Az energia jóval fontosabb tényező a gazdaságban, mint amennyire azt jelenleg a közgazdaságtan elismeri. Ugyanis a gazdaság mérete erősen korrelál az energiafelhasználással, ugyanakkor a fősodrú közgazdaságtan nem tulajdonít megkülönböztetett szerepet az energiahordozóknak.

A gazdasági modellek szerint ugyanis akár kifogyhatnánk az összes energiaforrásból, a gazdaság szerkezete egyszerűen átalakulna, és növekedne tovább.[3] Ez viszont nyilvánvalóan lehetetlen, ugyanis a gazdasági folyamatokhoz energiára van szükség.

A modern, magas hozamokat biztosító mezőgazdaság kb. 10 kalória fosszilis energiát pazarol 1 kalória élelmiszer-energia előállítására.[4] Ez csak addig működik, amíg rendelkezésre áll olcsó olaj. Utána kénytelenek leszünk visszatérni az emberi-, állati-, és a megújuló energia használatára (pl. vízimalmok, szélmalmok). Ám az emberi-, és állati energia esetében szükségszerűen legalább tizedére csökken az 1 kalória előállítására fordítható energia (különben éhen halnánk), a megújuló energia pedig földrajzfüggő. (Hosszútávon elfelejthetjük a modern, fosszilis energia felhasználásával iparilag előállított napelemeket és szélturbinákat.) Ez azt jelenti, hogy fosszilis energia nélkül nagyjából tizedennyi energiát tudunk élelmiszertermelésre fordítani, szóval várhatóan tizedannyit is fogunk tudni termelni. Mindezt úgy, hogy a többség újra a mezőgazdaságban lesz kénytelen dolgozni.

Az olaj minőségének romlása a kitermelési költségek növekedését eredményezi. Emiatt egyre több olajtermelő országban csak magas olajárak mellett tudnak gazdaságosan termelni. A gond csak az, hogy a világ infrastruktúrája már lassan száz éve az olcsó olajra lett tervezve. A nagyvárosokban és környékükön gépjárművek nélkül jellemzően igen nehéz eljutni a munkahelyről a boltba, vagy éppen haza. Az idő előrehaladtával az embereknek jövedelmükből arányaiban egyre többet kell majd költeniük az energia megszerzésére, egy meglehetősen energiapazarló rendszerben.

Sokan azt hiszik, hogy a megújuló energiára való áttéréssel megmenthető mind a földi bioszféra, mind pedig az emberi civilizáció. Sőt, jól táplálttá és jómódúvá válhatnak a szegény milliárdok is, hamar kolonizáljuk a naprendszert, végül a csillagok között fogunk utazgatni. Jól hangzik, ám az energetikában van egy mutató, ami rámutat, miért hiú ábránd a megújulókra alapozott modern társadalom víziója. (Bár a vízenergia előnyt jelent.) Ez pedig nem más, mint az energiatermelés kapcsán megkerülhetetlen fogalom, a nettó energia, vagy energiamérleg, vagyis a felhasznált és kinyert energia aránya (EROEI; Energy Return On Energy Investment). Ezt az átlagemberek, sőt, még a gazdasági szakértők többsége sem ismeri.

A felhasznált és kinyert energia arányát megadhatjuk egy aránypárban. A múlt század elején az olaj esetén 100:1 volt, vagyis egy egységnyi energia befektetésével 100 egység energiát nyertek. (Kis túlzással szinte csak le kellett fúrni, és feltört az olaj.) Manapság ez az arány már inkább csak 10:1, a palaolaj és olajhomok esetén pedig gyakran alig több energiát nyerünk, mint amennyi elmegy a kitermelésére és finomításra. Hasonló a helyzet a bioüzemanyagokkal is, és a kiszámíthatatlan megújuló energiaforrásokkal is, a tárolással együtt.[5] Tárolás, vagy az ingadozás kiegyenlítésének egyéb módja nélkül ugyanis nem lehet rájuk gazdaságot alapozni.

Ugyanakkor a civilizációnk infrastruktúrája és intézményrendszere olyan sok energiát pazarol, hogy az energiatermelésnek a becslések szerint legalább 8:1 aránnyal kell rendelkeznie. A tárolással kombinált napenergia és szélenergia energiamérlege viszont ennél alacsonyabb, vagyis nem alkalmas a modern civilizáció működtetésére. (Beleértve a napelemekhez és szélturbinához szükséges nyersanyagok bányászatát, finomítását, illetve az egységek gyártását, szállítását, és szervizelését).[6] Arról nem is beszélve, hogy a megújuló energiaforrások jellemzően áramot termelnek, ami viszont az emberiség teljes energiafelhasználásának alig ötöde.[7] És még ha sikerülne is néhány éven belül sokszorosára növelni a globális áramtermelő kapacitást, méghozzá megújulók révén (ami enyhén szólva kétséges), az elektromosságot csak komoly veszteségek árán lehetne átalakítani a szükséges formába (pl. hővé vagy kémiai energiává). Az infrastruktúra teljes átalakítása tehát eleve nem valószínű, mert ahhoz rengeteg energiára volna szükség, viszont egyre kevesebb nettó energia áll rendelkezésükre. És ha részben sikerül is, az energia szűkében szükségszerűen csak egy kisebb, egyszerűbb gazdaságot tud majd kiszolgálni.

A növekedésre alapozott gazdasági modell egy olyan időszakban jött létre, amikor a Föld még jórészt érintetlen volt, ugyanakkor épp kezdtük kihasználni a fosszilis energiát. A bolygó hatalmasnak tűnt, az energia bőségesnek, és generációkon át szinte töretlen volt a növekedés, így a többség azt hitte (hiszi), hogy ez így lesz a jövőben is. Ám a Föld azóta betelt velünk és dolgainkkal, és a rendelkezésre álló fosszilis energiahordozók energiamérlege egyre rosszabb. Sőt, a gazdaság már puszta túlélésünk ökológiai feltételeit is elkezdte felszámolni. Az emberiség történelmében a fosszilis energiabőség időszaka csupán egy rövid fejezet. A fosszilis készletek felélése után újra a bejövő napenergiára (közvetlen és közvetett formában), valamint geotermális energiára kell alapoznunk civilizációkat. Ezek fix kapacitását viszont jellemzően nem tudjuk túllépni, így a növekedés lehetetlen. A megújulók többnyire diszperz energiaforrások, vagyis kiaknázásuk nehézkes, illetve sok esetben földrajzilag behatároltak (pl. vízenergia, geotermális energia), emiatt sok terület újra alkalmatlanná válik emberi települések működtetésére (pl. sivatagok).