Oszkár kutatása – fiatalok beszélgetése a klímáról, összeomlásról

Ez a film egy 13 éves fiú történetét meséli, aki érzékelte az ökológiai-, és a klímaválság mélységét. Szomorúságának kifejezésével Oszkár láncreakciót indított el úgy, hogy tanulótársai megbirkóztak a klímaváltozás miatti, potenciális társadalmi összeomlással. Az iskolai tanterv számonkérésével, hogy azt tanulhassák, ami igazán fontos a jövőjük – Oszkár üzenetet kínál mindannyiunk számára.

Világossá válnak a felnőtteknek a fiatalokkal szembeni szolidaritás következményei – támogatni kell őket, és a társadalmat – az előttünk álló felbomláshoz történő érzelmi, és gyakorlati alkalmazkodásban – kiegészítve ezt egy merész CO2-csökkentési folyamattal, és a légkörben felhalmozódott CO2 kivonásával.

Oszkár egy érzékeny 13 éves, aki „felfogta” a klímaváltozást, és az ökológiai összeomlást, ami felé haladunk. Ez az eredménye Oszkárnak az iskolájában lefolytatott „kutatásának”, az ő filmje: Homokvárak címmel.

– Az Oszkár-kutatása című filmet Jem Bendell professzor készítette, és rendezte, melyet az Ocean River Institute, és a Deep Adaptation Forum által szervezett közösségi finanszírozás tett lehetővé.

– A film tartalmának megvitatása érdekében fontolja meg a www.deepadaptation.info egyik platformjához való csatlakozást.

– Arra biztatjuk Önt, hogy mutassa be a fenti filmeket közösségében, vagy az iskolában.

Képaláírás-szerző (Magyar) Dávid Zsuzsa
Forrás: UPFSI

Videóátiratok:

Már most beavatkozik az életükbe, és egyre rosszabb lesz.

Ha elmondjuk nekik a félelmeinket, nem azt kockáztatjuk-e, hogy sérülést okozunk nekik?

Nem akartam ártani nekik, így elkerültem a, a gyerekekkel való beszélgetéseket.

De aztán találkoztam két tanárral, Joel-lel, és Simona-val – és 13 éves fúkkal, Oszkárral. Akkor találkoztam velük, mikor Balin dolgoztam egy évet. Ez az ő történetük arról, hogyan szembesültek a klíma-valósággal – a fiatalokkal együtt – otthon, és az iskolában.

Oszkár befelé forduló, érzékeny, és igazán intelligens, szereti a történeteket, szeret olvasni a maga kedvéért. Nagyon szeret csatlakozni egy társalgáshoz bárkivel is legyen az. Ha más emberekkel beszélgetünk, vagy csak egymással, akkor ő bekapcsolódik, része akar lenni ennek. Meg akarja tudni, hogy miről beszélgetünk. Tudni akarja az összefüggéseket, amiről beszélgetünk. … Nos, … Ő mindig is ilyen volt, mindig buzgó volt abban, hogy megértse mi folyik körülötte, és hogy része lehessen a beszélgetésnek.
Azt hiszem fontos tudni, hogy ő soha nem járt hagyományos iskolába. Ő csak otthoni iskolás volt, és amikor nem ez, akkor Zöld Iskolába akart menni, ami
egy ökoiskola, Bali dzsungelében.

Meg lett engedve neki, hogy ideje nagyobb részében azt tanuljon, amit a leginkább akart az érdeklődését követve.

Balira jöttünk, mert azt akartuk, hogy Oszkár Zöld Iskolába járjon. Ő előtte otthon tanult mielőtt idejöttünk, és mi úgy gondoltuk, hogy nagyszerű lenne másokkal tanulnia.
Rutinszerűen megyünk a strandra. Ez az az idő, amikor amikor családként együtt vagyunk.
Beszélünk arról, hogyan ment a napunk, és valamit keresünk, mozgunk. Ha a strandon vagy, úgy érzed, mintha látnád a horizontot, és szabadon mozoghatsz, kicsit hűvösebb az idő, és mi valahogy a tengerparton majdnem mindig valamiféle filozófiai beszélgetésbe kerülünk.

Miközben sétáltunk a tengerparton Joel-hez beszéltem. Valójában csak az esős évszak kezdete volt. Sok műanyag szemetet mostak ki a partra a kis szennyvízáramlások, amelyek bejutnak az óceán vízébe.

Szóval, a strand igazán szemetes volt. Oszkár előrefutott, és ott üldögélt a sziklákon, a tengerparton, nézve a naplementét.
És ahogy fel-alá járkáltunk azt láttam, hogy Oszkár sír.

