Át kell váltanunk a minőség civilizációjára

Az emberiség a 70-es években kinőtte a Földet, azonban ez a mai napig nem tudatosodott az emberekben. Az emberi nemzések még ma is közel fele – évente 100 millió – a pár akarata ellenére történik, ezek megelőzősével stabilizálódna az emberi létszám – mondta a Rádió Orient műsorában Simonyi Gyula, a BOCS Alapítvány elnöke.

Át kell váltanunk a minőség civilizációjára | ClimeNews - Hírportál

A növekedésre épült mennyiségi civilizáció helyett villámgyorsan át kell váltanunk a minőség civilizációjára. A tudás, a pénz és a döntés a Nyugat kezében van, de nem ismerjük fel saját érdekeinket.

A Föld népessége már túlhaladta a 7 milliárd főt is, és mire a ma születettek elvégzik az általános iskolát, már 8 milliárdról fognak tanulni. A túlnépesedés hatalmas kihívást jelent a társadalmi és a gazdasági fejlődés számára. A BOCS Alapítvány közel 40 éve a globalizáció kihívásaira felkészítő képzéseket tart. A Rádió Orient műsorában Simonyi Gyula elmondta, a félig civil, félig tudományos szervezet célja a paradigmaváltás tudatosítása az emberekben.

A 70-es években kinőttük a Földet, azonban ez a mai napig nem jutott el a tudatunkig. A civilizációnk a folyamatos növekedésre épült, azonban most egy minőségileg fejlődő rendszert kell kitalálni

– emelte ki az elnök.

Az OrientPress Hírügynökség közigazgatási rádiójának vendége az alapítvány fő célkitűzése mellett a szervezet profilját is bemutatta. A BOCS az egyik legősibb nemzetközi fejlesztő szervezet: 1977 óta támogat indiai iskolákat. A multiszektorális alapítvány több nemzetközi hálózat tagja, egyaránt foglalkozik globális képzéssel, környezetvédelemmel és békével, családi életre neveléssel és közbiztonsággal, az emberi jogokkal, a szociális kérdésekkel, a jövő generációjával és a nők esélyegyenlőségével.

Túlterheltük a Földet, az ökológiai lábnyomunk nagyobb mint a Föld eltartó képessége. A jövőben a nem-anyagi gazdagságra kell helyezni a hangsúlyt

– emelte ki a Rádió Orient vendége.

Az elnök hozzátette, az emberiség tevékenységét át kéne alakítani egy kevesebb erőforrást használó, mégis magasabb életminőséget biztosító pályára. A „Kisherceg életstratégia” gyökereket és gyümölcsöket különít el. A gyökerek terhelik a Földet, gondosan kell bánni velük. Ide tartozik a szaporodás, a termelés, a fogyasztás, a szennyezés és a küzdelem. A gyümölcsök nem terhelik a bolygót, az élet élvezetét, értelmét, értékét biztosítják. Simonyi itt a személyes kapcsolatokat, a tanítást, a gyerekeket, a kozmoszt, a lelki és szellemi kincseket, a szolidaritást és a természet szépségét hozta fel példaként.

Bolygónk eltartó képessége kapcsán a napjainkban egyre elterjedtebb ökológiai lábnyom fogalma is felbukkant. Simonyi elmondta, az ökológiai lábnyom magába foglalja az emberiség által végzett minden olyan tevékenységet, ami terheli a Földet. A számítások azt mutatják, hogy a 7 milliárdos lakosságra fejenként 1,8 hektár jut. A lábnyom felét az energiafelhasználás adja.

A Földet és Magyarországot is 1,5-szeresen terheljük túl, s ennek következtében pusztulnak a talajok, az erdők, az élővilág, szóródnak a mérgek, megbolondul a klíma, fogy a víz és a fosszilis energia

– emelte ki.

A fenntartható fejlődés kulcseleme az elkerülhetetlen népességcsökkenés és az idősbarát társadalmi berendezkedés. Simonyi kiemelte, 2012-ben volt a generációk közti szolidaritás éve az Európai Unióban.

A Földet nem őseinktől örököltük, hanem utódainktól kaptuk kölcsön. A feszültség nem az idősek eltartásából, hanem a Föld minőségének lerontásából fakad

– jelentette ki a vendég. Simonyi idézte Konrad Lorenz Nobel-díjas osztrák magatartáskutatót, aki szerint a túlnépesedés az emberiség első számú halálos bűne, amely erőszakot szül. Ha képesek vagyunk évszázadnyi távlatban a demográfiai átmenet összes fázisát megérteni, láthatjuk, hogy az eltartott-eltartó arány nem romlik el aggódásra okot adó mértékben.

Az emberiség túlterhelte a Földet, így mindenképpen népességfogyásra van ítélve. A jövőben a társadalom idősbaráttá fog alakulni – hangsúlyozta a vendég -, hiszen mindannyian örülünk, ha hosszabban és egészségesebben élhetünk. Az emberré válás folyamata ma is zajlik, nő az élettartam, egyre több betegség gyógyítható, érzékelésünk, tudásunk, kommunikációnk fantasztikusan fejlődik. Ma a legfontosabb tanulási folyamat a termékenység felelős és tudatos kezelése.

Napjainkban az emberi nemzések közel fele baleset, évente 100 milliónyi a párok szándéka ellenére történik. Amennyiben ezeket sikerül megelőzni, az népességnövekedés megállna, majd egy fenntartható, jóval alacsonyabb létszámon stabilizálódna

– jelentette ki az elnök.

A fogamzásgátlás a leghatékonyabb klímavédelem, munkahelyvédelem, a szegénység elleni küzdelem legfontosabb eleme – hangsúlyozta Simonyi Gyula. A fogamzásgátlás emberi joga 2005-ben a Millenniumi tervezési célokba is bekerült.

Versenyfutás folyik, az Apokalipszis lovasai, a háború, a dögvész és az éhínség durván aratnak és azt mondják: Minek ezeknek fogamzásgátlás, amikor itt vagyunk mi?!

– hangsúlyozta.

Kiemelte, Európa az egyik legzsúfoltabb terület a világon, nincs hiány munkaerőben, ellenkezőleg, óriási a munkanélküliség.

A tudás, a pénz és a döntés a mi kezünkben van, de az elavult gondolkodásmód miatt nem ismerjük fel saját érdekeinket. Az OECD országok kb. 150 milliárd dollárral segítik évente a szegény országokat, de ennek még fél százaléka sem megy családtervezési lehetőségek megteremtésére. Hatékonyabb, bölcsebb elköltéssel bőven elég lenne ez a pénz a népességrobbanás lefékezésére és a nyomor felszámolására. Enélkül a globalizáció kiegyenlítő hatása miatt a fejlett világ is láthatóan süllyed bele a világnyomorba, a jóléti államok leépülnek

– zárta szavait Simonyi Gyula.

Forrás: OrientPress Hírügynökség – 2013. január 25.


Ahogy az éghajlati válság fokozódik...

...a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről és a légköri szennyezésekről szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.