további példákat a cselekvési tereikre?
– A nagy fogyasztású gépeinket lecseréltük EU-s pályázatokkal. Ezáltal gyorsult a termelésünk, nőtt az árbevételünk. Változtattunk a munkaszervezésünkön, a raktárkészleten… a lehető legjobbat akartuk kihozni a rendelkezésre álló lehetőségből.
A lecserélt varrógépek egy részét eladtuk, ami maradt, abból alkatrész lett. A hulladékot szétválogatjuk: MÉH telepre visszük a patent maradékot, a papírt újra felhasználjuk, a textil feldolgozást maximalizáljuk. Nálunk nem megy semmi a szemétbe.
– Meséljen a vállalat belső működéséről!
– Családbarát cégként a varrónői szakma presztízsének visszaállításán dolgozunk.
Tevékenységünkből adódóan szinte kizárólag női munkatársaink vannak, ezért 4, 6 és 8 órás munkaidő-beosztást kínálunk. Megbecsüljük egymást.
Nálunk nincs fluktuáció, szeretnek nálunk dolgozni a kollégák. Nagy történeteink vannak azokról az összefogásokról, amikor határidős munka miatt fáradtan, de jó hangulatban, egy emberként dolgozunk.
– Korábban említette a szociális foglalkoztatóban dolgozó munkatársaikat. Milyen tapasztalatai vannak?
– Nagyon ügyesek! Talán lassabban dolgoznak, de megfelelő biztatással, lelki háttérrel lehozzák a csillagokat is az égről. Türelem, a mozdulatok módszeresebb betanulása szükséges, de egy hónap után túlteljesítenek bárkit.
Ha mi nem foglalkoztatnánk ezeket a nagyszerű embereket, akkor az államkasszából kapott pénzből kéne megélniük, és tudjuk, mennyire más az önbecsülése annak, aki támogatásból és nem saját munkájából él. Minden reggel van miért felkelniük. Nem is gondolná, ez mennyire fontos.
A foglalkoztatásukkal a kezükbe adjuk, és nem egy alapba fizetjük a támogatásukra szánt összeget. Ha őket kérdezné, azt mondanák: sikertörténet, csodás eredményekkel. Ezzel a programmal olyan helyzetbe kerültek, hogy méltó életet élhetnek.
– Ez egy kölcsönösen előnyös együttműködés.
– Igen, és még több munkát fog adni a szociális foglalkoztatóban dolgozóknak, amikor a szabászati hulladék-feldolgozást is megkezdjük. Ezen felül, egy hitelkonstrukció jóvoltából a foglalkoztatót is fel tudtuk szerelni új gépekkel. Így gyorsabban és jobb minőséget tudnak előállítani, olyat, amire nekünk szükségünk van.
Előnyös pozícióból indítja a 2023-as évét a Minerva Team. Sikerült megvetni lábát az európai piacon, és olyan referencia partnerekkel dolgozni, akikkel további stabil együttműködésre és fejlődésre nyílik lehetőség.
Munkavállalóik és bedolgozóik egy biztos munkahelyen, jó munkahelyi motivációval és bizalommal várják a további jó vezetői döntéseket. További sikereket kívánunk a Minerva Teamnek!
Forrás: Kováts Andrea – Karbonsemleges Vállalat