Megöleltem, és kérdeztem tőle, hogy miért sír? Azt mondta: azért sír, mert nincs jövője. Azt mondta, hogy ő talán nem lehet olyan öreg, mint mi vagyunk, vagy nem lehet gyereke, vagy ha élne akkor az milyen élet lenne? Beszéltem hozzá, és azt mondtam, hogy teljesen természetes a szomorúságod, és tudod, nem mondhattam neki azt, hogy másképp lesz!

Senki sem ígérhetné ezt.

Azt hiszem, ez volt az a hétvége, amikor gépeztem, és nem kerestem semmi különösebbet, de rábukkantam a Deep Adaptation-ra (Mély Alkalmazkodás). Azt hiszem csak el kellett volna olvasnom az elejét. Még csak nem is tudom milyen kontextusban találtam meg a Deep Adaptation-t.

De elkezdtem olvasni, és számomra pontosan olyannak tűnt, mint amiről Simona már beszélt.

Van itt valami, amiben ugyanúgy írnak a klímaváltozásról, mint ahogy te is beszéltél róla, el kellene olvasnod ezt.
Elküldtem a cikknek a link-jét, és gondolom megnézted, és láttad milyen hosszú volt, és azt mondtad, hogy talán ki kellene nyomtatni, és együtt elolvasni.

Tehát kinyomtattuk – azt hiszem ez egy szombat reggel volt. Oszkár, Simona, és én nekiláttunk itt, és csak elkezdtem olvasni.
Hangosan olvastam.

Minden bekezdésnél megálltunk, ha felmerült valami, amiről úgy gondoltuk, hogy Oszkár talán nem érti, és beszéltünk róla, vagy kértük őt, hogy mondja el újra, amit olvastunk, és megvitattuk…

Ahogy haladtam az olvasással, ő egyre inkább élénkké vált a gondolkodásában, és ez látszott a mozgásán is, föl-alá járkált, pörgetve körbe a botot, gondolkodva .. .. szóval úgy éreztem, hogy már motiváltnak érezte magát arra, hogy tegyen valamit, .. amiről ő is hallott.
Nem annyira beszélni, hanem tenni valamit a klímaváltozással kapcsolatban: változtatni, elkezdeni tenni valamit és úgy élni, ami felkészíti őt egy olyanfajta jövőre, amiben talán élni fog.

Ha úgy érzed, hogy tényleg akarsz valamit tenni, akkor mi az, amit tenni akarsz?

És ő azt mondta … akarok az embereknek erről beszélni.. És a világért tenni valamit, mi lenne a leghatékonyabb módszer számodra, hogy tudjál erről beszélni az embereknek?

Ő azt gondolta, hogy talán le tudna egy beszélgetést vezetni az iskolában, a Közgyűlésen.

De akkor a felkészüléshez időre, és segítségre lett volna szükség. És akkor azzal az ötlettel álltak elő, hogy csinálhatna egy Kutatási Projekt-et, mert ez egy olyan projekt, amelyet a középiskolásoknak a középiskola végén kell megcsinálni. Tehát végeznek egy kutatást, majd bemutatják az egész iskola előtt. A tanárok azt mondták, hogy túl korai neki egy kutatást elvégezni, mert sok időt igényel a felkészülés, és akkor meg kell…

és akkor meg kell,…Ő a 7. és a 8. osztályba tartozik. Igen, igen. Szóval alapvetően nemet mondott.

De aztán Oszkár írt újabb e-mailt a tanárnak, hogy: “Még mindig szeretném megtenni, lenne-e valami módja, hogy megtehessem? Esetleg nem kell kutatásnak hívni. Szóval, volt egy találkozó erről, és aztán a tanárok úgy döntöttek, hogy támogatni fogják őt.

Izgatott voltam, amikor hallottam, hogy Oszkár nem hátrált meg. Az ő kutatása az lenne, hogy tanuljunk meg együttélni az összeomlással szembesülve. Kértem, hogy beszélgessünk, hogy én is meghallgassam őt.

Köszönöm, hogy leültél velem beszélgetni. Igen. Úgy érződik mintha lehetséges lenne ilyen jövő?

Vagy ez szomorúság amiatt, hogy ez valószínű? Igen. Igen.

Azt is gondoltam, mennyire kíváncsi lennék kihalok-e addigra. Úgy értem, valószínűleg nem túl sokan maradnak meg.

Értem. Tehát félsz a szomorúságtól, hogy egyáltalán máshol a világban mi történik, és hogyan fogsz élni egy ilyen jövőben?
Én kertészkedni akarok, és túlélési készségeket megtanulni, amelyek hasznosak lehetnek egy összeomlási helyzetben.

Tehát kevésbé vagy függő a szupermarket-től? Igen! Valamit akartam ezzel kezdeni, a szüleimmel azt találtuk ki, hogy összehozok egy előadás félét, hogy így más emberek is megtudhassák azt, amit én gondolok.

