Még zöldek között is előfordul, hogy valaki nem tudja, hogy lehet magasabb az ökolábnyom a biokapacitásnál, így alapvető hiányosságokat kell tisztázzunk.
Az ökológiai lábnyom egy erőforrásmenedzselésben és társadalomtervezésben használt érték, ami kifejezi, hogy adott technológiai fejlettség mellett egy emberi társadalomnak milyen mennyiségű földre és vízre van szüksége önmaga fenntartásához és a megtermelt hulladék elnyeléséhez. A kifejezés William Rees és Mathis Wackernagel kanadai ökológusoktól származik. Ez az érték kiszámítható egyes emberekre, csoportokra, régiókra, országokra vagy vállalkozásokra is.
A karbonlábnyom (vagy szénlábnyom) az emberi tevékenység környezetre gyakorolt hatásának egyik mértéke. Segítségével mérhetővé válik, hogy mennyiben járulunk hozzá a klímaváltozáshoz. A karbonlábnyom azt mutatja, hogy egy vállalat tevékenysége, vagy egy termék életciklusa, vagy egy ember ill. egy adott társadalom életmódja nyomán mennyi közvetlen és közvetett karbonkibocsátás kerül a levegőbe. A karbonkibocsátás az összes üvegházhatású gáz (ÜHG) kibocsátást jelenti; minden ÜHG-kibocsátást tonna szén-dioxid egyenértékben (tCO2e) számolunk, ami egyben a karbonlábnyom mértékegysége is.
Itt egy interaktív térkép, ami az egyes országok fenntarthatóságát mutatja: Ecological footprint nations
Azért fordulhat elő, hogy az ökolábnyom (átmenetileg) nagyobb, mint a biokapacitás, mert a bolygónak vannak tartalékai, amit viszont már elkezdtünk felélni. Ezek az MIT számításai alapján 15 éven belül elfogynak, amikor is a globalizált világgazdaság összeomlik, mint anno a Húsvét-szigeten,[1] föltéve persze, hogy nem fordítjuk meg időben a trendeket (pl. gazdasági növekedés, húsfogyasztás növekedése, népességnövekedés, stb.). Érdemes hozzátenni, hogy a gazdasági növekedés megállításával is nagyobb lehet a jólét, amennyiben növeljük a javak megosztásának arányát (pl. autók, fűnyírók, szerszámok, stb.). Ehhez persze szükség van a bizalomra, amihez pedig egyfajta közösségépítésre.
Sztella Nóra Kántor
[1] MSSI-ResearchPaper-4_Turner_2014.pdf