Neked nincs lehetőséged, hogy erről az iskolában beszélj? Igen, nem igazán találom meg a pillanatot, ugyanígy a háttért sem, soha nincs beszélgetés ügyekről, vagy bármi másról.

Most, hogy ezen a projekten dolgozom, egy videót akarok készíteni a tapasztalataimról ebben a témában – főként érzelmi tapasztalatra gondolok. Tehát a téma nem csak a klíma lesz, de ez ….? Az összeomlás. Az összeomlás …. Igen … Az az érzésed, hogy lesz valamiféle összeomlás abban, ahogyan most élünk? Igen.

Az az ötlet, hogy az osztály elé vigye a témát, az tőlem származott, Oszkárral beszélgetve, és látva benne a jövő iránt érzett aggodalmát. Aztán azt gondoltam, ha ilyen érzései vannak, valószínűleg ezzel nincs egyedül.
Valószínűleg sok gyerek érez ilyen módon, és nincs lehetőség számukra, hogy valóban beszéljenek, tanuljanak róla.

Így, miután elolvastuk Joe-val a tanulmányt (=Deep Adaptation), beszélgettünk, hogy vajon jó módszer lenne-e ezt a témát az osztályterembe vinni – ténylegesen úgy tekinteni ezt, mint egy kutatási tanulmányt, és erről beszélni a gyerekekkel.

Ez volt az első alkalom, amikor azt hallottam, hogy egy tanár ezt a témát a társadalmi összeomlásról az iskolájába vinné.
Többet szerettem volna erről megtudni.

Úgy találtuk, hogy a gyerekek tényleg csak beszélni akartak róla. Lényegében csak alkalmazkodnunk kellett, és megváltoztatni a tanrendet, ahogy mentünk volna, mert fontosabbnak tartottuk, hogy legyen alkalmuk erről beszélni.

Egy barátom, aki óvodában dolgozik, volt nálunk, és beszéltünk Oszkárról, az osztályról és az osztály kontextusáról és… Igen, a felesége, mondta: “Ó, ez nagyon érdekes, mert voltunk egy vacsorán, ahol találkoztunk azzal a professzorral Angliából, aki cikket írt erről a témáról.”
Megkérdeztem tőle, hogy hívják a professzort, és aztán így jöttem rá, hogy éppen Balin vagy.

A jövőbeli kilátások elég fájdalmasak számomra, és kollégáimnak. Milyen lenne erről a fiatalokkal beszélgetni?
Én egyetemi tanár vagyok, de nem voltam iskolai osztályban azóta, hogy én magam is iskolás voltam.

Oszkár azt mondta, mennem kellene! Így úgy éreztem jogom van hozzá csatlakozni a küldetésében.

Csatlakoztam a földön körben ülőkhöz, s megkérdeztem a tanulókat vajon jó ötlet volt-e a tanáruktól, Joel-től, hogy egy meglehetősen nehéz cikkel állt az osztály elé.

Nálam a cikk megváltozott gondolkodást eredményezett, másképp néztem általában a klímaváltozásra.

Ez a jövője a mi gyerekeinknek, ők lesznek a küszöbön álló generáció akivel megtörténik.

Részben úgy gondolom, ha ti tudjátok mi a helyzet, és azt mondani, hogy: “Neked nem kellene erről tudnod, mert túl fiatal vagy hozzá. Ez elég kíméletlen! MERT EZ A MI JÖVŐNK!
Olyan ez, mint pl.: “jön” egy bomba a jövőben, te tudod, de te nem fogod elmondani senkinek. Tudod mit jelent ez? Tegyük fel, hogy változtatni kellene dolgokon, de semmi nem fog megváltozni, ha nem mondod el másoknak. Bárki is mondja, hogy a tanulóknak nem kellene tudniuk erről – eléggé önző dolog azt állítani, hogy ezt az ő védelmükben teszik.
De kit, mit fogsz majd akkor megvédeni?

Valójában mindenki számára több haszonnal jár, ha te elmondod nekik, és aztán hagyod nekik kitalálni, hogy mit tegyenek ezzel az információval.

A tudás hatalom, és ha ezt nem adjátok át nekik, akkor soha nem lesz erejük megváltoztatni semmit sem.

Nos? Szeretném, ha tudnátok: egyetértek azzal, amit Miss Lee mondott, hogy a felnőttek önzőek, mert úgy gondolom, hogy jogunk van megtudni ezt, bár rohadtul ijesztő dolog.

Ez befolyásolhatja a döntéseimet – ily módon nem lesz jobb. Nem igazán dőlt el bennem még, hogyan érzek. Igenis, inkább tudni akarom biztosan, hogy mi történhet, mint hogy ne tudjak erről.

A koromnál fogva úgy érzem helyes, hogy megmondják, de nem tudom igazán megítélni, hogy ártana-e nekem vagy helyes lenne-e, ha fiatalabb lennék, mondjuk 9 éves, mert valószínűleg nem is érteném .

Nem akartam egy esszét írni, vagy valamit alkotni, csak egy történetet írni, mert így tudom a legjobban elmondani, ahogy én gondolkodom.

A történetem lényegében arról szól, hogy ez a 12 éves személy hogyan birkózik meg a klímaváltozással mint pl. az ünnepekkel, mert éppen kárácsony előtt voltunk. A történet, amelyet a a lány feltár, hogy milyen volt társadalmi összeomlás előtt. A 8 éven felüliek ismerik a kapitalizmust, és arról ír, hogy szülei éppen nagyon nyomottak, depressziósak (talán azért mert én már nem vagyok az). Végül a lány betakarítja az édesburgonyát – és ő tudja milyen keményen dolgozott ezért, karácsonyi ajándékként – játékok, ruhák helyett – ezt adja.

Feltehetek egy kérdést? Ilyennek képzeled el a jövőt?

Azt hiszem, igen!,

Ahogy felnősz az életedet elképzelve, neked azt mondják hogy a dolgok birtoklása tesz boldoggá, és ehhez ténylegesen hozzá is járulnak.

Az ilyen gondolkodásmód, és az ahogy én gondolkodom a dolgokról, mint pl. egy hajóval utazni, egy hajó tesz boldoggá engem, akkor ezt te fogod elkészíteni, amikor összeomlás történik.

Szomorúnak lenni azért, hogy nem lesz “semmi”, azt jelenti, hogy beleragadtál ebbe az életfelfogásba.

Ha úgy nősz fel, hogy már tudod ezt, akkor nem lesz ugyanakkora a sokk-hatás.

Úgy gondolom, hogy bárcsak tanultam volna erről 8 évesen, mint most 18 évesen.

Úgy gondolom ez hiba volt, és nem egyvalakinek a hibája, de hosszabb időm lett volna a feldolgozására, és jobban a részemmé válhatott volna.

Nehezebb lenne tagadni is, mert valami olyasmi lett volna, ami veled volt gyerekkorod óta.

Például, ekkor szerzel meg olyan értékeket, amelyek egész életedben veled maradnak.

A felnőttekhez szólva: ti már láthatjátok a különbséget köztünk és a felnőttek között. Ők már érzékenyebbek, igaz?

Mi nem vagyunk annyira érzékenyek, hanem tudomásul véve az ismeretet – nyitottak vagyunk rá.

Fontos, hogy tanítsuk őket, mert én is azt gondolom, hogy azért tagadják olyan sokan, mint ahogy Nick mondta: mert olyan értékekkel nőttek fel, minthogy: a dolgok birtoklása boldoggá tesznek, vagy bizonyos luxus dolgok boldoggá tesznek engem, és szerintem ezért is van az, hogy nagyon sok ember tagadja a klímaváltozási dolgot.

Te kihangsúlyoztad az elfogadási fázist. Mi emberek mindig tanultuk az alkalmazkodást.

Természetesen hatással volt rám, mikor mondtad, hogy muszáj megtanulnunk azt, hogyan alkalmazkodjunk.

Még akkor is, ha ez megtörténik – próbálni fogunk alkalmazkodni.

Tudjátok, az összeomlás valamilyen módon valószínűleg meg fog történni, vagy lesz egy “egyikből egy másikká” átszervezett társadalom, vagy a társadalmunk fog úgy dönteni: ezt most abbahagyjuk, és át fogunk váltani egy más fajta rendszerre, vagy darabokra fog hullani elveszítve az élelmet, és hasonló dolgokat, amiket írtál a cikkedben.

Szóval, ilyeneken gondolkodtam, és azon is, hogy valamit csinálhattam volna.

Nem pontosan arra gondoltam, hogy megelőzhettem volna, vagy bármi mást, csak arról gondolkoztam, hogy tompítsam a hibáimat. S ahelyett, hogy majd amikor megtörténik, ne ezt mondjam: “Ó, a fenébe, most mit csináljak?!!” Fel kellene készülnöm rá, mint pl.: legyen egy kertem, vagy bármi
ami akkor hasznos lenne.

Arra is, hogy legyen egy közösségünk, barátok, és talán még egy helyi pénzt is csinálni. Beszéltem erről anyuval.

Az iskolavégzésemhez kialakítottam egy osztályt, hogy gyakorlati készségekre tanítsam a társaimat, azért, hogy felkészüljünk az összeomlásra.

Fejleszteni magunkat abban, hogy más emberekkel foglalkozunk szociálisan, problémamegoldásban, és a krízis, stressz, megrázkódtatások kezelésében – olyan tréninggel, ami a gondolkodásmódot fejlesztené.

Sokkal inkább ez kellene, mint olyan képzést, ami arra a világra készít fel, amelyikben pont most is élünk.

Azt hiszem, van néhány zavaros szamárság is, azzal az elképzeléssel, hogy “Nem mondhatjuk el nekik! ” Szerintem ennek sok köze van az “én-tudatunkhoz” (egóhoz), és a bűntudathoz, … és olyanhoz, mint:”A tudatlanság boldogság.” vagy: ” Halmozd el, amíg meg nem halunk.”

Ez is olyanfajta dolog, és csak….Nem tudom! De ezek rossz dolognak tűnnek számomra.

Szerintem nagyon is fontos, hogy te ezt lassan haladva mutatod be, ami nekem nagyon tetszett az osztályotokban, hogy lassan haladtatok, és voltak viták, volt véleményetek. Aztán, mert a vélemények mindig számítanak az ilyen típusú helyzetben, és megérteni azt is, hogy mások hogyan éreznek.
Ez az, amit igazán fontosnak tartok!!

Ily módon, ilyen körökben, sokat kapsz, mert ráébredsz, hogy nem vagy egyedül!

Ez tetszik nekem!

Értékelem ezt az időt, mert itt az ideje, hogy belemerüljünk ebbe a témába, hogy együtt tartsál a többiekkel, és beszélgess valaki mással, akinek ugyanolyan elképzelései vannak, mint neked. Bárkihez is beszélsz… mindig térj vissza ehhez, érvelj, ha nem valós, vagy igaz, mint: “Mi lenne, ha nem történne meg?”
Mint mindig, ezt elmondhatod egyszerűen.

A beszélgetéseknek vége. Lenyűgözött!
Fogalmam sem volt, hogy milyen sok dimenziót fedezünk fel a klímaváltozás miatti összeomlás előzetes mérlegelésében.

Megkértem Oszkár szüleit, hogy csatlakozzanak hozzám az iskolai tanácsadóval, és a tanítási szakértővel, hogy reagáljak arra, amit éppen az előbb hallottam.

Mit gondoltok mit tanulhatunk abból, amit éppen az előbb tettünk, és tapasztaltunk?

Azt hiszem, amit láttam, ami igazán szokatlan volt a fiatalokkal való beszélgetésben, az az a tény, hogy nem féltek megbeszélni tapasztalataik teljes skáláját az összeomlásról, és a mély alkalmazkodásról.

Beszéltek az érzelmi élményeikről. Elmondták, hogy bizonytalannak érzik magukat e dolgokkal kapcsolatban. Számukra ugyanúgy biztonságos volt felnőtteknek “tanácsot adni”, mint a felnőttektől tanácsot kérni. Úgy gondolom, hogy ez valami alapvető dolog, ami általában hiányzik az ilyen társalgásokból az iskolákban, ahol arra tanítják a fiatalokat, hogy egy válasz van: vagy helyes, vagy rossz.

Nekik addig nem szabad felszólalniuk, amíg nem találják ki a helyes választ Úgy hiszem, hogy EBBEN AZ ESETBEN NINCSENEK “HELYES” VÁLASZOK, és ezek a fiatalok segítettek megmutatni nekünk a legjobb módszereket, felfedezni ennek az ügynek néhány vetületét.

Nagy valószínűséggel sok fiatal érzi ugyanazt,és nincs lehetőségük, hogy beszélgessenek erről.

A tanárok közül sokan, akikkel beszéltem azt mondják, hogy nem tudjuk ezeket a kérdéseket felvetni a gyerekeknek a középiskolában és az általános iskolában. A tény az, hogy maguk a felnőttek is félnek! Sok mindentől meg vannak ijedve..

Az oktatási rendszerünk keretein belül a a tanárok, ugyanúgy mint a szakértők félnek attól az eshetőségtől, hogy az osztály előtt nem tudnak néhány kérdésre választ adni, ez valami olyasmi, amit elsősorban ki kell mondanunk az iskola erkölcsi világképével kapcsolatban.

Néhány iskolában, amelyekkel dolgoztam, és a leghatékonyabbak voltak abban, hogy nehéz témákról beszélgessenek a gyerekekről, nemcsak a klímáról, vagy politikáról, és társadalomról, de a szegénységről, az erőszakról, bármi ilyesmiről – rendszeresen naponta, vagy akár hetente, de lehetőleg minden ülésen, bármit amit megtapasztalnak, a gyerekek nyitott párbeszédet folytatnak, ahol biztonságban érezhetik magukat. Elmondhatják pl:

“Valaki ezt mondja x y & z, a hírekben, vagy a játszótéren vagy otthon, és: “Nem tudom ez mit jelent!”

Ha te, vagy én – mérgesek vagyunk valami miatt, általában ezt nem tartjuk rendjén valónak.

El kell fogadnunk, hogy a gyerekek olyan érzelmeiket is “idehozzák”, amelyekre nemet mondunk azért, mert ezek negatívak, és amelyeket nekik minden áron el kellene kerülni.

A legfontosabb nem az információ volt számukra, hanem az, hogy valóban képesek megosztani érzéseiket, és mit akarnak kezdeni ezekkel.

Fontos, hogy ez a lehetőség van nekik, és beszélni tudnak róla.

Képessé kell válni arra, hogy ezt a témát úgy juttassátok el a gyerekekhez, hogy ne titkoljátok saját félelmeiteket, és agressziótokat, mert ha el is fojtanátok ezeket, ők tudnak erről… mert kapcsolatban álltok velük. Van egy nagy, szélesebb párbeszéd a tanárok lobbizásáról.

A tanárok támogatóak akarnak lenni, éreztetve a támogatást, hogy van helye a párbeszédnek, és kapcsolatoknak is.

Ez majdnem olyan, mintha hangosan gondolkodnék. A “jól-érzem magam” jelenséggel kapcsolatban ki kellene képeznetek egy tanárt, akinek az lenne feladata, hogy ezt támogassa.

Bemennének az iskolába, tartanának műhelybeszélgetéseket, képeznék a tanárokat, és segítenének némelyikben. Habár, egy iskolában minden tanárt a fedélzetre szólítani tananyagként…

Nem tudom. Ez olyan nagy dolog gyakorlati szempontból mintha egy rendszer működne,…

Szóval, ha lenne az embereknek egy “magja”, akik bejönnek az iskolába és értik, segíthetnének a különböző korcsoportokban, támogathatnák a tanárokat, hogy naprakészek legyenek.

A szülőknek is kell majd tartanotok műhelybeszélgetéseket, és egyes szülők nem fogják engedni, hogy a gyereke tudjon erről.

“Ahelyett, hogy a fiatalabb gyerekekkel a klímáról, és az összeomlásról beszélnének..”

…, ebbe csak azt értik bele, amire őket tanították, ill. amire nem tanították, és az a mód ahogy az emberek a jövőről beszélnek, vagy nem.

Mondják: “Talán nem kellene beszélnünk a klímáról, és összeomlásról!” Csakhogy van egy teljesen általános séma, s eszerint létezik az a kimondott elvárás a gyerekekkel szemben, hogy a változniuk kell.

Csak a kamera elé kerültünk Joel osztályának összejövetelén.

Ő azt mondta nekem, hogy amikor először elhozta a Deep Adaptation cikkemet a diákjainak az sokkot, zavarodottságot, és haragot okozott.

A fiataloknak lehetőséget adtak, hogy kifejezzék ezeket az érzelmeket – ezzel egy más szintre kerültek, amikor mi kapcsolatba kerültünk velük.
Az ő iskoláztatásuk eléggé egyedi, ami azt is megmutatja, hogy mi lehetséges.

A hírek visszafordíthatatlan változásokról beszélnek a klímával kapcsolatban, és mégis a cikkek többségének jó a vége, mintha még mindig lennének megoldások, és csak politikai akaratra van szükség, és egy néhány részletnél ideges kezdtem lenni, hogy ez nem igaz – a valós helyzet szerint, ami az, hogy valójában az összeomlás felé tartunk.

Úgy gondolom helyes volt, hogy szerette volna az emberekkel tudatni, hogy ez az összeomlás valószínű.

Szerintem rendben van, hogy szomorúságot, és félelmet érzek. Ez a szomorúság késztetett engem ezt projektet elkezdeni, és gondolkodásra ösztönözött arról, mit tehetek saját magam jövőbeni megmentéséért.

A gyerekeknek ma azt kell tanulniuk, hogyan illeszkedjenek be majd egy olyan gazdasági rendszerbe, amely valószínűleg nem fog létezni.
Ehelyett segíthetnénk nekik azt megtanulni amit igazán akarnak tudni, figyelembe véve azt a valóságot, amellyel szembesülnek.

Nem tudjuk pontosan, hogy a társadalmak a klímaváltozás miatt hogyan, és mikor omlanak össze.

De azt jól tudjuk, ha nem segítjük a fiatalokat, hogy erről beszélgessenek, akkor csak rontanánk a helyzeten.

Ahogy mindannyian, fiataljaink is körökbe ülhetnek, hogy kifejezzék érzéseiket, bizonytalanságukat, és új ötletekkel állhatnak elő.

Ők idegesek és dühösek azért, amilyenné tettünk ezt a világot. Ez érthető, és ez a düh lehetne kreatív erő!

Felnőttként készen kell állnunk, hogy helyet adjunk ennek, és el kell fogadni, hogy egyes emberek nem lesznek képesek megbocsátani. De ez nem fog segíteni rajtuk, vagy rajtunk. Ideje megosztani és feldolgozni az érzelmeiket.

Azok a fiatalok, akikkel a filmnél találkoztam, azt mutatják van egy másik előrelépési út is.

Hathatós erők megpróbálhatják kiterjeszteni ezt a haragot, de a fiatalok számára itt az ideje, hogy elutasítsák a mi pusztító kultúránk “elavult” történeteit, hogy új utakat találjunk előre nézve egyszerűen kérve, ha valami kedves, bölcs, és kreatív.

Szerintem már nem érzem szomorúnak magam, csak azt érzem, hogy elfogadom, hogy valószínűleg ez lesz a jövőm. Én jól élek, és a jelenben élve azzal is foglalkozom, hogy próbálom magam felkészíteni a jövőre.

Volt már beszélgetésed ismert emberrel bármi ilyesmiről?

Nem! Ők csak lógni, és szórakozni akarnak?

Igen. Nem szívesen hozom fel, de nem emlékszem egyetlen pillanatra, amit fel tudnék hozni, s úgy érzem furcsának néznek, ha csak véletlenszerűen felhozom a témát.

Néhány hónappal később hallottam Oszkár kutatásáról, hogy készített egy filmet a Deep Adaptation-ről, “Homokvár” címmel.

Lélekként valószínűleg mind úgy döntöttünk, hogy itt leszünk az emberiség ezen végső idején, de felnőttként nem szabad úgy tennünk, mintha a mostani gyerekek különböznének tőlünk abban, hogy ők fogják majd megjavítani a jövőt, mindannyiunknak van feladata ebben a változó környezethez való kollektív alkalmazkodásban.

Oszkár kutatása erről beszél nekünk. Ha nekünk felnőtteknek több erőforrásunk, készségeink, és hálózataink vannak,

AKKOR NEKÜNK NAGYOBB A FELELŐSSÉGÜNK!!

NOS, MIT SZÁNDÉKOZOL TENNI?

MARADJ MÉG, TOVÁBB IS VAN ! HAMAROSAN OSZKÁR ISKOLAI FELSZÓLALÁSA KÖVETKEZIK !!!

Helló! Azt hiszem, nagyszerű , hogy ma csatlakozunk a Globális Ifjúsági Klímamozgalomhoz.

Zöld iskolaként nekünk csökkentenünk kellene a hatásunkat a világra, és elmondani, hogy mi egy “zöld energia-csomag” vagyunk, akik zöld oktatással fognak foglalkozni.

Számos csodálatos dolog van itt. Van egy gyönyörű campus-unk a természetben, napelemek, kertek, sok és fantasztikus tanárunk, és más elképesztő “koponyáink” vannak.

Jól érezzük magunkat, és élvezzük, hogy másoktól tanulunk.

És ez nagyszerű! De, a tudósoktól kapott új információk fényében, mi vagyunk az egyik legszörnyűbb iskola is a Földön!

A Zöld Iskola új megállapodásában majdnem mindenki repülőgépet használ az iskolai kirándulásokon körbe utazgatva, és sokan közülünk, Én, mint “kritikus’, ÉN SEM VAGYOK KIVÉTEL!

Karácsonyra Ausztráliába repültem.
Itt nagy villákban élünk, ennek a szigetnek az erőforrásait fogyasztjuk anélkül, hogy sok jót adnánk vissza. Mi aligha mutatunk jó példát a klímatudatosságban, és méltányosságban, ha ez egy igazi klímavészhelyzet, ahogy ezt az ENSZ, és tudósok a világ minden tájáról állítják.

Ha beszélünk az áradásokkal való megbirkózásról, tüzekről, erőszakról, éhezésről, vándorlásról, és még a saját életünk, és civilizációnk összeomlásáról is, akkor elő kell írni a zöld iskola “átszövését”, hogy igazán zöld legyen. Nem érzem itt azt a sürgető vészhelyzetet a napirendemben, az iskolában senki sem beszél róla úgy, hogy valósnak éreznéd.

Nem leszünk “öt központosak”, és megfigyelői egy klímaváltozás hatásainak.

Nekünk túl kell élnünk ezeket, vagy belehalunk. Nem beszélünk erről, részben azért mert nem tudjuk, hogyan beszéljünk róla, vagy mit kellene tennünk ezzel a válsággal.

Ijesztő így gondolkodni, de ahogy Greta Thunberg – aki elindította az Ifjúsági Klíma Mozgalmat – azt mondja: “Ideje pánikba esni!”, aztán magunkhoz térni, és valami reális dolgot csinálni.

Most már másképpen szemlélve:
MI VAGYUNK A PROBLÉMA, MI OKOZUNK KÁRT, MEG KELL VÁLTOZTATNI AZ ISKOLÁT, MUSZÁJ!
Nem én mondom egyedül!

Valószínűleg nincs egyszerű módszer ezt elérni, de a módját először nyíltan meg kell beszélnünk.

És hogy őszinték legyünk magunkhoz, be kell ismernünk azt, amiben hibáztunk, és megnézni, hogy mit tehetünk most jóvá, hogy több jót tegyünk, mint kárt. Aztán, valóban elvégezni azt, amit célként kitűztünk, vagy menj haza.
Köszönöm, és REMÉLEM, hogy MI “MAGA A VÁLTOZÁS” LESZÜNK!

Category: UPFSI

Scientists Warning. TV – Jem Bendell professzorral együtt bemutatja

Homokvárak

Ökológiai összeomlás a 13 éves Oszkár szemével nézve

(Hullámok hangja)

A strandon sétáltam, Balin. A homokos partot, és a vizet szemét borította. Az óceán vize meleg volt.

A jövőmön gondolkoztam…hogy mennyire gyors a klímaváltozás.

Lesznek még vadon élő állatok, amire felnövök?

A levegő olyan piszkos lesz, hogy gázmaszkot kell viselnünk?

A vadvilág eltűnőben van.

Erdők égnek .

A jég olvad.

Szemét mindenhol.

Mi okoztuk, és mindenki szenved, mi magunk is.

Annyira aprónak…, és túl gyengének érezzük magunkat, hogy változtassunk a helyzeten.
Belefulladunk a saját szemetünkbe.

Úgy vélem, hogy többségünk érzi, hogy valami rossz közeledik, de az emberek nem akarnak beszélni róla.
Színleljük, hogy minden rendben van.

Mellőzzük a tudósokat, akik figyelmeztetnek bennünket.

Így lesz vége a civilizációnknak?

Már most kudarcra vagyunk ítélve?

Milyen lesz az életünk?

Túl kell majd élnünk katasztrófákat, háborúkat, betegségeket, …éhezést?

Nagy változások jönnek.

Elbukunk, vagy megváltozunk?

Bárhogyan is legyen, nem úgy fogunk élni, ahogy most.

Az iskolában nem tanulod, hogyan kell felkészülni egy ilyen jövőre.

Felkészülünk tesztekre, az egyetemre, olyan munkahelyekre, amelyek elválasztanak minket attól a világtól, amelyben élünk.

De amit igazán szükséges lenne megtanulnunk: hogyan éljünk abban a szemétben, amit mi hoztunk létre.

Mi segítene bennünket kemény időket túlélni, anélkül hogy elveszítenénk emberségünket?

Bizonytalan vagyok!
Lesz tiszta, friss víz? A saját ételünket mi állítjuk elő?

Lesznek igaz barátok? Jobb döntéseket hozunk?

El kell engednünk azokat a dolgokat, amelyek tovább szemetelik azokat a helyeket, ahol élünk.

A legnyilvánvalóbb dolgok a fosszilis anyagok, és legtöbb klasszikusan használt dolgok, de sokkal több van, ami nélkül tudnák élni, és meg is kellene tennünk.

Meg tudjuk tanulni, hogyan éljünk kevesebbel?

Vissza is kellene hozni néhány elfelejtett készséget, hagyományokat, és tájakat amelyek segítették az embert a múltban túlélni.

Tudunk együtt dolgozni, hogy erdőt telepítsünk, a partokat, és folyókat megtisztítani…, több időt együtt tölteni a szabadban, hogy megismerjük a vadnövényeket. Újra éleszthetjük a szórakozás régi módjait.

Meg akarom tanulni hogyan éljünk jobban egy ilyen világban.

A felnőtteknek is meg kellene ezt tanulni.

Az ilyenfajta tanulásnak van értelme. Ez élvezetes is lenne. Erősebbnek, ügyesebbnek, és reményteljesebbnek érezném magam.

Lehetőségem lenne kalandokra is, barátokat szerezni, és élvezni az életemet.

Itt az ideje hogy ne színleljük tovább, hogy minden rendben lesz!

Ideje összejönnünk, megismerni az igazságot, és beszélni arról, hogy miként kell élnünk most.

Nekünk gyerekeknek is beleszólásunk kellene, hogy legyen.

Hogyan csökkentsük a károkat, amelyeket okoztunk, és még mindig ezt tesszük?

HOGYAN KÉSZÜLJÜNK FEL EGY BIZONYTALAN JÖVŐRE ?

(Csatlakozz a mozgalomhoz)

(Deep adaptation=Mély Alkalmazkodás)

(FridaysForFuture=Péntekek a Jövőért)

(ExtinctionRebellion=Kihalási Lázadás)

( A filmet Oskar Mowdy készítette.)

(Kamera: Adrian, Simona, Joel, Oszkár)

Végtelenül hálás vagyok nektek: Clover Hogan, Adrian Tan, Simona Vaitkute, Joel Mowdy, Jem Bendell

Category: UPFSI

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.